Lekapcsolták a reflektorokat. A mocskos folyosók tovább várakoztak az elkerülhetetlen pusztulásra. A bagoly felrepült a korlátról, és eltűnt az éjszaka sötétjében. A patkány egy csatorna felé iramodott. Az utcák ugyanolyan kihaltak és némák voltak, mint korábban. A padon alvó szakállas férfi fogatlan szájából sárga nyál csöpögött.

Nagy viharok alatt a szél könnyedén dobálta / a halat, / nem bírta már tovább saját terhét; / beroskadt, mintha elúszott volna a tejút alatt, / és az emberek kavicsokként / verődtek össze az ízelt barlangban, / egyre tisztábbra csiszolva egymás testét.

Én magam csikóként tanultam bele a munkába. Tizenhat évesen már önálló kubikos voltam. A vállam kiszélesedett, a karom megnyúlt, a hangom pedig vastag lett, olyan keveset beszéltem. Bakancs, vászonnadrág, felhajtott ujjú fehér ing: ez lett az öltözetem. A többiek először csendben körberöhögték a nagy Tarpai idióta kisfiát.

A korábban már itt-ott – kötetben vagy hanghordozón – megjelent művek újrahangolása frissítő hatású. A Hortobágyi Lászlóval közösen kitalált megoldásoknak köszönhetően az újból felvett hangzó költemények átkereteződnek. Ahogy egy vers újraolvasása évek elteltével új tapasztalást nyújt, az újrahallgatás – ezúttal kifogástalan minőségben – magasabb színvonalú élményt ad a befogadónak.

Ülök a vasúti átjáró melletti korláton, lóbálom az egyik lábam, görcsösen próbálok lazának látszani, ez az utolsó nap a nyárból. Tizenhárom vagyok, muszáj melltartót hordanom, pedig nincs is mellem. Ha kihúzom magam, az anyámtól lopott ing kiemeli a széles vállam és a vékony derekam.

A könyvek legyenek mindig ugyanott, ugyanabban a sorrendben, amit megszoktam, különben keresgélnem kell. A kulcs, ugyanott legyen, ahova mindig leteszem, mert ha nem, nem találom és nem jutok ki a lakásból. A sarki bolt ne zárjon be. A kedvenc kávézóm maradjon ott örökre.

Úgy éreztem, mégis tudok valamit, egy picit különleges vagyok, nem az az átlagos szürke senki, akinek a menőcsajok be akarnak állítani. Élveztem, sőt, imádtam.

Ha jobban megvizsgáljuk a szereplők neveinek kezdőbetűit, láthatjuk, hogy a görög tragédia már ide is beleíródott: itt van Antigoné, Polüneikész és Iszméné, valamint Kreón és Haimón. Ahogy Szophoklész drámájában, úgy Shamsie regényében is az igazság és a törvény feszül egymásnak.

mosogatóban a tálca aljáról a szifonba húzza az örvénylő víz, nehéz zsírok tapadnak meg a könyökkanyarban, visszaszörcsög a trutymó, a kívánatos falatok maradéka beáll, harántol, oldalaz, tekereg a szifonban a zsír. a csepegtetőben élükre állított tányérok, felfordított fazekak, összedobált eszcájg, gőzölgő porcelánbögrék, a mosogatórongy oldatlan cukorszigeteket töröl el.

Domboldal, talán Visegrád, vagy Buda. Tökéletes, pont elég mély, pont elég tarka zöld, pont elég fényes és meleg alkony világítja meg. Csatázunk, fel kell rohanni rajta, igazi csata, de mindenki barátságos, az ágyúlövések távoliak és pontatlanok, aláfestik a testmozgást. A domb tetejéről látom a völgyet is, de nincs hovatartozásom, kilétem, nem tudom, győztem-e, vagy a másik oldalon is harcolok.

Most, hogy éledezik lassan az élet, nem várunk tovább, és kinyitjuk a SZIFON-on a Godot Bar-t, ahova amiatt hívjuk a nekünk fontos szerzőket, hogy beszélgessünk velük ebben a furcsa időben. Arról többek között, hogy milyen volt a vírus előtt az élet, hogy milyen korona idején az irodalom és hogy milyenek a kilátásaink a kijárási korlátozás utáni időkre. Szabó T. Anna válaszait olvashatjuk.

Ha megmondják, mi van a csatornával meg a gázzal, akkor is megvette volna a házat, ugyanennyiért. Jó, levonja a vételi árból az összeget, de bazmeg, megvette volna, így meg be kellett hajtani rajtuk utólag. Indokolatlan borostyánrugdalás következett, kapott a rozsdás ajtó is, végre kitárta.