SzIF Online

A szabadkőművesek helye a kortárs populáris kultúrában I.

Kálai Sándor és Keszeg Anna tanulmánya a SZIF 2018/2-es számából

Márpedig a szabadkőművesség a populáris kultúrában az összeesküvés-elméletek nyújtotta keretben futotta be a legfényesebb karriert. Azok a meggyőződések, melyek egy kis, elitista és titkos vagy titokban cselekvő csoport tevékenységét teszik felelőssé a világ instabil, katasztrofikus állapotáért, sok azonos elemmel, forgatókönyvvel, narratív sémával rendelkeznek.

 

A szerző, Dan Brown, A Foucault-inga egyik szereplője! Én találtam ki. Osztja szereplőim szenvedélyét ­– a rózsakeresztesek, a szabadkőművesek, a jezsuiták globális összeesküvését. A Templomosok szerepét. A hermetikus titkot. Az elvet, hogy minden mindennel összefügg. Az a gyanúm, hogy Dan Brown nem létezik.[1]

 

A Brit Columbiai és Yukoni Nagypáholy honlapján hosszú lista vizsgálja a szabadkőművesség populáris kultúrában való megjelenését a következő kategóriákban: hétköznapi kifejezések, fikció, irodalom, zene, televízió, film, dokumentarista művek, rádió, játékok, kuriózumok. Hogy a szabadkőművesség önszemlélete szempontjából a populáris kultúrának mekkora a jelentősége, arra nemcsak a lista puszta létezése jó példa, hanem az a megjegyzés is, mellyel a honlap ezen részét bevezetik: „A szabadkőművességre való hivatkozások a populáris kultúrában a vitriolostól az ártalmatlanig terjedő széles skálán jelennek meg. Leggyakrabban megalapozatlan utalások, amelyek a szabadkőművességet a marginalizáció, a triviálissá válás és a fikcionalizálás alattomos fenyegetésének teszik ki.”[2] A nagypáholy kommunikációs szakemberei tehát úgy látják, az a hely, melyet a szabadkőművesség a populáris kultúrában és közvetve a társadalmi képzeletben elfoglal, korántsem ártalmatlan, és érdemes hangsúlyt fektetni e képzetek konkrét tartalmára. Mindenekelőtt elgondolkodtató, miért annyira lényeges egy meritokratikus alapokon szerveződő titkos társaság szempontjából a hozzá kapcsolódó, sokak által osztott képzetek megismerése, helyének pontos kijelölése. E jelenség megértéséhez azokat a kutatásokat és azt az általános tudományos paradigmát vázoljuk fel, mely a kollektív imaginárius kortárs jelenségét segített felismerni. Másodsorban pedig azt szándékszunk tisztázni, mi a konkrét tartalma ennek a képnek, milyen elemekből tevődik össze, illetve a populáris kultúra milyen jellemzői a felelősek a szabadkőművesekkel kapcsolatos tartalmak terjesztéséért. E tartalmak iránt szinte folyamatos a kereslet, s nem szabad elmennünk a mellett a triviális, de bizonyos értelemben pontos megállapítás mellett sem, hogy a szabadkőművesség instrumentalizációja az összeesküvés-elméletek területén belül megy végbe: a titkos társaságokkal kapcsolatos meggyőződések szabadon mozgó képzetcsoportként folyamatosan adaptálhatók az e jelenségekre épített szimbólumképzés új és változó igényeihez. Az itt hivatkozott kanadai páholy honlapja is elismeri a szabadkőművesség csereértékét, amikor külön listázza mindazon titkos társaságokat, melyek televíziós sorozatokban vagy filmekben fikcióként megjelennek. E rövid összefoglalóban tehát egy kétlépcsős bizonyítást végzünk el: (1) bizonyítjuk a társadalmi képzeletben betöltött hellyel kapcsolatos törődés jogosságát, illetve felállítunk egy vizsgálati módszertant, mellyel e reprezentációk vizsgálhatók; (2) konkrét példákon keresztül próbáljuk kialakítani a szabadkőművességgel kapcsolatos kortárs médiareprezentációk térképét.

