Hírlevél feliratkozás

Keresés

Markó Béla versei

úgy hallgatnak, szinte egymáshoz bújva, / hogy lámpásként az Úr mindjárt kifújja / a rőt Krisztus-fejet, s rájuk szakad // a félelem, mert lehet, hogy a Mester / feltámad, de nem onnan jött a reggel / eddig soha, ahol kihunyt a nap

Bővebben ...

Vörös István versciklusa

Van, amikor / egy elfáradt lélek 50 évig / egy fában alszik. Máskor / 1000 évig egy kőben. / A napba keveredő lélek / összeég kis gömbbé, / héliumatommá válik, / öregíti a napot.

Bővebben ...

Papp Attila Zsolt versei

Mondják, csak a két saruja maradt / utána, mementóként egy szomszéd / naprendszerből, ő aznap eltűnt / vagy visszatért másik életéhez. / Ellépek a tükörtől, indulok / én is, cipők az előszobában, / kint hó hull. Hosszú megérkezés lesz.

Bővebben ...