Hírlevél feliratkozás

Keresés

Próza

Hibrid – H. P. Lovecraft: Martin Webster, a rémlényvadász

A montázs Virgil Finlay Lovecraft grafikájából, a Villa Hadriana Kentaur Mozaikjából és KingOfEvilArt 'White Polypous Thing' című grafiákájából készült. (deviantart.com/KingOfEvilArt; life_art_n_death)

„Két különböző csoporthoz tartozó élőlény kereszteződéséből vagy keresztezésével létrejött, mindkét szülő genetikai tulajdonságát hordozó utód és ezeknek utódai.”

Bővebben ...
Költészet

Makó Ágnes versei

Fotó: Székelyhidi Zsolt

Rajtad mi van? / Visszaírnál csak annyit, / hogy látod ezt?

Bővebben ...
Műfordítás

Peter Russell: Velence télen, Gittának Berlinben

Kollázs: SZIFONline

Édes burgonyát süt Sant’Angelo, / Skarlát rácson izzik a gesztenye.

Bővebben ...
Költészet

Hibrid – Tandori Dezső: Miért van inkább a Semmi, mint a majom?

„Két különböző csoporthoz tartozó élőlény kereszteződéséből vagy keresztezésével létrejött, mindkét szülő genetikai tulajdonságát hordozó utód és ezeknek utódai.”

Bővebben ...
Próza

Takács Nándor: A tetem

Fotó: Takács-Csomai Zsófia

Bezártam az ajtót, és visszamentem Jánoshoz. A borzot már kitette a földre. Ásni kezdtem. Nehezen adta magát az agyagos talaj. Olykor egy-két gyökeret is el kellett vágnom, de azért rövidesen elkészült a verem. János a talpával belökte a tetemet a gödörbe, aztán elkérte az ásót.

Bővebben ...
Költészet

Hibrid – François Villon: A rossz pénz balladája

Montázs: Petit Palais, musée des Beaux-arts de la Ville de Paris, 'White Polypous Thing' by deviantart.com/KingOfEvilArt; life_art_n_death

„Két különböző csoporthoz tartozó élőlény kereszteződéséből vagy keresztezésével létrejött, mindkét szülő genetikai tulajdonságát hordozó utód és ezeknek utódai.”[1]

Bővebben ...
Próza

Kovács Eleonóra: Fényerősség

Fotó: Váradi Sándor

Honnan érkezik a fény, amit érzékel a szemem, és látom azokat a faágakat is, amelyek a legmagasabban helyezkednek el, noha nem világít a hold, a zseblámpa, a villanykörte? Egyelőre nem tudom a választ. Éles kürtszó hallatszik. Távoli hangszóróból árad. Jelzi, hogy most ér véget a scsavija. A kutyák már nem figyelnek az éles hangra. Amikor először hallották, zavarta őket a magas hangsáv. Lehet, hogy egy vadászgép repült valahol, ezért hirdettek scsaviját.

Bővebben ...
Költészet

Závada Péter: Világos körülmények

Fotó: Máté Péter / Jelenkor

Kezünk közt eltévedt túrázók / utolsó életjelei egy térképen, melyet nem mi rajzoltunk, de rátaláltunk, / és most utólag felelősséggel tartozunk értük. 

Bővebben ...
Próza

Zsigmond Soma: Lars (részlet)

Fotó:

Az utóbbi időben leginkább egyedül megyek az erdőbe. De csak ősszel és télen. Tudniillik allergiás vagyok minden gazra. Tavasszal egyenesen gyűlölöm a természetet. Nem azért, mert tüsszentenem kell és bedugul az orrom, hanem azért, mert ilyenkor nem mehetek. Télen meztelenek a fák. Önmagukkal azonosak, nem takarja ki őket semmi.

Bővebben ...
Költészet

Kabdebon János versei

Fotó: A szerző archívuma.

Vágd ki a nyelvem, / Roppantsd pozdorja gerincem, / Hadd legyek lárva

Bővebben ...
Próza

Takács Nándor: Az ünnepek után

Fotó: Takács-Csomai Zsófia

Az úrnők és urak kocsikról szemlélték a fennforgást, a sunyi zsebtolvaj pedig épp egy gondolataiba merülő férfi nyomába eredt. A kép jobb alsó sarkában egy hosszú bajszú, fekete ruhás rendőr szemlézte a terepet… Akárhányszor beszélt róla, János minden alkalommal ugyanazokat a szereplőket nevezte meg kedvenceiként, és hosszan méltatta a festő kompozíciós technikáját.

