Istenarcok a profánban

Részletek

Mindkét cím esetében furcsaságokkal, rendellenességekkel találkozunk: mi indokolja a számnév után a többes szám használatát, és Istenből hogy lesz bejárónő? Hogyan viszonyul ez a koncepció a szövegekhez? Serestély Zalán kifejtette, hogy Az állomás 3 kutyái címben a többes szám a bibliai három királyokra utaló áthallás, amelyben a kutyák profanizálják a kontextust, ugyanakkor megteremtődik egy olyan intertextuális tér, ahol szakrális és profán találkozhat, átjárhatja egymást. Varga László Edgár kötetének címe szorosan összefogja a témát, többször megjelenik ugyanis a könyvben az elején még tisztázatlan nemű Úr/Úrnő. A költő szerint Isten lealacsonyító szerepkörökben való bemutatása kiváló szövegtalaja volt a helyzeti poénoknak. Serestély Zalánt elsősorban a nyelv roncsoltsága és szerveződései érdekelték, olyan rétegnyelv találása, amelyen megszólaltathatóak az állatok.

Papp Attila Zsolt a nemzedéki kérdést feszegette: lehet-e nemzedéken kívül, az idősebb és fiatal generációtól is elszakadva létezni alkotóként? Varga László Edgár úgy gondolja, irodalmi-esztétikai értelemben kilógnak a generációs besorolásokból, de a nemzedéki kérdés amúgy is csak az irodalomtörténészek szempontjából fontos. „Vagyunk én, Zalán és a többiek” – tette hozzá tréfálkozva. Serestély Zalán szerint Borges Boedo utcai történetei remekül példázzák, ahogy utólag az irodalomtörténet megpróbál túlzottan komolyan venni egy komolytalan tömörülést, a Buenos Airesben két utca szerint megalakult írócsoport tagjai pedig jól szórakoznak ezen. Az alkotó úgy véli, erőltetett már a generációs léptékű tömörülés, teret kell engedni az irodalom szabad szerveződésének.

A kérdező olyan vezérmotívumokat keresett mindkét könyvben, amelyekbe kapaszkodva megnyithatja a történeteket. Az állomás 3 kutyái esetében ez az állatperspektíva: a kutyák érzéki tapasztalatain keresztül közvetítődnek a fontos, az értelmezésben szociálpolitikai távlatokat megnyitó kérdések, problémakörök. Serestély Zalán számára fontos volt, hogy az állatok ne váljanak eszközzé, képpé, motívummá, emberi karakterjegyek metaforizációjává, hanem a novellák teljes értékű szereplői legyenek. Az alkotó úgy gondolja, politikai tétje van annak, hogy létrejöjjön egy olyan irodalmi-közéleti diskurzus, amelyben az állat és általában a nonhumán saját hangján megszólalhat. Ha ezt nem bélyegezzük aktivista perverziónak, akkor kísérletezhetünk az érdekképviselet formáival, de ennek azért lehetnek etikai buktatói – ismerte el. Varga László Edgár lírájával kapcsolatban PAZS a köteten belüli elmozdulásokat emelte ki: a „régi vágású”, klasszicizáló hanghoz köthető versek keverednek a vallomásos, alulretorizált poétikai megszólalással. VLE nem akart klasszicizáló lenni, inkább a nyugatosok hatottak rá. Esetében a kritika sokszor a koherens kötetszerkezetet hiányolja, de ő a poétikus dikció sokféleségében érzi jól magát. PAZS szerint az eltérések nagyrészt formaiak, kirajzolódik egy egységes lírakép a kötetből. Érdekességként felhozta, hogy a költő a retorikus líranyelv ellenére nem használ központozást, hiányzik a nyelvi tagoltság. Varga László Edgárnál ez tudatos koncepció, szereti hagyni, hogy az olvasó szabadon strukturálja a szöveget, saját értelmezéseket hozzon létre, így tegye személyessé a verset.

Serestély Zalán kötetébe több esszészerű írás került, a záró szöveg szintén egy szépirodalmi határok közül kilógó fiktív öninterjú. PAZS arra volt kíváncsi, miért szükséges, hogy az alkotó támpontokat adjon az értelmezéshez. Felvetését azzal indokolta, hogy az interjú referenciahálót teremt a lehetséges értelmezéshez, a kultúrtörténeti utalások kirajzolják az értelmezés kereteit. Serestély Zalán szerint ez az „egotrip” inkább elbizonytalanítja a támpontokat, és bár vannak valós részei, egy olyan imaginárius térbe helyezi az önértelmezést, ami miatt nem vonható felelősségre.

Végül a moderátor két, jó érzékkel kiválasztott szentenciaszerű szövegtöredéket olvasott fel a kötetekből, amelyek Isten értelmezhetőségét járják körül, és arra kérte a szerzőket, hogy interpretálják azokat. „Istennel kapcsolatban egyéb sem érdekel bennünket, csak hogy létezik-e. Csapkodjuk a térdünk, kujakoljuk a falat, könyörgünk, hogy adjon jelet léte bizonyosságáról, de azt soha, de soha nem kérdezzük, hogy milyen számára a levés. Ilyen értelemben Isten pont olyan száműzött és magányos a mi világunkban, mint azok az emberek, akikről írok.” (Serestély Zalán) Serestély Zalán szerint a metafizikus gondolkodási paradigmával visszaszorult a testszerep, a korporealitás alacsony státusa pedig sokat ront az állatok megítélésén, amelyeket sokszor csak testeknek látunk. A szerző úgy véli, a két problémakör érinti egymást: ha komolyan vesszük az állatkérdést, és hogy az irodalomnak köze van az állat felszabadításához, ezzel párhuzamosan formálnunk kell a metafizikával kapcsolatos gondolkodásunkat, hogy mennyire hiszünk a testetlen létezőben. Számára jelenleg a létezés fenomenológiai megközelítése fontosabb, amely a metafizikai létkérdéssel szemben arra kérdez rá, hogy hogyan létezel, milyen neked lenni. „A költészet mégiscsak valamiféle istenkeresés, és aki ebben nem hisz, ne írjon többé verseket.” (Varga László Edgár) Varga László Edgár bevallása szerint azok közé az alkotók közé tartozik, akik különválasztják az irodalmat a filozófiától. Úgy gondolja, nem az irodalom feladata, hogy filozófiai kérdésekre válaszoljon, viszont ábrázolhat olyan eseteket, amelyek filozófiai válaszokra mutatnak.