Hírlevél feliratkozás

Keresés

Titkos Látó-napló

Ozsváth Zsuzsa naplója a második szilágybagosi Látó-táborról

Van egy író. Eltűnt. Már hogy a reggeli pinceszemináriumról késik, vagyis ami eleve nem is pinceszeminárium kéne legyen, hanem írók a strandon meg bambi meg nyár van alig fürdőruhá-á-ban. Ámde mivel a strandon alig fürdőruhában bömböl a tucc-tucc, mi ki vagyunk onnan kergetve az érzékeny lírai lelkületünktől fogva. Hát így a döntés, marad a borospince helyszín és az alma sem esik messze a fájától, mert felszedjük és megesszük. Szóval eltűnt, de aztán megtaláltatott. Az író, mármint. Ez akár hatásvadász is lehetne, ha már az elkövetkező könyvbemutatón egy detektíves, krimiféle kerül a terítékre. Az asztalra.

 

(Új Krisztina felvétele)

 

Aug. 16. – First day of the rest of your life

 

Helyszíni tudatmódosítás. Ez az első, ami eszembe jut – az ég tudja honnan és miért – az érkezési napról, pedig ezt már nem is aznap, hanem a következőn, vagyis a másodikon, vagyis ma: írom. Na de akkor tekerjünk csak vissza…

Megérkezés. Fel a kanyargós szekérúton gyalog, a tüdőmet kiköpöm, elég gyenge szar vagyok, na de ezt tudjuk be a még gőzöm nincs mi-merre-hol alap megilletődöttségnek, már ha van ennek így értelme. Az ismerős arcokat, fejeket köszöntöm, meg köszöntenek, a még nem ismerős arcokkal, fejekkel pedig illedelmesen bemutatkozunk egymásnak, hadd ne mondjam, hogy három másodperc múlva már törli a memóriám az elhangzott neveket, hát ez ilyen, de valszeg huszonhat évesen elég gáz lenne a Bilobil szedése. Na és akkor izéhozé, meg welcome pálinka-fröccs kombó, hamar oldódik a feszültség, bár az meg eleve minek, szóval a megnyitóra várva már azt hiszem, nagyjából mindenki ügyesen szintre kerül. Aztán megérkezik a polgármester néni, akinek a pólóján nagyon menő a Szilágybagos-logó és a szpícse is eléggé rendben van, jófejek vagyunk mink itten a táborba’, mit lehessen csinálni. Selyem Zsuzsa és Láng Zsolt felolvassák a kortárs Mátyás-sztorikat, kacagunk sokat, mert hát a humor az folyton kacsintgat ránk, hogy kiáll a szeme és találok pár lejegyzést a telefonomban, amik ebben az időintervallumban elhangzottak és viccesek voltak, de az istennek se bírom felidézni, hogy ki mondta és miért, miszerint: föltámogatott a tenger az NKA-tól, mondom, Bilobil, ja meg, hogy fitymátyás király, ezt viszont tudom, hogy André úr mondta volt, mindemellett azt már végképp nem vágom, hogy miért fogott meg annyira az infó, amely Láng Zsolttól származik, mely szerint szanszkritül a családnak úgy mondják, hogy pele. Vannak dolgok, na, méghozzá több dolgok. Azt egyébként mondtam már, hogy kis híján a frászba ágyazott perverz kíváncsiság nyomott nekem két nagy sapkát, hogy én akkor írjak ilyen titkos naplót, mert amúgy valamelyik nap Robi felhívott – kétségbeejtően kora reggel, mondjuk negyed tízkor, és a bábszínház teraszán hevesen bólogattam rá, hogy kurvajó, meglesz! És most meg itt van azért a frász része, hogy voltaképpen ez egy nagy kaka lesz-e, amit összeírok, avagy a jóisten kapkod majd a lábam szára után, összecsókolgatás végett, hogy mekkora ász vagyok. Nem tom. Ez most amúgy tök irreleváns infó. Kedves naplóm, a kaja jó, az időjárás varázslatos, esténként kint ülünk az Oázis teraszán és iszunk sakkozunk. A lakótársaim Heni, Feri meg Alida és Mini, a gyengébbek kedvéért Mini egy tündéri leánykutya. Mindenesetre nekem ez az első írótáborom, és arra gondolok, hogy itt most aztán tényleg mindenki témában van. Fura érzés ez, és nem könnyű okosnak lenni, mert tudom, hogy nálam sokkalta okosabb emberek tudnak mindenfélét az irodalomról, a szerzőkről, szóval a szakmáról én meg hát… én csak írok. De éppen ebből kifolyólag minden előadás érdekes számomra. Ja, de ezt az első napon még ugye nem is állíthatom, hiszen csak második nap kezdődnek a programok, mintha mondtam volna már, hogy ez a bejegyzés retrospektíve íródik. Na de jerünk is tovább.

