Hírlevél feliratkozás

Keresés

Költészet

Németh Gábor Dávid versei

Fotó: Szulovszky Mária

Átkeretezés

Hová tevé boldogtalan fiait?
Vörösmarty Mihály: Előszó

Hallom, hogy üvölt elhagyatottságában az óceán.
Ránézek az algás lépcsőről, összerándulunk,
és nincs közünk egymáshoz. Szárnyak kopognak
a maradásra alkalmatlan kikötő oldalán.
Születés helyett tél van és csend.
Ezért késnek nálunk az anyák, mert
szállnak el az angyalok a családtól. A korán
érkezettek. Bár felsírnak, csak egy órát
élnek. Összerándulok minden koppanásra,
és csak az ablakon keresztül merek az égre
nézni. De hiába, az égben semmi sincsen,
ami fiamhoz hasonlítana. Újabban őket keresem
minden parton. A visszatérő vájatokat
bámulom az iszapban, az esztétikáját keresem
mindennek, mintha ez segítene a távolságtartásban.
Elfárad a part az ismétlődésben. Nyomaiban
próbálok nyelvet találni, de nem fordíthatom le
halálukat arra, ahogy megtörnek a hullámok
a tengerirózsák, hínárok és kagylók közt.

 

Alakjamúlt

Amikor a nagypapámtól örökölt borotvapenge-csomag
egyik darabjával végigvágtam a kezemet az ütőér mellett,
mintha egy folyó öntött volna ki az alkaromból. Azóta
esténként benyomom a dugót a lefolyóba, megvárom,
amíg a mosdó megtelik vízzel, belerakom a fejemet,
és nézem a zománcot fulladásig. Fehér szirmú
vadvirágként ölel a csap. Ahogy kiemelem fejemet a vízből,
véletlenszerű mintában hullanak a cseppek. Addig
bámulom őket, amíg jelenteni kezd valamit a formájuk. Közben
arra gondolok, mikor dédszüleim 1918-ban átszöktek
a határon, talán a Szamoson át jöttek, hogy legyen valamilyen
kapcsolatom velük. Sodrásuk feltöltött egy várost.
Állítólag romániai svábok voltak, akaratuk ellenére is
sokkal több nyelvet beszéltek, mint amennyit én
valaha is fogok, mégsem tudnák elmondani,
nem azért küzdöttek, hogy a torkom köré tekerjem
a folyókat. Pedig a vízben gyorsan terjed a hang,
talán gyorsabban, mint ahogy visszahátrálok a télbe,
és a fagyban végleg rögzülnek a távolságok.

 

Németh Gábor Dávid, Budapest, 1994, költő, szerkesztő. Megjelent verseskötetei: Banán és kutya, FISZ, 2017; Lebegő arborétum, Prae Kiadó, 2022. Színházi munkái: Fatima (bemutató: Kolozsvári Magyar Opera, 2021); Emma (A MÜPA 2020-as zeneműpályázatának díjazottja); Az elveszett Hold (bemutató: Zene Háza, 2026).

Próza

Gáspár Sára: András megértő figyelme

Fotó: a szerző archívuma

Már jónéhány hete beszélgettünk, amikor András minden előjel nélkül eltűnt. Nem reagált az üzeneteimre, meg se nyitotta őket. Csak miatta tettem ki melankolikus tájképeket, egyikre sem reagált, én pedig rettegtem attól, hogy rájött, ez nem is én vagyok, pedig én vagyok, de lehet, hogy nem úgy, ahogy ő gondolja, és lehet, hogy megérezte, hogy jobban érdekelnek a csillogós harisnyák és a részeg flörtölések, mint József Attila.

Bővebben ...
Próza

Csermely Mátyás: Labora

Fotó: Zanati Réka

A gyár nagy volt, eszméletlenül. Tornyai szikárak, felhői nehezek, rendszere ütemre lélegző. Egy hatalmas bogárbelsőre emlékeztetett, ami mintha valami felettébb velőset emésztene, olyannyira szuszogni tetszett.

Bővebben ...
Költészet

Berki Ádám versei

Fotó: A szerző archívuma

zavar a páratlan prímszámok figyelmetlensége

Bővebben ...
Próza

Márton Evelin: Öt hegy, öt templom

Fotó: Onda Péter

A nádas megnyílik hamaroson, s az én kóborjaim kijőnek a homályból. Őnekik viszed azt, amit küldök – mondta az Úr és gyöngéd lökdöséssel jelezte Vendelnek, hogy induljon izibe, mert idő van.

