Vándorló könyvespolc 22.

Részletek

Brenzovics Marianna életművéről csupán néhány „darabos” mondatban

Egy lezárt vagy kiteljesedett életművel mindig könnyebb dolgozni, legalábbis ez a bevett gyakorlat. Ám jelen esetben ez koránt sincs így: Brenzovics Marianna több szempontból is marginálisnak tekinthető író, tragikus halálát követően pedig lezárt életművéhez bonyolultabb értékelő módon viszonyulni, mint azt egy gyanútlan irodalmár gondolná. Brenzovics Marianna a kárpátaljai kortárs magyar prózairodalom meghatározó alakja Beregszászon született, az ELTE-n esztétikából szerzett doktori címet, a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola docense volt, és mindemellett egy olyan sajátságos írói világot teremtett, amelyben az általa ábrázolt valóság nem csupán szépirodalmi értékkel bír, de elfogulatlan képet is ad arról. Műveinek a helyszíne, a gyermekkor, a család megidézése kétség kívül az önéletírás lehetőségét érvényesítik, viszont a motívumrendszere és a sokszor túlstilizált nyelvezete az írások fikcionalitásának eshetőségét sem zárják ki. Az én-elbeszélői általában egy igen összetett, de kilátástalan, romlott világról adnak hírt az olvasónak, amely nem mentes az erőszaktól, a bizarr szexualitástól, a gyilkosságtól, az alkoholtól. Tematikáin az írásmódja sem könnyít, ami a szó legszorosabb értelmébe vett széppróza naturalista-szatirikus műfaji elemekkel, tele metaforával és pornográf színezettel, amit lírikus hangnembe burkol: „a mellet akarta, akkor éppen az enyémet – a szájába venni, a nyelvét körbe-körbe mozgatni a piros bimbón, szívni, míg megkékült, mint a halottak ajkai.” (Darabolás, 152). Megfogalmazása néhol már-már annyira tömör és lírai, akár egy szabadvers: „Felszabadító, katona, vörös. Hold, hideg fény, égő domb, magány. Félelem Las Vegasban. Penészes krumpli héj, finom, selymes pina. Nekem nincs aranyfogam.” (Kilátás, 30)

Jelen írás nem egy egységes elemzésre tesz kísérletet, csupán egy rövid bemutatásra, felhívva a kritikus olvasó figyelmét erre a különleges, maróan őszinte, lírai és néhol bizarr, absztrakt hangra. Ugyanis Brenzovics Marianna műveinek recepciójáról elmondható, hogy a kritika alapvetően nem részesítette túl nagy figyelemben, talán túlzott objektivitása vagy olykor nyers megfogalmazása és túlstilizált nyelvezete miatt. Első regénye, a Kilátás (Kalligram, 2010), amelynek megjelenése után vált igazán ismertté az irodalom színterén, ezt követte leginkább szakmai reflexió. Ezután jelentek meg a Darabolás (Kalligram, 2013) és a Hasadás (Kalligram, 2015) című regényei. Brenzovics kitűnő analitikusként környezete minden apró rezdülését megfigyelve építette történeteit: „az arcok, szorongva nézem, figyelem apróbb eltéréseiket, véletlen mozdulataikat” (Kilátás, 112). A rendszerint egyes szám első személyű elbeszélők emlékei mögül sejlenek fel a hétköznapok, a kárpátaljai valóság, ahol nap mint nap belélegzik „az édeskés rothadást” (Kilátás, 39). Az elbeszélésmód jelenvalóvá teszi a kilátástalanságot, ahol a múlt identitásformáló erővel is fel van ruházva: „Sokfélét terveztem, különböző terveim voltak, de gyakran homályban maradtak. Egyfajta horpadásként, halvány árnyékként éltek bennem tovább.” (Darabolás, 158) Valódi cselekményekről pedig nem igazán beszélhetünk, csupán cselekményfoszlányokról és emlékdarabokról.

A művek értelmezési lehetőségei igen bőségesek, hiszen már a címek konnotációja is többféle irányba tágíthatók, mivel fő elemük a metafora: kilátás, darabolás, hasadás. A Kilátás egyrészt a narrátor belső világából való folyamatos kifelé tekintés, mert a „nézés a fontos”, ezért még a „térdei” is „vak, mozgékony szemgolyók”.  Másrészről pedig az átvitt értelem is jelentéssel bír, mert a szereplők életéből egyértelműen hiányzik a kilátás: „hiány van a kilátásból, ahogy a kiáltás is hiányzik, amikor leszúrják a disznót (Kilátás, 72). A Darabolás történetdarabokból áll, a múlt és jelen darabjaiból, de a cím utal a narrációs technikára is, az egy-két oldalas fejezetekre, amelyek tipográfiailag is darabokra szedett bekezdésekből állnak. A Hasadás cím hallatán pedig a személyiséghasadástól kezdve, az atommaghasadáson át az elbeszélői technikában fellelhető hasadékokig szinte minden értelmezés helytálló lehet.