 

Aug. 17. – Más (odik) nap


Tulajdonképpen csodálkozom, hogy nem zakatol a fejem az előző esti fröccsök málnaszörpök és pálinkák narancslevek miatt, de kérem, a minőség az menőség. Oké, ugyan nem zakatol, de azért nem is büszkélkedem. És ahogy elnézem a reggelinél, vannak még így páran, mármint az arcok mintha kissé fonnyadtabbak lennének, de azért szépek. Megjegyzés: a laktózmentes tej és a kávé nem egy nyerő párosítás. Mondhatni kifejezetten szar. Jaj, nem úgy értem, na…

A pinceszeminárium prológusaként Vida Gábor felolvassa a KMTG-ről szóló keménymagvas írását, amely ugyan nem jelent meg nyilvánosan, de módszeresen ecseteli ezt az előretolt hülyeséget. (Készítsük a pénzecskénket a jövő évi Látó táborra, mert sosem lehet tudni, mi másra mehet még el a szajré, ha úgy van.)

Kedves naplóm, nekem ez nem megy. Azért megpróbálom végigszkennelni az agyam, mert a kultúra az, amire emlékszünk. És hát Radnóti se volt piskóta. A piskóta egy étel. Az étel asszociációs lehetőség. Az étel értelme tíz mondatban. Az életről meg már ne is beszéljünk. Na, mindegy. Akkor már inkább könyvekről, gyerekekkel, ők még nem olyan szögletesek, mint a dobozba zárt felnőttek. Lehet többet kéne simogatni azokat a dobozokat, hátha kijön valami szellem. De lehet a célnak egy jó nagy fröccs is megfelel. Vagy mondjuk több, jó nagy fröccs. Ebéd után, na.

Mer’ hogy ebédidőre már kifejezetten ráizgulok a közelgő antológia bemutatónkra, ami persze tök fölösleges, mert teljesen jól sikerül, figyelem a közönség reakcióit, és látá az úrnő, hogy ez jó. Szeretem, ha van kacagás, somolygás, bazsalygás, később a szótagadás közben Feri is ezt taglalja, én meg magamban mélyen egyetértek, mer ilyen ez a popszakma. És a popszakmával jól lepacsizik a tisztelt miniszterelnök úr, tessék nekünk gólt lőni, bár jó nekünk a metál is. Meg a szex, meg a drogok, meg az a másik, az mi volt? Ja, hogy a rock n roll. A rock n roll egy állat, ám szelídíthető, mint a Dicsőséges Európa. És hagyjuk az iróniát a francba. Hullámzik a délután, időmértékes abszurdum/szekundum, a könyvbemutatók pink-pongoznak a lelkünkkel, mire megtalálom a vesémet pár poén után, a következő pillanatban már dráma van, és mégsem jövünk rá, hogy mi a bajunk nekünk, fiataloknak. Nem vagyunk túlságosan előrelátó csecsemők. És a szüleink sem azok.

Én már nem tudom milyen vega szerződést írtam alá Tücsök aláírásgyűjtő mozgalmának köszönhetően. Mondjuk így, miccsezés előtt ez minimum megkérdőjelezhető állásfoglalás részemről, de na.

Este iszunk, mert a változatosság gyönyörködtet. Diktafont kellett vóna hozni, bazmeg. Ehhez a melóhoz. A magyar anyák, a férjhez menés, meg a mi kell a nőnek téma iránt érdeklődő Vida arcán keresem az elmosódott határvonalat az Irón köztársaság és az onnan elszármazott vérkomolyság lakóhelye között, de aztán Evelin fizimiskája kúszik lelki szemeim elé, ahogy egy leharcolt ollóval igyekszik érzésre levágni a filmszalagot. Elalvás előtt meglepődünk Henivel, hogy valaki jön fel a lépcsőn. Hozzánk. Illetve nem hozzánk akar, csak így jön össze, de há van ilyen, úgyis tisztára Wes Anderson szimmetrikus ez a kemping házsor, meg egyformák az ajtók is. Le kéne fotózni.

Mindegy na, az alkotó pihentagyú, inkább aludjunk.

