- Részletek
Barna úgy beszél Béláról, a keresztapjáról, mint egy világlátott, sokat próbált férfiról, erre már korábbi beszélgetéseink alkalmával is felfigyeltem. Fiatalkorában Béla kivándorolt Amerikába. Nyughatatlan vére volt, folyton tervezgetett, boltot, bordélyt, aztán kocsmát szeretett volna nyitni, de egyik tervét sem tudta megvalósítani, hamar elköltötte az államokban gyűjtött összeget, ezért lett vájár. Mikor a férfi megtudta, hogy Barna bányásznak áll, elhívta az ivóba, és két deci vörös mellett megkérdezte tőle, ismeri-e Hófehérke meséjét. Gondoljon csak a törpékre, mondta Béla szigorúan.
Bővebben ...
- Részletek
-
Írta: Szerényi Szabolcs
Előkereste a telefonját, pötyögött, a nő arca elé nyomta. A kijelzőn fénykép világított, a két roncsolt, amputált lábat mutatta. Lent hevertek az alagsori folyosón, fekete nejlonzsák mellett a zöld linóleumon. Az alvadt vértől piszkosak és véraláfutásosak voltak, a csontél az egyiken lábszárnál, a másiknál combközépen türemkedett elő a sötétvörös izomszövet alól. Inak és térdszalagok, húscafatok csipkézték, de mégiscsak két emberi láb volt, ennek a nőnek a lábai. Fel kellett ismernie.
Bővebben ...
- Részletek
Visszaveszem a gázt, és arra gondolok, bárcsak robbanna le Avner kocsija, de az se lenne baj, ha belénk szaladna valami hátulról, Nikka kezét figyelem, a hüvelykujja oldalán kapargatja a bőrt, száraz és repedezett, ezt csinálja, ha izgul, észre se veszi, hogy mindjárt vérzik, a telefonjáról magyarázza, hogy merre hajtsak, a körgyűrű felé egyenesen, figyeld a táblákat, lesz egy olyan jobbra, hogy Víztelep utca. Legszívesebben továbbhajtanék, mégis indexelek.
Bővebben ...
- Részletek
-
Írta: Szerényi Szabolcs
A telefonja csörgésére keltünk, előhalászta a készüléket az egyik lány melle alól, felvette és egyre izgatottabban sétált a medence körül. Nem sokat fogtam fel abból, amit beszélt, mindenesetre hamar magához tért a másnaposságból, néha rám pillantott. Végül leengedte a készüléket és elviharzott a villa irányába. Azt hittem, a dolgát megy elvégezni. Pár másodperc múlva érkezett az sms, az utolsó üzenet, amit tőle kaptam: Téged választottak, ennyi állt benne.
Bővebben ...
- Részletek
Nem túl merev, halott ez a kép, amit megpróbáltam kialakítani az életről? Nem tagadja-e azt, ami nem folyószerű benne, hanem inkább tóhoz, patakhoz, buzgárhoz, gátszakadáshoz hasonlítható? Vagy éppen sivataghoz, fához, meteorhoz, madár röptéhez, szentjánosbogár pislákolásához. Most mondjam azt, hogy az élet nem folyó? Nem fogom ezt mondani.
Bővebben ...
- Részletek
A lift öntörvényűnek bizonyult, arra az emeletre ment, amelyikre akart. Hiába nyomott meg az ember bármilyen gombot, így aztán újra és újra vidám kis közösségek jöttek össze benne. A hotellakók akkor szálltak ki, amikor a lift az ő emeletükre tévedt. Egy kedves női hang ezt készségesen mindig be is mondta. Ő az ötödiken lakott, így nem nagyon volt pálya a lépcsőzés. Egy sima lift megakadályoz tehát a szabad döntéshozatalodban. Jó volt így. De legközelebb hajóútra megy.
Bővebben ...