Hírlevél feliratkozás

Keresés

Műfordítás

Luciana Ratto (f. Sokcsevits Judit Ráhel): Apu, melyikünket mentenéd meg?

Fotó: a szerző archívuma

Azt mondják, a második gyerekkel megduplázódik a szeretet, azt mondják, hogy ezt kell mondani az elsőszülötteknek, de most két kiskutyaszem könyörög, hogy őt válasszam, és hagyjam veszni a másikat.

Bővebben ...
Műfordítás

Andrei Dósa (f. Horváth Benji): Sok erő és egy csipetnyi gyöngédség

Fotó: Veronica Ștefăneț

Igyekszem a lehető legokésabban hozzáállni a nőkhöz, még ha nagyrészt nőgyűlölő és szexista klisék sorozatába csúszik is bele az agyam. Mindenféle disznó vicceken nőttem fel, amelyeknek a főszereplői Móricka és Bulă voltak. Gyakran éreztem kísértést, hogy mint a viccben Bulă, azt mondjam a barátnőimnek, tetszik, ahogy gondolkodsz.

Bővebben ...
Költészet

Holczer Dávid versei

Fotó: Szántó Bence Attila

Isten tudja mire képes / egy ember seprűvel a kezében

Bővebben ...
Próza

Baqais Dávid: nem lenne boldogabb

Fotó: James Herbert

és akkor se lenne boldogabb, ha aztán öt vesztes pályázat után elkezdene egy kocsmában pultozni, hogy leplezze az ismerősei előtt az örökölt transzgenerációs vagyonát, ami miatt folyamatos bűntudatot érez, de akkor se, ha megtudná, hogy a barátjának háromszor annyi van a takarékszámláján, mint neki, és ő még bűntudatot sem érez

Bővebben ...
Próza

Szeifert Natália: Kopognak

Fotó: a szerző archívuma

részlet a Hóember a Naprendszerben című regényből

Bővebben ...
Költészet

Zsigmond Soma versei

Fotó: Pénzes Johanna

Lépteid alatt felnyög a parketta, ablakot nyitsz, / a levegő idegen csípése nem ébreszt fel.

Bővebben ...
Költészet

Kollár Árpád versei

Fotó: Keller Ami

az almahéjon azt a pici, barna a foltot

Bővebben ...
Próza

Murányi Zita: Halálfélelem

Fotó: a szerző archívuma

A férfiaktól is ösztönösen tartok, képtelen vagyok nem hidegen viszonozni az érintést, ujjaimat egyedül a pusztulás mozgatja, amihez érek, tönkremegy, atomjaira hullik.

Bővebben ...
Próza

Lázár Bence András: Saldanha. Lisszabon. Kacsakagyló.

Fotó: a szerző archívuma

Azt mondják, Lisszabonban, a fehér városban, egészen máshogy megy le a nap. Legalábbis a portugálok ezt hiszik, és azon a csütörtöki délelőttön egy bizonyos Weisz Máté és egy bizonyos Perr Rebeka is ezt hitte.

Bővebben ...
Költészet

Benkő Imola Orsolya versei

Fotó: Szerdahelyi Mátyás

helyzet van a 10. C osztályban a kolléga / túl fiatal

Bővebben ...
Költészet

Saád Anna versei

Fotó: Sárközi Bence

de bennem ragadnak tanításaid / amik szerint élnem kéne

Bővebben ...
Költészet

Vincze Szabolcs versei

Fotó: Pavlovits Gitta

A Braille-írás panaszkodik / a hozzád érő kezekről

Bővebben ...

Kovács Emőke versei

a vágódeszkán várta az ütést. ha fejbe vágják, nem érzi a kés visszavonhatatlanságát, de az amatőr gyilkosok nem a praktikusságra törekszenek. csak enni akarnak, mielőtt munkába mennek. nem tudom mennyit szenvedett, mennyi ideig vághatták a fejét. amikor felébredtem, már csak a test nélküli koponyát láttam. tátogott.

 

Kovács Emőke 1990-ben született Sepsiszentgyörgyön. Komparatisztika–magyar szakon végzett Kolozsváron. Jelenleg Münchenben él, többek között fogyatékosokkal foglalkozik. A Határvidék műhely tagja, a FISZ tábor líraműhelyének résztvevője.

 

 

(dög)

 

egész héten nem ettél.

szerettem volna közelebb menni

a tábortűzhöz, amit a szoba közepén

gyújtottál.

 

lángokban

állt a mozdulatlanság köztünk.

vártam, hogy kinyújtsd a nyelved,

vártam, hogy érezzem az éhséged.

 

pár órára hagytalak magadra.

 

amikor visszajöttem,

túl késő volt:

csak csontokat találtam

egy porig égett tetthelyen.

 

 

(bálnákkal alszunk)

 

éber vagy. elképzeled, hogy nincs tested. sorokba rakod a test nélküli világ tárgyait. akváriumot rajzolsz köréjük: áthatolhatatlan. de akkor megjelenik a kis ember, az aranyhallal. tudod, hogy azért jött, minden nap azért jön, hogy a sorokból valami értelmeset követeljen: mondathalakat, hosszú értelem uszonyokkal. de az akváriumban nincs helye az aranyhalnak. az akváriumban bálna úszik és a bálna bordáiban eltemetett betűk ficánkolnak. nem ismered őket, nem ismered magad. sorokba rakod a test nélküli világ tárgyait. magad mellé helyezed a vergődő aranyhalat, a testében lakozó ikrákat, a valóság kegyetlenségét. visszaadod a kis embernek. már lefeküdhetsz.

 

(üveg)

 

egy széttört akváriumot találtam az asztala alatt. ez már a sokadik volt, mert most megéreztem a fájdalmat, ahogy takarítás közben felhasította a bőrömet. anyámnak akartam nevezni, a lefolyóba dobáltam a halak testét. amikor este hazajött, vacsorával vártam és lehalkítottam a kiéheztetett vízilények sikolyát.

 

 

(haltest)

 

olcsóbb volt egészben megvenni. kádba rakta és a hal tehetetlenül várta, hogy ismét kifogják. nem tudott megfordulni, egy pontot nézett a fürdőszoba plafonján. amikor felemelte, a pikkelyei ezüstté váltak, visszapattogtak a vízbe. az ezüst pénzérmék lemerültek a kád aljára. talán nem is tudta magáról, egészen a haláláig, hogy mennyire értékes.

 

 

(halfej)

 

a vágódeszkán várta az ütést. ha fejbe vágják, nem érzi a kés visszavonhatatlanságát, de az amatőr gyilkosok nem a praktikusságra törekszenek. csak enni akarnak, mielőtt munkába mennek. nem tudom mennyit szenvedett, mennyi ideig vághatták a fejét. amikor felébredtem, már csak a test nélküli koponyát láttam. tátogott.