Metakritikai berek

Részletek

Béres Norbert tudósítása a KULTOK VI. – Metakritika első napjáról

Balogh Gergő előadása az irodalomkritikai mező mibenlétét érintette, felmutatva az ún. „nagy” és „kis” kritika-viták diskurzusainak problémáit, a kritika mint gyakorlat körüli problémák változatosságát, az irodalomkritikai mezőt irodalomtörténeti alapállásból megközelítő szemléletek kvázi „megrendíthetetlenségét”. Minthogy sem az 1996-os, sem a 2007-es kritika-vita nem alakított ki konszenzust a kritika nyelvéről, még napjainkban is fennál az irodalomkritikai mező fentebb említett megközelítési módja. Ezek fényében a 2010-es években fellépő új kritikusgeneráció tevékenységének jelentőségét a nyelvhez való viszonyban, ennek megváltoztatására irányuló kísérletekben látja. Pataki Viktor Kant, Hamann és Herder teoretikus szövegeit alapul véve a kritika mint „parazita” műfaj kialakulásának körülményeiről beszélt, érzékeltetve a metakritika mint a kritikáról írt kritika alakulástörténetén keresztül annak ambivalens természetét, hisz – amint arra Pataki Viktor rámutatott – egy reflexióra adott reflexió az értelmezés lezárhatatlanságát érzékelteti. Bárány Tibor a „kis” kritika-vita kontextusára csatlakozva (amelynek az egyik kardinális kérdése az volt, hogy a kortárs irodalmi élet túléli-e az online nyilvánosság robbanását) arra mutatott rá, hogy mintegy tíz év elteltével sem rendeződött át a korábbi mezőny, de kialakult egy alulról szerveződő kritikai diskurzus, az online olvasóblogok világa. Hivatásos kritikai felületek és olvasóblogok összehasonlításával, négy szempont érvényesítésével közelített rá az online olvasóbloggerek értékítéleteinek szempontjaira, végkövetkeztetésként megállapítva, hogy az értelmezésközpontú kritikai gyakorlattal szemben a bloggerek értékítéletei leggyakrabban az esztétikai reakción alapulnak. Hasonló statisztikai módszert követett Sepsi László előadása is, aki a zsánerkritika határait igyekezett kijelölni. A 2016-os év magyar szakkritika, szépirodalmi kritika, zsánerkritika, valamint külföldi szakkritika, szépirodalmi kritika és zsánerkritika címkék alá rendelt kritikáinak számbavétele során kiderült, hogy a magyar irodalomkritikai mezőben egyértelműen a szépirodalmi kritika dominál, a zsánerkritika alműfaja gyakorlatilag alulreprezentált mind a print, mind az online folyóiratok kínálatában.

A rövid kávészünetet követően Lőrincz Csongor előadásában hallhattunk Walter Benjamin a „kritizálhatóság” és a „fordíthatóság” fogalmait illető gondolatkísérleteiről. Lőrincz Csongor szerint ezek a lehetőség-fogalmak központi elemei Benjamin gondolkodásának, jelentőségüket a műalkotás továbbélése szempontjából emeli ki: mivel a kritika kérdése egyszersmind a fordítás kérdése is (lévén, hogy egy fordítás eleve egy értelmezés is), a kritika és a fordítás összefüggése megkérdőjelezhetetlen. Ekként – Benjamin szavait idézve – a kommentár és a kritika egyfajta megkettőzésként tételeződik, e különbségtétel pedig a művek továbbélésének egyik releváns kritériuma. Lapis-Lovas Anett Csilla a német nyelvű gyermek- és ifjúsági irodalmat érintő kritika megújulását járta körül. Történeti áttekintésében rámutatott, hogy a gyermekirodalommal foglalkozó kritikák kezdetben csak a pedagógiai célzatot keresték a szövegekben, az esztétikai szempont előtérbe kerülése csupán később indult meg. Német folyóiratok, intézetek, szakemberek a kritika elveiről, útjáról, formáiról megfogalmazott álláspontjainak ismertetésével derült fény arra, hogy a gyermek- és ifjúsági irodalmat érintő kritika bizonyos értelemben átlépi az irodalomtudomány szűkebb határát, hisz művészettörténeti és pedagógia szempontokat szükséges érvényesítenie. Ezek teljesítőképességét, szakmai igényességét konkrét példák segítségével illusztrálta az előadó. Az utolsó két előadás a szlovákiai magyar irodalomkritika kérdései körül vizsgálódott. Nagy Csilla, előadásának első felében tisztázta, hogy nem különíthető el szlovákiai magyar irodalomkritikai mező, mivel az irodalmi szöveg értékelése nem regionális, hanem (a magyarországi elméleti diskurzusokhoz való csatlakozás következményeként) tudományos szempontok függvénye. A második részben Németh Zoltán nézeteit alapul véve mutatott rá arra, hogy a kritikus mint profi olvasó feladata, hogy a szöveggel történő érzéki, közvetlen kapcsolat kialakításának folyamatában egyedi értelmezői nyelvet keressen, maga is fejlődjön, épüljön a szövegből. Mizser Attila a szlovákiai antológiakultúrát elemezve (több releváns alkotást is szóba hozva) jutott arra a következtetésre, hogy a rendszerváltást követő időszak új nemzedékében már nem érvényesült a korábbi évtizedek megszokott gyakorlata, az antológiákban való jelenlét nem jelentett többé nemzedéki összetartó erőt. Ráadásul – több ellentmondásos esetet is felvillantva – az antológiaszerkesztők tevékenysége gyakran szerzői jogi problémákat is kiváltott azáltal, hogy a szerzők tudta nélkül jelentettek meg bizonyos szövegeket. Az előadó konklúziójából kiderült, hogy napjainkra az antológiákban való megjelenés nem képvisel olyan mértékű lehetőséget, mint évtizedekkel korábban, az elszigeteltség élménye, a provinciális szemlélet helyett ugyanis a szlovákiai irodalom is a korlátok felszámolására, a pluralizmusra törekszik.

