Laza „csuvaskodás”

Részletek

Ki viszi át –Translatio, Fiatal Írók Szövetsége, Gólya Presszó, szeptember 28.

(galéria nyílik – Bach Máté felvételei)

Még a nyár is megvárta a FISZ rendezvénysorozatának utolsó napját, nem volt szükségünk kabátra a Gólya félig nyitott kistermében. Sajnos más fogyasztó vendégek is úgy gondolták, kihasználják a jó idő utolsó óráit, így közepes háttérzajjal vették kezdetét a záró beszélgetések. A 2016-os Babits Mihály műfordítói ösztöndíj nyertesei közül szerdán az Ibér-félsziget kultúrájának terjesztői között a csuvas népről hallhattak az érdeklődők, de erről szép sorjában.

Elsőként Kutasy Mercédeszt kérdezte Zelei Dávid, a központi téma Roberto Bolaño regénye, a 2666 és annak fordítása (a kötet idén novemberre várható a Jelenkor Kiadótól). A regény egyike a leghosszabbaknak az életmű darabjai közül, erre irányul az első kérdés, mivel a fordítónak ez az első ilyen terjedelmű munkája (a regény eredetije nagyjából 500 oldal hosszúságú), és vajon a szakmai hiúság is benne volt-e, hogy vállalta a feladatot. Kutasy szerint azonban ez csak kényszerhelyzet volt, szerinte „200 oldalnál hosszabban fölösleges” írni, persze ezt a kijelentést nevetve feloldja azzal, hogy a terjedelem könnyen tud a minőség rovására menni, és ez nem csak az eredeti végtermékre, hanem a fordításokra is érvényes. Igyekezett úgy hozzáfogni, hogy részekre osztva fordítsa le a regényt, illetve munka közben mantrázta saját magának: „Gondold azt, hogy öt rövidet fordítasz!”

Rögtön kiderül, mennyi igazság van ebben, ugyanis a posztumusz kiadott kötetet a szerző eredetileg 5 rövidebb könyves kiadásra tervezte (illetve végrendeletében hagyta meg, azért, hogy utódai nagyobb hagyatékban részesülhessenek), végül befejezetlensége miatt döntött a spanyol kiadó egyetlen megjelenésnél. Ennél a pontnál a közönség sorai közt helyet foglaló Greskovits Endre, a kötet szerkesztője is bekapcsolódik a beszélgetésbe, felvetve a homogenitás szerepét egy kötetnél. A töredékként fennmaradt regényre negatív példaként Nabokov Laura modellje című regényét hozzák, és Kutasy Mercédesz a 2666 témáját röviden úgy határozza meg, hogy az emberi gonoszságról, illetve arról szól, mire képes az unatkozó ember, amihez szerinte tökéletesen passzol a töredékesség.

A regény sokszínű a szereplők hangnemét és a felvonultatott nemzetiségeket (nem csak spanyol ajkúak, hanem más európai országokból is akadnak szereplők) tekintve egyaránt, így nem csoda, hogy a spanyol eredeti nyelvrétegeit vizsgálva szóba sem kerülhet a homogenitás. Kutasy Mercédesz saját bevallása szerint a nyelvi kérdést „elengedte”, mert a sokféle spanyol nyelvjárást és változatot nem lehet a magyar nyelvvel összeegyeztetni. Nyelvjárásokra fordítani csak buktató lehet, így nem is érdemes, el kell fogadni, hogy ezek a regiszterek hiányoznak a magyarból, ellenben kiaknázni a társadalmiakat, és ezekre koncentrálni inkább a fordítás során (Kutasy Mercédesz a beszédhibákat is igyekezett visszaadni, habár ezek többször olyan szóviccekbe torkolltak, amik „lefordíthatatlanok” voltak). Ahogy a terjedelemről elmondta Kutasy, annak ellenére, hogy eleinte problémának tekintette, végül könnyebben vette az akadályt, mint azt várta: a nyelvi regiszterekkel is hasonló volt az esete. Zelei Dávid a kötetben használt sportnyelvre (több bokszjelenet tarkítja a cselekményt) is komolyabb fejtörést okozó feladatként kérdez rá, de kiderül, hogy a fordító korábban küzdősportolt, így inkább az volt a probléma, hogy túlságosan eluralkodott rajta a szakmaiság, és utólag kellett visszajavítani a szakszókincset köznapivá.

