Hírlevél feliratkozás

Keresés

Szorongásoldás – a FISZ-tábor első napjáról

Sárkány Tímea tudósítása a Fiatal Írók Szövetsége 2018-as táboráról
Csurog az eső, csurog a táborozók első kávéja, vékony köd képződik a hegyoldal fái felett. Mindenki várja a napsugarakat, ha már van medencénk is, Kollár Árpi szerint a nulladik nap éjjelén nagyon hideg volt a víz, amelynek a Morgó patak a forrása. Időközben érkeznek a többiek is, töltődik a tábor, ahogy a medence vize esőcseppekkel. A tábornyitón rövidre fogják a bevezetést a szervezők, megtudjuk, kihez mivel lehet fordulni, fejest nem szabad ugrani a derékig érő vízbe, reggelizés fél 10-ig van, vigyázat a lépcsőkre (csak úgy előtűnnek a semmiből a legkülönbözőbb helyeken), háromtól már műhelyezés lesz.

 

(Barna Miklós felvétele – a teljes galéria itt tekinthető meg)

  

Gyakran álmodok arról, hogy lekésem a vonatot. Reggelre csak a mellkasba fészkelő szorítás marad, és felújul minden vonatra szállás előtti percekben. Szerdán megint éreztem, miközben a jegyautomata képernyője lefagyott a Nyugatiban és még 5 percem volt indulásig. Igazából akkor jöttem rá, hogy mennyire kényelmesen foglaltam el a helyem, mikor B. Kiss Mátyás felszállása után épphogy csak köszönni tudott a kifulladástól és azonnal megindult a szerelvény. Idén nem Nagymarosig utaztunk, hogy komppal keljünk át a Duna túloldalára, hanem Kismarosnál leszállt a táborozók negyede a tizenegy után induló vonatról és kisvasút vitt el Királyrétre, a 20 éves FISZ idei táborának új helyszínére. A megérkezés magával hozott valami eredendő nyugalmat, belső egyensúlyt, térerőhiányt és világtól elszakadást.

 

Csurog az eső, csurog a táborozók első kávéja, vékony köd képződik a hegyoldal fái felett. Mindenki várja a napsugarakat, ha már van medencénk is, Kollár Árpi szerint a nulladik nap éjjelén nagyon hideg volt a víz, amelynek a Morgó patak a forrása. Időközben érkeznek a többiek is, töltődik a tábor, ahogy a medence vize esőcseppekkel. A tábornyitón rövidre fogják a bevezetést a szervezők, megtudjuk, kihez mivel lehet fordulni, fejest nem szabad ugrani a derékig érő vízbe, reggelizés fél 10-ig van, vigyázat a lépcsőkre (csak úgy előtűnnek a semmiből a legkülönbözőbb helyeken), háromtól már műhelyezés lesz, az eső miatt egy része benn a fogadóban, néhányan kinn maradnak a sátor és filagória alatt, vizes fű csiklintja bokájukat.

 

Az új helyszín kihívásokat jelent, mindennek meg kell találni a helyét, a hangosítást az időjárás függvényében kell átszerelni. Horváth Veronika örömteli felkiáltása volt ennek a kihívásnak egyik nyomatéka: “életemben először összeszereltem egy hangtechnikát”, és még a sörcsapolást is elsajátította. A szépirodalomba bevezető kávékat szörpök és fröccsök követik, miközben már javában zajlik Kemény István Nílus című verseskötetének bemutatója. Kopra Tamás a kötet keletkezéstörténetéről kérdezte elsősorban Keményt, akinek válasza nem egy kész kötetkoncepció ismertetése volt: hiszen kezdetben egy félhomályos Nílus-képből kezdett verset írni, majd félretette az írást, s mikor újból előkerült, ennek a folytonos továbbírása és a részben vele érintkező újabb szövegek íródása alakította a kötetet, míg az elnyerte végső formáját. Régebben “gyakorolta” az erősebb koncepció segítségével történő  írást, de akkor is fontosnak tartotta, hogy mindig nagyfokú spontaneitás legyen a versekben. Megrendelésre is írt már verset, ám ilyenkor József Attilával nyugtatta magát, idővel meg a köszöntő versek alkalmiságába is egyre inkább belenyugodott. Mint kiderült, füzetbe jobb ezeket a spontán sorokat lejegyezni, de állandóan ott a “kényelmes” szorongás, hogy folytathatóak, beépíthetőek lesznek-e valamikor. Idővel persze mégis kialakul valami rutin az írásban, és kezelhetővé válnak ezek a belső feszültségek. A beszélgetés elején, meglepő módon nagyon sok olyan fiatal tette fel a kezét arra a kérdésre, hogy voltak-e már Sárváron a diákírók találkozóján. Kemény István több mint húsz éve tagja a pályázatokat elbíráló zsűrinek, így egy pillanatra kifordult a beszélgetés a megszokott kereteiből, és azt érezhettük, a felek egyensúlyban vannak, olvassák egymást kortalanul, ahogy egy írótáborhoz illik. Kemény szerint jótékony teher, felelősség és felszabadító öröm is fiatalokkal foglalkozni, mivel diszkrécióval kell elmélyülni és felvetésekkel élni olyan írásokkal kapcsolatban, amikben mindenki a saját életének egy darabját kínálja fel olvasásra.

