SzIF Online

Závada Péter verse

Folyamatos jelen. A halottak csoszogása / tisztán kivehető a kórus márványpadlóján. / És a bejárat fölött X. Ince hullazöld jobbja — / holtában is valóságosan int felénk, / és a kezek tulajdonosa visszalép / a hallgatás közepére. // Semmi etimológia: a nevet csak a hangzás / kötötte össze az agóniával. A medencék / vizében a tér abszolutizmus-kori képe

 

(Baktay Péter felvétele)

 

 

Závada Péter 1982-ben született Budapesten. Költő, dalszövegíró, Akkezdet Phiai frontembere. Új kötete Roncs szélárnyékban címmel látott napvilágot a Jelenkor Kiadó gondozásában, 2017-ben, amiért Horváth Péter Irodalmi Ösztöndíjban részesült.

 

 

A St. Agnese in Agone-ban

                                                                      

1.

 

A könyörgéssel szemben mellbe vág a nem várt

szimmetria. A görögkereszt boltívei, mintha

megnyúlnának, távolabbi végük eltűnik az idő homályában,

és az oszlopok, kannelúrás távírópóznák,

idáig vezetik a tagolatlan, barokk zsivajt.

 

Zsoltárok lebegnek a pillantások kupolái alatt,

testetlen stólák, ministránsok fodros

kézelői, míg körbeforog velünk a 3D.

 

2.

 

A gép kattogása mögött a szégyen.

A szégyen mögött a hang.

A hang mögött senki.

 

Arccal a demenciának egy szobor.

Talpa alatt a kő hideg lángja.

És az A-betű előtűnik a lobogás húsából.

 

3.

 

A főoltár reliefjén sorban a figurák

sziluettjei. Akár egy lepedő, felületük

mozdulatlanságukra tapad. Középen

a Szent Család — és mintha a faragott

márványtömb inkább öntőforma volna:

egykor beletöltött utalások kongó negatívja.

 

4.

 

A koponya a St. Agnese in Agone

oldalkápolnájában,

az üveg mögött,

az áhítat mögött.

Csontlemezei szilárdan összeforrtak,

a varratokra építették

a kéttornyú templomot.

 

5.

 

Folyamatos jelen. A halottak csoszogása

tisztán kivehető a kórus márványpadlóján.

És a bejárat fölött X. Ince hullazöld jobbja —

holtában is valóságosan int felénk,

és a kezek tulajdonosa visszalép

a hallgatás közepére.

 

6.

 

Semmi etimológia: a nevet csak a hangzás

kötötte össze az agóniával. A medencék

vizében a tér abszolutizmus-kori képe:

elmosódó lovaskocsik köröznek

Bernini kútjai körül. Az atavisztikus

kerekek a vizet fölverik.

 

7.

 

És a kövek artériái elpattannak,

a víz vérré válik: Gangesz,

Nílus, Duna, Rio de la Pata,

túlcsordulnak várakozásuk

peremén, fölbuzognak

a szökőkutak elvágott torkából.

 

A pocsolyák tükrében látjuk:

valakit ezerhétszáz évvel ezelőtt

átvonszolnak a téren.

Anyaszült meztelen.

A haja megfojtja a végrehajtókat.

Bűnünk körülöttünk

minduntalan növekszik.

 

8.

 

Január huszonegyedikén éjszaka

az anakróniából egy koponya szól,

hívja a csontokat a falakon túlról,

hogy a jelenés összeálljon.

 

Nincsenek szervei,

csak a kihűlt kezek.

Minden testrészünk eltűnik,

amiről valaha elfeledkeztek.

 

Kísértet siklik át az évfordulón,

a bordélyba visszalátogat.

Megáll az álom távolabbi végében.

Jeges hóna alatt a bárány forró teste.

 

 

*Szőllőssy Balázsnak

 

**A Római Magyar Akadémia antológiájába


© SZIFOnline 2014   |   Minden jog fenntartva