 

A reprezentáció és a társadalmi képzelet fogalmaknak a 20. század második felében nagy divatja volt, s különféle kutatási tradíciók foglalkoztak a kérdéssel.[3] Egyszerre érintette a történelem, az antropológia és a szociológia tudományterületét, s az alakuló médiaelméletben is kitüntetett szerepe volt. E tradíciók közül itt leginkább azokat hasznosítottuk, melyek a társadalmi imaginárius kutatási hagyományai felől érkeznek, s tétjük azoknak a rendszereknek a rekonstruálása, melyek egy adott társadalmon belül egy adott jelenséggel kapcsolatos képzeteket szervezik. Ez az irányzat olyan szerzőkre megy vissza, mint Cornelius Castoriadis, Bronislaw Baczko, illetve a modernitás konkrét reprezentációs tartalmait illetően Charles Taylor.[4] Dominique Kalifa e szerzőket kivonatolva fogalmazott úgy, hogy a társadalmi imaginárius „a társadalom reprezentációinak koherens, dinamikus rendszere, a kollektív identitások és figurák azon repertóriuma, melyeket valamely adott társadalom története egy adott pontján szükségletei kielégítésére használ”.[5] Ez az idézet azt állítja tehát témánk vonatkozásában, hogy ha a szabadkőművességre erősen rávetül a tömegkultúra érdeklődésének fénye, akkor az nem véletlen: olyan szükségletei vannak a kortárs társadalomnak, melyek kielégítésére kiváló eszköz a titkos társaságról való beszéd.

 

A kollektív mentális szükségletek között a krízishelyzetek magyarázatának igénye nagyon erőteljes szerepet játszik – a krízis, a világ válaszponthoz jutása a kortárs világmagyarázatok egyik legerőteljesebben jelen levő értelmezési kerete. Különösen a gazdasági világválság óta működik hatékony hívó szóként,[6] azonban az Amerikai Egyesült Államok esetében a millenarizmus irányzata a JFK-gyilkosságot, az AIDS rohamléptékű terjedését egy folyamatos válságtudat létrehívásához, a 20. század végi, 21. század eleji történések krízisként való keretezéséhez használta fel.[7] Ugyanakkor a válságra adott magyarázat az okok és felelősséggel terheltek iránti érdeklődéssel jár együtt, mely az összeesküvés-elméletek alapját adja. Márpedig a szabadkőművesség a populáris kultúrában az összeesküvés-elméletek nyújtotta keretben futotta be a legfényesebb karriert. Azok a meggyőződések, melyek egy kis, elitista és titkos vagy titokban cselekvő csoport tevékenységét teszik felelőssé a világ instabil, katasztrofikus állapotáért, sok azonos elemmel, forgatókönyvvel, narratív sémával rendelkeznek. És azt is látni fogjuk, hogy a szabadkőművesek képzeletbeli helye gyakran összemosódik más, még titkosabb vagy akár történetileg kétségbe vonható létezésű társaságok, az illuminátusok, a rózsakeresztesek, a templomosok, a Sion-rendiek stb. leírásával. Melyek azoknak a meggyőződéseknek a jellemzői, amelyek a globális összeesküvés-elméleteket megalapozzák? Michael Barkun az összeesküvő szubkultúra jelenségeként azonosítja e képzetcsoportban hívőket, s a szubkultúra léptékváltását, általános ismertségét a 9/11 képzetkörrel, illetve a digitális terjedés sajátosságaival magyarázza.[8] Érdekes módon már a szubkultúra meghatározó karakterjegyeinek kialakulásában is egy populáris kulturális termék játszik szerepet: az X-akták című sorozat (1993–2002), melynek szlogenjei jól sűrítik e mentalitás jellemzőit: „Ne bízz senkiben” (Trust No One), „Higgy a hazugságban” (Believe the Lie), „Mindent tagadni” (Deny Everything), „Hinni akarok” (I Want to Believe). E meggyőződés tehát az alábbi alaptétellel jellemezhető: egy egyedekből vagy csoportokból álló társaság titokban egy fenyegető cél megvalósítása érdekében fejti vagy fejtette ki tevékenységét. A meggyőződést három tétel támasztja alá: minden mindennel összefügg (az összeesküvés-elméletek szakértői egymástól távol történő, egymással összefüggésben nem álló elemek között teremtenek kapcsolatot), semmi nem az, aminek látszik (a valóság megtévesztő, mert a titokban cselekvő csoportok ilyennek akarják, hogy saját tevékenységüket elfedjék), semmi sem történik véletlenül (az összeesküvés intencionálisan működő világot feltételez, melyből az egybeesés vagy a véletlen történés lehetőségét eltávolították; minden, ami történik, akaratlagos, ez a képzeletbeli világ a jelenvalónál koherensebb).[9] E három jellemző az összeesküvés-elméletek különböző alszubkultúráiban egyaránt megtalálható, mindenikre érvényes.

