Hírlevél feliratkozás

Please enable the javascript to submit this form

Keresés

Letörölni a csillagport – a FISZ-tábor negyedik napjáról

Sárkány Tímea tudósítása a Fiatal Írók Szövetsége 2018-as táboráról
A szavak használták az embereket, birtokba vette őket a nyelv. Megszűnt szeretni a nyelvet – mondja Zoltán, mikor a kutatásai során felismerte bizonyos szavak jelentésrétegeit. Például az összetartás szavunk egy nyilas folyóiratnak volt a címe, és az elrendelt toborzáshoz kapcsolódó erőszak a tizenhatéveseket sem kímélte. A magyar nyelvben nem történt meg az a tisztogatás, hogy ezeket a túlterhelt szavakat tömegsírba helyezzük, mint például a németek, talán nem is lett volna lehetséges – fejtegeti Zoltán. Ő elidőz a szavakon, fokozatosan alakult ki az a célja, hogy az olvasóban érzések jelenjenek meg.

 

(Barna Miklós felvétele – a teljes galéria itt érhető el)

 

Beáll egy bioritmus a negyedik nap reggelére. Ha nem ittál előző este, és nem húz az ágy, fél kilenckor kipattan a szemed, három napja fél kilenckor kelsz, belefér egy zuhany a reggeli előtt, a tágas ebédlőben nem tapossák egymást az emberek, mint ebédkor és vacsora közben. A belső órák összehangolódnak egymással, cserélgetjük helyeinket. Az ebéd és a vacsora már pavlovi reflex, fél órával előtte mint a megbolydult méhek az udvaron, kerengünk egymás között, a farkas belemar a gyomrunkba, enni akarunk. Reggeli után szombaton is bevezettek minket az irodalomba a proszeminárium vezetői, érdeklődőkkel telik meg a nagyszínpadnak nevezett központi sátor, amit az időjárás csak időnként enged használatba venni. Ez a bevezetés valóban fontos dolog, nekem évekbe telt, amíg összeállt a fejemben középiskolásként, hogy milyen folyóiratok vannak, valószínűleg azért sem volt mersz bennem publikálni, mert túl idegennek, személytelennek tűnt, hogy írjak egy emailt, tessék, itt vannak a verseim, felkínálom magam védtelenül. A tábor fiataljai – évről évre változnak az arcok, majd idővel jól ismertté válnak – most egy kezdőcsomaggal kezdik a tripet, szerkesztőkkel is találkozhatnak élőben, így nem (vagy csak kevésbé) remegő  kézzel fognak kattintani a send gombra.

 

A műhelyek létszáma elég nagy, még így is, hogy a próza és a líra is duplázódott az utóbbi években, ezért a hozott szövegek megbeszélése kitölti majdnem mindegyik találkozást, László Noéminél még írnivaló feladatok is vannak, ezekre is szorítottunk időt. Egyre gyakrabban érzem azt, hogy az írás egy ilyen közösségtapasztalatot követően jobban működik. Azáltal, hogy megvitatjuk egymás szövegeit, bátrak vagyunk meghallgatni a sajátunkról mondott kritikát és nem duzzogunk, hirtelen átléphetünk magába a szerkesztői létmódba, és az elkövetkező írásgyakorlatainkra már sokkal koncentráltabban tudunk figyelni, mivel ezekben a találkozásokban, gondolatcserék folyamán rögzültek bennünk dolgok, amik eszünkbe jutnak vers- vagy prózaíráskor. Lassan, fokozatosan így töröljük le a csillagport a lapszélről és leszünk saját magunk kritikusai, belső cenzorai. Viszont az arányokra ügyelni kell, ne essünk túlzásokba, mert az meddővé is tehet.

 

