Hírlevél feliratkozás

Please enable the javascript to submit this form

Keresés

Műfordítás

Xaver Bayer prózái

Még a papírpénzt is növekvő sorba raktam a pénztárcámban.
Lesi Zoltán fordításában

Egy nap elért engem is. Vettem egy iratmegsemmisítőt, és ledaráltam az évek óta felhalmozott levelezésemet, személyes feljegyzéseimet. Aztán elkezdtem rendet rakni a lakásban, kipakoltam a fiókjaimat, kidobtam mindent, amire nem volt szükségem, és a többit ergonomikusan rendszereztem. A könyveket, hanglemezeket, DVD-ket és számítógépes játékokat alfabetikus sorrendbe raktam. Amelyik egy kicsit is ciki volt, azt megsemmisítettem. A szekrénysorok látható részein lévő kacatokat kidobtam. Még a papírpénzt is növekvő sorba raktam a pénztárcámban.

Műfordítás

Ivan Wernisch versei

A ravatalozóban aludtunk a templom mögött.
Vörös István fordításában

Kadó mester lehúzta a jobb lábáról a cipőjét, és kidobta az ajtón, aztán megkérdezte: Hol a cipőm? / Ott, az ajtó mögött, mutatta az egyik tanítvány. / Hol a cipőm?, ismételte Kadó mester. / Az udvaron, találgatta egy másik. / Hol a cipőm?, ismételte Kadó mester. / A bal lábán! / Hol a cipőm?

Műfordítás

Friederike Mayröcker verse

a gázlángnak egy fogacskája hiányzik

a gázlángnak egy fogacskája hiányzik. / a pianínó egyedül kezd el játszani. / a lefolyócsatorna sapienzával bemocskolva. / harminc éve vagyunk elválasztva egymástól (amikor te voltál 30, / én épp akkor láttam meg a napfényt). / axiális, te nagy felugró. / variábilis sírba veled.

Költészet

Závada Péter verse

Megáll az álom távolabbi végében.

Folyamatos jelen. A halottak csoszogása / tisztán kivehető a kórus márványpadlóján. / És a bejárat fölött X. Ince hullazöld jobbja — / holtában is valóságosan int felénk, / és a kezek tulajdonosa visszalép / a hallgatás közepére. // Semmi etimológia: a nevet csak a hangzás / kötötte össze az agóniával. A medencék / vizében a tér abszolutizmus-kori képe

Kinder

Ayhan Gökhan gyerekversei

Aztán egy napon / magával ment el. / Lefekvés előtt néha erre gondolok, / s hullámzik a szám, / mint az őszi Balaton.

Szerényi Szabolcs prózája

A négyesen hosszan tülkölt egy kamion, hangja öblösen hömpölygött át a fák felett. A bekötőúton terepjáró közeledett a vasúti töltés felől. Bajszos, jól táplált férfi vezette: Keresel valakit? – szólt ki az ablakon. Nem, semmit. Csak biciklizek meg fényképezek – felelte. Jól van, azt szabad. Azér kérdeztem, mert ez a föld itten az enyém.

 

 

Szerényi Szabolcs 1986-ban született Nyíregyházán, majd az ugyancsak nyírségi Újfehértón nőtt fel. Budapesten él, a reklámmal és médiával foglalkozó Kreatív magazin főszerkesztő-helyettese. Az írás mellett fotózással és plakáttervezéssel is foglalkozik, társadalmi témájú plakátjait többször bemutatták az ARC plakátkiállításon. A FISZ 2015-ös alkotói pályázatának díjazottja, Éhség című novelláskötete 2017 tavaszán jelenik meg.

 

 

Főútvonal

 

A város délkeleti részéről bekötőút vezet a négyes főútra. Lápos pusztán, egy hídnak csak jóindulattal nevezhető betontákolmányon keresztül szeli át a Nyírséget behálózó csatornarendszer város felé kanyarodó ágát. A terület augusztus közepére csontkeményre szárad, felrepedezik, a talajon kicsapódik a só, de márciustól július közepéig egybefüggő víztükör borítja, időszaki láp, otthont adva a környék vízimadarainak.

 

A biciklis épp csak felbukkant a házak mellett kikanyarodó úton, azonnal lepattant a nyeregből és a városhatárt jelző tábla mellől fényképezni kezdett. Míg elérte a megduzzadt kanálist, többször megállt felvételeket készíteni. Pólóját átizzadta a júniushoz mérten is szokatlan hőségben. ELTE, Természettudományi Kar – ez állt rajta.

 

Egy tanya mellett haladt el, mielőtt a főúthoz ért volna. Ház, omladozó pajta, néhány rozoga melléképület, rozsdásodó munkagépek hevertek körülötte, ami esős időben sátántangói táj nyomasztó érzetét keltette. Három kutya őrizte, talán egyet, ha láncra kötött a gazdája, a gigászi termetű kuvaszt, a másik kettő, egy pumi és egy terrier keverék megkergette a kerékpárral arra haladót. A fiú tudomást sem vett a mögötte csaholó ebekről, megszokta őket. A tanya utolsó kerítésoszlopa után a kutyák elmaradtak, az aszfalt beletorkollott a négyes főútba.

