Helyszínelő

Mi lehet, kérdezi az előadó, az a kiüresedettség, szorongatottság, amiben a versek megszólalója is üresnek tekinti magát, az, akit depresszív figuraként azonosítunk és megszólalásait vallomásként is olvassuk – adekvát kérdés ez olyan szövegek esetében, amelyek mégiscsak gépies eljárásokkal állítják elő és közvetítik ezt az ürességet. Ahogy az is kérdéses, hogy miért talál ennyi olvasóra és miért örvend ekkora népszerűségnek ez a nyomasztó és ontológiai kérdéseket feszegető költészet.

Interjú

Onnantól, hogy bementünk a terembe, nagyon pontosan meg kellett fogalmazni, hogy mit csinálunk, hogy ez alatt a másik három ember is ugyanazt értse. Az volt a fő szabályunk, hogy bárki bármit mond, mindent ki kell próbálni a gyakorlatban – e nélkül megvétózni nem lehet. Engem személy szerint az érdekelt a darab létrehozásakor, hogy mi az, ami belőlünk közös, összegyúrható, megmutatható, valamint a krízisekkel való megküzdés, az érés, önmagunk felvállalásának folyamata – mindez az alkotói folyamatban is visszaköszönt.

Próza

Az a nagy felhő Budapest, most omlik össze az egész. Innentől fogva ugyanezt mondta az összes pacára. Mást nem lát, faggatta a pszichológusnő, és egy denevér alakú pacát mutatott. Ez a lebuktatás, gondolta, hogy nem is bolond, ezért azt mondta, nem lát mást. Már amúgy is unta az egészet. A végén kapott egy papírt, hogy autisztisztikus zavar, ilyenje van, és nem alkalmas katonai szolgálatra. Szerinte csak be akart vágódni nála ez a pszichológusnő.

comicON

Próza

Nem láttad? Tegnap átment a városon egy piros autó, egy nyugati kocsi, egy márka! Pont a lépcsőházunk bejáratánál ücsörögtünk a fiúkkal, amikor feltűnt a menő kocsi. Mindannyian felálltunk, és elkezdtünk rohanni a főutca felé. Olyan hangja volt, hogy beszarsz. Nem ilyen Trabantpöfögés, meg Wartburgberregés, hanem mint egy versenyautó, úgy szólt. Mély és hangos volt, betöltötte az egész környéket.