Erőszak és irodalom

Részletek

Szántai Márk tudósítása a Fiatal Írók Szövetsége egri konferenciájáról

Hogyan lehet elbeszélni, megjeleníteni az erőszakot? Milyen elméleti modellek segítségével juthatunk közel az erőszak jelenségének megértéséhez? Hogyan kapcsolódhatnak össze az egymástól látszólag távol eső elméleti keretek és szöveghagyományok? A FISZ XII. konferenciája ilyen és ehhez hasonló kérdésekre keresett és talált választ 2019. május 9-10-én Egerben. A konferenciának az Eszterházy Károly Egyetem adott otthont, a program megvalósítása az Irodalomtudományi Tanszék társszervezésében zajlott.

Pintér Márta Zsuzsanna dékán megnyitó beszédében azt kérte a résztvevőktől, vigyék magukkal az egyetem hírét, programjait, és reményét fejezte ki, hogy a későbbiek során a tavalyi halál-, és az idei erőszak tematika után kevésbé komor témákról szóló konferenciának is helyet adhatnak. A csütörtöki nap szakmai programját Szirák Péter (DE) előadása nyitotta, amelyben az erőszak fenyegető, kísértő és delejező összetett voltát igyekezett körüljárni. A kapcsolódó elméleti keretek (Reemtsma, Benjamin) részletes áttekintése után Esterházy Péter Termelési regény című művének erőszakábrázolását vizsgálta, különös tekintettel a gyerekperspektívára, a külső megfigyelő felől láttatott erőszakmozzanatokra. A termelés felett húzódó erőszak a szöveg egészét meghatározza, még akkor is, ha Esterházy szövegeinek erőszaktematikája legplasztikusabban talán nem is ebben az írásban, hanem a Fuharosok című munkában összpontosul.

Gintli Tibor (ELTE) Krúdy Gyula Asszonyságok díja című regényét elemezte. Előadásában hangsúlyozta, Krúdy írásművészete talán kevésbé hívja elő az olvasóban az erőszakkal kapcsolatos képzeteket, az asszociatív szerveződésű, lírai prózaként aposztrofált művek rendszerint egészen más értelmezési utakat nyitnak meg. Az Asszonyságok díja példázatjellege azonban, különösen a hatodik fejezet szadomazochisztikus részei, a háromezeréves nő testleírásai, valamint a regényben szereplő öregúr öncsonkító mozzanatai az erőszak irodalmi ábrázolásának par excellence megnyilvánulásaként válnak olvashatóvá. A szöveg által felkínált kukkoló, kívülálló pozíció, valamint a szöveg egészét átható szimbolikusság és komikum ugyanakkor az erőszak-ábrázolás ellenpontjaként, a történetbeli feszültség feloldásaként is értelmezhető.

Bednanics Gábor (EKE) Ady-előadása ismert szövegek új kontextusba helyezése révén mutatott rá a kortárs felől újraértett Ady-képre: ellentétben azzal az elképzeléssel, amely még a kilencvenes években is tartotta magát, hogy Ady költői nyelve és kérdésfelvetése a mából nézve korszerűtlen és folytathatatlan, Térey János és Kemény István munkássága a legjobb példája annak, hogy a kortárs líra igenis tud kapcsolódni Ady költészetéhez. Az Ady-líra erőszakábrázolásával kapcsolatban elhangzott, hogy a másik iránt érzett vágy rendszerint az agresszió retorikájában lepleződik le, a Léda- és Csinszka-versekként azonosított szövegkorpuszokban más-más módon ugyan, de az atrocitás játszik kiemelt szerepet a szerelmi diskurzus egyéb formáihoz képest.

Az ebédet követő szekció első előadója, Mészáros Márton (KRE), a KAF-versek intertextuális dimenzióit tárgyalta. A palimpszesztikus paronomáziaként azonosított jelenség, valamint az átsajátítás agresszív gesztusa révén élővé tett hagyomány erőszakmozzanatai mellett a Sibi canit et musis című versben tematikusan is megjelenik az erőszak, a születés és az élet mint fájdalmas, elszenvedett esemény ábrázolódik. A Pro domo és a Psalmus Transsylvanicus című szövegekre is érvényes az, hogy a hagyomány megőrzése és kitörlése egyaránt fontos az interpretáció során, mert a hatás elsődleges forrása az elkülönböződés felismerése: az előbbi vers Babits-átiratként, utóbbi pedig Szenczi Molnár-hommageként értelmezhető.

Bartal Mária (ELTE) előadása Borbély Szilárd A testhez című kötetét az erőszakkal összefüggő etikai dilemmák szempontjából mérlegelte, kiemelve, hogy az erőszak történetté formálása mindig újabb erőszaktételt jelent. A testtapasztalatban reprezentálódó kiszolgáltatottság, valamint a lokatív, a raptív és az autotelikus erőszak szövegbeli azonosítása révén mutatott rá, hogyan szerveződnek hálózatba az erőszaknarratívák Borbély kötetében. A versekben felszámolódik a tettes és az áldozat közötti különbség, az ódák és az áldozatnarratívák pedig sajátos feszültségbe kerülnek egymással.

