A Jóisten könyörüljön rajtunk, bűnösökön, most és halálunk óráján
- Részletek
A Vittél már bonbont? irodalmi pályázat díjazott alkotása
Persze azután az egészet nejlonszatyorba csavarta, fehérbe, nem átlátszósba, hogy ne lássák, mit visz be a kórházba. Bent, a kórteremben adta át az Orvosnak. Bár többen is voltak a szobában, a Néni mindenképp úgy akarta intézni, hogy az Orvos egyszerre lássa a Bácsit és a Becherovkát. Hogy a kettőt összekösse. És titkon azt is remélte, hogy talán a Bácsi is lát az egészből valamennyit, felfogja.
A Néni az italos pulthoz tolta a bevásárlókocsit. Ezt most nem aprózza el. Húsvétra csak valami olcsóbb gyomorkeserűt szoktak venni, a locsolók úgyis olyan berúgva érkeznek már, hogy mindegy, mit tölt beléjük az ember. Karácsonyra meg az ajándékba kapott italokat kínálják körbe. De ezúttal megadja a módját. A Bácsi kedvencét, egy üveg Becherovkát tett a bevásárlókocsiba. Óvatosan nekitámasztotta a kocsi rácsos szélének, nehogy összetörjön, ahogy gurigázik az üveg. Rászánta azt a plusz egy eurót, és ajándéktáskát is vett. Árultak hosszút, direkt üvegnek valót. Zöldet vett, amin szőlőindák futottak keresztül-kasul, az olyan férfias minta. Persze azután az egészet nejlonszatyorba csavarta, fehérbe, nem átlátszósba, hogy ne lássák, mit visz be a kórházba. Bent, a kórteremben adta át az Orvosnak. Bár többen is voltak a szobában, a Néni mindenképp úgy akarta intézni, hogy az Orvos egyszerre lássa a Bácsit és a Becherovkát. Hogy a kettőt összekösse. És titkon azt is remélte, hogy talán a Bácsi is lát az egészből valamennyit, felfogja, hogy a Néni mindent megtesz. Bizakodó hangulatban sétált hazafelé a kórházból, egyik kezében retikülje, másikban az üres nejlonzacskót szorongatta. Szokása volt megtartani a szatyrokat, milyen jól jön az, ha pogácsát kell csomagolni, vagy szemeteszsáknak is használhatja, nem kell arra külön költeni. És most valahogy jólesett a szatyor érintése.
Általában az Orvos felesége járt szülőértekezletre. De az Orvost nyugtalanította az a hármas matekból. És hát a felesége előtt is bizonyítani akarta, hogy igenis törődő apa és a feleségét a gondok alól felszabadító férj. Jól érezte magát a szerepben, tetszett magamagának, és csak dobott önbizalmán, hogy a többségében nőkből álló szülőközösségben is feltűnő sikert aratott a jóképű orvos egyben gondos családapa. A szülői után a szaktanárok fogadóóráira is ott maradt. Kedves és előzékeny volt a Matektanárnővel. Nem akarta olyan szülő benyomását kelteni, aki a gyereket felmenti minden kötelezettség alól és csak a tanárt hibáztatja a rossz jegyekért. Megígérte, hogy a jövőben hangsúlyt fektetnek a matekra. Jólesett neki, hogy a Tanárnő dícsérte a gyerek eszét, „csak az igyekezettel van gond”. A Becherovkát esetlen-kelletlen adta oda. Az ilyen játékban a másik szerephez volt szokva, nem érezte magát otthonosan a Becherovka ezen oldalán. De hát így vagy úgy, végül sikerült az üveg nélkül elhagynia a tanári szobát, akármennyire is kérette magát a Tanárnő. Elégedetten rótta a folyosókat a főbejáratot keresve, nagyot szippantott az iskolai folyosószagból és azon gondolkodott, fel tudja-e idézni a másodfokú egyenlet megoldóképletét.
