Fazéknagyságú kecskebékák és fekete, nyirkos siklók lubickoltak a gázlók sekély vizében, kijjebb, a nyitottabb, égerfás bozótban vaddisznók csörtettek nyughatatlanul a hajnali órákban, felfalva mindent, ami az útjukba került – ráadásul még ott volt a nádvágó ember is.

csak az a bakancsa maradt nálam / amit megrágott a kutya / recés talpába szorult kavicsok / a hozzám intézett szavai / nyelvemmel piszkálom ki / a számban hordom őket / csikorgatom rajtuk a fogaim

A tömeg egy pillanatra kihagy egy ütemet, egy gondnoksági autó épp most viszi el a diótörő letört fejét. Mire kikeveredek a Főutcáról, a pasas eltűnik, de valahogy sejtem, merre mehetett. Végigfutok a latyakos utcán, ki a Béke térre. Minden fehér és nyugodt, csak a hó esik. Mintha az egy utcányira levő morajlás teljesen elcsendesült volna. Vákuum a Béke téren.

Az ökológiai fókusz a tágabb értelemben vett mezőgazdasági tevékenységtől a flóra és a fauna átalakulásán át egészen a mikrovalóságig (akár a kukoricaszem szintjéig) érvényesül a kötetben. A több formában (versben, rajzban, videón) feltűnő kukorica a természeti népek rítusai mellett a globalizált mezőgazdasági termelést és az ebből eredő gasztrokultúrát is jelképezi.

Az alkalmazás neve (Sophistic) jól jellemezi Mécs érzékeny humorát: a szofistákra való utalás a szövegben egyszerre mozgósítja a maga tragikusságában és öniróniájában a fogalom egymásnak feszülő jelentésárnyalatait, melyek közül az Arisztotelészék előtti az individualizált értelmet és szellemet dicsőíti, a későbbi pedig az igazság nélküli, lesújtó álokoskodással azonosítható.

Ha mégis kitavaszodna, még mindig / ott lennének a csűrök. A csűrök között / légvonalban egy elnyújtott, nagy ölelés. / Fölötte nulla mértékű, sűrű halmazok, / alatta kontinuum. Derékig gázolsz / benne, de megtalállak az eredőben. / Megkönnyezed, amikor kilépünk belőle. / Nevetsz, amikor bontom a sort. 

az az idézhetetlen hang / azok a morajok / az a fekete- / fehérben elképzelt rémület / testével véd öregapám / öreganyámra fekszik / nagybátyámra / anyámra / rám fekszik / szabadkáról idáig szöktetett testével / a szapi és bácsai testre veti magát / a jövőt ne érje nyomás szilánk

Fölöttem összeborultak a fák. Szemüveg nélkül nem látni a korona között a csillagokat. G. mondja, hogy ott vannak. A tündék az első időkben csak a csillagokat ismerték. Körülöttünk felröfögnek a vaddisznók, idefelé láttuk is a nyomaikat. Félek a disznótól nagyon, mert vadság lakik benne, amely feltámad, ha megzavarják. Magamhoz kötöttem a kutyát, nehogy vadásszon. De csak aludni akar. És őrködni.

Az új évezred tehát komoly változást hozott el egyfelől a portugál irodalom szerkezetében, másfelől pedig a világirodalom és a portugál irodalom viszonyában, hiszen Portugáliának végre sikerült kiszakítani magát a több évszázados kulturális elszigeteltségből és beilleszkedett a kulturális cserefolyamatok globalizált rendjébe.

Viszont a félelem így sem, úgy sem oldódik fel. Csak a feszültség. Mert mechanikusan félünk, és ha ez a mechanizmus enyhül az idők során, nevezzük akár ezen enyhülés okát civilizációnak vagy kultúrának, az idomítás még mindig adott, mint lehetőség. Egyetlen dolgot okozhat az „animáció”. Megadhatja a képességet az előző kettő közti különbség felismeréséhez.

Diabolik, Zagor, Dampyr, Dylan Dog, Morgan Lost, Dragonero, Nathan Never, Martin Mystere, Árvák, Lilith, Suttogó Szél, Greystorm, Lukas – nem kívánságlista, hanem az utóbbi években magyarul elindult sorozatok egy részének címjegyzéke. Néhány közülük több évtizede fut Olaszországban, mások egészen újak; három magyar kiadó, a Goobo, az Anagram és a Frike jegyzi őket.

pedig reggel valami még nagyon / foglalkoztatott. most csak annyi / könnyedén, kólát szürcsölgetve, / hogy mondjuk milyen technikái / vannak a köszönésnek, főleg / ha annak kell, akitől félsz.