Kezdetben volt az eszem. Először csak álmok laktak benne. Később jöttek a szavak, végül belefért a sötétség riasztó csöndje is.
Egy városi kertben, a szinte / egymásba kapaszkodó házak között? / Felgyújtanánk a várost
A kérdések elpárolognak, mint az izzadság, érzem, a hátamat veri a víz, megint korán jött a nyár. Május elseje van, plusz Európa-nap, az egyik standnál hurkapálcára ragasztott EU-s zászlócskákat osztogatnak, de nem kéri senki, csak a lufikat.
Számomra a nyár nemcsak a pihenés, hanem az elmélyülés időszaka is. Ilyenkor különösen jólesik belemerülni folyóiratokba, hiszen a nyári szabadság során ráérek elidőzni egy-egy vers, novella vagy tanulmány fellett. Ebben a lapszemlében a májusi és júniusi lapszámokból válogattam.
Nem voltál a királylány sótlan levesében. / Flanery O’Connor lupusza utáni pávatáncában
jakuzzimelegben hűlt ki testük / hotelerkélyről zuhantak alá
teleálmodtam szörnyekkel / a szobát, közben felszáradok.
A délnyugati láthatár előtt emelkedő fal, úgy láttam, megnőtt, sokféle kékben, a földgörbület fölött közvetlen sötétlilában, a legfelső párarétegekben galambkékben játszó duzzanatként domborodott a tekintetem felé, a levegő mozdulatlan volt, és nyúlós.
Irizáló, kékeszöld gömbök egy kirakatban / a hamis istenek
A férje sohasem kockáztatott, sohasem hajtott az autópályán száznál gyorsabban, bezzeg ő, ki akart nyúlni az ablakon, érezni a szél süvítését, és azt gondolni, „bárcsak történne valami”.
A kötéspróba kijött-e, kérdezte tettetett közömbösséggel. Milyen kötéspróba, kérdezett vissza Sára, miközben megküzdött egy különösen szoros szemmel. A mama összeszorította az ajkát, és rántott egyet saját gombolyagján, hogy könnyebben szaladjon a fonál. Még hogy milyen kötéspróba, dohogott, legalább ennyit megtaníthatott volna az anyád.
Folyamatos jelen. A halottak csoszogása / tisztán kivehető a kórus márványpadlóján. / És a bejárat fölött X. Ince hullazöld jobbja — / holtában is valóságosan int felénk, / és a kezek tulajdonosa visszalép / a hallgatás közepére. // Semmi etimológia: a nevet csak a hangzás / kötötte össze az agóniával. A medencék / vizében a tér abszolutizmus-kori képe
Egy nap elért engem is. Vettem egy iratmegsemmisítőt, és ledaráltam az évek óta felhalmozott levelezésemet, személyes feljegyzéseimet. Aztán elkezdtem rendet rakni a lakásban, kipakoltam a fiókjaimat, kidobtam mindent, amire nem volt szükségem, és a többit ergonomikusan rendszereztem. A könyveket, hanglemezeket, DVD-ket és számítógépes játékokat alfabetikus sorrendbe raktam. Amelyik egy kicsit is ciki volt, azt megsemmisítettem. A szekrénysorok látható részein lévő kacatokat kidobtam. Még a papírpénzt is növekvő sorba raktam a pénztárcámban.
Kadó mester lehúzta a jobb lábáról a cipőjét, és kidobta az ajtón, aztán megkérdezte: Hol a cipőm? / Ott, az ajtó mögött, mutatta az egyik tanítvány. / Hol a cipőm?, ismételte Kadó mester. / Az udvaron, találgatta egy másik. / Hol a cipőm?, ismételte Kadó mester. / A bal lábán! / Hol a cipőm?
a gázlángnak egy fogacskája hiányzik. / a pianínó egyedül kezd el játszani. / a lefolyócsatorna sapienzával bemocskolva. / harminc éve vagyunk elválasztva egymástól (amikor te voltál 30, / én épp akkor láttam meg a napfényt). / axiális, te nagy felugró. / variábilis sírba veled.
Aztán egy napon / magával ment el. / Lefekvés előtt néha erre gondolok, / s hullámzik a szám, / mint az őszi Balaton.
