Hírlevél feliratkozás

Please enable the javascript to submit this form

Keresés

Fotó: Soós Brigitta

Ne madarakról beszélj, hanem pénzről és piacról

Purosz Leonidasz tudósítása a XII. Véneki Alkotótábor első napjáról

Kis pénz, kis foci – kis járvány, kis tábor. Az egészségügyi óvintézkedéseknek hála idén a szokásosnál is családiasabb légkör fogad Véneken – nem biztos, hogy a fizető vendégek komoly túlerőt képviselnének a szervezők és meghívott előadók csapatával szemben. Hátha erre a meccsre is sor kerül a napokban. A focipálya a helyén, a röplabdahálót arrébb költöztették. A téglákkal aládúcolt pingpongasztal valószínűleg még évtizedekig bírja jelenlegi formájában.

Csak a rend kedvéért, így három év után (mármint nekem, amúgy tizenkettő): van még öko-tó, szúnyoginvázió, emeletes ágyakkal zsúfolt szobácskák, az átlagot felülről karcoló menzakoszt. A táborozók szigorú tekintettel tanulmányozzák a heti menüt és a programtervet, ebben a sorrendben. Ami nekem állapotfelmérés, többeknek izgalmas újdonság – tőlem (is) kérdezik: hol a vécé, a kisbolt, a kávéfőző? Mi vagyok én, szervező? – kérdezném önérzetesen. De azért elárulom. Sütő Csaba András cinkos szigorúsággal ismerteti a házirendet, dohányozni például továbbra sem szabad a fedett részlegen – most se, most se, de itt néhány éve nádtető volt! Szokás szerint az első előadás előtt lekerül a falról a fakereszt és a mellé száradt bogarak teteme – kell a felület a vetítéshez. (Végül ma nincs vetítés.)

A csütörtöki nap vendége L. Varga Péter, aki a tábor hívószavával, a biopoétikával kapcsolatban tart gyorstalpalót. Nagyon virulens téma ez mostanában, kezdi L. Varga, szinte szabadkozva. De mit is jelent a biopoétika konkrétabban? Azt az etikai belátást, miszerint ember és élő környezete nem hierarchikusan alá-fölé rendelhető, sőt adott esetben nem is egyértelműen megkülönböztethető egymástól? Mit a szemlélet esztétikai következménye? Ehhez hasonló kérdéseket jár körül a bő egyórás előadás, kitérve biosz és zoé viszonyára. Szóba kerülnek a nyugati kultúra antropocentrikus alapvetései, a Bibliáig visszanyúlva: Mózes 1,26 és 1,28, Újszövetség, János evangéliuma. Majd a klasszikus freudi kollektív traumák: a világegyetem nem körülöttünk kering (Kopernikusz), eredetünk nem isteni – vagy nem úgy – (Darwin), és a tudatalattink uralkodik fölöttünk (maga Freud). Kitekintést nyerünk Kittler értelemkritikájára, Dawkins genetikai tanulmányaira, és további bibliai szöveghelyekre is. Mire a konkrét klasszikus és kortárs szövegekre kerülne sor, amelyek különböző biopoétikai eljárásokat hivatottak példázni, lejár az idő. József Attila Ódájának részlete, egy Szabó Lőrinc-vers (és Nemes Nagy Ágnes neve, említés szintjén) még elhangzik rövid kommentárral, a többire a csoportos munka keretein belül térünk ki – hosszabban.

