Még a papírpénzt is növekvő sorba raktam a pénztárcámban.
Lesi Zoltán fordításában
Egy nap elért engem is. Vettem egy iratmegsemmisítőt, és ledaráltam az évek óta felhalmozott levelezésemet, személyes feljegyzéseimet. Aztán elkezdtem rendet rakni a lakásban, kipakoltam a fiókjaimat, kidobtam mindent, amire nem volt szükségem, és a többit ergonomikusan rendszereztem. A könyveket, hanglemezeket, DVD-ket és számítógépes játékokat alfabetikus sorrendbe raktam. Amelyik egy kicsit is ciki volt, azt megsemmisítettem. A szekrénysorok látható részein lévő kacatokat kidobtam. Még a papírpénzt is növekvő sorba raktam a pénztárcámban.
Kadó mester lehúzta a jobb lábáról a cipőjét, és kidobta az ajtón, aztán megkérdezte: Hol a cipőm? / Ott, az ajtó mögött, mutatta az egyik tanítvány. / Hol a cipőm?, ismételte Kadó mester. / Az udvaron, találgatta egy másik. / Hol a cipőm?, ismételte Kadó mester. / A bal lábán! / Hol a cipőm?
100 éve oszlott szét a szép. / Egy egyes és két kurva nulla / néz a kastélyunkból kihajolva. / Véres mindhárom mosolya. / Ezek már szlovák szobák, suttogja. // Megpróbált. Hallottam a hangját. / Tölgyhordókban dajkálták.
a gázlángnak egy fogacskája hiányzik. / a pianínó egyedül kezd el játszani. / a lefolyócsatorna sapienzával bemocskolva. / harminc éve vagyunk elválasztva egymástól (amikor te voltál 30, / én épp akkor láttam meg a napfényt). / axiális, te nagy felugró. / variábilis sírba veled.
Folyamatos jelen. A halottak csoszogása / tisztán kivehető a kórus márványpadlóján. / És a bejárat fölött X. Ince hullazöld jobbja — / holtában is valóságosan int felénk, / és a kezek tulajdonosa visszalép / a hallgatás közepére. // Semmi etimológia: a nevet csak a hangzás / kötötte össze az agóniával. A medencék / vizében a tér abszolutizmus-kori képe
Ahogy elnyúlva hasra feküdtem a végén, / úgy dobogott a matracra a mellkasom / melletted, hogy ritmusra reszketni / kezdtek az ágykeretre rögzített / lámpafűzér / kis papírgömb burái. / Azt hitted menekülni próbál egy beszabadult poloska, / pedig csak bennem alakult át épp a barátság / alvó imágóból lepidopterré.
Steve Sem-Sandberg: Kiválasztottak, ford. Dobosi Beáta, Jelenkor, Budapest, 2018.
A ki nem tett pont a regény végén egyrészt arra enged következtetni, hogy a felelősségre vonás is csak részlegesen valósult meg, másrészt, hogy felderíthetetlen az áldozatok teljes névsora, amennyiben pedig vég nélkül ismétlődnek a nevek, hatalmas monumentummá, kőoszlopnyi nehezékké dagadnak az emlékezetben. És ahogy Adrian számára sem jön el maradéktalanul a felszabadulás, a fellélegzés, a megoldás pillanata, úgy az olvasó sem szabadulhat a történelem terhétől.
A második beszélgetés Szilágyi Aladár kérdései mentén kitér Biblia-fordításokra, Visky legfrissebb, Nevezd csak szeretetnek című kötetére, a vers működésére és idejére általában, Kertész Imre szövegeire. Az interjúból származó egyik kedvenc részletemmel búcsúzom: Éppen a részecskefizika meg az asztrofizika ott találkozik, hogy a végtelen befelé is végtelen, nem csak kifelé, és ha befelé tartunk, a lelkünk irányába, ott is a végtelennel találkozunk. És a nyelv emlékszik erre a végtelenre.
Idén két díjátadó is a PesText keretén belül történik majd. Itt hirdetik ki a Műfordítók Egyesülete Jeromos Oroszlánja-díjának győztesét, valamint a Fiatal Írók Szövetségének Csáth Géza-díjáét is. A tájékoztató zárásaként a fesztivál főszervezője, Varga Betti mutatta be a PesText szabadság jeligével meghirdetett pályázatának két győztesét is. A szakmai zsűri (Dr. Hansági Ágnes, Mészáros Sándor, Kukorelly Endre) Izsó Zita Halleves című versét választotta, míg a Facebookon zajló szavazás közönségdíjasa Láng Anikó lett Glamour című pályamunkájával.
Gerőcs Péter: Árvaképek, Budapest, Kalligram, 2018.
