Episztola

Út Szegedre. Enying körül, a Mezőföldön megint a rémkép: a gabonakonkjuktúra és a tökéletességre törekvő erdőirtások; a napóleoni háborúk idején a somogyi gazdák a Balatont is lecsapolták volna, a tervrajz megvolt. A Duna vastag kontúrvonala, mely itt valahogy mindkét irányba tartva, minden alkalommal megnyugtat. Megbeszéljük a lányokkal, hogy a család fele az Alföldön, fele a Dunántúlon született. Kiskunmajsa környékén megejt a vízió, hogy milyen lehetett az Alföld, amikor még nem pusztán szántóföldek egybefüggő hálózata volt.

Helyszínelő

Mottó: Két dolgot szerettem volna 1. Jól érezni magam. 2. Nem vitatkozni feminizmusról, a magyar baloldal helyzetéről és slam poetryről. Az egyik sikerült. Az itt megforduló emberek néhány kivételtől eltekintve nem a barátaim, társaságukat a mindennapokban nem keresem, mégis van bennünk valami közös: egy-egy alternatív, saját univerzumot próbálunk felépíteni. Ezeket a világokat helyezzük ilyenkor egymás szikéi alá.

Helyszínelő

Szabad program, ez volt a laza nap. A többiek fröccsöznek, én fröccsözöm és tudósítást írok. Közben történeteket hallok idősödő irodalmárokról, akik mindig csak annyira zaklatják a pályakezdő lányokat, hogy az még éppen letagadható legyen. Történetek, amiket ismerek – szomorkás kalandozás a #metoo határvidékein. Aztán oldódó hangulat, agymenések, pletykák, nevetés, méltatás és fúrás, őszinte monológok, rettenetes pózok – átlagos este egy írótáborban.

Terepszemle

Egy benzinkút mellett kötöttem ki, ahonnan már látni lehetett a Gyárat az út túloldalán, az ablakai ki voltak törve. Lassan indultam el felé, közben az futott át az agyamon, hogy ennek az épületnek aztán végképp semmi értelme sincs, vagyis egyáltalán nem illett abba az elméletembe, amely szerint mindegyik objektumnak a Herceghez kéne kapcsolódnia. Titkon abban reménykedtem, hogy utólag majd, egyik pillanatról a másikra, mint amikor egy sötét szobában felkapcsolják a villanyt, minden egyértelmű lesz számomra.

Helyszínelő

A tábor első vendége Szöllősi Mátyás költő, író, drámaíró, fotós, ex-sportoló, szintén nem épp sztereotip bölcsész, aki hamarosan Ufába és Szibériába indul egy régészeti expedíció keretein belül. Horváth Veronika elsősorban a tábor hívószavaival összefüggésben kérdezi, szóba kerül a betegség és társadalmi elszigetelődés, test és tárgy kapcsolata Szöllősi műveiben, illetve kivetítve látjuk a Vakság fotósorozat néhány darabját.