Bővebben ...
Próza

Szerényi-Bartók Tamás: Szíverősítő (regényrészlet)

Fotó: Urbán Ádám

Mészkőpor és füstölő szaga keveredett odabent, és mindennek volt egyfajta otthonos mocskossága, de nem erre, még csak nem is a tanár szavaira emlékszem a legélénkebben, hanem egy lányra.

Bővebben ...
Próza

Ádám Szilamér: Hallod ezt? Csend

Fotó: a szerző archívuma

Kinyitotta a méhesház ajtaját, kihúzogatta a kaptárokat, de semmi. Végignézte az egészet, mind a három sort lentről felfelé, majd újra, és mivel nem hitt a szemének, még egyszer, harmadjára is.

Bővebben ...
Költészet

Rieder Anna Róza versei

Fotó: Berta Réka

én isteni parancsot soha meg nem tagadtam

Bővebben ...
Próza

Hegedűs Márton: Meccs

Fotó: a szerző archívuma

A létravértesi középpályás előre ívelte a labdát, és a B középből – a beton lelátóról – mind a tizenhat ultra egy emberként üvöltött, amint az ellenfél fürge hetese levette az elérhetetlennek tűnő labdát, centikkel az oldalvonal mellett, és megtolta a lihegő Laci mellett.

Bővebben ...

Szerényi Szabolcs prózája

A négyesen hosszan tülkölt egy kamion, hangja öblösen hömpölygött át a fák felett. A bekötőúton terepjáró közeledett a vasúti töltés felől. Bajszos, jól táplált férfi vezette: Keresel valakit? – szólt ki az ablakon. Nem, semmit. Csak biciklizek meg fényképezek – felelte. Jól van, azt szabad. Azér kérdeztem, mert ez a föld itten az enyém.

 

Főútvonal

A város délkeleti részéről bekötőút vezet a négyes főútra. Lápos pusztán, egy hídnak csak jóindulattal nevezhető betontákolmányon keresztül szeli át a Nyírséget behálózó csatornarendszer város felé kanyarodó ágát. A terület augusztus közepére csontkeményre szárad, felrepedezik, a talajon kicsapódik a só, de márciustól július közepéig egybefüggő víztükör borítja, időszaki láp, otthont adva a környék vízimadarainak.

A biciklis épp csak felbukkant a házak mellett kikanyarodó úton, azonnal lepattant a nyeregből és a városhatárt jelző tábla mellől fényképezni kezdett. Míg elérte a megduzzadt kanálist, többször megállt felvételeket készíteni. Pólóját átizzadta a júniushoz mérten is szokatlan hőségben. ELTE, Természettudományi Kar – ez állt rajta.

Egy tanya mellett haladt el, mielőtt a főúthoz ért volna. Ház, omladozó pajta, néhány rozoga melléképület, rozsdásodó munkagépek hevertek körülötte, ami esős időben sátántangói táj nyomasztó érzetét keltette. Három kutya őrizte, talán egyet, ha láncra kötött a gazdája, a gigászi termetű kuvaszt, a másik kettő, egy pumi és egy terrier keverék megkergette a kerékpárral arra haladót. A fiú tudomást sem vett a mögötte csaholó ebekről, megszokta őket. A tanya utolsó kerítésoszlopa után a kutyák elmaradtak, az aszfalt beletorkollott a négyes főútba.

Túloldalt földút haladt tovább a vasúti töltésig, majd az egészen távoli tanyákig, ahonnan magasfeszültségű távvezetékek halvány körvonala derengett csak elő. A töltés mögött feküdt az időszaki víztükör, ahol a vízimadarak gyülekeztek. A biciklit az út menti fasor tövébe lakatolta, s odalopózott egy kisebb dombon fekvő ligethez. A bokrok tövéből rálátott a sekély, időszaki tóra. Letörölte a port a kamera lencséjéről, hason fekve fényképezni kezdte a madarakat.

Az emelkedő oldalában, fák árnyékában nézegette a fotósorozatot, mikor hátulról valaki megszólította. Szia! – a lány az akkor ismét divatba jött bodros miniszoknyát viselte, meztelen lábfején fekete szandált hordott, az út pora megtelepedett a lábujjai között. Tejcsokoládé bőrű cigánylány volt, az egyik legszebb, akivel találkozott.

Szia – mondta meglepetten. Hátte micsinász? – kérdezte a lány. Fényképezek – felelte kimért hangon, így próbálta leplezni, hogy igen zavarba jött. A csillogó gyöngyökből kirakott Miss Sixty felirat valósággal feszült a mellein, a fiú nehezen vette le a szemét a domborodó idomokról.