Rövid szünet után következett a kerekasztal-beszélgetés a kritika jelenlegi helyzetéről, Balogh Endre, Csáki Judit és Nagy Gergely részvételével, Veress Dániel moderálásában. Többek között szó volt a jó kritikarovat ismérveiről, az olvasói érdeklődés felkeltéséről, a szakmai körön kívüli olvasók megszólításának fontosságáról, valamint az intézményes keretekkel történtő foglalkozás dilemmáiról. Abban szinte mindenki egyetértett, hogy a kritikának, gyorsreagálású műfajként egyszerre több emberhez kell, populáris(abb) nyelven szólnia. Csáki Judit szerint a kritika legfőbb feladata a szolgáltatás, a szűk kulturális réteg érzékenységének fenntartása, kiszolgálása, e rétegek bővítése, átmentése a „következő korokba”. Bár nem mindenki értett egyet ezzel a patetikus állásfoglalással, azt mindenesetre többször hangsúlyozták – az intézményes kontextus a beszélgetésbe állandóan vissza-visszatérő jelenségével kapcsolatban –, hogy egy igényes kritikából kihagyhatatlan az aktuális kontextus felvázolása, de a közéleti ügyek bevonása nem válhat a kritikusi gyakorlat részévé. Nagy Gergely ennek kapcsán világított rá az intézmények ellentmondásosságára, egy példán keresztül felmutatva a társadalmi kontextus és az alkotói tevékenység között megképződő ellentétek forrását. Kisebb vita alakult ki arról, hogy ennek kritika-béli jelenléte kinek a hatáskörébe tartozik. Veress Dániel kérdése folytán, mely szerint hozott-e lényegi változást az online kritika térhódítása, kiderült, hogy az online fórumok kezdetben a print folyóiratok gyakorlatát igyekeztek követni, ezt követően azonban, a felületek számának exponenciális növekedésével szükségszerűen felaprózódott az olvasók figyelme. Balogh Endre a diaszpóra fogalmát alkalmazva érzékeltette, hogy az olvasottság e jelenség következményeként évről-évre csökken. Bár a fiatal kritikusgenerációnak belépési pontot kínálnak ezek a fórumok (kiegészülve az online blog-felületekkel), abban mégis konszenzus mutatkozik, hogy egy online kritika-portál is a nyomtatott folyóirat nívóját, szakmai színvonalát kell, hogy kövesse. A beszélgetés vége felé még szóba került az irodalmi belterjesség vissza-visszatérő (alap)problémája, az olvasói visszaigazolások szerepe,  a „hobbikritikusság” fogalma, amely kapcsán kiderült, hogy Magyarországon gyakorlatilag minden kritikus „hobbikritikus”, hiszen a kritikusi szakma nem képes egzisztenciális biztonság megteremtésére. Abban azonban mindenki egyetértett, hogy a kritikaírás gyakorlatának állandó problémája, a konstans szerzőhiány sem állhat a minőségi munka kívánalma elé.

Az első nap eseményeit Szabó Benedek és Fehér Renátó zenés irodalmi produkciója zárta.

KULTOK VI. – Metakritika, Debrecen, MODEM, 2017. október 13.