Hírlevél feliratkozás

Keresés

Fényszappan – a FISZ-tábor második napja

Sárkány Tímea tudósítása a Fiatal Írók Szövetsége 2018-as táboráról
Ebből a meghittségből mindenkit kimozdított az előző nap folytatásaként szervezett Erőszak és irodalom címen futó beszélgetés. Hálásak lehetünk, hogy van egy tábor, ahol beszélhetünk szexuális zaklatásról, ezek feldolgozhatóságáról, és mindebben az irodalom erejéről, alakító hatásáról. Smid Róbert, Szekeres Nikoletta, Kalapos Éva Veronika és Hermann Veronika között pattogott a mikrofon, miközben a témát egy kis Foucault-i hatalomelmélettel és a művészvilágban feltűnő szexuális zaklatásokkal kezdték boncolgatni. Vagyis az erőszakos közeledés a hatalomról (alá- és felérendeltségi pozíciókról) szól, nem az erotikáról.

 

(Barna Miklós felvétele – a teljes galéria itt tekinthető meg)

 

Ébredéskor még borulós fények szűrődnek be a turistaszálló függönyén, fogmosás után már bújik a nap, reggelizés előtt kétszer átöltözöm, fokozatosan nyáribb ruhákba. A reggelit követő első program a minden évben ismétlődő Bevezetés a szépirodalomba nevet viselő proszeminárium, ahol a fiatalok a folyóiratkultúráról, publikálási lehetőségekről, levelezési módszerekről, recenzió és beszámoló írásáról, műfordításokról és könyvkiadásról hallhatnak és kérdezhetnek Szőllősy Balázstól és Borbáth Pétertől. Például a verseket tanácsosabb egy word-dokumentumban küldeni a szerkesztőnek, mert nem fogja egyenként letölteni az irományokat, és keresgélni a munkacímek alapján az amúgy is megtelt letöltési mappájában. Akkor se essünk kétségbe, ha két óra múlva nem kaptunk még visszajelzést a szövegeinkről, a várakozási időszak gyakran egy hónapig is elnyúlhat, szóval ne zaklassuk a szerkesztőket. Fontos az is, hogy egyszerre ne küldjük el több folyóiratnak ugyanazt a verset vagy novellát, mert az irodalometikailag nem épp kedvező. És a „kötetdüh” már nem olyan menő, jobb addig érlelni a kötettervet, amíg biztosak vagyunk benne, hogy nem lesz elhamarkodott és fél év múlva nem bánjuk meg a száz példányban megjelent magánkiadásunkat. A listázás ebben a táborban még szerencsés dolog, mert a fiatalok útmutatást kapnak, hová is küldhetik az írásaikat. Meglepő módon szó sincs a lehetőségek cenzúrázásáról, Erős Kinga csütörtökön hozzásorolja a kormánypárti lapokat is, csak hogy teljes képet kaphassanak a fiatalok a jelenlegi publikálási felületekről. Viszont mindenki maga döntheti el, hol szeretné megjelentetni műveit.

 

A hangosbemondót (André Feri:’ordibátor’) a gyerekeknél jobban már csak a szervezők élvezik, kezdődnek a műhelyfoglalkozások, amiket idén Kollár Árpád, László Noémi (líra), Láng Zsolt, Szilasi László (próza), Nádasdy Ádám (műfordítás), Károlyi Csaba és Szirák Péter (kritika) vezetnek. A délelőtti üléseken az ismerkedési folyamat második szakasza kezdődik, mikor a szövegeken keresztül mutatkoznak be a résztvevők, világtapasztalatukba beengedik a csoporttársakat mint olvasókat és elemzőket. Minden nap műhelyek keretezik az ebédet, a délutáni a napsütés és medence vonzása miatt kicsit megbolygatja a munkamorált, de tisztességesen vonulnak az emberek dolgozni és írni és kritizálni, a közeg ereje gondolkodásra és beszélgetésre bír. Kollár Árpi líraműhelyeseit alig lehet visszacsalogatni ebédelni, elmondásuk szerint a verselemzések közben felgyűlt adrenalinlökettől és fáradtságtól nem is érzik, hogy éhesek. Szilva, Bonbon, Minnie, Csuri és Artúr kutyakollektívája is ráhangolódik az irodalomra, ahogy azt André Feritől tudjuk: „mert minden a kutyákra vezethető vissza, / csak kutyául lenni lehet, csak ez a premissza, / és hogy ölek és ölebek és vérek és vérebek / jelzik az égtájakat, még mielőtt beléjük tévedek.” (André Ferenc: Seörös Wándor).

