Hírlevél feliratkozás

Please enable the javascript to submit this form

Keresés

Műfordítás

Xaver Bayer prózái

Még a papírpénzt is növekvő sorba raktam a pénztárcámban.
Lesi Zoltán fordításában

Egy nap elért engem is. Vettem egy iratmegsemmisítőt, és ledaráltam az évek óta felhalmozott levelezésemet, személyes feljegyzéseimet. Aztán elkezdtem rendet rakni a lakásban, kipakoltam a fiókjaimat, kidobtam mindent, amire nem volt szükségem, és a többit ergonomikusan rendszereztem. A könyveket, hanglemezeket, DVD-ket és számítógépes játékokat alfabetikus sorrendbe raktam. Amelyik egy kicsit is ciki volt, azt megsemmisítettem. A szekrénysorok látható részein lévő kacatokat kidobtam. Még a papírpénzt is növekvő sorba raktam a pénztárcámban.

Műfordítás

Ivan Wernisch versei

A ravatalozóban aludtunk a templom mögött.
Vörös István fordításában

Kadó mester lehúzta a jobb lábáról a cipőjét, és kidobta az ajtón, aztán megkérdezte: Hol a cipőm? / Ott, az ajtó mögött, mutatta az egyik tanítvány. / Hol a cipőm?, ismételte Kadó mester. / Az udvaron, találgatta egy másik. / Hol a cipőm?, ismételte Kadó mester. / A bal lábán! / Hol a cipőm?

Műfordítás

Friederike Mayröcker verse

a gázlángnak egy fogacskája hiányzik

a gázlángnak egy fogacskája hiányzik. / a pianínó egyedül kezd el játszani. / a lefolyócsatorna sapienzával bemocskolva. / harminc éve vagyunk elválasztva egymástól (amikor te voltál 30, / én épp akkor láttam meg a napfényt). / axiális, te nagy felugró. / variábilis sírba veled.

Költészet

Závada Péter verse

Megáll az álom távolabbi végében.

Folyamatos jelen. A halottak csoszogása / tisztán kivehető a kórus márványpadlóján. / És a bejárat fölött X. Ince hullazöld jobbja — / holtában is valóságosan int felénk, / és a kezek tulajdonosa visszalép / a hallgatás közepére. // Semmi etimológia: a nevet csak a hangzás / kötötte össze az agóniával. A medencék / vizében a tér abszolutizmus-kori képe

Kinder

Ayhan Gökhan gyerekversei

Aztán egy napon / magával ment el. / Lefekvés előtt néha erre gondolok, / s hullámzik a szám, / mint az őszi Balaton.

Bordás Máté versei

Felállok, apámmal kiolvassuk a tenyeremen / lévő hegeket. Csuklómnál fogva odahúz a vasasztalhoz. / Mágnestenyerével kihúzza a homorú fiókot, kivesz egy ceruzát. / Az utánfutó tervrajzára leírja: segítek megépíteni / a terepasztalt. Elengedi a kezem. / Apám írisze átrendeződik, a zöldellő mezőket elönti az óceán, / barna láncolatok emelkednek a pupillából, ki akarnak törni.

 

Bordás Máté 1995-ben született Szolnokon. Jelenleg egyetemista, az ELTE magyar-német tanári szakos hallgatója. 2015 óta publikál verseket. Emellett fordít is, 2018-ban elnyerte a Babits Mihály műfordítói ösztöndíjat. A ROST irodalmi lap szerkesztője.

 

Körtánc

 

Vitus!
– kiáltjuk húgommal:
hívni gyakoroltuk. Broholmert szerettünk volna,
de fehér szőrpamacs kuvaszunk lett. Megkötöttük,
agresszív csomók: ugattak a bundába fájdult bogáncsok.
Lenyugszik, leülök mellé. Óvatosan tépkedem a csimbókokat.
Teli mindkét kezem, felváltva emelem őket a számhoz.
Fogaim közé sosem szorult még szőrszál.

Felpattan fájdalmában. Apám a garázsból figyel.
Onnan néztük az összeomló eget, a felvillanó réseket
a réten szaladó rókacsalád mögött. Vitus szőre is
szebb onnan, húgom szerint leopárdfolt minden fekély.

Elrugaszkodik, futok. A lánc reptében rántja vissza
a másik félszigetre. Én átugrom a meszesgödröt,
a sáros-fehér peremén elcsúszok. Visszanézek: szőrében
maradt még bogáncs. Markomban semmi sem maradt meg:
gyakorolni!

Vitus! – kiáltja apám már későn, és kirepül néhány fogam.
Az esés, a lánc hossza, a fájó csomók: lámpások gyúlnak –
mondja anyám.

Elejtek mindent. Hat próbálkozás után úgy érzem,
ez a lényeg. Felállok, apámmal kiolvassuk a tenyeremen
lévő hegeket. Csuklómnál fogva odahúz a vasasztalhoz.
Mágnestenyerével kihúzza a homorú fiókot, kivesz egy ceruzát.
Az utánfutó tervrajzára leírja: segítek megépíteni
a terepasztalt.  Elengedi a kezem.

Apám írisze átrendeződik, a zöldellő mezőket elönti az óceán,
barna láncolatok emelkednek a pupillából, ki akarnak törni.
Itt lakunk! – megbököm az utolsó zöld foltot.
Megépítem veled a terepasztalt! – mondja mosolyogva apám.
Megrendeljük az agyagot, kikeressük a farakásból a világ 4 peremét.
Apámat felkapja egy varjú, és beviszi a közeli tölgyerdőbe.
Elejti a tisztáson.

Megérkezett. Az évek alatt már kiszáradt, így napokig
áztatom a 10 kilós tömböt. Délután kezeimet már a rám maradt
tervrajzok mozgatják. Megformázom a garázst, ahonnan későn
üvölti apám: Vitus! Alakot adok húgomnak és anyámnak.

A meszesgödör még temetetlen. Mellé teszem a kutyaházat,
bele egy fehér gumifigurát. Megkötöm. Bemikrofonozom a terepasztalt,
hogy lehallgassam: Próba 1,2,3. Fülmonitorral
a fülemben fekszek le.

Vitus!

– kiáltjuk húgommal:

 

 

újrakezdem:

 

vázlatos erdő.
Bemész,
kidolgozatlan marad.
Varjak mosdanak a megfolyt tintában.
Az állomás felől kürtszó.
Fatörzsek hajlanak a sínekre.
Kisiklott a mozdony:
túltelített papír.
Fehér tintával
újrakezdem:

vázlatos erdő.
Bemész,
kidolgozatlan marad.
Varjak mosdanak a megfolyt tintában.
Az állomás felől kürtszó.
Fatörzsek hajlanak a sínekre.
Kisiklott a mozdony:
túltelített papír.
Fehér tintával
újrakezdem: