Hírlevél feliratkozás

Please enable the javascript to submit this form

Keresés

Az értékítélettől az enyészetig

Szilágyi Szilvia tudósítása a KULTOK VI. – Metakritika második napjáról

Milyen szerepe van a kritikának a kulturális, tudományos életben, milyen jellegű kritikát írhatunk irodalmi művekről, színházi előadásokról, képzőművészeti és zenei alkotásokról, építészeti munkákról vagy sporteseményekről? Milyen hatásai, hagyományai, fórumai vannak az egyes művészeti kritikáknak? Október 14-én, a hatodik KULTOK konferencia második napján többek között ezekre a kérdésekre kerestük a válaszokat.

 

A konferenciáknál már-már „kötelezővé” vált (legalább tíz-tizenöt perces) csúszást szigorúan betartva, az első előadó, Zelei Dávid, negyed tizenegy környékén ragadta magához a szót. Zelei Király István naplójának befogadástörténetén keresztül, azaz az egyeditől az általános felé haladva reflektált a napló műfaji, valamint kritikai recepcióját érintő problémákra. Király István emlékiratáról tizenhét értekezés jelent meg eddig ‒ tudtuk meg az előadótól ‒, ezeknek zöme pedig hatvan év felettiek munkája, akik úgy tűnik, képtelenek voltak irodalmi műként olvasni és értelmezni a naplót, az etikai olvasatot részesítették előnyben, azaz a műben kollégájukat, nem ritkán gyűlölt tanárukat keresték. A műfajt ironikus módon egyedül a „kritikák” képezték le memoár-formátumuknál fogva, a mű értékelése, analizálása helyett ugyanis a kritikusok jóízűen elanekdotáztak az irodalomtörténészként nem kis hatást kifejtett, de annál kevésbé rokonszenvesnek tartott figura kapcsán.

Maradva a konkrét személyeknél, a következő állomás Balassa Péter maszkjainak boncolgatása volt, amelyet Visy Beatrix végzett el. Az irodalomtörténészként és tanárként is kultikus figurának bizonyuló Balassa szerepei közül Visy a bába, a kanonizáló, valamint a sértett esztéta maszkokat emelte ki. Az Ottliktól számított új próza bábájaként, a nagy fordulat kanonizáló figurájaként elismert irodalomtörténész a rendszerváltás után elvesztette népszerűségét, „maradi” szemlélete miatt fokozatosan a sértett esztéta szerepkörbe került.

Weiner Sennyei Tibor a politika és irodalom kapcsolatát vizsgálva, a Hamvas Béla írásait ért kritikák felől közelítette meg az író, filozófus, esztéta pályájának végét, rámutatva, hogy Hamvas B-listázása nem a Lukács György és Szentkuthy Miklós kritikáiban emlegetett fasiszta, misztikus-ezoterikus jellegű írásai miatt következett be, hanem valójában személyes-politikai okokra vezethető vissza, amelyek ma is jelentős módon meghatározzák a kritikai életet.

Hutvágner Éva az irodalom- és színházkritika közötti különbségeket vázolta fel előadása folyamán. A kutató arra a következtetésre jutott, hogy a színházi önreflexiót az irodalmival ellentétben egy homogén diskurzus, a „kritikusellenes”-hang és merész értékítélet helyetti „bölcsészkedés” jellemzi, „valódi kritikák” nagyrészt csak amatőrök tollaiból, nem hivatalos oldalakra kerülnek fel, ezek azonban szakmailag kevésnek bizonyulnak ahhoz, hogy tükörként szolgáljanak a színházak számára.

A szekció utolsó előadásában a szorosan vett kritikai beszédtől elmozdulva Nemes Z. Márió új kortárs költészeti tipológiája kapott szerepet, amelyet Németh Zoltán A posztmodern magyar irodalom hármas stratégiája című művének kategorizációja alapján gondolt tovább. Nemes Z. bevezette a Németh-féle antropológiai posztmodern stratégián belül a pszeudo-személyes mezőt, amelynek két szélső pólusa között (az antropomorfizáció, az emberközeli vallomásosság és a dezantropomorfizáció között) képzeli el a kortárs identitásköltészet új formáinak artikulálódását, amelyből véleménye szerint a poszthumán költészet jelent kilépést.