Bővebben ...
Költészet

Szabolcsi Alexander versei

Fotó: Konkol Máté

A versbe bele kell halni, vagy mintha / ezt érezném, ezt tanultam volna valakitől, / férfiak négyszemközti beszéde, / hogy a vers egy csapóajtó, hátsóablak / amin ki és bemászni lehet csupán

Bővebben ...

Kodály fitnesz

A Vittél már bonbont? irodalmi pályázat díjazott alkotása
Árokfalvi úr izzadt, hosszú, szűk orrnyergén lecsúszott a szemüvege, fölülről nézett rám, míg a kissé foltos törülközővel törölgette szerzetesen kopasz fejét, és halkan megkérdezte, mennyit keresek, bruttóban mondjam, én csak néztem rá kerek szemmel, nem kötöm az orrára, böktem oda, és csujogattam egyet, mert pont ötven volt, Árokfalvit meg elsodorta a bejelentkezni érkező nők serege. Nem tudtam eldönteni, tetszem-e neki, vagy szaglászik valami után.

 

 

Mécs Anna 1988-ban született Budapesten. Matematikát és magyart tanult az egyetemen. Jelenleg civil szervezeteknek ír szövegeket, mellette pedig novellákat publikál többek között a Műút portálon, az Élet és Irodalomban és a Kalligramban.

 

 

A recepción ülök egész nap, minden óra ötvenkor fel kell állnom, csujogatni egyet, aztán visszaülni. Nekem eleinte tetszett a dolog, Goldstein úr barátságos volt, boldog, hogy Iregszemcséről származik nagyanyám, mert hogy a marketingben használják a Hej Dunántúlt, és tudta, hogy azt onnan hozta Bartók. Anyukámnak már az elején sem tetszett, mert hogy Kodályt miért öltöztetik ilyen bohócruhába, mégiscsak tiszteletlenség, főleg egy Goldsteintől, és megnyomta a steint külön, mintha ebből értenem kellene. Meg kell hagyni, kicsit furcsa az a piros izzadságfogó Kodály homlokára montírozva, meg a fejét rátették egy szálkás fitneszedző testére, aki éppen piros-fehér-zöld dresszben ugrál. De legalább foglalkoznak a hagyományokkal. Persze sok köze nincs a néptánchoz, ezt most megmondom, négynegyedre úszógumis nők ugrálnak a steppadon, néha csettintenek, aztán derékra teszik a kezüket. Ilyen lehet egy igazi dél-amerikainak látni a zumbát. Se nem tánc, se nem aerobic, csak alibi az egész.

 

A gond akkor kezdődött, amikor megérkezett az az izgága Árokfalvi úr. Alapból furcsa volt, minek jön ide, azért mégiscsak fitneszórára nők járjanak, úgy van rendjén, de hogy ő nagy csárdásrajongó, mondta. Mindig szóvá tett apróságokat: a kikölcsönözhető törülköző szerinte nem volt minden használat után elmosva, a vécépapír sokszor hiányzott és a légkondicionáló berendezés se működött pár hónapja. Anyukám ilyenkor is azt mondta, hogy hát persze, ez a Goldstein nyilván spórol ezeken, és megint megnyomta a steint. Árokfalvi úr izzadt, hosszú, szűk orrnyergén lecsúszott a szemüvege, fölülről nézett rám, míg a kissé foltos törülközővel törölgette szerzetesen kopasz fejét, és halkan megkérdezte, mennyit keresek, bruttóban mondjam, én csak néztem rá kerek szemmel, nem kötöm az orrára, böktem oda, és csujogattam egyet, mert pont ötven volt, Árokfalvit meg elsodorta a bejelentkezni érkező nők serege.

 