Lénárt Tamás (ELTE) az erőszak szexuális dimenzióit tárgyalta, előadását Mikszáth Kálmán Az a fekete folt és Polcz Alain Asszony a fronton című munkáival nyitotta, hogy aztán Petri György Hogy elérjek a napsütötte sávig és Borbély Szilárd Tízezer című versei révén a (szexuális) erőszak minden ökonómiát aláásó, megfizethetetlen természetét példázza. Petri költeményét a standard üzlethelyzet kifordításaként értelmezte, amelyben az aktus csupán nyomasztó imitáció, a pénz pedig nem ár, csak adomány lehet. Az alkut a valóság, a pénz materialitása akadályozza meg: Petri verszárlata egyben válasz az alku lehetetlenségére. Borbély Tízezer című költeménye agrammatikus struktúrájával is az erőszak elmondhatatlanságára reflektál, a valós erőszak kudarcát követően a nyelv erőszaktétele történik meg.

A nap zárószekciójának első előadója, Konkoly Dániel (ELTE), Ovidius Metamorphoses című munkájában vizsgálta az erőszak megjelenését a különböző szinteken. Az előadás során a műfajkeveredés mint a műfaji hagyományon elkövetett erőszak, a hexameteres formán erőszakot tevő, azt szétfeszítő témák mellett az erőszak tematikus megjelenítése is helyett kapott. A nyelv kivágása révén elbeszélhetetlenné tett erőszakmozzanatok, a tervezett nemi erőszak nyelvi erőszakkal történő helyettesítése, a vadászat és a szerelem szókincsének keveredése, valamint az érintetlen hely szexuális konnotációi tárultak fel. Az esztétikai tapasztalat szavaiba beíródó erőszak – metapoétikus módon – a költészet eredetét is az erőszakkal hozza szoros összefüggésbe. 

Pintér Márta Zsuzsanna (EKE) előadása a megkínzott test vizuális megjelenítését járta körül, a középkori mártírábrázolások és -drámák, valamint passiójátékok vizsgálata segítségével. Az ábrázolásokon kevés kivételtől eltekintve nincs nyoma a kínzásnak, a sebek helyett a kínzóeszköz mint a mártír identifikációs attribútuma igazolja a megkínzatás tényét. A test lemeztelenítése, középpontba helyezése, erotikamentes megjelenítése révén a belső harc, a megváltás színtere lesz. A világi középkori ábrázolások másfajta erőszakábrázolási hagyományba ágyazódnak, a vásári színjátszás bohózatszerű jeleneteiről azonban, a hiányzó szöveghagyomány miatt, nehezen tehetünk érvényes állításokat.

Vaderna Gábor (ELTE) Steven Pinker Az erőszak alkonya című, 2011-ben megjelent tudományos bestsellerével olvasta össze Berzsenyi Dániel politikai költészetét. Míg Pinker munkájában az erőszak feletti kontroll, az önkorlátozás fejlesztése szerepel mint a legfőbb civilizációs elem, addig Berzsenyi költészete az erőszak szükségszerűsége, más tényezőktől való eloldozhatatlansága mellett foglal állást. A Berzsenyi-versek politikai kontextusaként a francia-osztrák háborút és a nemesi felkelések időszakát jelölte meg, konkrét szövegpéldát pedig a Herceg Esterházy Miklóshoz, midőn a szombathelyi táborban commandérozá a nemességet című vers szolgáltatott. A vers organikus narratívája, a dicsőségben benne rejlő eljövendő hanyatlás, a történeti és mitológiai szintek egymásra vetülése a különböző elemeket egymás függvényeként határozza meg, az erőt/erőszakot eszerint nem kell és nem is lehet kizárni, mert az sohasem önmagában áll, hanem a kultúra, a tudomány és a hatalom mátrixában értelmeződik.

A csütörtök esti vacsorát követően Pintér Márta Zsuzsanna dékánnak köszönhetően betekintést nyertünk az egyetem két különleges termébe is: a kápolna és a díszterem megtekintése után a program kötetlen beszélgetéssel, borozással folytatódott.

A pénteki nap Kulcsár Szabó Ernő (ELTE) előadásával vette kezdetét. Az akadémikus az irodalmi autoritás kérdését és a kánon természetét érintve tett megállapításokat az intézményrendszer működéséről. Meglátása szerint a kánont mindig össztörténés állítja elő, alakulástörténete olyan soktényezős mozgás, amely a legritkább esetben tisztán irodalmi természetű. Felidézte azt a gondolatot, miszerint a kortárs irodalmi jelenségekről az irodalomtörténész sem mondhat biztosabbat, mint a kritikus vagy a művelt olvasó – még akkor sem, ha egészen más eszköztár áll rendelkezésére. A 30-50 év távlatából látott jelenségek már objektívebben kirajzolnak folyamatokat, miközben, persze, arról sem szabad megfeledkezni, hogy a jelenkorban is vannak kánonok, amelyek nem nélkülözik az erőszakot: a szélesebb közönség befolyásolására, rendszerint üzletpolitikai, kiadói megfontolások mentén szerveződnek.

