Purosz Leonidasz verse

Részletek

Purosz Leonidasz 1996-ban született Szegeden. Középiskolai éveit Szentesen töltötte a gimnázium irodalmi-drámai tagozatán; jelenleg az ELTE magyar alapszakos hallgatója. Verseket és slam poetry szövegeket ír. A FISZ 2015-ös alkotói pályázatának díjazottja.

(Pereszlényi Erika felvétele)

A türelem

Akár egy élősdi sejt, beépült a szervezetembe a türelem.

Először a szív körül jelent meg, apró kis csomó, gondoltam

nem zavar, majd átterjedt a gyomorra is.

Gondoltam nem zavar, sőt megtisztelve éreztem magam;

egyébként is: miért ne lenne jóindulatú daganat?

Gyere, kis sejt, mondtam, lakd csak be mindenem –

együtt hódítjuk meg a világot!

Mint egy épülő diktatúra, úgy nyert teret magának

milliméterről milliméterre; a stabilizáció fázisa után

hozta magával először a vitatható törvényeket;

hát lenyeltem, le én, nem műtöttem ki ekkor se

magamból – részben, mert még hittem benne,

részben, mert ekkorra észrevétlenül

elhatalmasodott rajtam. És persze így buktam el.

Mert a vitathatóból vitathatatlan lesz, a lehetőségből

szabály, a szeretetből dogma. A beteg sejtből betegség

lesz, ha ki nem irtják; és látod, én nem irtottam ki,

Egyed Barbara, mert szeretlek valamiért.

Valamikor szerettem is, hogy szeretlek,

ma már tűröm dogmatikusan.

Tűröm, hogy nevess, pedig nem vicces, amit mondok.

Tűröm, hogy sírj, sőt letörlöm a könnyeidet, bár irtózom

tőlük. Nem vizsgállak. Nem ellenőrzöm, mit hozol magaddal:

hasznosat vagy haszontalant. Figyelmes lettem és megértő:

zsebembe rejtem szabadságom szánalmas, összelehelt

darabkáit ----- …és mit kapok cserébe?

Már ezt a mélyen emberi kérdést sem teszem fel

magamnak. Látod? Beteg vagyok, Egyed Barbara.