A FISZ-tábor még mindig tart

Részletek

Péter Blanka tudósítása a 2019-es FISZ-tábor negyedik napjáról

(Gondos Mária Magdolna felvétele)

Július húsz, szombat. A FISZ-tábor még mindig tart, a reggelek egyre nehezebbek, a szem alatti táskáink, poggyászaink egyre nagyobbak, a sorok a kávéért pedig egyre hosszabbak. Egyre több kitartásra van szükség, mi meg egyre kitartóbbak vagyunk.

Reggel tízkor már a sátor alatt ülünk egy újabb proszemináriumon. A mai alkalommal tématerítéken a PesText Nemzetközi Irodalmi Fesztivál van, Varga Betti értő szervírozásában. Mint azt megtudtuk, a szeptember végén megrendezésre kerülő irodalmi fesztiválra több száz résztvevőt várnak, szerte a Kárpát-medencéből és Európából. Csak ízelítőül: Terezia Mora, Michael Donhauser, Tibor Fischer, David Szalay. A szerzői beszélgetések számos felolvasással, koncerttel, fényírással, kerekasztallal és grandiózus műfordító workshoppal egészülnek ki. Felkészül az Egyetem tér, a Mikszáth tér, a PIM udvara és belső terei, a Lumen, az A38. Text nem marad szárazon!

A beszélgetés után már rutinszerűen ballagunk tizenegyre a műhelyeink helyszínére, ahol ma sorra kerülnek / révbe érnek az utolsó szövegek is. Ebédszünet végeztével a záró műhelyszeánszok is elkezdődnek. A művek kivesézése után megbeszéltük, hogyan fog lezajlani az esti Szövegpokol (nem hivatalos nevén: Nagy Műhelyes Felolvasás), valamint, hogy kik fognak rajta részt venni. Végezetül mindenki elmondta a saját tapasztalatait és észrevételeit a napokon átívelő közös munkáról, majd közösen sétáltunk át a sátor köré, ugyanis öttől Háy János volt a FISZ-tábor vendége.

A szerzőt Varga Betti irodalomtörténész, kritikus, a FISZ elnökségi tagja kérdezte. A beszélgetés során többször is visszaköszönt a hiteles megszólalás kérdése; Háy szerint ugyanis egy műben mindennél fontosabb a hitelesség. Nevetve tette hozzá, hogy a hiteles megszólalás nem azt jelenti, hogy „rányomok egy slagot a szívemre, aztán hagyom, hogy fröcsögjön a vér a papírra”. Ő is egyetért azzal, hogy egyfajta optimális távolságot kell megteremteni író és mű, író és téma között. Varga Betti kérdésére a szerző elmondta, hogy őt a szövegek működésmódjának hogyanjai foglalkoztatják. Szerinte akkor jó a szöveg, ha az olvasó és a mű tapasztalatrendszere, a műben felépített világ találkozik egymással, még hozzá abban az értelemben, hogy kölcsönösen kiegészítik, elbizonytalanítják, zavarba hozzák egymást. Ezt az egymásra találást egy ünnepi pillanatnak tekinti, ez az ünnepi pillanat azonban flexibilitást követel mind a szöveg, mind pedig az olvasó részéről. Amikor az írni akaró fiatalokhoz beszélt, Háy kihangsúlyozta, hogy az írás elengedhetetlen követelménye az, hogy az illető olvasson rengeteg kortárs irodalmat, mivel fontos tudnia, hogy milyen a közeg, amelybe integrálódni szeretne. „Nem kell a múzsa csókjára várni, hanem el kell olvasni ezt, meg azt, meg amazt.” – jelentette ki. Varga Betti a beszélgetést a közönség felé is megnyitotta, így bárki feltehette kérdését, amelyekre Háy maradéktalanul válaszolt is.

Vacsora után visszatömörültünk a sátor köré, ugyanis egy beszélgetéssel egybekötött könyvbemutató következett: Sárkány Tímea kérdezte a Tavasz lesz, Corina című kötetről, életről és irodalomról a szerzőt, Fischer Botondot. Érdekes lezárásként a kötetből performatív módon Fischer és Sárkány közösen olvastak fel. Kihasználták műbeli szerepek által nyújtott lehetőségeket, továbbá bevonták a performanszba még a hangosbemondót is.

Rövid szünet után már pulóverekkel, fröccsökkel, továbbá az est főszereplőivel: saját szövegekkel tértünk vissza; alaposan fel voltunk tehát készülve az órákon át tartó Szövegpokolra. A pokol kapuit Korpa Tamás és Urbán Bálint nyitották meg, felolvasva Horváth Benji FISZ-táborozóknak írt poémáját. A szöveg rögtön kellemes atmoszférát teremtett a további felolvasásokhoz. Sorra mutatkoztak be a műhelyek líra-próza-líra-próza-műfordítás-próza ritmusban. Külön is kiemelném Selyem Zsuzsa prózacsoportját, ők ugyanis mindenkit meglepve, tekintettel arra, hogy mennyire pokolian időigényes ennyi szöveg végighallgatása, nem külön álltak ki egy-egy prózával, hanem az egész csoport egyszerre, és úgy olvasták fel rövid és humoros szövegeiket. A bemutatkozásnál szinte észrevétlenül követték egymást az órák és a jobbnál jobb művek; meg is állapítottuk, hogy ez a fajta pokol egészen élhetőnek tűnik. Miután mindenki sorra került, bezárt az infernó és ezzel le is zárult a 2019-es FISZ-tábor utolsó hivatalos programpontja. Méltó befejezésként a szervezők vezénylésére mindannyian egy emberként kiáltottuk (Horváth Benjit idézve), hogy „szorong a lilás ég”. 
 

Annyira szerettük a tábort, hogy megfogadtuk, jövőre ugyanitt találkozunk: Szokolya, Királyrét.