Hírlevél feliratkozás

Keresés

Banán és/vagy kutya

Szekeres Vanda tudósítása Németh Gábor Dávid debütkötetének bemutatójáról
Mi nehezebb, verset írni vagy felolvasni? A felolvasás görcs, és nem feltétlen azon a hangon tudja megszólaltatni versét a szerző, ha felolvassa, ahogyan az ő benne „él”. A „kitettség” állapotát emelte ki Mészáros Márton, ezeknek az „elszenvedett állapotoknak” a leírásai azonban csak a versíró következetes munkája révén jönnek létre, miközben ez a megszólalás sokkal intimebb a hétköznapi diskurzusnál.

 

 

Októberi koraeste. Refuge, alsó szint. És egy elsőkötetes szerző. A Fiatal Írók Szövetségének könyvsorozatában jelent meg Németh Gábor Dávid Banán és kutya című verseskötete. A szerzővel és a kötet szerkesztőjével, Deres Kornéliával Mészáros Márton beszélgetett.

 

A lépcső recseg, ahogy egymás után érkeznek a vendégek, ki időben, mások késve, megtelik a kis terem és mindenki ülőhelyet keres magának. Vannak, akik a kényelmes kanapét veszik birtokba, mások székeken foglalnak helyet, de akadnak olyanok is, akik hely hiányában a földön ücsörögnek.

 

Bevezetésképpen a szerző három versét olvasta fel. Mészáros Márton, az est moderátora indította el a beszélgetést: mi nehezebb, verset írni vagy felolvasni? A felolvasás görcs, és nem feltétlen azon a hangon tudja megszólaltatni versét a szerző, ha felolvassa, ahogyan az ő benne „él”. A „kitettség” állapotát emelte ki Mészáros Márton, ezeknek az „elszenvedett állapotoknak” a leírásai azonban csak a versíró következetes munkája révén jönnek létre, miközben ez a megszólalás sokkal intimebb a hétköznapi diskurzusnál. A kötet szerkesztője, Deres Kornélia szerint az effajta kitárulkozáshoz hihetetlenül szigorú, szinte mániás önfigyelés szükséges, az önfigyelés pedig sokszor társul traumához. A trauma pedig versesköteteket szül – vagy, ahogy a szerző hozzátette –, az írás fáj, az írásban a büntető és a büntettet egyazon személy.

 

Mindig izgalmas kérdés, hogy egy adott szerzőre kik hatottak, kiket tekint felmenőinek, kikkel vállal rokonságot. Persze ezt sokszor lehetetlenség megmondani – foglalkozzanak ezzel a kritikusok –, annyi szöveghatással találkozik az ember. Németh Gábor Dávid két szerzőt emelt ki (Oravecz Imre és Esterházy Péter), akiknek a hatása vitathatatlan. Általános költészetelméleti dilemmaként és a saját praxis vonatkozásában is felmerültek fontos kérdések: a szövegek folytonos, akár direkt, akár önkéntelen áthallásai miatt azonban létezik-e még eredeti megszólalás, és hogy milyen sok erőt és időt kíván egy kötet létrehozása, mi hozza létre a kötetkompozíciót, tetten érhető-e valamiféle narratív szál a lírai építkezésben? A szerzőben egy pont különböző aspektusaiként élnek a versek, de a kötet felkínálja azt a lehetőséget is – ahogy a szerkesztő látja –, hogy akár történetként is olvashatjuk. Az olvasó szabad döntése, miként értelmez. Arra a kérdésre, hogy segíti-e vagy nehezíti-e az olvasó döntését a kötött formák hiánya, Deres Kornélia a „képben maradás”, a képszerű líraolvasás kötött formákat helyettesítő erényét emelte ki Németh Gábor Dávid kötetében.

 

Fontos szervezőeleme a gyűjtemények a test mint probléma, az otthontalan test és a betegségek: ehhez kapcsolódóan pedig a test és a tér, amiben létezni kénytelen. A versek egyfajta átmeneti teret jelenítenek meg, a sem itt és sem ott állapotát, a „már elindult, de még nem érkezett meg”-érzését. A test elszenvedője a térnek. A szerző szavaival: a tér él, a test pedig nem, ebből születik meg a tárgyiasított én, akivel kegyetlenségek történnek.

 

Végül a szerző a borítóválasztásáról osztott meg információkat: az volt a szándéka, hogy ne szolgáljon ki semmiféle elvárást. Milyen egyértelmű lett volna egy banánjelmezbe öltözött kutya, így viszont a térben lebegő párnák újabb kérdésekkel kecsegtetik az olvasót.

 

Zárásként újabb verseket halhattunk Németh Gábor Dávidtól, majd személyes beszélgetések és gratulációk következtek. És a távozó testek súlya alatt újra recsegni kezdett az öreg lépcső és a tér.

 

Szekeres Vanda