 

Rövid szünetet követően Varga László Edgár Bejárónőm: isten és Sztercey Szabolcs A nyelvtani közép című köteteiről kérdezte őket szerkesztőjük, Gál Attila. Istenből bejárónő, a pillanatnyi elmebajnak betudhatóan, játékból lesz Varga szerint, hogy mégse legyen túlságosan beilleszthető a klasszikus istenes versek sorába, az irónia és komolyság határterületeiből táplálkoznak a versei. Sztercey pedig kísérletező költészetként definiálta a debütkötetét, amiben a sci-fi és fantasy hagyomány számos motívuma és effektusa is visszaköszön. Mindketten kimozdultak egyfajta komfortzónából. Varga a szerepjátékok által ütött meg az eddig megjelent kötetéhez képest új hangot, Sztercey pedig a megszokott rendszerek és ideológiák átalakulását, a megértés szétszedés és összerakás általi folyamatait rögzítette ezekben a versekben.

 

Szünetet felejtve Cserpregi János könyvbemutatója következett: a szerzőt Morgensternt tiszta papírra – 1942 című verseskötetéről kérdezte a Now Books & Music kiadó alapítója, Décsy Eszter. Aki Csepregi János versköttének olvasására vállalkozik, nem hagyományos könnytárggyal találkozik. A kötet kinyitásakor első reakcióm nekem is az ijedelem volt, hogy tönkretettem a kötet gerincét, pedig csak egy speciális technikával van bekötve. Ha tovább lapozzunk, Nagy Kincső munkái tűnnek fel a versek mellett, amelyek nem csak illusztráció funkciót töltenek be, hanem reflektív párbeszédbe lépnek a szövegekkel. Csepregi évek óta gyűjtötte ezt a versanyagot, ami most megjelent kötet formájában, nagyon személyes hangvételű, így szerette volna, ha intimebb gondoskodás, kézműves jelleg kapcsolódik hozzá. Egy későbbi beszélgetésből kiderült, hogy ez a kiadó harmadik könyve, mindegyikből 300 példányt nyomtak, így ezek nem is fognak bekerülni a nagy könyvkereskedelembe, az olvasóknak fel kell kutatni őket, utánuk kell járniuk. Ahogy a szövegek befogadása is csupa küzdés és küzdelem: ellökik maguktól és visszavonzzák az olvasót, nem egy tengerparti olvasmány a könyv. Egyéni, családi, társdalami szinten egyfajta eróziót, lebomlást ragadnak meg a versek, terápiás jellege a gyászmunkában és a betegségek feldolgozásában érhető tetten, a tabudöntés és a szorongás feloldása rajzolódik ki szövegileg egy erős grafikai térben. Csepregi szerint az a jó szöveg, amely beszélgetést generál, felhívja az olvasók figyelmét bizonyos dilemmákra, és talán ennek az erős elgondolásnak is köszönhető, hogy nem csak grafikai, hanem vizuális médiumok is kapcsolódnak a kötet anyagához. Markó Dániel operatőr, zenész, filmes készített videóinstallációkat hozzá, amelyek a szövegek továbbgondolását is eredményezik, egy másik szinten nyitve ki a diskurzust róluk.