 

Az összeesküvésekért felelőssé tett társaságok esetében különbség van azok titkos vagy nem titkos volta között (lásd például a szabadkőművesek és az illuminátusok közötti különbséget), illetve a tevékenység titkos vagy nem titkos volta között (a szabadkőművesek ebben a megközelítésben olyan nem titkos társaság, melynek akciói viszont titkosak). Ugyanakkor az összeesküvésnek három változata lehetséges: vannak az események előidézésére vonatkozó összeesküvések (event conspiracies), amelyek egy adott eseménysor előidézését tűzik ki célul; másrészt az összeesküvés lehet rendszerszintű (systemic conspiracies), ebben az esetben a titkos tevékenység egy rendszer (államberendezkedés, régió stb.) ellenőrzését tekinti céljának; harmadrészt pedig vannak a szuper-összeesküvések (superconspiracies), melyek alapját az egymásra épülő, hierarchikusan szervezett összeesküvésekbe vetett hit adja.[10] A szabadkőművességnek az összeesküvés-elméletek között történő keretezése ráadásul még azáltal is fokozható, hogy a társaság tevékenységének titkos következményeit érintő aggályok a populáris kultúra szempontjából meghatározó amerikai kollektív mentalitás egyik legrégebbi, leginkább beágyazott összeesküvés-elméletét jelentik.[11] A szabadkőműves társaságoknak az új világrend kialakításában játszott szerepe, a szabadkőműves szerveződési formák és a nemzet modern definíciói közötti párhuzamok pedig annak lehetőségét teremtették meg, hogy e képzetek könnyűszerrel beágyazódjanak.[12]

 

Ahhoz, hogy a társadalmi imaginárius alapelemeit adó reprezentációk működését nyomon tudjuk követni, szükségünk van egy olyan leírásra, mely a tartalmak strukturálását és elemekre bontását lehetővé teszi. Erre lesz jó a reprezentáció fogalmának egyik mainstream értelmezése, mégpedig az, amit Serge Moscovici 1961-ben dolgozott ki.[13] Eszerint a szociális reprezentáció egy képzet és egy fogalom közötti folyamatosan változó összefüggés, melynek célja az ismeretlent ismerőssé tenni. Ezen összefüggések viszonylag állandó elemei képezik a reprezentáció magját, mely három technikának köszönhetően alakul ki: (1) lehorgonyzás (az ismeretlen elemeit elhelyezzük saját kategóriarendszerünkben); (2) névadás, osztályozás (az ismeretlen saját fogalmainkra hozása); (3) tárgyiasítás. Kiindulópontunk az, hogy a kulturális termékek – különösképpen azok, melyeket populáris forgalomra szánnak – szociális reprezentációkként olvashatók, és hozzájárulnak az e termékek által tematizált jelenségekről szóló kollektív tudás kialakításához, terjesztéséhez, stabilizálásához. Moscovici elméletét 2011-ben tárgyalta újra az ez irányú kutatásoknak folyamatosan teret biztosító Papers on Social Representations című folyóirat. Ebben kitüntetett szerepet kapott annak a kérdésnek a tárgyalása, hogy e reprezentációk kutatásakor nem szabad megelégednünk a reprezentációk tartalmának azonosításával, hanem létrejöttük folyamataira is rá kell kérdeznünk.[14] E kettős cél esetünkben nehezen követhető, ezért inkább arra vállalkozunk, hogy egy rövid statisztika elkészítése után kiemeljük a szabadkőművességgel kapcsolatos képzetek reprezentációs magját, és a lehorgonyzás, a névadás – osztályozás, illetve a tárgyiasítás kategóriái szerint elemezzük működésüket néhány kiragadott példa kapcsán.