A családos fordító kisgyermeke mellett fogott ebbe a monumentális munkába, és a két szerepkör összeegyeztetésének nehézségeiről is mesélt. Magánéletének nagy részét is elfoglalta a regény, a játszótéren üldögélve is fejben igyekezett egy-egy mondatot összerakni, illetve a kisgyerek a hátramaradó fejezetek számontartásával tanulta meg a számokat oda és vissza.

A második spanyolos kör főszereplői Jordi Llobregat és Smid Bernadett voltak. A Vesalius titka című regénynek Zelei Dávid volt a szerkesztője, így még bennfentesebben kérdezhette Smid Bernadettet a munkafolyamat állomásairól, titkairól. Nyitányként igyekeztek becímkézni a regényt (amiről maga a szerző is úgy gondolja, hogy nem érdemes, talán nem is lehet), de nem sikerült dűlőre jutni: ebbe a „levesbe” ugyanúgy belefér egy gótikus regény, egy ironikus olvasatú szerelmes regény, egy kalandregény vagy egy városregény (hiszen a kötet helyszíne, Barcelona is egy szereplővé növi ki magát a cselekmény során). Az Agave Kiadó megjelölése szerint pedig „történelmi krimi”.

Ez onnan ered, hogy a kötet helyszíne nem a mai, hanem az 1888-es év Barcelonája, a Világkiállítás éve. Llobregatnak ugyanis nem szépíró a hivatása, elsődlegesen egy városfejlesztő céget vezet, így magabiztosan kalauzol vissza minket a mai, divatos „dizájnvárosból”, amit mindenki ismer, abba a 19. századi városba, ami az expók előtt inkább több különálló városrész volt, ahol nem volt közvilágítás vagy áram. Teszi mindezt hitelesen, az írás során több korabeli forrást és 19. századi térképet tanulmányozott. Ennek alátámasztására Smid Bernadett felolvas egy utcaképet leíró részletet a regényből, ami tényleg egészen pontos, hihetőek a narrátor ismeretei a városról.

A regény központi regisztere itt is érdekes problémákat gördíthetett a fordító elé, ugyanis többször használ nagyon pontos orvosi szaknyelvet (a regény központi témája egy Vesalius könyveit felfedező és kutató orvostanhallgató, Pau Gilbert nyomozása), de ebben az esetben is volt egy kulcs: a latin nyelv. Pár sorért hosszú és hatalmas kutatómunkát kellett végezni, és az utómunkában is aktívan részt vett Smid Bernadett, ami szerinte ritkaság a fordításoknál.

Sarkalatos a példa a kötetben a nőalakoké: hogy Zelei Dávid szavaival éljek „napjaink KDNP-programját idéző társadalom” az, amit Llobregat ábrázol. A regény során esett gyilkosságok áldozatai mind nők, megcsonkítva (harapásnyomokat fedeznek fel a testeken), tudatosan felvállalt a marginalitás kérdése (prostituált negyedek ábrázolása, az egyik főszereplő szerelme is egy itt dolgozó lány). Ezzel ellentétben viszont megjelenik az arisztokrácia körein belül is a nő: a művelt, tanult hölgy, aki egy tehetős férj világába van bezárva. A szerző bevallása szerint édesanyja karaktere nélkül (ami átszövi a barcelonai leírásokat is) nem jelenhetne meg a nőiség sokszínű arca.

Hispán vonalon tehát inkább a regények és az eredeti szerzők voltak a beszélgetések középpontjában, mint a fordítás. Hasonló stílussal nyitott Takács Melinda és moderátora, Szőllőssy Balázs, akik power point-os prezentációval igyekeztek megismertetni a közönséggel a csuvas népet, kultúrát és Eva Nyikolajevna Liszinát. A nyugati török nyelvcsaládba tartozik a csuvas, ma körülbelül másfél millió beszélője van, és a magyar őstörténetben is fontos tényező, nagyjából 400 szót vettünk át. Ez a legsűrűbben lakott terület Oroszországban, egy vegyi fegyver gyárnak köszönhetően sok orosz települt ide, és a mai napig nő a csuvas lélekszám, ennek ellenére komoly szegénységben él a lakosság. A csuvas identitástudat komoly hatással van a mindennapjaikra, így a bemutatott szerzőére is, aki művészcsaládba született (fogyatékossággal élő nővére, akit Eva ápol, festő, bátyja pedig költő, képzőművész).

