SzIF Online

Át/ültet/és/e/k

2017. május 22-én került sor a Fiatal Írók Szövetsége (FISZ) és Kovács Vilmos Irodalmi Társaság (KVIT) Részek és párbeszédek című sorozának második beszélgetésére. A találkozó Ungváron, az Ukrán-Magyar Oktatási-Tudományos Intézet könyvtárában zajlott. A diskurzus hallgatói az intézmény magyar nyelv és irodalom, valamint történelem szakirányú képzésben részesülő diákjai, előbbi tanárai, valamint a KVIT tagjai voltak. Ki tud jó műfordítás-kritikát írni? Hogyan fogadja a kritikát a kritikaíró? A résztvevők többek között ezekre a kérdésekre keresték a válaszokat.

 

 

A beszélgetés kezdetén Csordás László, a KVIT elnöke bemutatta beszélgetőtársait: Tinkó Mátét (költő, kritikus, szerkesztő, FISZ-könyvek sorozat sorozatszerkesztője) és Zelei Dávidot (irodalomkritikus, történész, spanyol történelmet végzett műfordító, kontrollszerkesztő, a FISZ Világirodalmi Sorozatának szerkesztője). Csordás László első kérdését Zelei Dávidhoz intézte: van-e olyan, hogy Budapestről fújnak valamit? Ezzel a főváros és vidék közötti lehetséges ellentétre, bizalmatlanságra utalt Ágoston Vilmos esszéje nyomán, mely az Alföld 1991/2. számában jelent meg. Zelei Dávid elmondta: Budapest és vidék esetében párhuzam és különbség is érzékelhető. Pécs, Szeged, Debrecen – a műhelyek helyszínei, melyek tagjai érdekeseket mondanak a magyar irodalomról, míg a budapesti folyóiratok eltűnnek. Példaként említi a 2000 című folyóiratot, mely a rendszerváltás után létrejött, jelentős posztmodern folyóiratnak mondható. Tinkó Máté hozzáteszi: Debrecenben vagy Újvidéken is kialakulhat szellemi műhely egy folyóirat körül fiatalok és egyetemi tanárok részvételével. Egy műhely – egy beszédmód. Alföld és Debrecen, Miskolc és Műút. A főváros-vidék szembenállást le kell bontani, nem felemelni, oldani, nem tovább cipelni.

 

Csordás László Tinkó Mátét kérdezte olvasmányélményeiről, arról, mi hat rá, fél-e attól, hogy másolni kezd valakit? Tinkó Máté kifejti: a vers nem hobbi, de nem is teljesen tudatos. Több prózát olvas, mint lírát. Kántor Péter hatott rá, valamint Franz Kafka német nyelve. A versnyelve olykor lábjegyzet vagy inspirációs halmaz egy olvasményélményhez. Kitér a Buddenbrook házra, valamint a Száz év magányra. Generációs tapasztalatok és értékrendszerek ütközéséről beszél, úgy véli, az ebből való kitörési kísérlet az előző generációk által meghatározott értékrend miatt lehetetlen. A céljai között említi a generációs szakadék megfogalmazását.

 

Csordás László Zelei Dávidhoz intézte következő kérdését a Világtalanul? Világirodalom-kritika Magyarországon című, általa szerkesztett kötettel kapcsolatban. Mi tette szükségessé a helyhatározót? A gyakorlatias szemléletmód, válaszolja Zelei Dávid. A világirodalmat nem elméleti kategóriként, inkább nem magyar irodalomként értelmezi. A célja az volt, hogy összegyűjtse a lehető legtöbb kultúrát és nyelvet, ezekből kimetsszen egy-egy olyan kötetet, aminek volt visszhangja Magyarországon, folyóiratban vagy az interneten, és egy adott könyvhöz három különböző értelmezést is csatoljon, amelyek így párbeszédbe léphetnek egymással. Azért világirodalom-kritika Magyarországon, mert a választott könyvek nem tudtak találkozni egy-egy magyarországi primer folyóiratpublikációval. Ami például Erdélyben izgalmas lehet, elképzelhető, hogy Budapesten kevésbé nyer viszonzást. Ez a különböző orientáció és reakciókapacitás felveti (ismételten) a határok és részek viszonyát

 

A Trónok harcáról írt kritika nyitja a kötetet, ezt az is indokolja, hogy a már említett világirodalom-kritikai hiány mellett még milyen hiányok vannak, és a népszerű irodalom vagy zsánerirodalom kritikája minimális. Hozzáteszi, hogy a krimi, horror, sci-fi, kiritikáját nem kellene lenézni. Lehet, hogy provokatív gesztus, hogy a Trónok harca került előre. Arra törkekedett, hogy legyen egy krimi-, horror-, fantasy-kritika.