 

Túloldalt földút haladt tovább a vasúti töltésig, majd az egészen távoli tanyákig, ahonnan magasfeszültségű távvezetékek halvány körvonala derengett csak elő. A töltés mögött feküdt az időszaki víztükör, ahol a vízimadarak gyülekeztek. A biciklit az út menti fasor tövébe lakatolta, s odalopózott egy kisebb dombon fekvő ligethez. A bokrok tövéből rálátott a sekély, időszaki tóra. Letörölte a port a kamera lencséjéről, hason fekve fényképezni kezdte a madarakat.

 

Az emelkedő oldalában, fák árnyékában nézegette a fotósorozatot, mikor hátulról valaki megszólította. Szia! – a lány az akkor ismét divatba jött bodros miniszoknyát viselte, meztelen lábfején fekete szandált hordott, az út pora megtelepedett a lábujjai között. Tejcsokoládé bőrű cigánylány volt, az egyik legszebb, akivel találkozott.

 

Szia – mondta meglepetten. Hátte micsinász? – kérdezte a lány. Fényképezek – felelte kimért hangon, így próbálta leplezni, hogy igen zavarba jött. A csillogó gyöngyökből kirakott Miss Sixty felirat valósággal feszült a mellein, a fiú nehezen vette le a szemét a domborodó idomokról.

 

A lány tovább faggatta, hogy mit fényképez, ha semmi sincs ott, hogy mi érdekes a madarakban, mennyibe kerül egy olyan gép, és hogy neki pont megfelel, amit a Huawei csinál. A fiú válaszolgatott, igyekezett továbbra sem kimutatni zavarát, és minél kevésbé feltűnően bámulni a melleket, amit legfeljebb az könnyített meg, hogy az arca legalább olyan szép volt. És te mit keresel erre? – próbált ő is kérdezni valamit, mire a lány elnevette magát. Há micsinálnék? Pasikat várok. Keresztapám átment Hadházra, valamit intéz. Addig hülye leszek a napon ácsorogni!

 

Megszeppent a hirtelen kapott bizalmas információtól, nem tudott mit mondani, de a lányt ez sem zavarta, csacsogott tovább. Nem úgy tűnt, hogy kuncsaftnak akarja megfogni. Ki hová valósi, merrefelé lakik, hol járt iskolába, kit ismer a környékről, ezek kerültek szóba. Meghökkent, mikor kiderült, hogy még csak tizenhét éves. Mindig konfliktuskerülő típus volt, magát is meglepte azzal, hogy kérdőre vonta. A lány a száját húzogatta, vállát vonogatta. Ez van. Azér annyira nem gáz – ennyit tudott rá felelni. Szép lassan kiderült még egy s más. Hogy az apja börtönben van. Hogy tartozik a lány keresztapjának, aki most eltartja a családot. Hogy volt már két abortusza. Hogy jó pár éve nem járt iskola közelében. Hogy lecsúszik olykor egy-két pofon. Mifelénk így megyen – mondta a lány, a fiú pedig csak hallgatott.

 

Nem akarsz dugni? Igen tetszel nekem – nézett rá nagy, sötétbarna szemeivel. A felajánlkozás váratlanul érte, így törheti át puskadörrenés a téli nádas feletti csendet. Riadtan kapta el a tekintetét, maga elé meredt, próbálta kitalálni, mi volna helyes. Vagy inkább lehetséges. A lány észlelte a zavart, megsimogatta a halálsápadt arcot. Nem pénzér! Csak úgy. Azt is kell néha – mondta, s megfogta a kezét. Máma nem vótam még senkivel, ha ez a baj – a fiú hebegve, betűket-szótagokat összekapirgálva próbált szavakat alkotni, de mire sikerült volna, a lány már az ajkához hajolt és megcsókolta. Melleire helyezte a kezét, s ő észre sem vette, hogy a fűre ejti a másik kezében tartott szemüveget.

 

A terület azon részén már előbukkant a jellegzetes nyírségi homok, enyhe lejtőt alkotva, oldalán fákból és bokrokból álló kis ligettel. Ott jó lesz. Gyere mán! Esküszöm, még senkivel se vótam máma – gyengéd erőszakossággal vonszolta a fiút a bokrok felé. Csókolóztak, a lány a fűre próbálta vonni, utoljára még ellenkezett, de a szájuk nem vált el egymástól, a lány kacéran, a fiú alsó ajkát a fogai között tartva húzta magával. Ne kéressed mán magadat! – motyogta csukott szájjal, közben megragadta a fiú kezét, s pólója alá csúsztatta. Lehuppantak a fa tövében fekvő tisztásra, néhány pillanat múlva már a fiú nadrágját rángatta. Nincs nálam óvszer – hebegte megszeppenten. Nem baj. Nálam van. Muszáj lenni, tudod – mosolygott, s kezével már a boxeralsóban matatott.

