A hangosbemondó doboza por, / a rácsozata poros, alul, ahol / a vezeték belemegy, ilyen / nagyon finom, fúrt téglapor pihen, / óra végén dallamcsengő, akkor / kirezeg a lukból néhány szem por, / és a műanyag lambériára / meg a villanykapcsolóra szállva / csillog.

ami van / másé / ami lehet / távoli // az alakzat adott / tartalma nincs // tenyered nem tapint / sárga csillagot / tenyere nem lendül / arcod felé // valamit keresel / valamit ami / épp ott / épp a nyelved hegyén // az előbb még tudtad / de az előbb sötét

nem volt parkolóhely / megálmodtam a verseket de szerepelt bennük egy nő / ezért elfelejtettem mindet / csak mentem de nem tudtam megállni hát hazamentem / később nyugodtam csak meg az esőben aludtam / az eső a testemen kívül esett / mennyi hang mennyi hely

Lángol a fenyő- / örvény, tanultam, úgy kell kijönni belőle, / hogy engedjük, forogjon, pörgessen, mélybe / húzzon, és aztán messze lökjön, csak / kapálózni nem szabad. De mi a messze? Elég / messze vagyok ahhoz.

porrá lesz végül a teste, / porrá mint hegyekből a sivatagok, / porrá mint vulkánok lávája, / porrá mint házbontás utáni törmelék. // Ez volt ő, nézzetek rá. Borotválta mellkasát. / Nevetett sokat, gyűlölte a diszkót, / nem bírta a felesleges cécót. / Minden tartozását megadta, / adta-badta, csak nem feladta. // Nem adta fel. Nem így mondanám.

a letisztult gondolat sem formázta meg / a neked elégséges keretek rendszerét / áramlásod gödörben zajlik / mondd most mi lesz mondd most mi lesz / ha nincs őrződ kölcsönösen árva / angyalok szárnya alá zárva / szemed lesütöd hiába / a válaszba foglalt hallgatást / el nem véthetem fel nem foghatom