A Vadász beszaladt a hétvégi házba. A ház mögött terítették ki az állatokat, kerítés nem volt, az erdő pár lépésre kezdődött, mégis angolvécén könnyíthettek magukon, ha kellett. Szerette a hétvégi házukat, talán jobban, mint a családi házukat. Az állatoknak jutott utolsó falat a szájukba, töretet helyeztek rájuk, lezajlott a jelentés is, még kürtöst is sikerült szereznie mára. Szerette ezt a szertartásosságot. Hogy megadják a tiszteletet. Egymásnak és az elejtett állatoknak is. A bárszekrényből előkapott néhány üveg hazait, ami a keze ügyébe akadt, meg egy üveg Becherovkát azoknak, akik szeretik. Ő speciel nem volt oda az ízéért. Nem csoda, hogy mikor az áldozatra került sor, amit a Föld szellemének szokás bemutatni a vadász-zsákmányért, a Vadász egyenesen a Becherovkáért nyúlt, és majdnem az egész üveget a földre locsolta. „Hadd igyon a Föld Szelleme is!” – kiabálta. Addigra már volt benne pia rendesen. Egész nap a hidegben hajtottak és vadásztak. Fogyott a bográcsgulyás rendesen, és a gulyással egyenesen arányosan – ahogy Matektanárnő felesége viccelődve mondani szokta – fogy a pálinka is. A vadászélményektől, a jóllakottságtól és a részegségtől kellemesen eltompulva lehuppant az egyik vaddisznó mellé. Ujjait végigfuttatta az állat drótkemény sörényén. Behunyta a szemét, és a Tanárnő fanszőrzetére gondolt.
A Föld Szelleme nagyon szerette a Becherovkát. De tudta jól, hogy a Jóisten még nálánál is jobban odavan ezért az nedűért, hát önuralmat tanúsított. Félretette, amit a vadászzsákmányért fizetségül kapott. Kapóra jöhet majd, amikor a legutóbb elhantoltak lelkein osztozkodnak a Jóistennel. Ezek mindig parázs viták voltak. Ha egy kívülálló szem- és fültanúja lett volna a jelenetnek – az elfogult angyalokon és alvilági lényeken kívül – biztos beleesik abba a csapdába, hogy az egészet gigászi küzdelemnek, gonosz és jó, anyag és szellem örökös harcának vélje, amelyben a két fél között kibékíthetetlen harag dúl. Ha őszintén magába nézett, a Föld Szellemének meg kellett vallania, hogy élt-halt ezekért a vitákért, minden egyes pillanatukat élvezte. És biztos volt benne, hogy a Jóisten is így van ezzel. Másként nem lehet ezt megmagyarázni, minthogy érezte, kiolvasta a szeme csillogásából. Már napokkal az összecsapás előtt izgalom fogta el. Fejben kristálytiszta logikájú érveket farigcsált, végtelenségig elkeseredett és könyörgő ábrázatokat gyakorolt a tükör előtt, és gyilkos-kegyetlen fenyegetésekhez próbálta megtalálni a legjobban illő hanghordozást. Úgy remélte, ezeket az apró manírokat majd itt-ott el tudja sütni, ha olyan irányba kanyarodik a vita. Nem is kellett tettetnie a lemondó-fancsali ábrázatot, mikor a Jóisten elé tolta a Becherovkát. Tényleg fájt neki lemondani róla. A Mindeneknek Tudója enyhe bűntudattal tette el a piát, de azzal nyugtatta magát, hogy egész olcsón megúszta. Csak egyetlen lélekkel többet hagyott hátra kárhozatra, hogy porhüvelyébe zárva a föld hasa eméssze a végítéletig. A Becherovka a gyengéje, ismeri magát, tudta jól, hogy kedvenc italáért a Bácsi lelkénél többet is adott volna a Föld Szellemének.
Gubis Éva: 1988-ban a szlovákiai Ipolyságon (Šahy) születtem, ami a Bánki-tótól pár kilométerre található – aki bírja a gyaloglást, sátorozhat a kertünkben a fesztivál alatt. Gimnáziumba és egyetemre Budapesten jártam. Az ELTE magyar alapszakán és finnugor mesterszakán végeztem. Jelenleg a Nemzetközi Üzleti Gépek nevezetű multinál dolgozom. Szabadidőm kreatív pillanataiban írok, jobbára finn szépirodalmat fordítok, ritkábban alkotok sajátot. Ezen ritkaságok egyikét olvashatjátok itt. Fogyasszátok egészséggel!
Gubis Éva
