Makó Ágnes versei

Részletek

Írta: Makó Ágnes

Rajtad mi van? / Visszaírnál csak annyit, / hogy látod ezt?

Nemet Mondani Tudók

                                     Locker Dávid A Könnyen Barátkozók című versére

Ó, hogy irigyellek titeket, Nemet Mondani Tudók.
A nem csak úgy legördül ajkatokról,
mint az ötszázezredik Suzuki a gyártósorról.
Ötszázezer nem nektek semmiség,
nap mint nap gyakorolt mantra.
Bocs, de nem érek rá.
Nem, ezen a héten már nem fér bele.
Nem tudom korrepetálni a húgodat,
más dolgom van.
Milyen dolgom?
Nem, dehogy beteg a kutyám.
Nem a szomszéd nyomtatóját állítom be,
honnan veszed?
Csak haladni szeretnék az életemmel.

Ó, hogy irigyellek titeket, Nemet Mondani Tudók.
A nemetek laza és természetes,
minden begyakorolt póztól mentes.
Pontosan ismeritek a nemet,
befogtátok, megszelídítettétek,
szeretve használjátok.
Tudjátok, hogy semmi bántó nincs benne,
egyszerűen csak nem és kész.
Utána nincs hajnalig tartó önvád,
sötétbe meredő szemek.
Kipihenten ébredtek,
készen az aznapi elsőre:
nem viszem le a szemetet.
Csak én hiszem azt,
hogy a nem bűn,
a társadalom szövetének szaggatója,
az önzés melegágya,
a kapcsolatok instant sírásója.
Csak én hiszem azt,

hogy aki igenember,
azt várják, hívják, szeretik,
mert odamegy, megfőzi,
besegít, lemossa,
ápolja, meghallgat,
igen, persze,
még, még,
lelkesedése határtalan.
Ma kipróbálom a nullával osztást,
megkeresem a legközelebbi
Nemet Mondani Tudót,
becsalogatom,
elhintek neki néhány csalit,
megvárom, hogy kérjen,
és akkor odaköpök egy ordas nagy nemet.
Meglátjuk, összecsomósodik-e
a világegyetem.

Mentőmellényben

Szia, itt vagy?
Bocs, hogy ilyen későn írok rád,
tudom, hogy neked este tíz után
már mindenhez késő van,
amikor tetőznek a stresszhormonok
és a szavak legalább veszekedéshez,
legfeljebb könnyáradathoz vezetnek,
mint amikor hajnali négyig ültünk
az ágy szélén zsepit gyűrögetve,
a sötétbe bámulva
és megpróbáltuk kibogozni a szálakat,
amik egy apró félreértésből indultak ki,
még valamikor este tíz után két perccel.
Már lefeküdtél,
csak úgy látszik,
mintha online lennél?
Úgy felejtetted a gépet?
Mint amikor rohantál a vizsgádra,
a tűzhelyen hagytad a tejet,
majdnem legurultál a lépcsőn,
és csak ott derült ki,
hogy elnézted a napot?
Bocs, hogy felhoztam,
tényleg nem volt szép tőlem,
hogy röhögtem,
amikor hazaértél,
és olyan ideges lettél,
mintha már este tíz óra három perc lenne.
Szóval nagyon rád írhatnékom volt,
nem várhatott reggelig,
mert korán megy a gépem
és onnan nem akarok írni,
az már egy másik szakasz lesz,
semmilyen szálat nem akarok
eldolgozatlanul hagyni,
ami ide, vagy bárhova kötne.
Megkérdezhetnéd, hova utazom

és meddig és főleg miért,
már ha érdekel egyáltalán,
mi van velem.
Engem érdekelne, hogy vagy,
csak azért nem kérdeztem,
nehogy félreértsd
és megint gubancolódjanak
a szálak, vagy robbanjon a szóelegy.
Én már rég nem hordok
felfújható, golyóálló mentőmellényt
munkavédelmi sisakkal,
csak egy sima póló van rajtam.
Rajtad mi van?
Visszaírnál csak annyit,
hogy látod ezt?
Hát jó.
Ha alszol már, akkor úgyis mindegy,
mire olvasod, már felhajtom
az üléstámlát és a tálcát,
kikapcsolom a telefont
és bízva az oxigénmaszkban
és a mentőmellényben
felemelkedem.

Makó Ágnes (1983, Budapest) író, társadalomtudós, kutató. 2019 óta rendszeresen publikálja novelláit, verseit és meséit irodalmi folyóiratokban. A részvétel nem önkéntes című első novelláskötete 2023-ban jelent meg. Keressük című novellája bekerült a Körkép 2023 antológiába. Lobogni fog című első verseskötete 2024 júniusában jelenik meg.