Farkas Arnold Levente verse
- Részletek
- Írta: Farkas Arnold Levente
trónfosztott szűz távolodik / már mint a valóság, hajnal / ban bartók bélával táncol az / árnyék, krízis a népdalban nép / és dal szárnyaszegetten, leplezi / leplét álma a fénynek minda / zonáltal, bántja szabó lőrin / cet járma a társadalomnak, / nincs többé bosszú és áldott / hála se nincs már, látszat lát / tat szemmel törvényt írni / a télről, mégse lehet nyáron / mert nincs hó zongora mellett
hála se nincs
Hat nyuszinak
tizenkét
lapult füle
nagyon szép.
De az egyik
„sötétkék”
elveszett már
nagyon rég.
Szűkülnek a
köröcskék,
de te ne félj
nagyon még.
mária futna utánad,
dobd el mégse magadtól,
pócsmegyer, húsz május
tizennégy, csütörtök,
távolodom már, mint
az igazság, nincs neki
szárnya, trónja körül
szent élőlények dünnyögik,
úgy van, két szűz temploma
épül a csöndben, néma
teremtés
Az én nevem
csokika,
el is bújtam
sehova.
De ha engem
„keresel”,
létezik ám
az a hely.
Ha a jármű
szemetes,
benne lakik
az édes.
mária füstös
kocsma mögött él,
szemben a szűz tél,
pócsmegyer, húsz má
jus tizennyolc, hétfő,
elfáradtam a társa
dalomban, térbeli
nyár van, trónja körül
négy szent élőlény,
balga sötét fény
szórja homályát
szerte, homályt lát,
mert megalázzák
Ezeket most
eldugom,
de hogy hova,
nem tudom.
Akkor se, ha
kérded „ezt”,
ez a kérdés
már kereszt.
Három gyerek
eloson,
kabát lóg a
fogason.
mária gólyát gyógyít,
mert a rab ének is így
szól, pócsmegyer, húsz
május tizenkilenc, kedd,
angyal a mélybe lelökte
az égről, szárnya
törött és lába is eltört,
csőrében volt persze
a gyermek, felsírt,
aztán megszoptatta
a néma zsidó lány
Az ágy alatt
hallgatás,
nem lakhat ott
semmi más.
Csak tisztaság
és a „rend”,
halkan beszél
ott a csend.
Némán matat
két kezed,
édességed
megleled.
trónfosztott szűz távolodik
már mint a valóság, hajnal
ban bartók bélával táncol az
árnyék, krízis a népdalban nép
és dal szárnyaszegetten, leplezi
leplét álma a fénynek minda
zonáltal, bántja szabó lőrin
cet járma a társadalomnak,
nincs többé bosszú és áldott
hála se nincs már, látszat lát
tat szemmel törvényt írni
a télről, mégse lehet nyáron
mert nincs hó zongora mellett
Az én nevem
koszorú,
mégse vagyok
szomorú.
Gyertyáim közt
ott a „kincs”,
kezedben még,
ami nincs.
De amikor
megtalálsz,
örömödben
majd ugrálsz.
mária tudja magányát,
őrzi a méhe gyümölcsét,
pócsmegyer, húsz május
húsz, szerda, mint arany
almát hesperidáknak
kertje, a mítosz történéseiben
kígyóbőr illata terjeng,
minta a mintán, tánc
köti össze a lábat a fejjel,
nincs neki lába, a látszat
alázat, gőg a valóság
Ha a csokit
szereted,
kerüld el a
hideget.
Ha azt hallod,
hogy „meleg”,
abból forró
is lehet.
Addig kövesd
versemet,
míg a csokit
megleled.
Farkas Arnold Levente 1979. január 30-án született Nagyváradon. Az általános iskola elvégzése után Szobra került, ott érettségizett, majd felvételt nyert Debrecenbe. Az egyetem megkezdését követően tett egy vargabetűt, rövid ideig Budapesten volt a lazarista szerzetesrend novíciusa. Visszatért Debrecenbe, ahol egy kocsmában megismerte leendő első feleségét, diplomázott (magyar-filozófia szak), majd tanárként, kollégiumi nevelőtanárként dolgozott. Debrecenből a Szentendrei-szigetre költözött. Jelenleg is itt él első feleségével és gyermekeivel, általános iskolában tanítja nemzetét (nem középiskolás fokon). Írásai különböző folyóiratokban látnak napvilágot. Két önálló kötete is megjelent (A másik Júdás, anyám teste). Nem különösebben tehetséges.
