Hírlevél feliratkozás

Keresés

Próza

Kiszely Márk: Kapcsolati tőke

Fotó: a szerző archívuma

Volt ez a csajom Debrecenben. Cseresznyével egyensúlyozott az ajkán, a szemében gurámikat nevelt. Tubás volt, vagy tenorkürtös, nem tudom már, a rézfúvósok között ült, a rendezői balon. Ha a nevén szólítottam, nem figyelt oda. Ha hatszögbe rendeztem a díszköveket a teste körül, magához tért.

Bővebben ...
Költészet

Rostás Mihály versei

hogyha kezembe foghatnék / egy maréknyi időt

Bővebben ...
HISZTI

HISZTI - Bartók Imre: 1939. szeptember 23.

hiszti eredetileg a női testhez kötődött – görög-latin eredetű, a 'méh' szóra vezethető vissza. A 19. századi orvosi diskurzusban a női idegrendszerhez kapcsolták, sokáig stigmatizáló diagnózisként használták. Aztán mindenkié lett: a köznyelvben mára levált a klinikai kontextusról, pejoratív árnyalatot hordoz, a túlzónak, irracionálisnak ítélt érzelmi reakciót nevezi meg. Hisztizik a gyerek, az anyós, a férfi, ha beteg – hisztiznek az írók is!

Sorozatunkban kortárs magyar szerzőket kértünk fel, hogy értelmezzék a kifejezést. 

Bővebben ...
Próza

Ádám Gergő: Krumponyász-univerzum (regényrészlet)

Fotó: a szerző archívuma

Róbert bal szeme az óramutató járása szerint, jobb szeme azzal ellentétesen forgott egyre gyorsabban, majd teljes testében rázkódni kezdett, a földre huppant, és nem mozdult többé. A feje sistergett és füstölt.

Bővebben ...
Költészet

Halmosi Sándor versei

Fotó: Székelyhidi Zsolt

Kabátujjukban több élet volt, / mint az Egyesült Nemzetekben ma

Bővebben ...
HISZTI

HISZTI - Veszprémi Szilveszter: Vers, amelyben a költő megint csak hisztikézik, nincs semmi látnivaló benne

hiszti eredetileg a női testhez kötődött – görög-latin eredetű, a 'méh' szóra vezethető vissza. A 19. századi orvosi diskurzusban a női idegrendszerhez kapcsolták, sokáig stigmatizáló diagnózisként használták. Aztán mindenkié lett: a köznyelvben mára levált a klinikai kontextusról, pejoratív árnyalatot hordoz, a túlzónak, irracionálisnak ítélt érzelmi reakciót nevezi meg. Hisztizik a gyerek, az anyós, a férfi, ha beteg – hisztiznek a költők is!

Sorozatunkban kortárs magyar szerzőket kértünk fel, hogy értelmezzék a kifejezést. 

Bővebben ...
Műfordítás

Gabriela Adameșteanu (f. Száva Csanád): A zebrán

Fotó: a szerző archívuma

Kissé félrenyomtad az embereket, szinte lökdösődés nélkül, mégis makacsul, ahogy a te korodra hál’Isten megtanultad. Képes vagy helyet csinálni magadnak közöttük. Diszkréten csináltad, a kíváncsiság nem kínzó betegség, nem alapösztön, nem kell könyökölni miatta.

Bővebben ...
Költészet

Peer Krisztián versei

Fotó: Schillinger Gyöngyvér

és csak menni, menni a nyelvvel / a totál szenilis Sanyi bácsi után

Bővebben ...
Próza

Tóth-Bertók Eszter: Meghaltam

Fotó: Csoboth Edina

A ravatalozónál állnak. Az épület homlokzatán a Feltámadunk-feliratból hiányzik a t, a legjobb barátnőm rögtön kiszúrja. Nézi a d-t, hogy az is eléggé inog, közben arra gondol, hogy mennyit szenvedtünk, amikor a lakása ajtajára illesztettük fel betűnként a nevét és hiába baszakodtunk a vízmértékkel, a mai napig ferde az egész.