 

A műfordítás-kritika kapcsán: ki az, aki elég képzett, hogy az eredeti szöveg, illetve a fordítás viszonyát elemezze? Ki tud jó műfordítás-kritikát írni? Mit kell ahhoz elvégezni? Elvégezni rengeteg munkát kell, válaszolja Zelei Dávid. Képzettséget tekintve: az erős nyelvtudás alapvető kritérium. Valószínűleg ez a legmunkaigényesebb műfaj a kritikában, ha valaki egy fordítást és az eredetit is soronként olvassa. Úgy érdekes, ha problémát keresünk egy adott szöveghez, ami nem feltétlenül csak a félrefordításban mutatkozik meg, hanem a fordítás koncepciójában, mi az, amit jobban lehetett volna. A novellák felosztása, mi lehet a probléma, a reáliákat hogyan fordítják (szövegegységeket, szintagmákat, lexikai elemek, amelyek a célnyelvi kultúrában nincsenek). Újabb markáns dilemma: az eredeti nyelven régebben (például évtizedes távlatban) publikált kötetek összefüggésében a fordítás és fordítás-kritika problémája. Thomas Pynchon Súlyszivárványa, generációmeghatározó alapmű, az amerikai prózairodalom fontos fordulata, ami nyelviségében és világszemléletében erősen épít arra a korra, ami „kibocsájtja” – az ötven éve megjelent mű bizonyos szóhasználati megoldásai, szlengjei, poénjai inflálódtak. Hogyan, milyen stratégiák segítségével teheti elbeszélhetővé a fordító a kortárs olvasó számára nehezen hozzáférhető világot? És hogyan viszonyulhat a kritikus ezekhez a stratégiákhoz? Ha klasszikushoz nyúl hozzá a fordító (pl. Márton László Faust-projektje vagy Nádasdy Ádám Dante-újrafordíátsai) a kritikus mindig komparatív távlatba „helyeződik”, a fordítások egymásközti kommunikációját is szemlézi.

 

Tinkó Máté kapta a következő kérdést: hogyan készül fel egy világirodalmi kötet kritikájára? A líra esetében nem áthidalható a forrás- és a célnyelv közötti különbség. A próza fordítható, de kellenek lábjegyzetek a reáliákra vonatkozóan. Csordás László megemlíti Nabokov Anyegin angolra fordítását. Tinkó Máté hozzáteszi: két külön élmény lesz a kétféle olvasat. Magyarul sem értjük. Borbély Szilárd Halotti pompa című verseskötete esetében minden sorban van megfejtendő részlet.

 

Zelei Dávid nem értett egyet Tinkó Mátéval. Amikor fordításban olvasunk, nem ugyanaz, mint eredetiben. Az olvasó olvasata függ attól, ki ő, hol nőtt föl, milyen az érdeklődési köre, mit olvasott és hallgatott, ezek mind befolyásolják az olvasatot, ebből a nyelv csak az egyik. Hisz abban, hogy létrehozható a körültekintő fordítás. Számosféleképpen tudunk másként olvasni könyveket, épp ezért a fordítás ennek a mássá tételnek csak egy verziója. Minden fordítás alapvetően nyelvi veszteséggel ját, amit lehet kompenzálni. Elvesz, hozzátesz, megmagyaráz. Hidak építéséről szól a fordítás.  A verskiadás minimális Magyarországon. Seamus Heaney Nobel díjas ír költő kötete esetében a kiadó kétszáz példány megvásárlására számíthat, mert bezárkózó irodalom vagyunk; hozzáteszi: az Élőlánc című kötetnek komoly kritikai visszhangja volt.

 

Hogyan fogadjuk a kritikát? Tinkó Máté úgy véli, hogy az építő kritika a legfontosabb; ha folyamatos kritikával illeti magát az elsőkötetes szerző és kellő belátással mérlegel, előmozdíthatja fejlődését.

 


© SZIFOnline 2014   |   Minden jog fenntartva