Nem jött, pittyegett a telefonom. Le fogok merülni. Szempilláimat tépkedik a hollók. Nyúzott vagyok, oldalamra fekszem. Reggel el kell hagynunk a házat.

A cseh kocsma, vagy cseh nevén hospoda, egy kultúrjelenség. Egyáltalán nem csak viccből lehet azt mondani, hogy egy intézmény. Azt elképzelni, hogy Csehszlovákia ötlete és későbbi, kézzelfogható valósága kocsmaasztal mellett született meg, nagyon vonzó elképzelés, és egyáltalán nem áll távol a valóságtól. 

Csak akkor bújtam elő, amikor már percek óta olyan csend volt a tízágyas szobában, mintha mindenkit elvezettek volna. A többiek az ágyaik végén ültek, és döbbent arccal figyelték a csomagoló Csongort, akire az azonnali hazazsuppolás büntetését szabta ki a Lágerführer. Ennél nagyobb csapást akkor tényleg nem tudtunk elképzelni.

Azt hiszem nem megalapozatlan a kijelentés, hogy az elmúlt évek legkomorabb ősze az idei – és ezzel a jelzővel nem az időjárást illetem. A már-már nyomasztó hangulatot a szeptemberi-októberi folyóirattermés is lekövette. A melankólia, a halál, a csend és az elmúlás fogalmai az utóbbi hónapokban különösen telítettnek bizonyultak,

Ölebek szimatolták körbe a / megbarnult foltot, még napok / múlva is, séta alatt. Később / vad kóborlók jöttek, némelyikük / csörgő láncot húzott maga után /az éj csendjét megkarcolva.

Ülök a parton és a fényeket csodálom, ahogy visszatükröződnek a víz felszínén, és azon töröm a fejem, hogy melyik az eddigi legkedvesebb helyem Budapesten. Először járok Magyarországon turistaként, és nem gondoltam volna, hogy pár év múlva majd itt fogok élni, ráadásul még magyarul is fogok álmodni!

míg a zene szól, kígyó nélkül / kígyóbőr oson, névtelen an / gyal imádkozik halott játszó / tér romja fölött, madarak // mozdulatlansága ég és föld / között

Erről többet nincs mit mondani. A megmondás könnyen csapdába zárja a megmondót – szögezi le Joakhim, és maga elé köp. A ház tövéből, ahol sarkára ereszkedve gubbaszt, az ég olyan kéknek tűnik, mint Baba Teres szeme, amikor felébredt, és még nem gondolt bele a megkezdett napjába; a telep alatti hasadékban pedig olyan sötét van, amilyent meg sem lehet nevezni.

Csontállományban dunsztolom / a holtidőt. Konzerválom, mint nagyanyám / a nyár végén eltett befőtteket. A melegen tartott / csontüveg ma még funkcionál.

Apám egy bal sarokban gunnyasztott, két napig.

A térde az arcában.

Minden testrésze összekavarodott, ezen a helyen a térdet a homlokkal, a talpat a háttal téveszted, a száj alig mozog.

Fogdának, jobb napokon áristomnak nevezte, itt vette észre, hogy sovány, az átlagnál sokkal soványabb.

Ha megérkeznek, feletteseik igyekeznek / eltüntetni nyomaikat, ők sem akarják, / hogy kiderüljön, van lehetőség menekülni, / továbbhordani a sebeket, amiket okoztunk, / egy felesleges, vesztes életben, / ahol az ellenség az úr.

A Metafórum kortárs irodalmat népszerűsítő felület verspályázatának nyertes szövegei (Fazakas Attila, szakmai díjas és Matyi Dolóresz, közönségdíjas).