Bővebben ...
HISZTI

HISZTI – Purosz Leonidasz: Helyi ár

A hiszti eredetileg a női testhez kötődött – görög-latin eredetű, a 'méh' szóra vezethető vissza. A 19. századi orvosi diskurzusban a női idegrendszerhez kapcsolták, sokáig stigmatizáló diagnózisként használták. Aztán mindenkié lett: a köznyelvben mára levált a klinikai kontextusról, pejoratív árnyalatot hordoz, a túlzónak, irracionálisnak ítélt érzelmi reakciót nevezi meg. Hisztizik a gyerek, az anyós, a férfi, ha beteg – hisztiznek a költők is!

Sorozatunkban kortárs magyar szerzőket kértünk fel, hogy értelmezzék a kifejezést. 

Bővebben ...
Költészet

Bánfalvi Samu: Charlie Kirk meghalt,

Fotó: A szerző archívuma

Amerika Amerika megölték Charlie Kirköt

Bővebben ...
Költészet

Bán-Horváth Veronika: Tiszta lap

Fotó: Bán-Horváth Attila

Hol nyúlánk fénylényeknek, / Hol puffadt koboldoknak látszunk.

Bővebben ...

Mátyás Ferenc versei

Először a leveleket felejtettük el, / és tovább álmodtuk a telet, / a telet, mely csókokkal döfködte / a hóba zuhant piros fát

Mátyás Ferenc 1984-ben született Szekszárdon. Budapesten él, kötött idejében jogászkodik, kötetlenben ír. A FISZ tagja.

 

Bagoly

 

Az erdő másik fele a bagolyé,

sötétedés után már csak az ő szeme

világítja meg a barlangot.

 

Véletlenül tévedtünk földedre.

Ne küldd ránk, éjszaka,

éhező árnyad!

 

Itt vetkőztem először meztelenre előtted,

és itt adtál nevet sebhelyeimnek,

hogy ne legyenek többé olyan hidegek.

 

Véletlenül tévedtünk földedre.

Ne küldd ránk, éjszaka,

éhező árnyad!

 

Innen láttuk először, ahogy lelassul a folyó,

és minden halkan lüktetni kezd az átváltozás előtt.

Azt mondtad, hogy ez az a pillanat,

és ilyenkor tényleg hinni akartam.

 

Hódolni jöttünk földedre.

Ne küldd ránk, éjszaka,

éhező árnyad!

 

Túl régóta járunk már ide,

ma este maradnunk kell,

hiába érkezik el ismét az ő ideje.

Mikor megindul,

megreccsen a fák gerince

és üvegszilánkká változik a folyó.

A hajnal pedig mohával temeti be

sziklára köpött testünket.

 

 

Testek

 

Ez a porszem,

ez az isten halántékán lüktető

ideg, ez a remegő éden.

Ez a testünktől csillogó, harmatos liget,

a dugás fájáról hullott alma,

és a belé mélyedő fogsorunk nyoma.

Ez a bőrünk súrlódásától csendülő c-moll szonáta

és a megfagyott szférák zenéje.

Ez a szünetek némaságában fogant bűn,

ami észrevétlenül tépi ki a harangok nyelvét,

a lázadó folyó, és az elöntött föld.

Ez a vulkánból lövellő elfojtott indulat,

a gerincünkön növekvő szikla.

Ez a bűn, ami nem tud nélkülünk élni.

Ez a megváltás.

 

 

sosem vagy egyedül

 

azt mondtad ha felkapcsolom a villanyt
nem jönnek el újra
hogy csak tízig kell számolnom
és abbamarad a nyikorgás
hogy a ruhásszekrény sötétjében
a holnap kalandjai pihennek
és csak izgatott szuszogásuk
mozdítja néha az ajtót

azt mondtad ha bohócsapkát rajzolok az éjszakára
dobókockaként gurulnak el a belső sivatagok
és hogy sosem vagyok egyedül
mert ha félek és lúdbőrözöm
a pontokat összekötve
velem lesz velem egész Európa

 

 

A piros fa

 

Először a leveleket felejtettük el,

és tovább álmodtuk a telet,

a telet, mely csókokkal döfködte

a hóba zuhant piros fát,

aztán elfelejtettük az utazásokat,

hogy egykor együtt értük el a folyót,

a folyót, mely táplálta a fát,

a fát, amely még nem rezzent össze a csóktól,

és a csókot, mely nem hitt a tél kékjében,

végül nem ébredtél fel,

és én csak ültem a fekete hóban

egy halott fa törzsére hajtva fejem.