 

[1] Umberto Eco, The Art of Fiction No. 197, interviewed by Lila Azam Zanganeh, The Paris Review 185. 2008. https://www.theparisreview.org/interviews/5856/umberto-eco-the-art-of-fiction-no-197-umberto-eco.

[3] Hanna Pitkin, The Concept of Representation, University of California Press, Berkeley – Los Angeles, 1967.

[4] Olyan munkákra gondolok itt, mint Cornelius Castoriadis, L’institution imaginaire de la société, Seuil, Paris, 1975; Bronislaw Baczko, Les Imaginaires sociaux, Mémoires et espoirs collectifs, Payot, Paris, 1984; Charles Taylor, Modern Social Imaginaires, Duke University Press, Durham, London, 2004.

[5] Dominique Kalifa, Les bas-fonds. Histoire d’une imaginaire, Seuil, Paris, 2013, 20.

[6] Lásd ehhez Vincze Hanna Orsolya, ‘The Crisis’ as a journalistic frame in Romanian news media, European Journal of Communication 29. (2014/5.), 567–582.

[7] Michael Barkun, A Culture of Conspiracy, Apocalyptic Visions in Contemporary America, University of California Press, 2013, 1–2.

[8] Uo., 3.

[9] Uo., 4.

[10] Uo., 6.

[11] Lásd a List of conspiracy theories wikipédia-oldalt: https://en.wikipedia.org/wiki/List_of_conspiracy_theories. A 18. században megjelenő összeesküvés-elmélet e besorolás szerint a társadalmi és gazdasági jelenségek feletti ellenőrzést tekinti céljának, és olyan nagy hatású (média)eseményekhez kapcsolódik, mint a Titanic elsüllyedése, a Hasfelmetsző Jack-gyilkosságok, illetve a zsidókkal kapcsolatos összeesküvés-narratívumokba ágyazva saját összeesküvés-elméletet is megalapoz, melyhez a francia forradalom kirobbantását is kapcsolják. Ennek fejlődéséről lásd Pierre-André Taguieff, L’imaginaire du complot mondial. Aspects d’un mythe moderne, Éditions Mille et Une Nuits, 2006. Taguieff szerint ezek az elképzelések amiatt képesek erőteljesen fennmaradni, mert az antiszemitizmus kifejezés keretezi a zsidókkal kapcsolatos történeti félelmeket is, így a zsidógyűlölet történeti formái közötti különbségek tudatosítására nincsen mód. Lásd uo., 9–10. Umberto Eco A prágai temetőben éppen e reprezentációs formák kialakulásának genealógiáját építette fel: Európa, Budapest, 2012.

[12] E kapcsolódási formákhoz, a nemzetfogalmak és szabadkőműves társulási formák közötti átjáráshoz lásd: D. Kaplan, Freemasonry as a playground for civic nationalism, Nations and nationalism 2014/3., 415–435.

[13] Serge Moscovici, A szociális reprezentációk elmélete = Uő.: Társadalom-lélektan. Válogatott tanulmányok, Osiris, Budapest, 2002, 210–289.

[14] Saadi Lahlou – Jean-Claude Abrici, What are ‘the elements’ of social representations? Papers on Social Representations 2011/20., 1–10.

 


© SZIFOnline 2014   |   Minden jog fenntartva