Hírlevél feliratkozás

Keresés

Költészet

Németh Gábor Dávid versei

Fotó: Szulovszky Mária

Átkeretezés

Hová tevé boldogtalan fiait?
Vörösmarty Mihály: Előszó

Hallom, hogy üvölt elhagyatottságában az óceán.
Ránézek az algás lépcsőről, összerándulunk,
és nincs közünk egymáshoz. Szárnyak kopognak
a maradásra alkalmatlan kikötő oldalán.
Születés helyett tél van és csend.
Ezért késnek nálunk az anyák, mert
szállnak el az angyalok a családtól. A korán
érkezettek. Bár felsírnak, csak egy órát
élnek. Összerándulok minden koppanásra,
és csak az ablakon keresztül merek az égre
nézni. De hiába, az égben semmi sincsen,
ami fiamhoz hasonlítana. Újabban őket keresem
minden parton. A visszatérő vájatokat
bámulom az iszapban, az esztétikáját keresem
mindennek, mintha ez segítene a távolságtartásban.
Elfárad a part az ismétlődésben. Nyomaiban
próbálok nyelvet találni, de nem fordíthatom le
halálukat arra, ahogy megtörnek a hullámok
a tengerirózsák, hínárok és kagylók közt.

 

Alakjamúlt

Amikor a nagypapámtól örökölt borotvapenge-csomag
egyik darabjával végigvágtam a kezemet az ütőér mellett,
mintha egy folyó öntött volna ki az alkaromból. Azóta
esténként benyomom a dugót a lefolyóba, megvárom,
amíg a mosdó megtelik vízzel, belerakom a fejemet,
és nézem a zománcot fulladásig. Fehér szirmú
vadvirágként ölel a csap. Ahogy kiemelem fejemet a vízből,
véletlenszerű mintában hullanak a cseppek. Addig
bámulom őket, amíg jelenteni kezd valamit a formájuk. Közben
arra gondolok, mikor dédszüleim 1918-ban átszöktek
a határon, talán a Szamoson át jöttek, hogy legyen valamilyen
kapcsolatom velük. Sodrásuk feltöltött egy várost.
Állítólag romániai svábok voltak, akaratuk ellenére is
sokkal több nyelvet beszéltek, mint amennyit én
valaha is fogok, mégsem tudnák elmondani,
nem azért küzdöttek, hogy a torkom köré tekerjem
a folyókat. Pedig a vízben gyorsan terjed a hang,
talán gyorsabban, mint ahogy visszahátrálok a télbe,
és a fagyban végleg rögzülnek a távolságok.

 

Németh Gábor Dávid, Budapest, 1994, költő, szerkesztő. Megjelent verseskötetei: Banán és kutya, FISZ, 2017; Lebegő arborétum, Prae Kiadó, 2022. Színházi munkái: Fatima (bemutató: Kolozsvári Magyar Opera, 2021); Emma (A MÜPA 2020-as zeneműpályázatának díjazottja); Az elveszett Hold (bemutató: Zene Háza, 2026).

Próza

Gáspár Sára: András megértő figyelme

Fotó: a szerző archívuma

Már jónéhány hete beszélgettünk, amikor András minden előjel nélkül eltűnt. Nem reagált az üzeneteimre, meg se nyitotta őket. Csak miatta tettem ki melankolikus tájképeket, egyikre sem reagált, én pedig rettegtem attól, hogy rájött, ez nem is én vagyok, pedig én vagyok, de lehet, hogy nem úgy, ahogy ő gondolja, és lehet, hogy megérezte, hogy jobban érdekelnek a csillogós harisnyák és a részeg flörtölések, mint József Attila.

Bővebben ...
Próza

Csermely Mátyás: Labora

Fotó: Zanati Réka

A gyár nagy volt, eszméletlenül. Tornyai szikárak, felhői nehezek, rendszere ütemre lélegző. Egy hatalmas bogárbelsőre emlékeztetett, ami mintha valami felettébb velőset emésztene, olyannyira szuszogni tetszett.

Bővebben ...
Költészet

Berki Ádám versei

Fotó: A szerző archívuma

zavar a páratlan prímszámok figyelmetlensége

Bővebben ...
Próza

Márton Evelin: Öt hegy, öt templom

Fotó: Onda Péter

A nádas megnyílik hamaroson, s az én kóborjaim kijőnek a homályból. Őnekik viszed azt, amit küldök – mondta az Úr és gyöngéd lökdöséssel jelezte Vendelnek, hogy induljon izibe, mert idő van.

Bővebben ...
Próza

Szerényi-Bartók Tamás: Szíverősítő (regényrészlet)

Fotó: Urbán Ádám

Mészkőpor és füstölő szaga keveredett odabent, és mindennek volt egyfajta otthonos mocskossága, de nem erre, még csak nem is a tanár szavaira emlékszem a legélénkebben, hanem egy lányra.