A novella, amit Takács Melinda magyarra fordított, erősen önéletrajzi ihletésű. A főhősnő a szerző, aki nővérével közös emlékét meséli el a gyerekkorukból, a mélyszegénységről és a csuvas valóságról. Takács Melinda személyesen is találkozhatott Liszinával, ugyanis régészként, majd altanisztika szakos doktoranduszként ösztöndíjjal jutott ki Csebokszáriba, a fővárosba, és az Egy falat kenyér című novella fordításával tanulta meg fokozatosan a nyelvet ottléte alatt. Ez azért is érdekes és fontos, mert ugyan készültek már fordítások a novelláról, de kizárólag a szerző orosz fordításából, ez az első próbálkozás eredeti nyelvről. Ha párhuzamot kéne vonnia, akkor Móricz világához hasonlítaná a novellát. Számára a legnehezebb feladat a növénynevek (Magyarországon nem létező növényfajok) és egyes nyelvtani szabályok (például van a csuvasban olyan ige, aminek a magyarban nem létezik megfelelője) lefordítása volt. A beszélgetés végén Melinda csuvasul is felolvasott pár mondatot a szövegből, illetve megtudhattuk, hogy fordítását a Forrás folyóirat fogja közölni novemberi számában.

Legutoljára maradt „az ország, ami hátat fordított Európának”, és így tesznek az esten szereplő luzitanisták, Urbán Bálint, Tolvaj Zoltán és Borbáth Péter is: az ő beszélgetésük alatt van a legjobb hangulat, oldottan beszélgetnek egymással és a közönséggel (mondja ezt kissé elfogultan a luzitanista beszámolóíró). Urbán Bálint kis történelmi áttekintést ad a Salazar vezette diktatúráról és magyarázattal szolgál a saudade szomorú vágyakozásáról, egyedi nosztalgiájáról. Ebbe a világba született bele Al Berto, Urbán szavaival élve „az új művészet karavellája”. Az angolai háborúba való bevonulás helyett a brüsszeli emigrációt választotta, itt képzőművészettel, majd francia és portugál nyelven szépírással foglalkozott.

Urbán Bálint összegyűjtött műveit, a Félelem címmel kötet alá rendezett verseket fordította egy prágai ösztöndíj ideje alatt. Kiegyensúlyozott költészetként jellemzi Al Berto verseit, szikár, minimalista formát alakított ki. A melankólia, a saudade érzése nála is összekapcsolódik a historikus tudattal (bár Tolvaj Zoltán szerint ez a kontinentális Portugáliában értelmezhetetlen, hiszen a saudade eredetileg a Brazíliában élő gyarmatosítók érzése volt az anyaföld iránt).

Újból használatra került a kivetítő, versek és konkrét problémák, „bakik” bemutatásával igyekeztek közelebb hozni a közönséghez a fordítói munkát, a visszajelzések alapján sikeresen: Urbán Bálint és Tolvaj Zoltán mintha csak akkor és ott ültek volna le először szerkeszteni, részletesen végigtárgyalták mindkettőjük verzióját a bemutatott versekről, sőt ott a helyszínen is korrigáltak volna még… ha nem lenne már leadva a kész korpusz. A beat lázadásából (valószínűleg) az AIDS, a haláltudat által a minimalizmusig eljutó költő szavait ízekre szedik a beszélgetőpartnerek, itt is felmerülnek a grammatikai problémák, mint a portugálban annyira jellemző halmozott birtokos szerkezetek visszaadása magyarul, vagy botanikai és fizikai kérdések (lonc avagy kúszónövény, tud-e szikrázni egy motor?).

A hosszúra nyúló beszélgetésről Zelei Dávid zökkent ki, miszerint ahogy megfigyelte, már a csuvasos beszélgetés alatt is csak hispanisták és luzitanisták voltak jelen, és egyre inkább csökken a létszám, ezért lassan berekesztik az esemény hivatalos programját, és a társaság pár korsó sör mellett „szaudádézik” tovább.