Mi lehetne fontosabb az időnél? Múlása saját létünk végességével szembesít minket, s magától értetődően ez kultúrtechnikáinkat sem hagyja érintetlenül. Martin Heidegger szerint kizárólag a véges időbeliségével számot vető ember létezése tekinthető autentikusnak. De mi a helyzet azzal, aki úgy vet számot az idővel, hogy folyamatosan annak megragadására, illetve az emberi létezésnek az időből való kimetszésére, röviden: az idő birtoklására törekszik? Gerőcs Péter harmadik, Árvaképek című regényének fotográfus főszereplője, Szemere Tamás szerint azért fontos arcokat fotózni, hogy kimentsük őket a zajló időből. (80.) A kötet példaértéke szerint azonban ez – akárcsak a fényképezés másik nagy kísérlete, az arc és azon keresztül az identitás megragadhatósága – eleve kudarca ítélt vállalkozás.
9 óra 33 perc / egy héttel ezelőtt / a szűk utcában / a régi ház előtt elsétálva / igazolta a látvány (érzés?) / a viszonylagosság törvényét / hogy felnőve minden / zsugorodik, sorvad, látod (érzed?) / távolságok, magasságok vagy éppen / a megbicsakló horizontból / kiloccsanó napfény
Dragomán György: Rendszerújra, Magvető, Budapest, 2018.
A Rendszerújra széles műfaji és tematikus skálája, akusztikai rétegei, szineztézikus nyelvi érzékelésmódja, az agresszió, az erőszak, a kiszolgáltatottság előállításnak poétikai összhangzat-tana (a kötet sci-fi-novellái mellett találhatók a szájhagyományban élő boszorkányság köré épülő darabok, de az atlantiszi elsüllyedt város mítosza is előkerül) teszi lehetővé, hogy a szövegek a diktatúra-alakzatok és effektusok tematikus regisztrálásán túl is olvashatók, értelmezhetők és élvezhetők legyenek.
Christoph Ransmayr: Cox vagy az idő múlása, ford. Adamik Lajos, Kalligram, Budapest, 2018
A császár küldetéstudata viszont homályban marad a narrátor diszkrét visszahúzódásának köszönhetően. A karakter belső gondolatait ugyan közvetíthetné az elbeszélő, ám azok csak részlegesen jutnak el az olvasóhoz, ezzel a szerzői döntéssel pedig jótékony, nyugtalanító hiátust hagy maga után a szöveg. Ransmayr regénye rendkívüli összetettségéből adódóan kérdések tanulmányszintű megválaszolására ösztönöz, egyúttal azt sugallja, hogy az eltérő indíttatású rögeszmékben is van valami kultúrákon átívelő, valami dekódolhatatlanul közös.
A Híd (mint tudjuk, több előző évhez hasonlóan idén is) fiatal alkotóknak szentelt nyári számmal jelentkezett. Celler Kiss Tamás és Fehér Miklós szerkesztői munkája egy hagyományos értelemben véve „tartalmas és sokszínű” számot eredményezett 40 fiatal szövegével. Kezdve egy komoly, 14 szerzős lírablokkal, majd 12 fős prózakollekcióval, és még csak ezután jön a fordított szépirodalom, majd az utolsó harmadban még színház- és könyvkritika, beszélgetések és tanulmány.
Igaz, a bibliai próféták (ha nem is produceri, hanem isteni sugallatra, de) vállalkoztak arra, hogy megjósolják a jövőt, de ezek nagy része is többnyire fél lábbal az aktuális jelenben, fél lábbal az Isten által sugalmazott jövőben állva beszélt arról, mit tartogatnak az eljövendő napok. Az HBO és a BBC koprodukciójában megvalósult, eddig mindössze hat epizódból álló különös apokalipszise, az Évek alatt (Years and Years, 2019–) is a jövőről regél, egy ószövetségi próféta magabiztosságával, de egy kártyavető jós hitelességével. Az Évek alatt egy olyan disztópikus rémtörténet, amelynek látszólag semmilyen más funkciója nincs, minthogy igazolja: a béke évei elmúlóban vannak.
Az írás a Fiatal Írók Szövetsége Krúdy-impró projektjének részeként készült.
Az utolsó összeggel együtt egy levél is jött, hogy befejezheti. Nincs több megbízás. Ha lesz, jelentkezem – állt a levélben angolul, és neki rossz érzése lett, amely átkísérte a határon, aztán elővette, valahányszor névtelen levele jött az évek során. Egy idő óta nem gondolt rá. Úgy hetven után. - Kaland volt – mondta, mint annyiszor az évek során. Amíg meg nem kapta az új megrendelést. Lisszabonba szólt, azzal, hogy a Rossio sarkán a régi bár pultjában várja az újabb utasítás. Széttépte, de minden sorra emlékezett. A megadott nap reggelén, mintha már rég megbeszélte volna magával, elindult.