 

Mivel minden olyan intézményi struktúrában, ahol a hatalom alá- és felérendeltségi viszonyrendszereket hoz létre, elkerülhetetlenné válik az erőszak. Ebből következik, hogy egy írótábort sem kerülheti meg a #metoo-kampányról való beszéd, mivel az irodalom intézményrendszerében – a többi közösségi formához hasonlóan – ugyanúgy létrejönnek a hatalmi pozíciók. A kiadó, a szerkesztő a pályakezdő íróhoz, költőhöz képest a hatalmat képviseli, az ő döntése határoz meg fontos eseményeket, így a fiatalok, és főként fiatal lányok gyakran esnek áldozatául ezeknek az elnyomó, kihasználó helyzeteknek, anélkül, hogy tudatosulna bennük, éppen mi történik velük. Ezekben az esetekben a szakmai kompetenciát gyakran a szexuális érdeklődés váltja fel. Az első nap legutolsó beszélgetésén Csepregi János, Halász Sára (Patent Egyesület) és dr. Kiss Valéria (ELTE Állam- és Jogtudományi karának oktatója) beszélgettek a szexuális zaklatásról általánosságban, majd ennek jogi és morális hátteréről, visszaszorításának eshetőségeiről. Halász Sári szerint elsősorban szét kell választanunk az udvarlást és a szexuális zaklatást, ezen belül pedig az erőszakot és incesztust, konszenzus alapján kell definiálnunk, behúzni a határait: honnantól válik az udvarlás nem kívánttá, sértővé, erőszakossá. Mivel ez egy oda-vissza ható folyamat, addig a jog sem tud olyan módszereket és szakszerű eljárásokat alkalmazni a szexuálisan zaklatók büntetésére, amíg nincs kialakítva egy fogalomkészlet, amely által pontosan elmondhatóvá válik az erőszak. Kiss Valéria elmondása szerint jogászként hisz a paternalista megoldásokban, és erre a közösségalakító erőre a közintézményekben beszüntetett dohányzást hozza fel példaként, ami több szempontból is problematikussá teszi a párhuzamot. Az egyetlen kitét szerinte, hogy ki kell alakítani azt a jogi nyelvet, amely által narratívát kap a zaklatás. Viszont napjainkban gyakran nem elég egy tanúvallomás, bizonyítékként hangfelvételekkel kell nyomatékosítani a történteket. Halász Sára szerint a szexuális zaklatás egyetlen megelőzési módszere az, ha az elkövető nem követi el. Milyennek képzeljük az igazi férfit, aki mégis zaklatóvá válhat? Erős, domináns, nem mutatja ki érzelmeit, hatalmat gyakorol, fontos pozíciót tölt be, az ő döntésein múlik a számára alárendeltek sorsa. Mindent el kellene felejtenünk az igazi férfiről, mivel pont ezek a megterhelő társadalmi elvárások kényszerítik bele a férfiakat abba, hogy tekintélyüket erőszakkal vívják ki. A beszélgetés folyamán Kiss és Halász két olyan pontot vázolt, amik egymásra hatásukban képesek működni: a hatalom kitermeli az őt fenntartó szubjektumait, viszont a létező szubjektumok meg legitimálják a hatalmi berendezkedést. Nincs egy centruma a beszélgetésnek, nem is tud lenni. Ketten képviselik ezeket az egymásra ható mozgásokat, viszont mégis úgy tűnik, előbb lehetne egy jogi fogalmi rendszert kialakítani a szexuális zaklatások visszaszorítására, pedig a joghoz kapcsolódó paternalista törvény történetileg magában hordja az erőszakot, a szubjektum önkényes alakítását, így ez sem bíztató megoldás, mivel csak elnyom különböző magatartásformákat egy közösségben, de nem talál megoldást rájuk.

 

A #metoo Magyarországon nagy port kavart a sajtóban, viszont kevesen álltak elő, a stigmatizációtól és az ellehetetlenítéstől (például munkahely elveszítésétől) tartva. Sajnos nem létezik egy biztonságos közeg, ahová kiléphetnek az áldozatok, ahol a bántalmazók nem érhetik el őket, és számíthatnak a hatóságok védelemre. A beszélgetés végét a hallgatóság hozzászólásai és felvetései alakították. A kérdezők nemi aránya és megszólalásmódja mintha valahogy reprezentálná azt a helyzetet, amiről végig szó volt: a lányok kérdezgettek, a fiúk kijelentettek, a női kitöréseket pedig kezdetben megbékíteni akarta a férfi racionalitás. Talán hinnünk kellene az irodalomban, hogy mindezek alakításában fontos szerepe van, hogy nyelvileg és társadalmilag meghatározó művek jöhetnének létre, amelyek részben traumafeldolgozások, részben a megoldáshoz közelebb vivő hatással bírnának.

 

Sárkány Tímea