A második szekcióban az előadók tágították a kört, és az irodalmi, színházi bírálatokon túl a filmes és képzőművészeti kritikák is helyet kaptak, noha először Takács Dalma a punk szubkultúra önkifejezési formáiról értekezett, amelynek önmeghatározó, esszenciális része a kritikusi pozíció.

Balázs Imre József az online nyilvánosság irodalomkritikára gyakorolt hatását mutatta be, azt a tendenciát, amelynek során a professzionális irodalomkritikák és hivatásos felületek helyett a főként csak az esztétikai ítéletre szorítkozó bloggerek és vlogerrek kerülnek előtérbe.

Erre a folyamatra mutatott rá Váradi Nagy Péter is a filmkritika kapcsán, aki a filmes blogok, rovatok vagy kultúrportálok, ismertebb vloggerek feltérképezése után a szerzőhiány következtében fellépő filmkritika válsághelyzetére hívta fel a figyelmet.

A képzőművészeti kritika krízisét Nagy Gergely az optikai válság fogalmával írta le, véleménye szerint, noha a nagy intézmények látszólag működnek, mögöttük viszont nincs semmi, ha mégis, azok a politikai erők, amelyek strukturális cenzúraként működve, megakadályozzák bizonyos kritikus művek létrejöttét, vagy azok nagyközönség elé jutását. Mindezeken a nem elhanyagolható tényezőkön túl a képzőművészeti kritika nyelvileg is problémásnak bizonyul, ugyanazzal az ekphraszisz-nehézséggel kell szembenéznie, amire a színházkritika vagy építészetkritika sem talált egyelőre megoldást.

Mindezen problémákra a végső írt Horváth Márk és Lovász Ádám a saját maguk által „öndekonstruktív philoperformansznak” nevezett előadásukkal hozták el, amiben az olyan antropocén posztapokaliptikus regényeken keresztül mint Paul Auster In the Country of Last Things, Colin Whitehead Zone One vagy Don DeLillo White Noises-a részletesen levezették, hogy a metakritikáról való gondolkodás eltörpül mindamellett, hogy hamarosan valamilyen világméretű katasztrófa következtében mindannyian kihalunk.

A kihalásveszély teljes tudatában vagy annak dacára, rövidke kávészünet után ismét megtelt a multimédia-terem és kezdetét vette a Test-tér-mozgás címet viselő sport-, képzőművészet- és építeszetkritika lényeges kérdéseit körüljáró kerekasztal-beszélgetés, amelyen Énekes András Előd moderálásával Berta Erzsébet, Fodor Péter és Nemes Z. Márió vett részt. Fodor Péter a beszélgetés során afölötti kétségeit fejezte ki, hogy szükség lenne-e intellektuális jellegű sportkritikára, amellett, hogy a tudósítók által születnek írásos bírálatok. Noha a sportoknak sok köze van a performanszokhoz – fejtette ki Fodor – és alapvetően egy financiálisan erősen támogatott tevékenységről van szó, Fodor szerint a műbírálat jellegű sportkritika nem releváns, hiszen a sportesemény olyan egyszeri és megismételhetetlen szimulakrum-jelenség, amihez nem lehet visszatérni. Énekes András kérdése nyomán Berta Erzsébet az építészeti kritika hagyományát, mai helyzetét, problémáit vázolta fel. Az előadótól megtudhattuk, hogy az építészeti kritika komoly hagyományokra néz vissza és magát roppant problematikusnak tartja, egyrészt mivel több médiumot is működtetnie kell, másrészt mivel nyelvi problémákba, korlátokba ütközik. Nemes Z. Márió a képzőművészeti kritika kapcsán szintén azt emelte ki, hogy a bírálatnak elsősorban egy speciális nyelvet kellene létrehoznia a látvány megfelelő leírhatósága érdekében.

A kerekasztal-beszélgetéssel a KULTOK programsorozata még nem ért teljesen véget, a „képlékeny arcok” Nagy Gabriella képzőművész A végtelenbe és tovább című mágikus-realista kiállításán, valamint az ezt követő Zion’s Fiction, Flexible Juice és a Halál; orgazmus experimentális zenei koncertsorozatán is életbe léptethette a kritikus gondolkodását.  

 

KULTOK VI. ‒ Metakritika, Debrecen, Modem, 2017. október 14.


Szilágyi Szilvia
1993-ban született Székelyhídon, a Debreceni Egyetem Irodalom- és Kultúratudományok Doktori Iskolájának hallgatója.