Hírlevél feliratkozás

Please enable the javascript to submit this form

Keresés

Műfordítás

Xaver Bayer prózái

Még a papírpénzt is növekvő sorba raktam a pénztárcámban.
Lesi Zoltán fordításában

Egy nap elért engem is. Vettem egy iratmegsemmisítőt, és ledaráltam az évek óta felhalmozott levelezésemet, személyes feljegyzéseimet. Aztán elkezdtem rendet rakni a lakásban, kipakoltam a fiókjaimat, kidobtam mindent, amire nem volt szükségem, és a többit ergonomikusan rendszereztem. A könyveket, hanglemezeket, DVD-ket és számítógépes játékokat alfabetikus sorrendbe raktam. Amelyik egy kicsit is ciki volt, azt megsemmisítettem. A szekrénysorok látható részein lévő kacatokat kidobtam. Még a papírpénzt is növekvő sorba raktam a pénztárcámban.

Műfordítás

Ivan Wernisch versei

A ravatalozóban aludtunk a templom mögött.
Vörös István fordításában

Kadó mester lehúzta a jobb lábáról a cipőjét, és kidobta az ajtón, aztán megkérdezte: Hol a cipőm? / Ott, az ajtó mögött, mutatta az egyik tanítvány. / Hol a cipőm?, ismételte Kadó mester. / Az udvaron, találgatta egy másik. / Hol a cipőm?, ismételte Kadó mester. / A bal lábán! / Hol a cipőm?

Műfordítás

Friederike Mayröcker verse

a gázlángnak egy fogacskája hiányzik

a gázlángnak egy fogacskája hiányzik. / a pianínó egyedül kezd el játszani. / a lefolyócsatorna sapienzával bemocskolva. / harminc éve vagyunk elválasztva egymástól (amikor te voltál 30, / én épp akkor láttam meg a napfényt). / axiális, te nagy felugró. / variábilis sírba veled.

Költészet

Závada Péter verse

Megáll az álom távolabbi végében.

Folyamatos jelen. A halottak csoszogása / tisztán kivehető a kórus márványpadlóján. / És a bejárat fölött X. Ince hullazöld jobbja — / holtában is valóságosan int felénk, / és a kezek tulajdonosa visszalép / a hallgatás közepére. // Semmi etimológia: a nevet csak a hangzás / kötötte össze az agóniával. A medencék / vizében a tér abszolutizmus-kori képe

Kinder

Ayhan Gökhan gyerekversei

Aztán egy napon / magával ment el. / Lefekvés előtt néha erre gondolok, / s hullámzik a szám, / mint az őszi Balaton.

Gláser Diána versei

Parányi szavak óriásfenyők lábánál. / Összezúzott kopoltyú a gyerekszobában. / Zúzódás előszele a testen.

Gláser Diána 1987-ben született Budapesten. Dunakeszin él. Az Apor Vilmos Katolikus Főiskolán, és a Pázmány Péter Katolikus Egyetemen végzett. Tanítóként dolgozik Fóton. A Fiatal Írók Szövetségének tagja. Verseket és kritikákat ír.

 

Bábel

 

Ha nem félnék vállam folyómedreitől,

akkor a vörösbegyektől félnék az éjszakában,

akik tűhegyes fogukkal belekarcolnak a ponyvába,

és golyószemükkel átszakítják.

Akiktől visszafelé álmodunk,

mint Hieronymus kertjében.

Ha nem félnék az éjjel festékcseppjeitől,

akkor a radiátortól félnék, a testrészektől,

a testrészektől, amelyek terelgetik vonalaimat,

és gondolataimat fejembe

egy ormányon keresztül visszapumpálják.

Ha nem félnék ettől a hangzavartól,

akkor féljek attól, hogy döntéseimet szétfeszítsem,

akár egy dobhártyát a tüskés gallyakon.

Ingerek szemerkélnek szobámba nap mint nap,

és folyómedreim döntésekké görgetik az ingereket.

Ha nem félnék ezektől, hát akkor amiatt féljek,

hogy valahol egy kidülledt golyószem lát engem.

 

 

Látlelet

 

Parányi szavak óriásfenyők lábánál.

Összezúzott kopoltyú a gyerekszobában.

Zúzódás előszele a testen.

 

Tökéletes dialógus egy fogkefével,

két wécélehúzás közti lelki béke.

Rángásoktól rozsdásodó ajtókilincs.

Eszméletvesztés a tükörben.

 

Vadhajtások a bordák alatt.

Kisülések egy villanyvezetéken.

Vérvétel utáni komplikáció,

frissen mosott hajjal.

 

                                      

Rozsdafoltok

 

Fákat ültettél a nappaliban,

magokat szórtál a hajadból,                                                                     

fűcsomókat húztál ki a fotel alól,                      

minden felesleges toldalékot lemetszettél.

 

Kitártad az ablakot, az odvakat, a fiókot,

beszappanoztad az éjszakát, hogy fellélegezzen.

 

Fénytelen kiskanállal kavartad fel a virágágyás emlékeit.

Porceláncsészékben gyűjtötted a sarokban az esőcseppeket.

 

Amikor elment nagyapa, lecsapta a biztosítékot.

Kioldódtak belőle a részecskék,

mint egy magára hagyott zsebtelepből.

És rozsdafoltokat hagyott a kiskanálon.

 

Szivárognak a cseppek a falon,

nyikorog a parketta, ha arra jársz,

megvastagodnak lassan a törzsek.

 

Úgy feküdt akkor,

mint egy összecsuklott szárítóállvány

a frissen mosott ruhákkal.

Emlékszel? Azon a térdkalácson.

Még te is lovagoltál egyszer.