Bengi László (ELTE) a századfordulós novellisztikát vizsgálva emelt ki három olyan szöveget, amely ember és technika összefüggéseit helyezi vizsgálódásának középpontjába. Előadásában utalt rá, hogy gyakran épp az esztétikailag kevésbé kimunkált írások világítanak rá izgalmas problémákra, nyitnak termékeny diskurzust. Petelei István viszonylag egyértelmű oppozíciókat mozgató, A tegnap a ma ellen című írása annak példája, hogy a technika ellen forduló, a technikai rendszert megakasztó szubjektum végső soron önmagát számolja fel, a gépromboló, a vasúttal szembeforduló düh az ember saját halálához vezet. Két Karinthy-írás segítségével a kérdés további dimenzióit tárgyalta: a Festék c. novella ember és technika elválaszthatatlanságát, az Új Íliász pedig Isten, ember, állat és gép viszonyrendszerének felcserélődését példázza egy jövőbeli vízió keretében.

Pataki Viktor (KRE) előadása Oravecz Imre regénytrilógiává terebélyesedett kivándorlás- és visszatéréstörténetének második kötetével foglalkozott. A Kaliforniai fürjben artikulálódó nyelvi erőszak színrevitele, az önkényes tulajdonnévfordítás (Imre/James/Jim), valamint a magyarokat ért nyelvi, majd fizikai agresszió jelenségkörét tárta fel előadásában. Az asszimiláció erőszakmozzanatai, az USA működését szervező nyelvi erőszak, a kultúrák közötti választás kényszere, ugyanakkor az asszimiláció és a saját kultúra megőrzésének egyidejű lehetetlensége mind az Oravecz-regény rétegzettségére, gazdagságára mutattak példát.

Az utolsó szekciót Fogarasi György (SZTE) Kleist-elemzése nyitotta. Elsőként az erőszak természetrajzát járta körül rövid felvezetésében, utalva arra, hogy a fenséges logikájából következő hirtelen felindulás kategóriájában az ember uralhatatlan természeti folyamatok színterévé alakulhat. A gondolatok fokozatos kialakulásáról beszéd közben című esszé, valamint A chilei földrengés című elbeszélés összekapcsolásával beszélt Kleist szövegeinek erőszakfelfogásáról. Amellett, hogy az elbeszélés tematizálja is az erőszakot, a tömeg mozgásának és a prédikátor beszédének a véletlenszerű sodródás lesz strukturális tényezője, ekképpen az erőszak egy természeti képen keresztül válik megragadhatóvá.

Ureczky Eszter (DE) Adam Foulds Eleven útvesztő című regényének olvasatában irányította a figyelmet az orvostudományhoz fűződő erőszak kategóriájára. A gender studies, a kultúrorvostan, valamint a biopolitika elméleti háttere felől közelítő előadásból kiderült, hogy Foulds regénye az őrült nő toposzán keresztül kapcsolódik az intézményes erőszak és a saját testre irányuló erőszak diskurzusához, a kilépés, a menekülés lehetetlenségében kulminálva.

Halász Hajnalka (HU) Nietzsche nyomán beszélt a fájdalom félreértelmezéséről: a fájdalom sohasem önmagában áll, hanem mindig egy értelmezési folyamat eredményeképpen születik meg. Az erőszak inkább történés, mint cselekvés, mert nincs címzett, nincs mögöttes mozgató, így az áldozat és elkövető, jó és rossz dichotómiája sem tartható. A fájdalom mindig okot keres, a fájdalom oka azonban a szenvedő találmánya: az értelemadás mindig kettős természetű, mert egyszerre enyhíti és teszi szüntelenné a fájdalmat.

A konferencia zárásaként Balogh Gergő (ELTE) előadása hangzott el, ő Werner Hamacher dekonstrukciós teoretikus afformatívumaival foglalkozott. Hamacher Benjamin-értelmezésének nyomvonalán haladva a jogteremtő és jogfenntartó erőszak fogalmainak elkülönítése révén jut el a performatív és afformatív (létesülést lehetővé tevő) dimenziók elkülönítéséhez. Az előadás zárásaként elhangzott, az afformatív nem a priori független a performatívtól, nincs fenomenális dimenziója, nem tagozódhat be a cselekvés terébe, és túlmutat a beszédaktusok világán, így egyfajta tiszta erőszakként válik értelmezhetővé.

A FISZ és az Eszterházy Károly Egyetem közös szervezésében megvalósult konferencia sokféle, bizonyos pontokon mégis összekapcsolódó nézőpontot mozgósítva, színvonalas előadásokban mutatott rá az erőszak figurális és tematikus szerveződésére, szépirodalmi és elméleti diskurzusának természetére. A különböző korszakok és tudományos műhelyek kutatóinak párbeszéde, a vitaszekciók termékenysége a konferencia egyértelmű sikerét jelzi.