Színházi Figyelő

Csak a negyedik visszatapsoláskor jelent meg a hallgatók arcán egy-egy félmosoly. Mindvégig a markában tartja a nézőt az előadás, hol akkorát szorít rajta, hogy belesajdul a szíve – például Lulu monológjai alatt, – olykor pedig enged a szorításon. A tapsrend után sem múlik ez az érzés. Mint amikor – régen – a nők levették a túl szoros szoknya-abroncsaikat, és még hosszú órákig a testükön érezték a súlyát.

Interjú

Én csak itt, a VIII. kerületi Déry Miksa utcában tudom értelmezni azt a szót, hogy könyörtelenség. Ez egy civil szó, civilben pedig nem vagyok könyörtelen, épp ellenkezőleg. Nem fontos nekem, hogy feltétlenül mások orrára kössem a véleményemet a világról. Egy pszichológus azt mondaná, konfliktuskerülő vagyok. Én inkább, eufemisztikusan azt, hogy mindig fontosabb nekem a másik ember épsége – meg a magamé –, mint az úgynevezett igazság, ha van ilyen.

Interjú

Minden szöveg valamennyire az emlékezetről szól. De nemcsak egy mikroközösségben továbbadott történetek vagy egy családi legendáriumnak a történetei ezek, hanem a gyógynövényeknek az alkalmazhatóságát, meg a hatóerejét is mind az emlékezet adta tovább. Vagy az emlékezet torzítja el a dolgokat. Hol végződik az emlékezet, hol kezdődik a felejtés? Az emlékezet nem az, ami megtörtént. Meg amúgy se az a lényeg, ami megtörtént, hanem az, ami marad.

Interjú

Pokolra kell menni… Azt hiszem, átlagosan szörnyű gyerekkorom volt a nagyon távoli Kádár-korszakban. Természetes, hogy ez az írásokban is leképeződik, de esetemben talán nem a tartalomban mutatkozik meg, hanem az empátiában, abban, ahogy megfigyelem a hőseimet. Persze így is valamiképpen reflektálok, ha mással nem, akkor a témaválasztással. Nem tartom fontosnak, hogy a saját életemről írjak, sőt határozottan távol is szeretném magam tartani: nem tetszene, ha a lakásajtóig lehetne követni.

Vándorló könyvespolc

A Csendélet sárkánnyal kimondottan élvezetes olvasmány, a gyerekkori élményeknek köszönhetően jó eséllyel az olvasó számára sem idegen szituációkat jelenítenek meg a novellák, ám a szövegeket alapvetően meghatározó fantázia révén mégis egy izgalmasan egyedi világ ismerhető meg általuk. Ami az említett erdélyi irodalmi kontextust illeti: kétségtelen, hogy Csutak Gabi azonos díszletek között játszatja történeteit, de ennél sokkal fontosabb a szereplők vibrálása és a kimondottan jó arányérzékkel megtalált elbeszélői hang.