Kikötőben töltött napok I.

Részletek

A Kolozsvári Kikötő első napjáról (2016. december 5.)

(galéria nyílik – Szentes Zágon felvételei)

Két napja érkeztem vissza Kolozsvárra, a román nemzetünneptől távol, egy kisvárosi töltekezés után (egyél, szentem, nekem nősz nagyra). Azt hiszem, kezdem megszeretni ezt a várost. Idén fehér helyett sárga fények díszítik a köztereket, minden sarkon nénikék árulják a szalagokkal díszített virgácsokat, és két utcahosszat kell sétáljak, míg összeáll a kép: ma este jön a mikulás. Az emberek csak jönnek, mennek, fogy a virgács, talán csokimikulások is széttörnek az óvatlan sietéskor, a villamosok tömve vannak, alig fér fel rá a saját sietésem.  Elszédít a pörgés.

Épphogy véget ért az Interferenciák színházi fesztivál vasárnap, hétfőn elkezdődött a Kárpát-medencei fiatal magyar írók találkozójának második kiadása, a Kolozsvári Kikötő 2.0.  A három naposra tervezett eseménysorozaton huszonhat Kárpát-medencei íróval és költővel találkozhat a kolozsvári közönség, ahová beletartozik a diákság is, mivel nagy hangsúlyt fordítottak, hogy minél több iskolában felolvassanak és beszélgessenek a meghívott szerzők, megmutatva az irodalom életszagúságát.

Délután négytől mutatták be a Librarium könyvesboltban a liniște, pace, perversiuni, heppiend című antológiát, amely kilenc erdélyi magyar fiatal költő románra fordított verseit tartalmazza. Eddig nem volt szerencsém román nyelven zajló könyvbemutatót jegyzetelni. Az első tíz perc alatt kiderült, hogy nem megy nekem a gyorsfordítással összekötött gondolatrögzítés, ezért a fekete füzetben a román szavak középarányosa jóval meghaladja a magyart. A kilenc szerző közül öt olvasott fel, és három a közönség soraiban foglalt helyet. Verseiket Andrei Doșa magyar származású költő igyekezett átfordítani, a kötetet Ștefan Baghiu szerkesztette, de a szelekció kettejük közös munkájának eredménye. A friss kiadványt Ștefan Mănăsia költő mutatta be, röviden ismertetve a szerzők szövegeinek főbb jellegzetességeit. Megfigyelhető, hogy sokan prózaversben gondolkodnak, ami néha vallomásos vagy narratív szállal átszőtt, traumatikus vagy narkotikus vagy nosztalgikus, némely versek az emberi testet állítják középpontba, szikevágás pontossággal prezentálva a korporális esztétikát. André Ferenc, Fischer Botond, Gondos Mária Magdolna, Gothár Tamás, Horváth Benji, Kali Ágnes, Kulcsár Árpád, Serestély Zalán és Varga László Edgár neve az anyaországi folyóiratkultúrából ismerős lehet az olvasónak, de ezzel az antológiával lehetőség adatik, hogy az egymás mellett élő kultúrák is beléphessenek egymás művészeti szférájába, és hatással lehessenek egymásra.

Ezt követően hat órától a Bulgakov Kávéház emeleti termében kötünk ki, ahol az első hajó legénysége mutatkozik be Horváth Benji moderálásával: Papp-Zakor Ilka és Váradi Nagy Pál prózát olvasott fel, Korpa Tamás, Gothár Tamás, Ármos Lóránd, Fischer Botond és Juhász Tibor két-két verse töltötte be az emeletet. Az első körös felolvasás után Horváth Benji három kérdéssel készült, de ezekből csak kettő fér bele az est kereteibe. Tamás Gáspár Miklóst provokatívan beidézve, feltevődött a kérdés, hogy az elmúlt 27 évben született-e világirodalmi szintű teljesítmény a magyar irodalomban, valamint, hogy létrejöttek-e olyan művek, amik aktuális világtörténelmi folyamatokra, tendenciákra reflektálnak, ha igen, kitől, ha nem, miért. A válaszok megosztottak voltak: Papp-Zakor Ilka szerint a kortárs szövegeknek még nem alakult ki egy stabil kánonuk, nem lehet tudni, kik fognak fennmaradni az idők múlásával. Váradi Nagy Pál úgy gondolja, hogy az írásos kultúra nem tud egyensúlyban maradni a multimediális közeg fejlettségével, így az irodalom perifériára kerül. Juhász Tibor ugyancsak ezt támasztotta alá, szerinte a mediális váltások inkább nevezhetőek korszakhatárnak, mint a rendszerváltás. Korpa Tamás konkrét szerzőket és műveket sorolt, akik és amik szerinte témájukká tesznek fontos kortárs (és félkortárs) történeti és társadalmi kérdéseket: Lanczkor Gábor Folyamisten című regényének londoni fejezete, Bodor Ádám rendszerváltás után írt regényei vagy Térey János A Legkisebb Jégkorszak című verses regénye. A második kérdés a mindennapok és az irodalom összekapcsolódását és/vagy szétválaszthatóságát firtatta, miközben mély lélekvizsgálatot tartottak a szerzők, és lepörgették a szemük előtt, hogy az ágyból való kikelés és a visszafekvés között hogyan is gondolják el magukat. Juhász Tibor szerint problémás a kettőt elválasztani, mivel a költészet szakma, nem pedig váteszi világmegváltás, ő például a KULTer.hu szerkesztőjeként mindennap szövegekkel foglalkozik. Fischer Botond az irodalmat a saját életének ellenében csinálja, a hivatalnoki állás, a háztartás, a gyereknevelés és az irodalom között kiélezett feszültségek érzékelhetőek. Gothár Tamás 3 év alatt 6 munkahelyen fordult meg az egyetemi oktatást kiegészítően, Korpa Tamás vadássza az egybehangzásokat, koincidenciákat az élet minden területén. Váradi Nagy Pál az irodalomnak köszöni, hogy elgondolkodik dolgokon, és ez intellektuális kihívást jelent számára. Papp-Zakor Ilka meg azt lesi, hogy az életből mit tud ellopni az irodalom számára.

A beszélgetést a szokásos felolvasás zárja, majd a rend megbomlik, átrendeződnek az asztaltársaságok, atomokként mozognak a térben, sört emelgetve, cigit sodorva, teraszra sietve. De ha jobban szétnézünk, és ismét átlagszámításba bocsátkozunk, tíz emberből nyolc költő vagy író ezen az esten.