SzIF Online

Fenyvesi Orsolya versei

Nem, Camelot nem átjáró, nem, / a történelem varázstárgyai, ezek a szerelmi ereklyék, / a csontok nem átjárók, és / nincs, ami nyargal. / Regényesen futna. / Ezt érzem most. // Csak amikor újszülöttemet / tartottam karomban, gondoltam, hogy / ő lehetne átjáró, / ha elhiszem, hogy fehér lap, / és nem írok rá szóval, / de már akkor késő volt, / amikor megszólítottam.

1196_20190715101523.jpg

 

Tovább

A kortárs izlandi nagyeposz

Az európai ember abban a tapasztalatban éli az életét, hogy az országok valójában nincsenek is egymástól olyan messze. Ez nem jelenti azt, hogy nyelvtől és nemzetiségtől függetlenül mindenből lehet otthon, pusztán azt, hogy az országhatárokat emberek kreálták, vagyis műviek. Izland azonban egy sziget északon, amelynek a határait soha nem az ember rajzolta fel. A hegyek, a hó és az óceán olyan természeti elemek, amelyek mindig is hatalmasabbak voltak bármiféle humán elgondolásnál. Jón Kalman Stefánsson trilógiája ennek a természeti hatalmak által körülzárt és meghatározott világnak a működésébe enged betekintést

1195_20190708162256.jpg

 

Tovább

Préselt város

A Wilheminaplein-nél hiányzott egy múzeum a felsorolásból, a hangminőség is kicsit másnak tűnt, és valahogy az egészből áradt az az érzés, amikor az ember egy új ismerősének először látja az érettségi fotóját, a forma ugyanolyan, de a részletek teljesen másak. A következő logikus következtetés, természetesen, nem az volt, hogy a metróvezető esetleg egy régi hangfájl-listát töltött be induláskor, és ezért szól olyan idegenül ismerősen a máskor megnyugtatóan rutinos felvétel, ezt ugyanis megelőzte az a gondolat, hogy itt most velünk épp a múltba robog a metró.

1194_20190702101047.jpg

 

Tovább

Költészet

Fenyvesi Orsolya versei

Nem, Camelot nem átjáró, nem, / a történelem varázstárgyai, ezek a szerelmi ereklyék, / a csontok nem átjárók, és / nincs, ami nyargal. / Regényesen futna. / Ezt érzem most. // Csak amikor újszülöttemet / tartottam karomban, gondoltam, hogy / ő lehetne átjáró, / ha elhiszem, hogy fehér lap, / és nem írok rá szóval, / de már akkor késő volt, / amikor megszólítottam.

Kritika, esszé

A kortárs izlandi nagyeposz

Az európai ember abban a tapasztalatban éli az életét, hogy az országok valójában nincsenek is egymástól olyan messze. Ez nem jelenti azt, hogy nyelvtől és nemzetiségtől függetlenül mindenből lehet otthon, pusztán azt, hogy az országhatárokat emberek kreálták, vagyis műviek. Izland azonban egy sziget északon, amelynek a határait soha nem az ember rajzolta fel. A hegyek, a hó és az óceán olyan természeti elemek, amelyek mindig is hatalmasabbak voltak bármiféle humán elgondolásnál. Jón Kalman Stefánsson trilógiája ennek a természeti hatalmak által körülzárt és meghatározott világnak a működésébe enged betekintést

Próza

Préselt város

A Wilheminaplein-nél hiányzott egy múzeum a felsorolásból, a hangminőség is kicsit másnak tűnt, és valahogy az egészből áradt az az érzés, amikor az ember egy új ismerősének először látja az érettségi fotóját, a forma ugyanolyan, de a részletek teljesen másak. A következő logikus következtetés, természetesen, nem az volt, hogy a metróvezető esetleg egy régi hangfájl-listát töltött be induláskor, és ezért szól olyan idegenül ismerősen a máskor megnyugtatóan rutinos felvétel, ezt ugyanis megelőzte az a gondolat, hogy itt most velünk épp a múltba robog a metró.

Helyszínelő

Elhamarkodott posztfuturizmus

Két korszak határa ez: a kádárizmus karambolozik a hatványra emelt kapitalizmussal – az intézményi keretek megváltoznak, de a kilopni-a-gyárból-a-csavart mentalitás nem. Először mutatkoznak meg igazán anyagi különbségek: van-e például számítógép vagy nincs. A születésnapi zsúron a kölyökpezsgő és a Piros Arannyal, főtt tojással felturbózott szendvics előjáték a csak ott és akkor elérhető Mortal Combathoz. Fontos volt, mondja Vass, hogy az elbeszélő ne lásson túl egy bizonyos plafonon, ne legyen túl okos – a saját terét próbálja belakni, mint általában mindenki ennyi idősen. Harminc felett az ember ritkán kezd úgy beszélgetést, hogy melyik volt a kedvenc tini nindzsa teknőcöd, mégis, ilyen témák kerültek szóba rég nem látott ismerőseivel a könyv megjelenése után.

Helyszínelő

A költő odapofátlankodik

Ugyanazok a témák, mint három-négy éve, frusztrált pályakezdőként, kit utálunk és kit utálunk kevésbé, miért ír mindenki szarul a jelenlévőket kivéve, kinek milyen közös sztorija van xy-nal, csakhogy közben már bőven huszonévesek vagyunk, kötetünk van, de legalábbis jó pár publikációnk. Már nem kell gratulálni önmagában ahhoz, hogy leközöl egy folyóirat, és a félműveltségünk is bővült egy kicsit. Szóval nem vagyunk már annyira aranyosak és hülyék. Azok vagyunk, de nem annyira. És látjuk az utánunk jövőket is, a legkisebbeket, akik már nem mi vagyunk. Ez egyszerre derűs és nyomasztó.

Helyszínelő

Csináljuk a nyarat

Vacsora után Vida Gábort Mechiat Zina kérdezi, nem mintha harapófogóval kellene kihúzni a mondatokat az Egy dadogás története írójából. Elege volt a posztmodernből, hagyományos prózát akart írni – de mi a hagyományos próza? Történetet mesélni? Valahol Joyce körül a kategóriák kezdenek összemosódni, mondja. A gyerekkoráról mesél, súlyos mondatok hangzanak el családról (a családban nem babra megy a játék – ha babra megy, nem vagyunk család), a szülők felelősségéről, bántalmazottak és bántalmazók szimbiózisáról. Meg fog verni az isten, ha ilyeneket írsz – fogadja fia sikerét az anya.

© SZIFOnline 2014   |   Minden jog fenntartva