Előkereste a telefonját, pötyögött, a nő arca elé nyomta. A kijelzőn fénykép világított, a két roncsolt, amputált lábat mutatta. Lent hevertek az alagsori folyosón, fekete nejlonzsák mellett a zöld linóleumon. Az alvadt vértől piszkosak és véraláfutásosak voltak, a csontél az egyiken lábszárnál, a másiknál combközépen türemkedett elő a sötétvörös izomszövet alól. Inak és térdszalagok, húscafatok csipkézték, de mégiscsak két emberi láb volt, ennek a nőnek a lábai. Fel kellett ismernie.

Visszaveszem a gázt, és arra gondolok, bárcsak robbanna le Avner kocsija, de az se lenne baj, ha belénk szaladna valami hátulról, Nikka kezét figyelem, a hüvelykujja oldalán kapargatja a bőrt, száraz és repedezett, ezt csinálja, ha izgul, észre se veszi, hogy mindjárt vérzik, a telefonjáról magyarázza, hogy merre hajtsak, a körgyűrű felé egyenesen, figyeld a táblákat, lesz egy olyan jobbra, hogy Víztelep utca. Legszívesebben továbbhajtanék, mégis indexelek.

A telefonja csörgésére keltünk, előhalászta a készüléket az egyik lány melle alól, felvette és egyre izgatottabban sétált a medence körül. Nem sokat fogtam fel abból, amit beszélt, mindenesetre hamar magához tért a másnaposságból, néha rám pillantott. Végül leengedte a készüléket és elviharzott a villa irányába. Azt hittem, a dolgát megy elvégezni. Pár másodperc múlva érkezett az sms, az utolsó üzenet, amit tőle kaptam: Téged választottak, ennyi állt benne.

Nem túl merev, halott ez a kép, amit megpróbáltam kialakítani az életről? Nem tagadja-e azt, ami nem folyószerű benne, hanem inkább tóhoz, patakhoz, buzgárhoz, gátszakadáshoz hasonlítható? Vagy éppen sivataghoz, fához, meteorhoz, madár röptéhez, szentjánosbogár pislákolásához. Most mondjam azt, hogy az élet nem folyó? Nem fogom ezt mondani.

A lift öntörvényűnek bizonyult, arra az emeletre ment, amelyikre akart. Hiába nyomott meg az ember bármilyen gombot, így aztán újra és újra vidám kis közösségek jöttek össze benne. A hotellakók akkor szálltak ki, amikor a lift az ő emeletükre tévedt. Egy kedves női hang ezt készségesen mindig be is mondta. Ő az ötödiken lakott, így nem nagyon volt pálya a lépcsőzés. Egy sima lift megakadályoz tehát a szabad döntéshozatalodban. Jó volt így. De legközelebb hajóútra megy.

Pedig Zavicky Sarolta bújt hozzám, mintha nem létezne a holnap, én meg a bográcsos kolbászos paprikásra gondoltam, mégsem olyan jó az, anyámét meg sem közelíti, nem úgy fortyog a pattogó tűz felett, mint a gázrezsón. Lehet, hogy a tanyának vannak hibái, a falu sem tökéletes, csak anyám paprikása az. Városba kellene költöznünk Sárival.