Hírlevél feliratkozás

Keresés

Próza

Várkonyi Sára: A tónál

Fotó: Horváth Andor Péter

És miről írtál? Hogy a tesóm… a féltesómat elrabolja egy emberkereskedő, de a delfinekkel együtt megmentjük. Az apának eszébe jut, hogy Hararében iskolába menet a sofőr egyszer ledudált egy kislányt az útról, aki a hátára kötve cipelte az iker öccseit.  

Bővebben ...
Költészet

Benyó Tamás versei

Fotó: Gajdos Attila

Miért elégszünk meg / az olcsó külcsínnel, / ha megtapasztaltuk, / milyen / szabadon / lebegni / a magzatvízben

Bővebben ...
Próza

Zsigmond Soma: Tamás álma (részlet)

Fotó:

Legyen egy hűvöskék szoba, mint dédmamánál. Fehér lepedőkbe vagyunk csavarva, arcaink – minden éjszaka után – nyomot hagynak. Vállamra fordulok, a hátad nézem. A fakó part jut eszembe, fjordok szürke foltjai, tenyered középen két tátongó sebhely. Ujjaim átfúrják a nyers húst, az erek felkiáltanak és a sirályok szétrebbennek. Aztán Jeruzsálem.

Bővebben ...
Költészet

Bodor Emese: Jan Palach nekifeszül a szélnek

Fotó: Sükösd Emese

Melyik város emlékezne szívesen / azokra, akiket falhoz állított?

Bővebben ...
Litmusz Műhely

Nyerges Gábor Ádám ismét a Litmusz Műhelyben

Fotó: Bach Máté

Visszatérő vendégünk volt az adásban Nyerges Gábor Ádám költő, író, szerkesztő, akinek ezúttal nem a szokásos Litmusz-kérdéseket tettük fel, hanem egy részletet hallgathattunk meg Vasgyúrók című, megjelenés előtt álló novelláskötetéből, valamint verseket írtunk közösen a dobókockákkal.

Bővebben ...
Litmusz Műhely

Nyerges Gábor Ádám - Kerber Balázs - Körtesi Márton Litmusz versei

Fotó: Litmusz Műhely

Azt hiszem, lehallgat a telefonom. / Ő koncentrál, ha kókad a figyelmem, / Neki címzik tán a promóciót is, / Már nélkülem is rákattint időnként. / Ez a bánat, ez a bánat a civilizáció.

Bővebben ...
Próza

Kocsis Gergely: Várni a váratlant (regényrészlet)

Fotó: Raffay Zsófia

Rettegve érzi, hogy egyre jobban csúszik bele ebbe az álomvilágba, hívogatja, beszippantja. Térdhajlatában ugrálni kezd egy ideg, két rángás között végtelen lassúsággal telik az idő, a levegő is ritkásabbnak tűnik, légszomj gyötri. Hangokat hall a feje fölül, ez a lehetetlen közeg nagyon felerősíti a lépések döngését, mintha valaki a fején lépkedne. Pontosan tudja, ki járkál ott fent, és azt is, hogy miért csap zajt.

Bővebben ...
Költészet

Réder Ferenc versei

Fotó: Fárizs Mihály

Négy hónapja mozdulatlan. / De a hasa / ma egy kicsit langyosabb.

Bővebben ...
Próza

Hibrid – H. P. Lovecraft: Martin Webster, a rémlényvadász

A montázs Virgil Finlay Lovecraft grafikájából, a Villa Hadriana Kentaur Mozaikjából és KingOfEvilArt 'White Polypous Thing' című grafiákájából készült. (deviantart.com/KingOfEvilArt; life_art_n_death)

„Két különböző csoporthoz tartozó élőlény kereszteződéséből vagy keresztezésével létrejött, mindkét szülő genetikai tulajdonságát hordozó utód és ezeknek utódai.”

Bővebben ...
Költészet

Makó Ágnes versei

Fotó: Székelyhidi Zsolt

Rajtad mi van? / Visszaírnál csak annyit, / hogy látod ezt?

Bővebben ...
Műfordítás

Peter Russell: Velence télen, Gittának Berlinben

Kollázs: SZIFONline

Édes burgonyát süt Sant’Angelo, / Skarlát rácson izzik a gesztenye.

Bővebben ...
Költészet

Hibrid – Tandori Dezső: Miért van inkább a Semmi, mint a majom? (Nemes Z. Márió)

„Két különböző csoporthoz tartozó élőlény kereszteződéséből vagy keresztezésével létrejött, mindkét szülő genetikai tulajdonságát hordozó utód és ezeknek utódai.”

Bővebben ...

Majláth Ákos versei

Úgy képzeltem, / koncentrikus körök leszünk. / Te a kisebb, én aki átölel. / Valahogy mégis / rajtam kívül estél. / Épp, hogy egy / közös érintőnk van, / de az pont elég. / Majd rajta keresztül húzok / origóból origóig / egy vektort. / Irányok és normák nélkül, / centrális egyenest. / Nálam van a kezdőpontod.

 

Majláth Ákos 1996-ban született Nyíregyházán. Egy kis faluban, Apagyon nevelkedett. A Nyíregyházi Krúdy Gyula Gimnáziumba járt. Jelenleg az ELTE pszichológia szakos hallgatója. Verseket két éve ír. A FISZ Kömény Líraműhelyének tagja.

 

Érintő

 

Úgy képzeltem,

koncentrikus körök leszünk.

Te a kisebb, én aki átölel.

Valahogy mégis

rajtam kívül estél.

Épp, hogy egy

közös érintőnk van,

de az pont elég.

Majd rajta keresztül húzok

origóból origóig

egy vektort.

Irányok és normák nélkül,

centrális egyenest.

Nálam van a kezdőpontod,

szólj rám, ha megtaláltad,

hol végződöm.

 

 

Összegyűrt

 

Semmi sem maradt a hátizsákomban,

csak egy régi, összegyűrt táj.

Kifeszítettem, majd próbáltam

felrakni a csupasz falakra,

de nem fogott rá ragasztó,

és nem is illett sehová.

 

A nappalokból az éjszakákba,

egy ideje már

– mint fáradt légtornász –

rutinból átlendülök.

A nézőtéren alig vannak,

nem figyelek a mozdulatokra,

ahogy mások sem.

Ez már nem repülés, és nem zuhanás,

csak monoton keringő,

görcsös meghajlás.

 

Semmi sem maradt bennem,

csak pár régi, összegyűrt szó.

Kifeszítenek, majd próbálnak

felrakni a csupasz falakra,

de nem fog rám ragasztó,

és nem is illek sehová.