Idén nem a műhelyvezetők nevével reklámozták a tábort – Vincze Ferenc, Mechiat Zina és Király Farkas beépített emberként lép ki a szürke tömegből. Az L. Varga-féle szövegekből választottak egy-egy szemelvényt: Feri csoportjában Nemes Z. Márió, Zináéban Tóth Kinga, Farkaséban pedig Závada Péter verseiről folyik a beszélgetés. Ez feltétlenül említésre méltó, és tulajdonképpen bátor húzása az idei Véneknek: feladja azt a konvenciót, miszerint a jelentkezők szövegeinek szétcincálása köré szervezi a műhelymunkát. (Líra, próza, kritika. Fordítás.) Helyette kanonizált szövegeket tárgyalunk – már ha kanonizáció jeles kiadónál megjelenni, kortárs irodalomelméleti diskurzusok tárgyának lenni –, a tábor tematikájával összefüggésben, és azon túl. Vincze Feri csoportjához ülök, inkább emlékeztet az egész jobban sikerült magyar szakos szemináriumra, mint az elmúlt években megszokott műhelyezésre. Én mindenesetre élvezem. A szövegek is szerteágazó vitára adnak alkalmat. De felmerül a kérdés, ha a pályakezdés legelején álló szerző lennék, költő barátok és állandó visszajelzés nélkül, úgy, hogy idén nincs FISZ tábor, de általában ezen kívül szinte semmi – vajon nem a saját verseimet mutogatnám inkább?

A kisbolt örök. Ezúttal csengetni sem kell, négy munkás srác áll előttünk a sorban – a boltos néni korrekten közli, hogy azoké az elsőbbség, akik egész nap dolgoztak. A kiszolgálás kedves, a választék szűkös. Kiszögelt feliratok az ajtón: örülhetnek az Edda Tribute Band és a Lord Tribute Band fanatikusok, szombaton itt lépnek fel kedvenceik. Szúnyogirtás a távozásunk napján. A vacsora főtt krumpli tarjával és gombás-lecsós szósszal, ínyenceknek az ebédről maradt rántott csirkecombbal. (Amit egyesek már délután fogyasztottak, mint a jégkrémet.)

Felolvasás. Nem lesz utolsó nap szövegpokol, egyenletesen szerepel mindenki, akinek ilyesmire van igénye. Fel lehet írni magunkat a faliújságra. Szél fú, ki kell(ene) ereszteni a hangot. A mai adag: Bödecs László, Makáry Sebi, Novák Zsüliet, pisiszünet, majd Schneider Éva, Király Farkas. Idő van, lehet mesélni a szövegek előtt, elmondani, mik a tervek a jövőre nézve. Megtapsoljuk egymást, önképzőkörösen. Nyugalmas és spontán est, a szervező Horváth Veronika leszögezi: nem „leszarom” metódus az idei (itt másik két vendéglátónk, Szalai Zsolt és Sütő Csaba András összekuncog), egyszerűen igyekeznek szabad kezet adni, hogyan használjuk ki legszívesebben az időt.

Ez egy COVID tábor – eddig feszesek voltunk, idén sokkal lazább minden, mondja Verocs. Előkerülnek a hűtőből a kisboltban vásárolt szeszesitalok – fakultatív örömszerzés, ahogy itt hívják az esti iszogatást. Órákig leköt a Kertai Csenger–Pataki Viktor vita „meg lehet-e élni az irodalomból” témában, előbbinek Gerőcs Péter Hogyan induljunk el a pályán? című „szemtelen kisesszéjére” /Gerőcs Péter/ válaszul hamarosan cikke is megjelenik – várjuk! Utóbbi holnap előadást tart Madárének=költői szó? témában, de nem ő tér hamarabb nyugovóra. Csenger búcsúzóul azt javasolja neki, ne madarakról, inkább pénzről és piacról beszéljen. Vagy mégis, „egy szaros albi meg egy szerelem az elég”? Ellentmondásokkal teli este. Aztán a szokásos bölcsész-bratyizás, öt kedvenc halott és öt kedvenc élő költő ismertetése, satöbbi. Egy meglepő isten-kirstálymeth félrehallás. Miközben a tudósítást írom, az utolsó versenyzők, Kiss Dávid és Bende Tamás már az intézményes rasszizmusról beszélgetnek. Felállok, beleszólok. Visszaülök. Hajnal három, alszom.

Purosz Leonidasz