Hírlevél feliratkozás

Keresés

Őket majd egyedül

Purosz Leonidasz a tizedik Véneki Alkotótáborról
Mottó: Két dolgot szerettem volna 1. Jól érezni magam. 2. Nem vitatkozni feminizmusról, a magyar baloldal helyzetéről és slam poetryről. Az egyik sikerült. Az itt megforduló emberek néhány kivételtől eltekintve nem a barátaim, társaságukat a mindennapokban nem keresem, mégis van bennünk valami közös: egy-egy alternatív, saját univerzumot próbálunk felépíteni. Ezeket a világokat helyezzük ilyenkor egymás szikéi alá.

 

11.00 – Ma nem mentem iskolába műhelymunkára.

12.45 – Marhahúsleves, Budapest szelet, rizs, káposzta. 10/8,5

13.35 – A tábor utolsó napján következetesen távol tartom magam minden szellemi megerőltetéstől. A programban ez az idősáv szabadprogram/ műhelymunka, a lírások utóbbit választják, én viszont felkapom a fürdőnadrágom, és a tópartra sietek. Úszok kicsit, aztán Csizmás Kinga vált – egyszer sem láttam két vagy több embert a vízben. Száradok a pólómmal együtt, amit belefújt a szél.

16.07 – Király Farkas tegnap még Lanczkort kérdezte, ma már az ő Sortűz című kötetéről folyik a beszélgetés. A könyvtárgy érdekessége, hogy párhuzamosan jelent meg a Magyar Napló és az erdélyi Sétatér gondozásában – utóbbi tipográfiailag a ’80-90-es évek romániai kiadásait idézi. A sorkatonák szemszögéből megírt történetekben öntudattal megtöltött egyenruhák harcolnak egymás és képzelt terroristák ellen. A Szalai Zsolt vezette beszélgetés emberi oldala legalább annyira érdekes, mint az irodalmi – Király, aki maga is volt katona, groteszk történeteket mesél az emberi pszichéről, amely nem mindig tud mit kezdeni azzal, hogy a fegyver Thor kalapácsának erejét ruházza rá, illetve arról, hogyan alakított ki teljesen más személyiséget a seregben, hogy a leszerelés után levetve azt elkerülje a poszttraumás stresszt. A zárszóként felolvasott részletben Ceaușescu beszéde szól, miközben a katonák menekülő patkányokkal golfoznak. „Éljen a Román Kommunista Párt kongresszusa! Éljenek a patkányok!”

17.19 – Témaösszegző kerekasztal. A műhelyvezetők méltatják csoportjukat, próbálják összekötni a háromnapi tapasztalatot a test és identitás hívószavakkal. Nincs nehéz dolguk, Lanczkor szerint „villódzott a test szó, mint mocsárban a sárkány feje”, de azért nem ebből az irányból olvastak, nem ideologikusan elemezték a szövegeket. Ebben a programpontban körülbelül ennyi van, a „ha most kéne felírnod valamit a táblára, mi lenne az?” kérdésre Király Farkas mondja be a helyes választ: egy hatalmas szmájlit.

17.58 – Marhapörkölt, galuska, almapaprika. 10/8 (Csak kicsit nehéz már.)

19.05 – Ami a FISZ-táborban a szövegpokol, itt szerencsére a kis létszámnak köszönhetően nem nyúlik éjszakába: következik a táborzáró felolvasás. A prózások helyben írt stílusgyakorlatot prezentálnak – Csizmás Kinga szövege fanyar humorú és érzékeny, Rékai Anett és Baranyai Barna valódi stand up comedy-t adnak elő (nem rossz értelemben), Mucha Dorka pedig előző esti álmát dolgozza fel: egy reggel a táborlakókkal együtt Péterfy Gergellyé változik. Az átváltozás nem mindenkinél egyforma: az elbeszélő a novella végén húsz, lelkesen versezgető Lanczkor Gáborral fut össze. A lírások korábban írt, a műhely során feltuningolt szövegeiket olvassák fel, oldalt a prózások, mint mindig, értetlenül kuncognak az egymás mellé pakolt szavakon. Három vers, amit szerintem különösen érdemes lesz olvasni a közeljövőben: Sebestyén Ádám: Őzek nyara, Kupihár Rebeka: évabatyu, Horváth Imre Olivér: Praktikus dolgok.

20.15 – Ajándékkoncertet ad a Pandas of Princess zenekar, a meginterjúvoltak szerint nagyon jót, mi Tinkó Mátéval szégyenszemre a Portugália–Uruguay rangadót választjuk a szimpatikus büfés srác társaságában a tóparton. Félidőben egy kis futball, csak a miheztartás végett – Élő Csengével továbbra is verhetetlen párost alkotunk.

21.56 – Este a szokásos, a szokásosnál kisebb intenzitással – éjfél körül a társaság fele már ágyban. Előtte azért elszórakozunk, régi kedvenc játékomat játsszuk: mások mondandójából fiktív kötetcímeket ragadunk ki. Reccsenés – Bende Tamás, Csinálok helyet – Grecsó Krisztián, Ez is Kukorelly – Kukorelly Endre, Mondanom sem kell – nagyon rossz irányba tartó Purosz Leonidasz. (Basszus, a legjobbakat elfelejtettem.)

 

Líraműhely remix S10E03 helyett megpróbálom összegezni, miért élvezem Véneket, és általában az irodalmi táborokat. Mottó: Két dolgot szerettem volna 1. Jól érezni magam. 2. Nem vitatkozni feminizmusról, a magyar baloldal helyzetéről és slam poetryről. Az egyik sikerült. Az itt megforduló emberek néhány kivételtől eltekintve nem a barátaim, társaságukat a mindennapokban nem keresem, mégis van bennünk valami közös: egy-egy alternatív, saját univerzumot próbálunk felépíteni. Ezeket a világokat helyezzük ilyenkor egymás szikéi alá, miközben pár négyzetméteres, nyolcágyas szobákban élünk, együtt eszünk, iszunk, egymás levegőjét szívjuk. Szeretem figyelni, ki szorong és ki kompenzál, ki a győztes, ki a vesztes alkat, ki passzol és ki önzőzik fociban, ki segít mosogatni, ki bírja a piát, ki érkezik szex reményében, ki fölényeskedik, ki tud empatikus lenni, ki akar tényleg vitatkozni, ki szeret megalázni másokat, kinek van humora, ki az, aki azért azonosul valamivel, mert valóban átlátja, és ki azért, mert buta. Szeretem olvasni mindenki szövegét. A közösségi és a privát találkozása izgat – összekötni magamban, hogyan lehetséges, hogy az előbb kellemetlenül vihogó illető a versében érzékeny összefüggéseket képes teremteni. (Vagy fordítva.) Hol találkozik a kettő. Félreértés ne essék, nem a referenciális olvasat érdekel – sőt általában inkább „csak” az ember a szövege tükrében. Nem hiszek abban, hogy minden szöveg nagyon színvonalas volt, de nem is ez a fontos, maximum a tényleg nagyon színvonalasaknál. Hosszútávon a társaság egyötödét lesz öröm olvasni, épp elég. Őket viszont majd az ágyban fekve, egyedül.

 

Purosz Leonidasz