A lány tovább faggatta, hogy mit fényképez, ha semmi sincs ott, hogy mi érdekes a madarakban, mennyibe kerül egy olyan gép, és hogy neki pont megfelel, amit a Huawei csinál. A fiú válaszolgatott, igyekezett továbbra sem kimutatni zavarát, és minél kevésbé feltűnően bámulni a melleket, amit legfeljebb az könnyített meg, hogy az arca legalább olyan szép volt. És te mit keresel erre? – próbált ő is kérdezni valamit, mire a lány elnevette magát. Há micsinálnék? Pasikat várok. Keresztapám átment Hadházra, valamit intéz. Addig hülye leszek a napon ácsorogni!

Megszeppent a hirtelen kapott bizalmas információtól, nem tudott mit mondani, de a lányt ez sem zavarta, csacsogott tovább. Nem úgy tűnt, hogy kuncsaftnak akarja megfogni. Ki hová valósi, merrefelé lakik, hol járt iskolába, kit ismer a környékről, ezek kerültek szóba. Meghökkent, mikor kiderült, hogy még csak tizenhét éves. Mindig konfliktuskerülő típus volt, magát is meglepte azzal, hogy kérdőre vonta. A lány a száját húzogatta, vállát vonogatta. Ez van. Azér annyira nem gáz – ennyit tudott rá felelni. Szép lassan kiderült még egy s más. Hogy az apja börtönben van. Hogy tartozik a lány keresztapjának, aki most eltartja a családot. Hogy volt már két abortusza. Hogy jó pár éve nem járt iskola közelében. Hogy lecsúszik olykor egy-két pofon. Mifelénk így megyen – mondta a lány, a fiú pedig csak hallgatott.

Nem akarsz dugni? Igen tetszel nekem – nézett rá nagy, sötétbarna szemeivel. A felajánlkozás váratlanul érte, így törheti át puskadörrenés a téli nádas feletti csendet. Riadtan kapta el a tekintetét, maga elé meredt, próbálta kitalálni, mi volna helyes. Vagy inkább lehetséges. A lány észlelte a zavart, megsimogatta a halálsápadt arcot. Nem pénzér! Csak úgy. Azt is kell néha – mondta, s megfogta a kezét. Máma nem vótam még senkivel, ha ez a baj – a fiú hebegve, betűket-szótagokat összekapirgálva próbált szavakat alkotni, de mire sikerült volna, a lány már az ajkához hajolt és megcsókolta. Melleire helyezte a kezét, s ő észre sem vette, hogy a fűre ejti a másik kezében tartott szemüveget.

A terület azon részén már előbukkant a jellegzetes nyírségi homok, enyhe lejtőt alkotva, oldalán fákból és bokrokból álló kis ligettel. Ott jó lesz. Gyere mán! Esküszöm, még senkivel se vótam máma – gyengéd erőszakossággal vonszolta a fiút a bokrok felé. Csókolóztak, a lány a fűre próbálta vonni, utoljára még ellenkezett, de a szájuk nem vált el egymástól, a lány kacéran, a fiú alsó ajkát a fogai között tartva húzta magával. Ne kéressed mán magadat! – motyogta csukott szájjal, közben megragadta a fiú kezét, s pólója alá csúsztatta. Lehuppantak a fa tövében fekvő tisztásra, néhány pillanat múlva már a fiú nadrágját rángatta. Nincs nálam óvszer – hebegte megszeppenten. Nem baj. Nálam van. Muszáj lenni, tudod – mosolygott, s kezével már a boxeralsóban matatott.

Szőrtelen mellkasához bújva csókolta. Fekete haja poros volt és csapzott, pár perc kellett, hogy összeszedjék magukat. A lány felkászálódott, leporolta fenekét, kirázta a haját, magára kapta a bugyit, eligazította a szoknyát. Egy Calvin Harris szám dallamai csendültek fel, fokozatosan erősödő hangerővel. Keresztapám… Ezek szerint megjött. Megyek, mer keresni fog. Lekapta a bokor ágára fennakadt topot és sietve belebújt. Majd azt mondom, hogy pisilni jöttem. Te maraggyá még, nehogy meglásson, mer pénzt fog kérni! – mondta. Nem hagyott sok időt búcsúzkodásra, egy puszira ugrott oda, kacéran dobott egy sziókát, és elrohant a főút felé.

Várj! – a lány lejtő alján megállt, visszafordult. Csinálhatok egy képet rólad?

Jól van, csináljál!

