Purosz Leonidasz verse
- Részletek
Purosz Leonidasz 1996-ban született Szegeden. Középiskolai éveit Szentesen töltötte a gimnázium irodalmi-drámai tagozatán; jelenleg az ELTE magyar alapszakos hallgatója. Verseket és slam poetry szövegeket ír. A FISZ 2015-ös alkotói pályázatának díjazottja.
(Pereszlényi Erika felvétele)
A türelem
Akár egy élősdi sejt, beépült a szervezetembe a türelem.
Először a szív körül jelent meg, apró kis csomó, gondoltam
nem zavar, majd átterjedt a gyomorra is.
Gondoltam nem zavar, sőt megtisztelve éreztem magam;
egyébként is: miért ne lenne jóindulatú daganat?
Gyere, kis sejt, mondtam, lakd csak be mindenem –
együtt hódítjuk meg a világot!
Mint egy épülő diktatúra, úgy nyert teret magának
milliméterről milliméterre; a stabilizáció fázisa után
hozta magával először a vitatható törvényeket;
hát lenyeltem, le én, nem műtöttem ki ekkor se
magamból – részben, mert még hittem benne,
részben, mert ekkorra észrevétlenül
elhatalmasodott rajtam. És persze így buktam el.
Mert a vitathatóból vitathatatlan lesz, a lehetőségből
szabály, a szeretetből dogma. A beteg sejtből betegség
lesz, ha ki nem irtják; és látod, én nem irtottam ki,
Egyed Barbara, mert szeretlek valamiért.
Valamikor szerettem is, hogy szeretlek,
ma már tűröm dogmatikusan.
Tűröm, hogy nevess, pedig nem vicces, amit mondok.
Tűröm, hogy sírj, sőt letörlöm a könnyeidet, bár irtózom
tőlük. Nem vizsgállak. Nem ellenőrzöm, mit hozol magaddal:
hasznosat vagy haszontalant. Figyelmes lettem és megértő:
zsebembe rejtem szabadságom szánalmas, összelehelt
darabkáit ----- …és mit kapok cserébe?
Már ezt a mélyen emberi kérdést sem teszem fel
magamnak. Látod? Beteg vagyok, Egyed Barbara.
