BERTA. Miért is kellett a szívem minden jóságát őrá, a kalandor nyikhajra pazarolnom? Lenne bár mellettem egy tisztes-éltes úriember, de boldog is lennék! MOCSÁRI. Keress a nagyvilágban. BERTA. Hol keressek? Az éhes szajhák már mindet elkapkodták előlem. MOCSÁRI. Egy még bizonyosan hátravan.
Wirklichkeit und Bildungshemmung, percek múlva kiderült persze, hogy csak látszólag figyel rám, mint ahogyan én is csak látszólag figyeltem rá beszéd közben, bár felületes figyelme is jólesett ebben a fűrészporszáraz témában, legalább olyan jólesett, mintha valódi és teljes lett volna az érintés tisztasága.
Fazéknagyságú kecskebékák és fekete, nyirkos siklók lubickoltak a gázlók sekély vizében, kijjebb, a nyitottabb, égerfás bozótban vaddisznók csörtettek nyughatatlanul a hajnali órákban, felfalva mindent, ami az útjukba került – ráadásul még ott volt a nádvágó ember is.
A tömeg egy pillanatra kihagy egy ütemet, egy gondnoksági autó épp most viszi el a diótörő letört fejét. Mire kikeveredek a Főutcáról, a pasas eltűnik, de valahogy sejtem, merre mehetett. Végigfutok a latyakos utcán, ki a Béke térre. Minden fehér és nyugodt, csak a hó esik. Mintha az egy utcányira levő morajlás teljesen elcsendesült volna. Vákuum a Béke téren.
Fölöttem összeborultak a fák. Szemüveg nélkül nem látni a korona között a csillagokat. G. mondja, hogy ott vannak. A tündék az első időkben csak a csillagokat ismerték. Körülöttünk felröfögnek a vaddisznók, idefelé láttuk is a nyomaikat. Félek a disznótól nagyon, mert vadság lakik benne, amely feltámad, ha megzavarják. Magamhoz kötöttem a kutyát, nehogy vadásszon. De csak aludni akar. És őrködni.
Viszont a félelem így sem, úgy sem oldódik fel. Csak a feszültség. Mert mechanikusan félünk, és ha ez a mechanizmus enyhül az idők során, nevezzük akár ezen enyhülés okát civilizációnak vagy kultúrának, az idomítás még mindig adott, mint lehetőség. Egyetlen dolgot okozhat az „animáció”. Megadhatja a képességet az előző kettő közti különbség felismeréséhez.