Utána nézett, míg alakja el nem tűnt a fák mögött, majd sokáig feküdt ugyanúgy, csak a nadrágot rángatta magára. A lombokon átszűrődő eget bámulta, fűszálakat húzogatott ki, szétdobálta őket. Végül a telefon riasztotta fel őt is. Egy darabig nézte a kijelzőt, hogy felvegye-e, végül lenyomta a zöld gombot. Szia! … Igen, idekint. … Lövök még párat. … Nem, utána sehová. … Persze, megyek este. … Én is téged! – letette, még feküdt egy darabig a napsütéstől óvó fa árnyékában. Sokszor nézett a főút felé, de a fák eltakarták.

A négyesen hosszan tülkölt egy kamion, hangja öblösen hömpölygött át a fák felett. A bekötőúton terepjáró közeledett a vasúti töltés felől. Bajszos, jól táplált férfi vezette: Keresel valakit? – szólt ki az ablakon. Nem, semmit. Csak biciklizek meg fényképezek – felelte. Jól van, azt szabad. Azér kérdeztem, mert ez a föld itten az enyém. De mondom, biciklizzél nyugodtan – homlokán a klíma ellenére izzadtságcseppek csillogtak. Intett a fiúnak, aki hosszú másodpercekig meredt az odébb guruló terepjáró hűlt helyére.

Két hete tartott az őszi szemeszter, mikor legközelebb hazalátogatott. Rövid vizit volt, a barátnője nem is kísérte el, csak azért ugrott haza Pestről, hogy segítsen apjának lehordani a pincébe a téli tűzifát, amit az öreg jó előre, nyomott áron vásárolt. Munka után lezuhanyzott, s leült a számítógép mellé, a neten böngészett. Az egyik hírportálon figyelt fel a következő címre: Női holttest Újfehértó határában. A cikk szerint egy fiatal lány torkát vágták el Téglás és Újfehértó között, a rendőrség valószínűsíti, hogy a sajtóban a négyes rémeként emlegetett sorozatgyilkos csapott le ismét. Tevékenységét öt halott prostituált kísérte az előző két évben Szolnok és Nyíregyháza között. A mostani lányról annyit írtak, hogy csak tizenhét éves volt és O. Katalinnak hívták. Ismerte a hírportálokat, amelyek kevésbé kötik magukat jogszabályokhoz és lehozzák a bűnügyi hírekben szereplők teljes nevét, sőt, olykor Facebook-profiljukat is.

Hamar megtalálta. Ő volt az a lány. Orsós Katicaként szerepelt a Facebookon, az oldal tele volt a róla készült szexibbnél szexibb képekkel, szelfikkel. Elkezdte nézegetni a profilját, de hirtelen betegesnek érezte, inkább abbahagyta. Előkereste az egyik rejtett mappából a képet, amit róla készített. Jól eldugta, nehogy a barátnője véletlenül megtalálja. Nézte a félfordulatból a kamerába mosolygó arcot, a sötétbarna szemeket.

Nem tudta, mit kellene éreznie. Azt sem, hogy mit kell ilyenkor tenni. Elmenjen-e a rendőrségre, beszéljen-e róla, hogy mi történt. Nem is bírt erre koncentrálni. Lecsukta a laptopot, kitolta a biciklit a fészerből, a bekötőúthoz tekert. Elsétált a fa alá, megnézte a helyet, ahol együtt voltak. A mélyedést, amit a lány feneke formázott a homokban, rég elmosták az előző hetek, hónapok esői. Kereste az eldobott óvszert a bokor tövében, persze azt sem találta. Üldögélt egy darabig, a gyilkos főút irányába nézett, de ekkor sem sikerült sírnia, emiatt megint szégyellte kicsit magát. Visszasétált a biciklihez, nem ült fel rögtön, tolni kezdte lassan, majd néhány lépés után megállt. Leemelte a szemüvegét és pólójával megtörölgette. A por volt az, az istenverte por, ami arrafelé mindent belep. Azt, hogy a pára állandóan kicsapódik az üvegen, megszokta már, de ennyi por, ezzel nem találkozott máshol, csak ott, azon a vidéken, ahol felnőtt.

 

Szerényi Szabolcs 1986-ban született Nyíregyházán, majd az ugyancsak nyírségi Újfehértón nőtt fel. Budapesten él, a reklámmal és médiával foglalkozó Kreatív magazin főszerkesztő-helyettese. Az írás mellett fotózással és plakáttervezéssel is foglalkozik, társadalmi témájú plakátjait többször bemutatták az ARC plakátkiállításon. A FISZ 2015-ös alkotói pályázatának díjazottja, Éhség című novelláskötete 2017 tavaszán jelenik meg.