Hírlevél feliratkozás

Keresés

Költészet

Taizs Gergő versei

Fotó: Pápai Zoltán

A cilinderben üregedő nyúl / orrcimpáján a tenger habjai

 

A fénykörön túl

A takarás roppant rendszerében
az emberek úgy változnak,
hogy elfelejtenek szólni róla.
Engem arra szánt az Úr,
hogy vágyni tanuljak,
de sosem tanított meg
jól feledni.
Határozott bizonytalansággal,
szó- és számkivetettségben,
a hallgatás szemhéjnyi zsákutcájában
sosem leszek igazán
egymagam,
fogadkozom,
és lehugyozom a gyanútlan csillagokat.

 

Paphos nélküled

Nyikorog a reggel, a kertkapu, a hintaszék –
minden határos valamivel.
Aztán az ellobbanó felhők.
Az anyag szenvedő szerkezete.
A cilinderben üregedő nyúl
orrcimpáján a tenger habjai.
De mi okozza a bolygók táncát,
az aritmiát a harangszóban,
amikor félrevered szívemet?

 

Taizs Gergő 1984-ben született Tatabányán. Verset ír.
 
Költészet

Farkas Arnold Levente: teketória

Fotó: A szerző archívuma

mint / teketória nélküli szóban / a méla igazság

Bővebben ...
HISZTI

HISZTI - Korda Bonifác: A nagy fölemelkedés

hiszti eredetileg a női testhez kötődött – görög-latin eredetű, a 'méh' szóra vezethető vissza. A 19. századi orvosi diskurzusban a női idegrendszerhez kapcsolták, sokáig stigmatizáló diagnózisként használták. Aztán mindenkié lett: a köznyelvben mára levált a klinikai kontextusról, pejoratív árnyalatot hordoz, a túlzónak, irracionálisnak ítélt érzelmi reakciót nevezi meg. Hisztizik a gyerek, az anyós, a férfi, ha beteg – hisztiznek az írók is!

Sorozatunkban kortárs magyar szerzőket kértünk fel, hogy értelmezzék a kifejezést. 

Bővebben ...
Műfordítás

Tímea Sipos (f. Bori Ági): Öklökkel teli gyomor II.

Fotó: a szerző archívuma

Ha apám tudta, hogyan kell enni, akkor anyám azt tudja, hogyan kell koplalni. Egész gyerekkoromban vagy koplalt, vagy folyékony diétán volt, miközben apám zabált és dohányzott és énekelt és ivott.

Bővebben ...
Műfordítás

Tímea Sipos (f. Bori Ági): Öklökkel teli gyomor I.

Fotó: a szerző archívuma

Amit nem merek elmondani anyámnak az az, hogy ez nem egy egyszerű húgyúti fertőzés. Apám családjában van egy széles körben elterjedt hiedelem, miszerint a szellemek lábtól felfelé hatolnak be egy nő testébe.

Bővebben ...
Költészet

Bodor Eszter Hanna: lebegő

Fotó: Török Levente

sodrást ami elmossa / az elhordozott erőszakot

Bővebben ...
Próza

Kiszely Márk: Kapcsolati tőke

Fotó: a szerző archívuma

Volt ez a csajom Debrecenben. Cseresznyével egyensúlyozott az ajkán, a szemében gurámikat nevelt. Tubás volt, vagy tenorkürtös, nem tudom már, a rézfúvósok között ült, a rendezői balon. Ha a nevén szólítottam, nem figyelt oda. Ha hatszögbe rendeztem a díszköveket a teste körül, magához tért.

Bővebben ...
Költészet

Rostás Mihály versei

Fotó: A szerző archívuma

hogyha kezembe foghatnék / egy maréknyi időt

Bővebben ...
HISZTI

HISZTI - Bartók Imre: 1939. szeptember 23.

hiszti eredetileg a női testhez kötődött – görög-latin eredetű, a 'méh' szóra vezethető vissza. A 19. századi orvosi diskurzusban a női idegrendszerhez kapcsolták, sokáig stigmatizáló diagnózisként használták. Aztán mindenkié lett: a köznyelvben mára levált a klinikai kontextusról, pejoratív árnyalatot hordoz, a túlzónak, irracionálisnak ítélt érzelmi reakciót nevezi meg. Hisztizik a gyerek, az anyós, a férfi, ha beteg – hisztiznek az írók is!

Sorozatunkban kortárs magyar szerzőket kértünk fel, hogy értelmezzék a kifejezést. 