 

Szőrtelen mellkasához bújva csókolta. Fekete haja poros volt és csapzott, pár perc kellett, hogy összeszedjék magukat. A lány felkászálódott, leporolta fenekét, kirázta a haját, magára kapta a bugyit, eligazította a szoknyát. Egy Calvin Harris szám dallamai csendültek fel, fokozatosan erősödő hangerővel. Keresztapám… Ezek szerint megjött. Megyek, mer keresni fog. Lekapta a bokor ágára fennakadt topot és sietve belebújt. Majd azt mondom, hogy pisilni jöttem. Te maraggyá még, nehogy meglásson, mer pénzt fog kérni! – mondta. Nem hagyott sok időt búcsúzkodásra, egy puszira ugrott oda, kacéran dobott egy sziókát, és elrohant a főút felé.

 

Várj! – a lány lejtő alján megállt, visszafordult. Csinálhatok egy képet rólad?

Jól van, csináljál!

 

Utána nézett, míg alakja el nem tűnt a fák mögött, majd sokáig feküdt ugyanúgy, csak a nadrágot rángatta magára. A lombokon átszűrődő eget bámulta, fűszálakat húzogatott ki, szétdobálta őket. Végül a telefon riasztotta fel őt is. Egy darabig nézte a kijelzőt, hogy felvegye-e, végül lenyomta a zöld gombot. Szia! … Igen, idekint. … Lövök még párat. … Nem, utána sehová. … Persze, megyek este. … Én is téged! – letette, még feküdt egy darabig a napsütéstől óvó fa árnyékában. Sokszor nézett a főút felé, de a fák eltakarták.

 

A négyesen hosszan tülkölt egy kamion, hangja öblösen hömpölygött át a fák felett. A bekötőúton terepjáró közeledett a vasúti töltés felől. Bajszos, jól táplált férfi vezette: Keresel valakit? – szólt ki az ablakon. Nem, semmit. Csak biciklizek meg fényképezek – felelte. Jól van, azt szabad. Azér kérdeztem, mert ez a föld itten az enyém. De mondom, biciklizzél nyugodtan – homlokán a klíma ellenére izzadtságcseppek csillogtak. Intett a fiúnak, aki hosszú másodpercekig meredt az odébb guruló terepjáró hűlt helyére.

 

Két hete tartott az őszi szemeszter, mikor legközelebb hazalátogatott. Rövid vizit volt, a barátnője nem is kísérte el, csak azért ugrott haza Pestről, hogy segítsen apjának lehordani a pincébe a téli tűzifát, amit az öreg jó előre, nyomott áron vásárolt. Munka után lezuhanyzott, s leült a számítógép mellé, a neten böngészett. Az egyik hírportálon figyelt fel a következő címre: Női holttest Újfehértó határában. A cikk szerint egy fiatal lány torkát vágták el Téglás és Újfehértó között, a rendőrség valószínűsíti, hogy a sajtóban a négyes rémeként emlegetett sorozatgyilkos csapott le ismét. Tevékenységét öt halott prostituált kísérte az előző két évben Szolnok és Nyíregyháza között. A mostani lányról annyit írtak, hogy csak tizenhét éves volt és O. Katalinnak hívták. Ismerte a hírportálokat, amelyek kevésbé kötik magukat jogszabályokhoz és lehozzák a bűnügyi hírekben szereplők teljes nevét, sőt, olykor Facebook-profiljukat is.

 

Hamar megtalálta. Ő volt az a lány. Orsós Katicaként szerepelt a Facebookon, az oldal tele volt a róla készült szexibbnél szexibb képekkel, szelfikkel. Elkezdte nézegetni a profilját, de hirtelen betegesnek érezte, inkább abbahagyta. Előkereste az egyik rejtett mappából a képet, amit róla készített. Jól eldugta, nehogy a barátnője véletlenül megtalálja. Nézte a félfordulatból a kamerába mosolygó arcot, a sötétbarna szemeket.

 

Nem tudta, mit kellene éreznie. Azt sem, hogy mit kell ilyenkor tenni. Elmenjen-e a rendőrségre, beszéljen-e róla, hogy mi történt. Nem is bírt erre koncentrálni. Lecsukta a laptopot, kitolta a biciklit a fészerből, a bekötőúthoz tekert. Elsétált a fa alá, megnézte a helyet, ahol együtt voltak. A mélyedést, amit a lány feneke formázott a homokban, rég elmosták az előző hetek, hónapok esői. Kereste az eldobott óvszert a bokor tövében, persze azt sem találta. Üldögélt egy darabig, a gyilkos főút irányába nézett, de ekkor sem sikerült sírnia, emiatt megint szégyellte kicsit magát. Visszasétált a biciklihez, nem ült fel rögtön, tolni kezdte lassan, majd néhány lépés után megállt. Leemelte a szemüvegét és pólójával megtörölgette. A por volt az, az istenverte por, ami arrafelé mindent belep. Azt, hogy a pára állandóan kicsapódik az üvegen, megszokta már, de ennyi por, ezzel nem találkozott máshol, csak ott, azon a vidéken, ahol felnőtt.