Bővebben ...
Próza

Ádám Szilamér: Hallod ezt? Csend

Fotó: a szerző archívuma

Kinyitotta a méhesház ajtaját, kihúzogatta a kaptárokat, de semmi. Végignézte az egészet, mind a három sort lentről felfelé, majd újra, és mivel nem hitt a szemének, még egyszer, harmadjára is.

Bővebben ...
Költészet

Rieder Anna Róza versei

Fotó: Berta Réka

én isteni parancsot soha meg nem tagadtam

Bővebben ...
Próza

Hegedűs Márton: Meccs

Fotó: a szerző archívuma

A létravértesi középpályás előre ívelte a labdát, és a B középből – a beton lelátóról – mind a tizenhat ultra egy emberként üvöltött, amint az ellenfél fürge hetese levette az elérhetetlennek tűnő labdát, centikkel az oldalvonal mellett, és megtolta a lihegő Laci mellett.

Bővebben ...

Hyross Ferenc versei

Az alábbi dolgok jutottak eszembe / a hold jobb pitvarát illetően: // a Dagály-strand, / a Duna állása, amikor eltörtem a lábam, / továbbá a fehér sziklák / és az élettelen hamu / hőmérsékletkülönbsége.

Hyross Ferenc 1992-ben született, Budapesten. A Pannonhalmi Bencés Gimnáziumban érettségiztett, jelenleg az ELTE pszichológia szakán tanul. A FISZ 2015-ös alkotói pályázatának díjazottja.

 

Ariadné

 

Azt a kevés sminket is teljesen

elmosta a tengervíz, ajkaidra

sókristályok ültek,

a szemedet pirosra marta.

 

Szavak helyett kell most ezt elmondanom,

hogy lásd ajkaid mozgását,

ahogy a szád formál és a gyenge permet,

te nem is érzed, széthullik,

 

behintve a papírokat, minden

azóta adódó felületet, amit a párbeszéd

számára nyitva hagytam

és azóta is össze-összefűzök, újraírok.

 

Már tudom mennyire marnak ezek a szavak,

hiába jegyzem le az egész labirintust,

a fonál valahol ott marad a nyálban

és a puha permet elhullik,

mert hiába szőtted, nekem szőtted.

 

Szád formál és ajkad mozog

és ott ered benned ez a tenger,

köldököd vonala alatt,

csípőcsontod védő szárnyai közé zárva

és körbevesz és megölel

és azóta sem ölel más,

csak ülsz a parton, térdedet szorítva.

 

Szád formál, ajkad mozog, ha ki is jutok,

te már sosem találsz vissza hozzám,

csak sírsz a parton, összefolynak törékeny nedveid,

elnyel a tenger, lenyeled a könnyeket,

én pedig maradok jól körülírt labirintusomban,

hiába segítettél kijutni.

 

 

A hold jobb pitvarát illetően

 

Az alábbi dolgok jutottak eszembe

a hold jobb pitvarát illetően:

 

a Dagály-strand,

a Duna állása, amikor eltörtem a lábam,

továbbá a fehér sziklák

és az élettelen hamu

hőmérsékletkülönbsége.

 

Ha jól emlékszem, ha olyat lehet egyáltalán,

mindig is én voltam a beszédesebb,

bár az utóbbi kicsit több mint tíz évben

szóhoz jutni sincs esélyed, pedig

a legtöbb dolgot akkoriban tőled tanultam.

 

A Dagályban azóta nem voltam,

minek is mennék oda vissza,

elég volt a száraz betonon

egy vizes lábnyomot otthagyni.

Talán még most is ott van,

szótlanul, mint egy naiv mosoly után

az elernyedt arcizmok.

Többet is mondhattál volna,

amikor megbeszéltük,

hogyan apad és dagad kedvére az Adria.

 

Így változtunk mi is öcsémmel,

most rád hasonlít,

széles kék ingei vasalás után körbeülnek

és a széktámlákról kárognak,

mint nagyranőtt vászonmadarak.

 

Megdagadt a szilánkok közé benőtt hús,

a családi élet, még frontok nélkül is elég nehéz,

törött emberek lába fáj így, ezt most már

tapasztalatból tudom

 

és tudja a dunapart homokja is, megbeszéltük.

 

A hold jobb pitvara valószínűleg sziklákból van

és a holdraszállásból csak egy bakancs talpára emlékszik,

ha olyat lehet egyáltalán.

Távol van, belseje fehérebb és valószínűleg hidegebb,

mint a hamuszemek közt megmaradt,

törhetetlen bokacsont-darabjaid.