Bővebben ...
Próza

Ádám Gergő: Krumponyász-univerzum (regényrészlet)

Fotó: a szerző archívuma

Róbert bal szeme az óramutató járása szerint, jobb szeme azzal ellentétesen forgott egyre gyorsabban, majd teljes testében rázkódni kezdett, a földre huppant, és nem mozdult többé. A feje sistergett és füstölt.

Bővebben ...
Költészet

Halmosi Sándor versei

Fotó: Székelyhidi Zsolt

Kabátujjukban több élet volt, / mint az Egyesült Nemzetekben ma

Bővebben ...
HISZTI

HISZTI - Veszprémi Szilveszter: Vers, amelyben a költő megint csak hisztikézik, nincs semmi látnivaló benne

hiszti eredetileg a női testhez kötődött – görög-latin eredetű, a 'méh' szóra vezethető vissza. A 19. századi orvosi diskurzusban a női idegrendszerhez kapcsolták, sokáig stigmatizáló diagnózisként használták. Aztán mindenkié lett: a köznyelvben mára levált a klinikai kontextusról, pejoratív árnyalatot hordoz, a túlzónak, irracionálisnak ítélt érzelmi reakciót nevezi meg. Hisztizik a gyerek, az anyós, a férfi, ha beteg – hisztiznek a költők is!

Sorozatunkban kortárs magyar szerzőket kértünk fel, hogy értelmezzék a kifejezést. 

Bővebben ...

Bánóczi Beáta versei

Azt mondod, nem én vagyok az a lány, / közben fogod a kezemet. (...) a vers nem rólad / szól, csak benne hagytalak, miután hiába / próbáltalak kiönteni az emlékeimbe ásott / lyukakból. Nyers hús voltál, én meg nem / állhattam fel, amíg üres nem volt a tányér.

 

 

Bánóczi Beáta 1994-ben született Miskolcon. 2012 óta az ELTE pszichológia szakos hallgatója, fejlődés- és klinikai gyermekpszichológia szakirányon. Prózával és lírával is foglalkozik. Műveit idáig a Helikon, az Eső és a FÉLonline közölte. Érdekli a színház és a filmművészet, filmkritikákat ír a KULTer.hu-ra.

 

 

Lámpaoltás után

 

Azt mondod, nem én vagyok az a lány,

közben fogod a kezemet. Ha elengednéd,

valószínűleg a fejemre húznám a takarót,

hogy elhallgass, és végre aludni tudjak,

de én hagyom, hogy tovább szorítsd.

Elképzelem, milyen lehet az a lány. Azt

hiszem, ismerem. Ő az a lány, akinek a

haja valahogy mindig egy kicsit szőkébb

és fényesebb, a bőre puhább, az arca

sosem sápadt. Mindent elkövetek, hogy

ne hasonlítsak rá, hogy olyan legyek,

mint ő. Amikor rám mosolyog, igazán

gyűlölöm, ha átnéz rajtam, még jobban.

Vele a kínosan közhelyes francia filmeken

is – nem őszintén, de – nevetsz, és pont

ugyanannyi ideig szívjátok az ugyanolyan

vacak töltött cigiteket. Úgyhogy te ma is

mellettem alszol, én meg nem veled, mert

félek, hogy a szád olyan ízű, mint az övé,

én pedig az előbb mostam fogat. Mondani

szeretnék valamit, de látom, már nem vagy

ébren, kezdenek kékülni az ujjbegyeim.

Elképzelem, milyen lehet az a lány, és hogy

most biztosan kinevet minket.

 

 

Pamutszálak

 

Ez a vers nem rólad szól, hanem arról

a kockás kabátodról, amiben először

láttalak. Nem téged néztelek, csak

a semmibe bambultam, és pont beleestél

a látószögembe. Én még gyakorló felnőtt

voltam, azt mondtad úgy áll a kezemben

a cigaretta, mint kurváéban a konyhakés.

Köhécseltem, mint egy megrepedt

kipufogócső – torkomban elnyomott

csikkek egymásutánja. Ez a vers nem rólad

szól, csak benne hagytalak, miután hiába

próbáltalak kiönteni az emlékeimbe ásott

lyukakból. Nyers hús voltál, én meg nem

állhattam fel, amíg üres nem volt a tányér.

Aztán ahogy nem akart már kilökni

magából a gyomrom, nem vágytam többé

felszippantani a telihold ezüstös giccseit.

Hozzád akartam érni, de a karom nem ért

át a másfeles sorközön, így a pont a rossz

mondat végére került. Ez a vers nem rólad

szól, hanem a kockás kabátodról. Már

nem hordod, én meg megtanultam

letüdőzni a cigifüstöt, de azért néha még

előfordul, hogy fekete pamutszálakat

köhögök fel.