Út Szegedre. Enying körül, a Mezőföldön megint a rémkép: a gabonakonkjuktúra és a tökéletességre törekvő erdőirtások; a napóleoni háborúk idején a somogyi gazdák a Balatont is lecsapolták volna, a tervrajz megvolt. A Duna vastag kontúrvonala, mely itt valahogy mindkét irányba tartva, minden alkalommal megnyugtat. Megbeszéljük a lányokkal, hogy a család fele az Alföldön, fele a Dunántúlon született. Kiskunmajsa környékén megejt a vízió, hogy milyen lehetett az Alföld, amikor még nem pusztán szántóföldek egybefüggő hálózata volt.

Pár éve még így írtam, és őszintén gondoltam: a falum; ezt ma már nem merem leírni. A felső középosztálybeli nyaralótulajdonosok a megmaradt helyieket lenézik, utálják, alkoholistának becézik, akik még kiszolgáló személyzetnek is elégtelenek. Tegnap éjjel azt álmodtam, hogy a murvás közben sorban állnak a házamig a holtak, közöttük az elszármazott holtak is; három-négyszáz ember.

Vodnjan/Dignano főutcája. Annyira hosszú a város szerény méreteihez képest, mintha csak a nagytemplom harangtornyának (magassága megegyezik a San Marcóéval) végítéletnapi árnyéka mérte volna ki a helyét. Sok a lakatlan ház. Wordsworth megrendítően férfias versbeszédben siratta el bő két évszázaddal ezelőtt Velencét, az eltörölt köztársaságot. Ha látná ma Dignanót, az egykori külbirtokot, aligha találna szavakat.

Jelenleg a következő dolgok vannak az íróasztalomon: fa poháralátét. Vászonburás asztali lámpa, a talapzatán az elcserélt Ganésa-fej lávaplasztikája, és egy apró Ganésa-szobor (Ashwaniék ajándéka Bombayből). Egy ősöreg digitális fényképezőgép (Kodak DX7440). Egy Scrikss golyóstoll. Két herendi porcelánedényke, az egyikben egy pendrive. Sony diktafon. A karórám. A Rough Guide to India című kötet (2001-es kiadás). Jegyzetpapír. Egy pendrive. A HP EliteBook, amibe mindezt bekopogtattam.

Egy heves hajnali esőzést követően a völgy magasabb részeiről lezúduló sáros víz elönti a falu északi végében a Dobogó-forrásra települt vízművet; aztán a patakmederből kilépve végighömpölyög a főutcán. A kert végében húsz centi mély tavacska gyűlik meg esővízből. Ötven milliméter lehullott egyetlen éjszaka alatt. A házban a csapokat huszonnégy órán át nem tanácsos kinyitni, ha nem akarom a sáros löttyöt a házba engedni.

Másodmagammal Isztambulba utazom egy költészeti fesztiválra. Egyetlen egyszer, kerek tizenhat éve jártam a városban (akkor is ősszel). Vonattal érkeztem; szüleim révén ingyenjegyem volt a román, bolgár, török vasutakra. Bukaresti átszállással az út két nap és két éjszaka tartott. Hálókocsijegyem nem volt. Emlékszem a hatalmasan hömpölygő Dunára a vasúti híd alatt; aztán egy cigányasszonyra, aki valami kekszfélével kínált meg a síkságon (cserébe visszakínáltam cigivel, ezek szerint akkoriban pont dohányoztam).