Nem tudtam eldönteni, tetszem-e neki, vagy szaglászik valami után. Volt, hogy zárásig ott maradt, egy ideig téblábolt a pultom előtt, kukucskált ide-oda, birizgálta a faliújságot, zavarában leverte az asztalról a bokrétát, majd odafordult hozzám, rákönyökölt a pultomra, és megkérdezte, nem iszom-e meg vele egy limonádét. Nem is tűnt olyan rossz embernek, ráadásul a limonádé drága mulatság ezen a környéken. Kicsit dicsérte a kék szememet, nefelejcskék, mondta, meg a dús copfomat, kérdezte, ez a szoros hajfogás nem húzza-e ki a szálakat, megnyugtattam, a hajam megszokta, ő a tar fejbúbjához ért, és mosolygott. Hozták az italt, koktél lett a limonádéból, kacsintott. Most láttam meg először a férfit ebben az izgága fiatalemberben. Hónapok óta hozzánk járt, nem múlt el nyomtalanul a sok Kodály-fitnesz, szedett magára valami izmot. Goldsteinről kezdett kérdezgetni, hogy nem használ-e ki engem. Féltett, úgy éreztem. Goldstein úrnak nemes a missziója, mondtam neki, hogy a magyar kultúrát fenntartani, és hogy csak így lehet ezt, ha sokat spórolunk, meg ha nem jelent be, hogy a szolgáltatás magas színvonalú lehessen. Nagy a verseny, aztán mindig valaki keresztbe tesz, a jogdíjakkal is még megy a vita, mert egy fitneszedző állítja, hogy az ő ötlete volt a néptáncos aerobic, de Goldsteinnek nagyon jó a meggyőzőkéje, így nem kell aggódni, nem fognak bezárni minket. Árokfalvi úgy hallgatott, mintha közben fejben jegyzetelne.

 

Másnap már ott is volt egy újságíró, fényképezgetett engem, az edzőktől engedélyeket követelt, meg videófelvételeket készített az órákról. Másnap már a címlapon virítottam, mellém bemontírozva Goldstein dühös arca, ahogy kergeti ki a fényképészt, Adócsaló zsidó gyalázza az ősi magyar táncokat, virított felettem. Anyukám sírva hívott, mondjak fel azonnal, én rácsaptam a telefont. De az egész médiára nem lehetett. Felháborodtak a magyarok, mert nem elég, hogy fitneszugrabugrát csinálnak a népi táncokból, de hogy a férfi lépéseket ugrálják a szingli pesti nők feszülős dresszekben, az mégiscsak sok. Felháborodtak a zsidók meg a zsidóbarátok, és tömegesen elkezdtek hozzánk járni azokban a napokban, már kapacitásproblémákkal kezdtünk küzdeni. Goldstein örült is, meg nem is, sose volt ekkora forgalmunk, de közben meg állandóan tárgyalásokra kellett járnia, és azt mondogatta nekem, hogy nagy a baj, lányom, nagy a baj, az a geci Árokfalvi, ordította.

 

Egyik este behívott magához. Üljek csak le, utasított, miket fecsegtél kicsikém az Árokfalvinak. Mondtam, amit mondtam, lesütött szemmel. Odajött hozzám, megsimította az arcomat, és az ölembe rogyott. Nagyon nehéz volt, ő nem ugrabugrált a népdalokra. Elkezdett bőgni, mint egy csecsemő, azt hittem, átölel, de csak a hajamat bontotta ki, remegő kézzel szedte szét a fonatot, húzta ki belőle a trikolór szalagot, szétterítette a vállamon, tincsenként igazgatta és könnyes szemmel nézett. Én ne lennék magyar, sóhajtotta, a vállamra dőlt. Mama, én magyar vagyok, ugye, mondta félálomban és elaludt. Reggel arra ébredtünk, hogy dörömbölnek. Bírósági végzést hoztak, hogy két héten belül el kell hagynunk a termet.

 

Az adatbázisból kikerestem Árokfalvi számát és aznap estére randevút beszéltem meg vele. A turkálóban vettem egy kihívó ruhát, szexit, de azért Árokfalvihoz elég konzervatív darabot. A lakásához közeli bárba hívtam, és azt mondtam, igyunk töményet. A harmadik után megtört, és bocsánatkérően mondta, hogy ő csak egy eszköz volt, és én neki tényleg, hogy azt gondolta, hogy. De hogy a minisztériumban ilyen hadjáratot indítanak, maga se gondolta. Mélyen a szemébe néztem, és azt mondtam, Tibi – előtte sose szólítottam így – ha elrontottad, vissza is tudod csinálni, ugye. Mély hangon mondtam, és próbáltam úgy nézni, mint egy gepárd. Tibi értette, letett egy tízest az asztalra és felrántott. Görcsösen élvezett el.

 

Egy hét múlva jelent meg a teremben, fáradt volt az arca, de kedves, mintha a karót kihúzták volna a fenekéből. Annyit mondott, ő megpróbálta, kirúgták, és nekünk is annyi, a miniszter öccsének kell az ingatlan, pont. Goldstein úr eddigre összeszedte magát, Amerikába készült, volt valami nagy ötlete, megint.

 

Mécs Anna