Az utolsó nap utolsó délutáni beszélgetése Zoltán Gábor és Antal Nikolett, a FISZ társelnöke között zajlott. Még mindig szívtelen szerző vagy? – robbant a kérdés, amire a válasz: valószínűleg. Egy gyerekkori anekdotát elevenítettek fel ezzel, ami arról adott tanúságot, hogy az ifjú Zoltán a nyolcadikosok búcsúztatására írt beszédében nem volt szív az édesanyja szerint. Habár az idő múlásával Zoltán szerint alakult a helyzet, gyerekei születtek, és néha nagyon érzelmessé tud válni, de ez kevésbé jellemző a szövegeire. Földényihez hasonlóan, az eddigi munkásságát ő is két részre osztotta, Orgia előtti és utáni korszakokra. Míg korai írásaiban a szürrealitás, a fikció és a groteszk keveredett a valósággal, ahhoz képest tíz év szünetet követően az utolsó két könyvében közelebb került a valósághoz. Időközben is írt, publikált, de ezek a szövegek nem álltak össze könyvvé, talán pont azért, mert sok műfajban kipróbálta magát. Eljött az életében az a felismerés, hogy valamit másképpen, jobban kellene csinálnia, mert ha le akar írni egy mondatot, azt nem lehet megúszni. Ehhez hozzájárult, hogy elveszítette állását, és önvizsgálatot tartott maga felett. Zoltán szerint nem foghatjuk úgy fel, hogy mások játékszerei vagyunk, rajtunk múlik, milyen döntéseket hozunk, hogyan viszonyulunk dolgokhoz, hol éljük le az életünk. A szocializmus alatt nem volt útlevele, bezártságként élte meg az itthonlétet, viszont amikor lehetősége lett volna rá, mégsem költözött Amerikába. Budapesten született, a XII. kerületben nőtt fel és ott is maradt, ez a helyszín és légtér meghatározza kapcsolatait. Az írásaiban a fókusz is egyre inkább leszűkült a saját lakókörnyezetére, amiért kapott hideget, meleget. A liberálisok szerint túlzottan nemzetivé vált, a nemzeti érzelműek meg túlzottan liberálisnak tekintették, jegyzi meg mosolyogva. Az Orgia és a legutóbbi, Szomszéd című, műfajában esszéregényént definiált önyve helyszíneként a Maros utcát választotta, ahol felnőtt, és amely két évtizeddel születése előtt, 1945-ben a nyilasok zsidóüldözésének volt színhelye. Az egymást követő generációk tabusításban szocializálódtak, ő is 33 évesen halott először A mi utcánk című rádiósorozatban a holokauszt ottani zajlásairól. Sokáig egészséges önvédelemből nem olvasott utána rendesen, majd 2011-ben eldöntötte, végére jár a történteknek. Éveken át tartó levéltári és könyvtári kutatásainak eredményeként született a két regény. Antal Nikolett Závada Pál regényeivel összevetve, azt a megjegyzést teszi, hogy míg Závadánál a propaganda idegen testként épül be a beszélők nyelvébe, addig Zoltán Gábornál ez interiorizálódik, kertészi értelemben válik természetessé. A szavak használták az embereket, birtokba vette őket a nyelv. Megszűnt szeretni a nyelvet – mondja Zoltán, mikor a kutatásai során felismerte bizonyos szavak jelentésrétegeit. Például az összetartás szavunk egy nyilas folyóiratnak volt a címe, és az elrendelt toborzáshoz kapcsolódó erőszak a tizenhatéveseket sem kímélte. A magyar nyelvben nem történt meg az a tisztogatás, hogy ezeket a túlterhelt szavakat tömegsírba helyezzük, mint például a németek, talán nem is lett volna lehetséges – fejtegeti Zoltán. Ő elidőz a szavakon, fokozatosan alakult ki az a célja, hogy az olvasóban érzések jelenjenek meg, még akkor is, ha kezdetben azok a szavak elfednek, körülírnak lényegi dolgokat. Tóth-Cifra Júliával hasonlóan kattongunk az összetartás szavunkon, mint kiderült a beszélgetés végére. Mit kell tenni, ha 2020-ban rá akarom írni egy plakátra, hogy FISZ-ÖSSZETARTÁS? – teszi fel a kérdést Júlia, mire a válasz: ha már kiírtani nem lehet, fel kell tölteni új jelentésréteggel. Nekem meg, mint fiatal erdélyi alkotónak, még soha nem került a szemem elé ez a nyilas lap, számomra az autonómia romantikájának és a kisebbségi megmaradás kulcsszavának egyike az összetartás. A beszélgetés után többekkel is megvitattuk ezt, és mint kiderült, a mi generációnk, ha épp nem történésznek tanul, egyáltalán nem gondol ennek a szónak a huszadik század közepi jelentésére. Szóval csak óvatosan az összmagyar nyelv megtisztogatásával, mert a XII. kerületen és a nyilas keltetőházak utcáin kívül is használatban vannak azóta már más jelentéssel használatos szavak, a több éves kutatási munkánk nem korlátozhat le minket egy ilyen ideológia kialakítására.

 

Az este utolsó hivatalos programja a Szövegpokol össznépi bemutatkozás és felolvasóest volt, amelynek levezénylésére Kopra Tamás nagyon sokat készült, minden szerzőt rövid bemutatkozással konferált fel a négy órásra elnyúlt felolvasások előtt. A nagyszínpadon kezdődött a nemzetközi műhely bemutatkozásával. Kali Ágnes a délutáni fordítás-hullámban Rochelle Potkar Skirt című versét írta át magyarra, az adrenalinlökettől egyszer csak felugrik mellőlem a kanapéról, odalibben Rochelle-hez, és a felolvasás-performanszukat tárgyalják meg, hogy Rochellen hagyományos indiai ruha, Ágnes miniben, és ezzel a vers kulturális törésvonalait magukra vetítik vissza. Ők kezdik, amint a végére érnek, zuhogni kezd az eső. Megszakad a hangosítás bementése miatt a pokoljárás, beköltözünk az ebédlőbe, ami valóban pokollá változik a pállott melegtől, az elnyúlt felolvasástól, de minden műhelyben akadtak nagyon erős és érzékeny szövegek, csak legyen az embernek kitartása végighallgatni. Jó szerkesztővé ültük a fenenkünket. Ezt követte az utolsó energiacsóvákat felszabadító buli, hajnalban már alig vannak kinn emberek, összemosódnak a színek a csillagokkal, összemosódnak az érzések, hogy szorongás és öröm, hogy valami véget ért, hogy megyünk megint haza, és jön a láz, meg a sajgás, de gyógyításra ott vannak ezek a melankóliák, amikor átléptük saját magunk határait és felsejlettek bennünk világok.

 

Sárkány Tímea