Hírlevél feliratkozás

Keresés

Próza

Kiszely Márk: Kapcsolati tőke

Fotó: a szerző archívuma

Volt ez a csajom Debrecenben. Cseresznyével egyensúlyozott az ajkán, a szemében gurámikat nevelt. Tubás volt, vagy tenorkürtös, nem tudom már, a rézfúvósok között ült, a rendezői balon. Ha a nevén szólítottam, nem figyelt oda. Ha hatszögbe rendeztem a díszköveket a teste körül, magához tért.

Bővebben ...
Költészet

Rostás Mihály versei

hogyha kezembe foghatnék / egy maréknyi időt

Bővebben ...
HISZTI

HISZTI - Bartók Imre: 1939. szeptember 23.

hiszti eredetileg a női testhez kötődött – görög-latin eredetű, a 'méh' szóra vezethető vissza. A 19. századi orvosi diskurzusban a női idegrendszerhez kapcsolták, sokáig stigmatizáló diagnózisként használták. Aztán mindenkié lett: a köznyelvben mára levált a klinikai kontextusról, pejoratív árnyalatot hordoz, a túlzónak, irracionálisnak ítélt érzelmi reakciót nevezi meg. Hisztizik a gyerek, az anyós, a férfi, ha beteg – hisztiznek az írók is!

Sorozatunkban kortárs magyar szerzőket kértünk fel, hogy értelmezzék a kifejezést. 

Bővebben ...
Próza

Ádám Gergő: Krumponyász-univerzum (regényrészlet)

Fotó: a szerző archívuma

Róbert bal szeme az óramutató járása szerint, jobb szeme azzal ellentétesen forgott egyre gyorsabban, majd teljes testében rázkódni kezdett, a földre huppant, és nem mozdult többé. A feje sistergett és füstölt.

Bővebben ...
Költészet

Halmosi Sándor versei

Fotó: Székelyhidi Zsolt

Kabátujjukban több élet volt, / mint az Egyesült Nemzetekben ma

Bővebben ...
HISZTI

HISZTI - Veszprémi Szilveszter: Vers, amelyben a költő megint csak hisztikézik, nincs semmi látnivaló benne

hiszti eredetileg a női testhez kötődött – görög-latin eredetű, a 'méh' szóra vezethető vissza. A 19. századi orvosi diskurzusban a női idegrendszerhez kapcsolták, sokáig stigmatizáló diagnózisként használták. Aztán mindenkié lett: a köznyelvben mára levált a klinikai kontextusról, pejoratív árnyalatot hordoz, a túlzónak, irracionálisnak ítélt érzelmi reakciót nevezi meg. Hisztizik a gyerek, az anyós, a férfi, ha beteg – hisztiznek a költők is!

Sorozatunkban kortárs magyar szerzőket kértünk fel, hogy értelmezzék a kifejezést. 

Bővebben ...
Műfordítás

Gabriela Adameșteanu (f. Száva Csanád): A zebrán

Fotó: a szerző archívuma

Kissé félrenyomtad az embereket, szinte lökdösődés nélkül, mégis makacsul, ahogy a te korodra hál’Isten megtanultad. Képes vagy helyet csinálni magadnak közöttük. Diszkréten csináltad, a kíváncsiság nem kínzó betegség, nem alapösztön, nem kell könyökölni miatta.

Bővebben ...
Költészet

Peer Krisztián versei

Fotó: Schillinger Gyöngyvér

és csak menni, menni a nyelvvel / a totál szenilis Sanyi bácsi után

Bővebben ...
Próza

Tóth-Bertók Eszter: Meghaltam

Fotó: Csoboth Edina

A ravatalozónál állnak. Az épület homlokzatán a Feltámadunk-feliratból hiányzik a t, a legjobb barátnőm rögtön kiszúrja. Nézi a d-t, hogy az is eléggé inog, közben arra gondol, hogy mennyit szenvedtünk, amikor a lakása ajtajára illesztettük fel betűnként a nevét és hiába baszakodtunk a vízmértékkel, a mai napig ferde az egész.

Bővebben ...
HISZTI

HISZTI – Purosz Leonidasz: Helyi ár

A hiszti eredetileg a női testhez kötődött – görög-latin eredetű, a 'méh' szóra vezethető vissza. A 19. századi orvosi diskurzusban a női idegrendszerhez kapcsolták, sokáig stigmatizáló diagnózisként használták. Aztán mindenkié lett: a köznyelvben mára levált a klinikai kontextusról, pejoratív árnyalatot hordoz, a túlzónak, irracionálisnak ítélt érzelmi reakciót nevezi meg. Hisztizik a gyerek, az anyós, a férfi, ha beteg – hisztiznek a költők is!