 

Aug. 18. (is) - Blekk Szábbát

 

Van egy író. Eltűnt. Már hogy a reggeli pinceszemináriumról késik, vagyis ami eleve nem is pinceszeminárium kéne legyen, hanem írók a strandon meg bambi meg nyár van alig fürdőruhá-á-ban. Ámde mivel a strandon alig fürdőruhában bömböl a tucc-tucc, mi ki vagyunk onnan kergetve az érzékeny lírai lelkületünktől fogva. Hát így a döntés, marad a borospince helyszín és az alma sem esik messze a fájától, mert felszedjük és megesszük. Szóval eltűnt, de aztán megtaláltatott. Az író, mármint. Ez akár hatásvadász is lehetne, ha már az elkövetkező könyvbemutatón egy detektíves, krimiféle kerül a terítékre. Az asztalra. Igyunk egy Rozsét. Ja, nem, ahhoz még korán van. Nekem úgy rémlik, hogy nem tudjuk meg, milyen az olvasói célközönsége a könyvnek. De egyszer biztos kiderül. Addig meg olvassanak csak a fiatal írók szövetségben. (Nahát, milyen érdekes, hogy Korpa Tomi ezen a programponton is olvasott, meg aztán később is majd, a kultúrban. Ez így utólag érdekes számomra, mármint úgy utólag, hogy ez itt éppen most megint egy retrospektív beágyazás. További szép álmokat!) A szabadidőben – na, ma aztán kifejezetten sok van belőle – Henivel kicsit elvonulunk titkos naplót írni, már ha nem lenne hót evidens, hogy ezek má megint elvonulnak, ráadásul ugyanabba a házba be. Mondjuk már édes mindegy, Alida tudja. Bár elméletileg hallgat.

Kurva meleg van. Az ebéd első fogása BETŰleves, hát mindjárt megbolondulok, hogy ez így, épp egy írótáborban, tényleg mennyire kézenfekvő poén, de mire lefotóznám a kaját (hessteg foodporn), a közös tálból megfogyatkozik az ábécé és végül azt a néhány úszkáló, szomorú B, K, M, H, U, Y betűt inkább nem próbálom lemakrózni. Lehet volt köztük A is. Meg Cé. Kaja után az Oázisban mennek a sztorik halál közeli élményekről, meg hogy anno a szuicid katonák hogyan lőtték laskává a testüket és azokat a katonatársak milyen stratégiával bírták összeszedni. Nyár van, terepszínű világban.

Később kicocókázunk vagy ótómobilokkal vagy gyalogszerrel a szilágyborzási kultúrba, ott van a tábor-záró felolvasás, előtte meg Markó Béla. Jó csávó a…, tetszik tudni, van az a Kistehén-dal. Ja! KAF is itt van végre, imáink végre meghallgattattak. Igazi sztárparádé ez a tábor. A közös felolvasás is tiszta jó, meg is tapsolnak, asszem, bár erre konkrétan nem is emlékszem. És hát tarolunk mi, váradi lányok is, szemérmesen hízik a májacskám tovább.

A vacsoránál azt az utasítást kapjuk, hogy a titkos naplókat ma olvassuk fel. Vagyis a szombatit nem, mert ez péntek este még nem létezett és alig bírom befejezni, mert közben három felől szólnak hozzám és visszhangzik a fejem. A titkos naplókon a vártnál még jobban rötyög a nép, kell kacagni, folyton ez a lényeg. A messzeségben egy tehén bőg, de az aggodalomra okot adó hangsávba bele-bele-slammel AndréBenji, és az utolsó éjszakai lepkékkel egy maroknyi lókötő íróköltő marad, mert a többi az elment ki-ki nyugalomba már egy ideje, aztán elfáradunk, gondolom, egy adott ponton mindannyian, mert másnap reggel nem is kilenc óra tizenhárom perckor elkészül a csoportfotó szemben a nappal, Thom Yorke és pánkok nélkül.

Na pá, jövőre ugyanitt. Jó volt ez. Kösziiii, Lovasisan.

PS.: Ja, és mindemellett valami készül. Fiatal szerzők vannak a dologban. És egy közös ügy. De erről majd később. Csak mondom. Stay tuned, folytatása következik. Stop.

 
Ozsváth Zsuzsa (1992, Nagyvárad) költő, író, képzőművész. Részt vesz az Élő Várad Mozgalom projektjeiben, tagja a Fiatal Írók Szövetségének. Kötete: Előző részek (2020, FISZ).