 

A világtól el- és irodalomba bezártság Földényi F. László melankólia fogalmát beépíti magába. Urbán Bálint kérdéseire, hogy mi is pontosan ez a melankólia, megtudjuk, hogy nem kizárólagosan lehangoltság, tompultság, levertség, lustaság vagy épp vidámság, igazából nincs is pontos definíciója, mert akkor elveszítené lényegét. A melankólia maga egy határhelyzet, hogy kilépünk valamiből, és átadjuk magunkat valaminek, amiről nem is tudjuk pontosan, mi az, de a hatalmába kerít. A Melankólia című könyve az életmű ugyancsak határvonalat képező műve, abban az értelemben, hogy ez volt az első, amit nem külső (egyetemi felkérések) indíttatására írt, hanem az évek során felgyűlt olvasmányok jegyzetei önállóan kezdtek könyvvé formálódni. Amint a Melankólia belépett a krisztusi korba, vagyis 33 évvel később megíródott A melankólia dicsérete, amely sokkal személyesebb hangvételű, megélt történetekből kibomló mű lett az előzőhöz képest, amely a fogalom használattörténeti (jelentés)változásait jegyzi. Esszét írni zsákbamacska, mivel ez egy hibrid műfaj. Sem nem tudományos, se szépirodalmi, a racionalitás és irracionalitás mezsgyéjén mozog, így maga a melankólia is egy határműfajban válik leginkább megragadhatóvá. A téma megkísérti a szerzőt, a szerző meg kísérletet tesz a téma kutatására, önmaga feltérképezésére, míg a könyv csak írja és írja magát. Melankólia, melankólia, a szó ott lüktet bennem, és nézem, ahogy a napfény ráesik Földényi és Urbán alakjára, és van bennem egy megelőlegezett nosztalgia, raktározom a színeket, elképzelem, hogyan fogok emlékezni majd erre a nyárra, a fényben formálódó arcokra, a szavak csengésére, meg az éhségre, amit a vacsora (akár értsd: irodalomelmélet) ismét nem nyűgözött le. Viszont kárpótolt mindenért a Szépirodalmi Figyelő bográcsgulyása, a húsz éves FISZ pisztáciás-mogyorós szülinapi tortája, az ismeretlen arcokon az ismerős vonások, tükörmozdulatok, hogy valamit megérzünk egymásból és felismerünk magunkban.

 

Ebből a meghittségből mindenkit kimozdított az előző nap folytatásaként szervezett Erőszak és irodalom címen futó beszélgetés. Hálásak lehetünk, hogy van egy tábor, ahol beszélhetünk szexuális zaklatásról, ezek feldolgozhatóságáról, és mindebben az irodalom erejéről, alakító hatásáról. Smid Róbert, Szekeres Nikoletta, Kalapos Éva Veronika és Hermann Veronika között pattogott a mikrofon, miközben a témát egy kis Foucault-i hatalomelmélettel és a művészvilágban feltűnő szexuális zaklatásokkal kezdték boncolgatni. Vagyis az erőszakos közeledés a hatalomról (alá- és felérendeltségi pozíciókról) szól, nem az erotikáról. Ugyancsak problémás a POSZT-nyertes kolozsvári Rosmersholm című színházi előadás Andrij Zsoldak rendezésében, aki a szünetben megrángatta a darabjában játszó színésznőt, és akiről köztudott, hogy erőszakos megnyilvánulásait a test eszköz és bántani kell, hogy produkáljon elképzeléssel legitimálja. A határok feltérképezéséből irányult át a beszélgetés az irodalomra, például hogyan írja ki magát Emma Glass Peach című regénye az esztétikai tapasztalatból és Zoltán Gábor Orgia című esszéregénye hogyan fér mégis bele a zaklatásos részekkel együtt. A konszenzus arra futott ki, hogy manapság explicitebb, spektákulumszerűbb az erőszak ábrázolása, magasabb az ingerküszöbünk, ezért valóban radikális eszköztár szükségeltetik ahhoz, hogy az olvasó megbotránkozzon. Ennél tovább mennek a sorozatok, amelyek a kultúrafogyasztás első számú termékei. Nemcsak a szexuális zaklatás, hanem a kábítószerfogyasztás, a mentális betegségek, a nemi identitás vállalása is valamiféle erőszak köré szerveződik, amit főként a tinédzsereknek szánt sorozatokban ábrázolnak nagyon valósághűen. Egyetemi szakdolgozatok témájaként gyakran felmerül a középiskolai zaklatók és zaklatottak viszonyrendszere, a bullying mechanizmusát főként az érintettek próbálják tudományosan feldolgozni, amelyek koordinálásában a témavezető nem vehet részt gyóntatóként, ő az elméleti részt kell biztosítsa a diákjai számára. A szexuális zaklatással kapcsolatos konkrét irodalmi példák és azok problematizálását eléggé hiányoltam az esti beszélgetésből, aminek kiváltó oka talán az lehetett, hogy már rég kifutottak az időkeretből a meghívottak és nem nyitották ki a diskurzust, hogy a közönség is hozzászólhasson. Meglepő módon, ahogy az első nap beszélgetése alatt és után, most is egymásnak feszültek indulatok, amelyeket erőszakosan elfojtott a hangszórókból verető zene, így vagy elvonultak beszélgetni az emberek, vagy a szomorú szamurájra táncolták bele magukat az éjszakába.

 

 

Sárkány Tímea