Sorozatunkban kortárs magyar szerzőket kértünk fel, hogy értelmezzék a kifejezést. 

Bővebben ...
Költészet

Bánfalvi Samu: Charlie Kirk meghalt,

Fotó: A szerző archívuma

Amerika Amerika megölték Charlie Kirköt

Bővebben ...
Költészet

Bán-Horváth Veronika: Tiszta lap

Fotó: Bán-Horváth Attila

Hol nyúlánk fénylényeknek, / Hol puffadt koboldoknak látszunk.

Bővebben ...

Kodály fitnesz

A Vittél már bonbont? irodalmi pályázat díjazott alkotása
Árokfalvi úr izzadt, hosszú, szűk orrnyergén lecsúszott a szemüvege, fölülről nézett rám, míg a kissé foltos törülközővel törölgette szerzetesen kopasz fejét, és halkan megkérdezte, mennyit keresek, bruttóban mondjam, én csak néztem rá kerek szemmel, nem kötöm az orrára, böktem oda, és csujogattam egyet, mert pont ötven volt, Árokfalvit meg elsodorta a bejelentkezni érkező nők serege. Nem tudtam eldönteni, tetszem-e neki, vagy szaglászik valami után.

 

 

Mécs Anna 1988-ban született Budapesten. Matematikát és magyart tanult az egyetemen. Jelenleg civil szervezeteknek ír szövegeket, mellette pedig novellákat publikál többek között a Műút portálon, az Élet és Irodalomban és a Kalligramban.

 

 

A recepción ülök egész nap, minden óra ötvenkor fel kell állnom, csujogatni egyet, aztán visszaülni. Nekem eleinte tetszett a dolog, Goldstein úr barátságos volt, boldog, hogy Iregszemcséről származik nagyanyám, mert hogy a marketingben használják a Hej Dunántúlt, és tudta, hogy azt onnan hozta Bartók. Anyukámnak már az elején sem tetszett, mert hogy Kodályt miért öltöztetik ilyen bohócruhába, mégiscsak tiszteletlenség, főleg egy Goldsteintől, és megnyomta a steint külön, mintha ebből értenem kellene. Meg kell hagyni, kicsit furcsa az a piros izzadságfogó Kodály homlokára montírozva, meg a fejét rátették egy szálkás fitneszedző testére, aki éppen piros-fehér-zöld dresszben ugrál. De legalább foglalkoznak a hagyományokkal. Persze sok köze nincs a néptánchoz, ezt most megmondom, négynegyedre úszógumis nők ugrálnak a steppadon, néha csettintenek, aztán derékra teszik a kezüket. Ilyen lehet egy igazi dél-amerikainak látni a zumbát. Se nem tánc, se nem aerobic, csak alibi az egész.

 

A gond akkor kezdődött, amikor megérkezett az az izgága Árokfalvi úr. Alapból furcsa volt, minek jön ide, azért mégiscsak fitneszórára nők járjanak, úgy van rendjén, de hogy ő nagy csárdásrajongó, mondta. Mindig szóvá tett apróságokat: a kikölcsönözhető törülköző szerinte nem volt minden használat után elmosva, a vécépapír sokszor hiányzott és a légkondicionáló berendezés se működött pár hónapja. Anyukám ilyenkor is azt mondta, hogy hát persze, ez a Goldstein nyilván spórol ezeken, és megint megnyomta a steint. Árokfalvi úr izzadt, hosszú, szűk orrnyergén lecsúszott a szemüvege, fölülről nézett rám, míg a kissé foltos törülközővel törölgette szerzetesen kopasz fejét, és halkan megkérdezte, mennyit keresek, bruttóban mondjam, én csak néztem rá kerek szemmel, nem kötöm az orrára, böktem oda, és csujogattam egyet, mert pont ötven volt, Árokfalvit meg elsodorta a bejelentkezni érkező nők serege.

