Sokszor ismerőseim megszólalásait is figyeltem

Részletek

A sorozat az Apokrif és a FISZ együttműködésével jött létre – számolt be Fráter Zoltán és Szőllőssy Balázs. Az Apokrif főszerkesztője, Nyerges Gábor Ádám volt a könyvsorozat ötletgazdája, a FISZ pedig nyitott volt a közös munkára, ráadásul – ahogy Szőllőssy Balázs ironizált – „ők szerkesztik, ami jó, mert nem nekünk kell.” Hamarosan ki is írtak egy pályázatot, amire az elmúlt években az Apokrifban publikáló szerzők jelentkezhettek, az összeálló zsűri pedig döntött: egy év munka után pedig a kezünkben tarthatjuk a három kötetet.

 „A pályázatot idén is kiírjuk. Nemcsak elsőköteteseket várunk, de nagyon örülünk nekik. Még nem látjuk, hány kötettel tudunk jövőre kijönni – ez a beérkezett pályázatoktól és az anyagiaktól is függ –, de a sorozat mindenképpen folytatódik.” – válaszolta Fráter Zoltán Fehér Renátó kérdésére, aki ezek után megkérte a szerzőket, foglaljanak helyet mellette, szemben a közönséggel.

„Gendertudatos az ülésrend” – kommentálta, miután a három szerző egy rövid, félhangos ki-hová-üljön típusú diskurzus után helyet foglalt: Szendi Nóra került középre, egyik oldalán Bödecs Lászlóval, másikon Juhász Tiborral. A jelenet egyébként jól jellemezte az egész este hangulatát: bensőséges, kedves, szórakoztató, Fehér Renátó ironikus-humoros megjegyzéseivel tűzdelt. Az ülésrend különben más szempontból is jól sikerült: két verseskötet közé fogva kerül egy regény; két halk és szűkszavú férfi közé egy dinamikus és közlékeny nő.

„Balról jobbra fogunk haladni. Először beszámolok saját interpretációmról teljesen reflektálatlanul, majd saját mániáimat fogom megkérdezni a szerzőktől, végül megkérlek titeket, hogy olvassatok fel néhány részletet.” – ismertette Renátó a menetrendet, aki Bödecs László Semmi Zsoltár című verseskötetében Pilinszky hatását vélte felfedezni, a kötetet istenesnek tartja, bár „első kötetnél jó lenne a címkéket elkerülni. De istenes”, és ha egy kulcsszóval kellene jellemeznie, akkor az önvizsgálatot választaná. Majd hozzátette, meglepődve tapasztalta, hogy „a fiatal kortárs költőktől eltérően Lacinál mintha nem törött volna el minden egész.”

Bödecs László úgy fogalmazott, hogy „valóban van istenes tartalom a kötetben, de nem szűkíteném le Pilinszkyre. Istenkeresésről van szó. A személyes csalódásomat fordítottam át pusztításba és tagadásba. Akarom, hogy legyen isten, de nem tudom.” Ezután Renátó a hatásokról kérdezte őt, arról, hogy kiket idéz meg a kötetben Petrin és Pilinszkyn kívül: „Nehéz ezt megfogalmazni. Fráter Zoltán legalább háromszor próbált meg lebeszélni arról, hogy egyáltalán írjak – sikertelenül. Lehet, hogy még nincs meg a hangom, de ezt nem tartom hibának. Fontosabb volt most számomra a hagyománnyal való elszámolás. Többen hatottak rám, de inkább úgy, hogy sok szöveg megvan a fejemben, amelyek biztosan előjönnek, amikor írok.” – válaszolta. Ezután felolvasott három verset a kötetből, amelyet Hó Márton zenés fellépése követett – „Ha már az est a hármas szám jegyében zajlik, én is három számot adok elő.”

A meglehetősen szórakoztató dalszövegek után Renátó Szendi Nóra Zárványok című regényét mutatta be, amely remek kedvcsináló is volt egyben: „Négyszáz számozott oldal. Ezt az ember mindig kétkedéssel fogadja egy elsőkönyves szerzőnél. De megállja a helyét: különös szereplőket vonultat fel, nagyon erős és komplex a sztori, amely jól összepasszol a regény nyelvi stílusával. És az egész olyan, mintha a kábítószeres trip világmetaforává nőné ki magát.”

A történet pedig egy bölcsész lány köré épül, aki 3+1 férfival kerül kapcsolatba. A plusz egy Berzsenyi lenne, amit Renátó mély értetlenkedéssel fogadott („Milyen nő az, aki szerint Berzsenyi nagyon szexi?”), amire Szendi Nóra beismerte, hogy „ez csak félig vicc. Olyan bumfordi karakter, aki persze részben tudatosan építette föl saját vadzseni-imidzsét. Megkedveltem. Aztán az egyetemen jobban megismertem ezt a korszakot, otthonosnak érzem. Innen jött.”

A beszélgetés során kiderült, a szerző nem tiltakozik a „szubkultúraregény” megnevezés ellen; hogy a könyvben valamelyest mindenki „zárvány”; hogy igyekezett a hagyományostól eltérően megalkotni a női szereplők férfiakhoz való viszonyát és hogy „egyik nő sem képvisel hagyományos nőképet.” A regény Nóra bevallása szerint „összelopkodott. Van benne popkultúra, szépirodalom és beszélt nyelv is. Sokszor ismerőseim megszólalásait is figyeltem.”

Nóra felolvasását követően Renátó felvezette Juhász Tibor Ez nem az a környék című verseskötetét. „Csak mert nem szeretünk címkézni, mégis mondjuk azt, hogy ez szocioköltészet. Sok benne a tájleírás, az urbanisztikai térélmény. Élettörténetek jelennek meg, illetve az otthontalanság és az otthonkeresés tapasztalata. De van benne humor, nem is kevés.”

Renátó Juhász Tibort először Kassák-élményéről kérdezte, aki bevallotta, nem szerette volna, ha Kassák iránti érdeklődése és szeretete meglátszik a verseken, ezért „valószínűleg a mottót sem tőle kellett volna választanom.” Renátó további kérdéseire igen szűkszavú válaszokat adott, így Tibor erre reflektálva meg is jegyezte, hogy „az írás jobban megy, mint a beszéd.” De azért elmondta, hogy kordokumentumot szeretett volna létrehozni, rögzíteni akart, saját élményeiből merített, és azért választotta a verses formát, mert úgy érezte, ebben tudja a legjobban kifejezni magát: „Fotózni meg nem tudok, szóval a versnél maradtam.”

Juhász Tibor felolvasása után Hó Márton újabb kedélyes és abszurd dalokat adott elő. Az est azonban nem a lelkes vastapssal zárult, de nem is azzal, hogy a közönség megtanította a szerzőket az aláírásra. Hanem, mivel a hangulat adott volt, koccintással. Természetesen csak a taps és dedikálás után.