Hírlevél feliratkozás

Please enable the javascript to submit this form

Keresés

Ferencz Orsolya versei

Látni valamennyire tarkóból fogok, / ezt a kicsavart gömböt / pedig a fejemen hagyom.

Ferencz Orsolya 1988-ban született Csíkszeredában, film-fotó-média és filozófia szakos volt Kolozsváron, Budapesten pedig PhD képzést végzett filozófiából, jelenleg itt él.

 

Fejlődés

 

Nagy fejlődésben vagyok,

közelítek a nullától az egy felé.

Soká tart még, mire megszületek.

Mire teljesen kinyílik a szemem,

kibontom magamból

az idegen testet,

eljutok a belső határon égő tarlótűzig.

Nem félek többé a fekete kutyától,

mint egy barázdák közé vetett halál,

olyan. Átvág a mezőn.

Estére érkeznek az énekes madarak,

hajnalt hoznak a sötétedésbe.

Ide bástyázom el magam

a nappal elől.

Látni valamennyire tarkóból fogok,

ezt a kicsavart gömböt

pedig a fejemen hagyom.

 

 

Hegetűd

 

Megbélyegzett a szendvicssütő,

két csík van az öklömön.

Már nem fáj, csak szeretném, ha látnád,

 

és gondolkodnál, hogyan került oda.

Ki karmolta belém,

mikor és melyik falba vertem bele,

 

kit sújtottam állon védekezésül,

mit reszeltem bele az ételbe,

milyen szögesdróton át kellett menekülnöm,

 

hol jártam, hány hegyen-völgyön át,

alvó csipkebokrok között.

Csak szólni akartam: már ez a heg is a tied.

Ferencz Orsolya