 

Nem tudtam eldönteni, tetszem-e neki, vagy szaglászik valami után. Volt, hogy zárásig ott maradt, egy ideig téblábolt a pultom előtt, kukucskált ide-oda, birizgálta a faliújságot, zavarában leverte az asztalról a bokrétát, majd odafordult hozzám, rákönyökölt a pultomra, és megkérdezte, nem iszom-e meg vele egy limonádét. Nem is tűnt olyan rossz embernek, ráadásul a limonádé drága mulatság ezen a környéken. Kicsit dicsérte a kék szememet, nefelejcskék, mondta, meg a dús copfomat, kérdezte, ez a szoros hajfogás nem húzza-e ki a szálakat, megnyugtattam, a hajam megszokta, ő a tar fejbúbjához ért, és mosolygott. Hozták az italt, koktél lett a limonádéból, kacsintott. Most láttam meg először a férfit ebben az izgága fiatalemberben. Hónapok óta hozzánk járt, nem múlt el nyomtalanul a sok Kodály-fitnesz, szedett magára valami izmot. Goldsteinről kezdett kérdezgetni, hogy nem használ-e ki engem. Féltett, úgy éreztem. Goldstein úrnak nemes a missziója, mondtam neki, hogy a magyar kultúrát fenntartani, és hogy csak így lehet ezt, ha sokat spórolunk, meg ha nem jelent be, hogy a szolgáltatás magas színvonalú lehessen. Nagy a verseny, aztán mindig valaki keresztbe tesz, a jogdíjakkal is még megy a vita, mert egy fitneszedző állítja, hogy az ő ötlete volt a néptáncos aerobic, de Goldsteinnek nagyon jó a meggyőzőkéje, így nem kell aggódni, nem fognak bezárni minket. Árokfalvi úgy hallgatott, mintha közben fejben jegyzetelne.

 

Másnap már ott is volt egy újságíró, fényképezgetett engem, az edzőktől engedélyeket követelt, meg videófelvételeket készített az órákról. Másnap már a címlapon virítottam, mellém bemontírozva Goldstein dühös arca, ahogy kergeti ki a fényképészt, Adócsaló zsidó gyalázza az ősi magyar táncokat, virított felettem. Anyukám sírva hívott, mondjak fel azonnal, én rácsaptam a telefont. De az egész médiára nem lehetett. Felháborodtak a magyarok, mert nem elég, hogy fitneszugrabugrát csinálnak a népi táncokból, de hogy a férfi lépéseket ugrálják a szingli pesti nők feszülős dresszekben, az mégiscsak sok. Felháborodtak a zsidók meg a zsidóbarátok, és tömegesen elkezdtek hozzánk járni azokban a napokban, már kapacitásproblémákkal kezdtünk küzdeni. Goldstein örült is, meg nem is, sose volt ekkora forgalmunk, de közben meg állandóan tárgyalásokra kellett járnia, és azt mondogatta nekem, hogy nagy a baj, lányom, nagy a baj, az a geci Árokfalvi, ordította.

 

Egyik este behívott magához. Üljek csak le, utasított, miket fecsegtél kicsikém az Árokfalvinak. Mondtam, amit mondtam, lesütött szemmel. Odajött hozzám, megsimította az arcomat, és az ölembe rogyott. Nagyon nehéz volt, ő nem ugrabugrált a népdalokra. Elkezdett bőgni, mint egy csecsemő, azt hittem, átölel, de csak a hajamat bontotta ki, remegő kézzel szedte szét a fonatot, húzta ki belőle a trikolór szalagot, szétterítette a vállamon, tincsenként igazgatta és könnyes szemmel nézett. Én ne lennék magyar, sóhajtotta, a vállamra dőlt. Mama, én magyar vagyok, ugye, mondta félálomban és elaludt. Reggel arra ébredtünk, hogy dörömbölnek. Bírósági végzést hoztak, hogy két héten belül el kell hagynunk a termet.

 

Az adatbázisból kikerestem Árokfalvi számát és aznap estére randevút beszéltem meg vele. A turkálóban vettem egy kihívó ruhát, szexit, de azért Árokfalvihoz elég konzervatív darabot. A lakásához közeli bárba hívtam, és azt mondtam, igyunk töményet. A harmadik után megtört, és bocsánatkérően mondta, hogy ő csak egy eszköz volt, és én neki tényleg, hogy azt gondolta, hogy. De hogy a minisztériumban ilyen hadjáratot indítanak, maga se gondolta. Mélyen a szemébe néztem, és azt mondtam, Tibi – előtte sose szólítottam így – ha elrontottad, vissza is tudod csinálni, ugye. Mély hangon mondtam, és próbáltam úgy nézni, mint egy gepárd. Tibi értette, letett egy tízest az asztalra és felrántott. Görcsösen élvezett el.

 

Egy hét múlva jelent meg a teremben, fáradt volt az arca, de kedves, mintha a karót kihúzták volna a fenekéből. Annyit mondott, ő megpróbálta, kirúgták, és nekünk is annyi, a miniszter öccsének kell az ingatlan, pont. Goldstein úr eddigre összeszedte magát, Amerikába készült, volt valami nagy ötlete, megint.

 

Mécs Anna