A Brenzovics-műveknek van egyfajta ritmusuk, szinte ütemre olvashatóak: rövid mondatok, szimbólumok, utalások, látomások, amelyek közül egy-egy elkapott pillanat bukkan fel, egy „Szaggatott történet, ami a homályból jön, a homályban hullik szét.” (Kilátás, 107). A darabosság ellenére az írónő kedveli a ciklikusságot, az ismétlést, a vissza-visszatérő motívumokat. A Kilátás vasárnap hajnallal indul és zárul, mialatt tartalmilag négy részből áll: kezdet–múlt–jelen–jövő, de az első és utolsó fejezet nem tekinthető teljes értékűnek, csupán keretként szolgálnak. A KEZDET, az Első előtti fejezet, ahol „még minden lehetséges” (Kilátás, 8), de a Második utáni fejezet (JÖVŐ), már nem jut eszébe. Az Első fejezet (MÚLT), a gyerek- és fiatalkori emlékeiről vall az én-beszélő, többek között az apjáról, az anyjáról, aki „szerette a kezdetet és véget” (Kilátás, 30) és akinek elvesztése után rájön, hogy a gobelinképein ő van „illetve bennem vannak a képek, összefoglalnak” (Kilátás, 32). De olvashatunk Koljáról, az ukrán barna fiúról, egy erőszakról, ami a kollégium mögötti erdőben történt, rémálmokról. A Második fejezet (JELEN) pedig már a felnőtt narrátor mindennapjaiba ad betekintést. A Darabolás, avagy a vágy és a kiszolgáltatottság regénye – ahogy a fülszövegen olvasható – is ragaszkodik a ciklikussághoz, 25 kis fejezetből áll, amik három nagyobb egységre oszthatók, a végén pedig visszajutunk a regény kezdetéhez, csupán épp a kezdeti történtek kontrasztjához. Az emberi élet életkori szakaszainak felosztását is meghagyja a szerző, a gyermek-, a kora fiatal- és a felnőttkor történetei váltják egymást a gyerekkori barátokról, fekete-tengeri nyaralásról, félresiklott kapcsolatokról, boldogtalan szerelemről és öngyilkossági kísérletről, amit soha nem ír le, miért tett. A Hasadás az év utolsó napjába sűrített elbeszélésfolyam, ami hatszor öt számozott részből áll. Egy-egy szám egy-egy személyhez köthető – Szeléné (1.), Szilveszter (2.), Wolf (3.), Nanna (4.), Komi (5.) – és mindig ugyanabban a sorrendben szerepelnek egymás után, körkörösen: „Ez egy kör, amelyből nem tudok kilépni” (Hasadás, 16). Fontos kiemelni, hogy az öt karakter – bármennyire is eltérőek – bizonyos olvasatban akár egy szereplőként is értelmezhető.

Az elbeszélések helyszínéül általában a szerző környezete, főleg szülőfaluja és Beregszász szolgál. Ettől próbál eltérni a Hasadás, aminek szereplői egy csernobili sugárfertőzött fiktív város (Vordashor) lakói. Az eltérés csupán látszólagos, mert a Kárpátalján jártas olvasó hamar rájön, hogy a helység leginkább egy ottani városra, Beregszászra hajaz. Ezen a helyen a regényben a kábítószer, az erőszak, a céltalanság, a nyomor mindennapos és „a megváltás rendre elmarad” (Hasadás, 10).

Nem csupán a kiáltástalanság, de a szexualitás, az érzelemmentes aktus, az orális szex a Brenzovics-regényeknek egyfajta védjegye, ugyanakkor motívuma is lehet: „A sötét szobában levetkőzött. Úgy állt elém, mint egy hóhér, lenyomta a fejem. Az öle nyers penge, puszta gyilok." (Kilátás, 133.) A meghittség hiányát érzékelteti azzal, ahogyan a Darabolásban írja „Valaki mindig néz, rengeteg a leskelődő az utcákban, figyeltem meg. Néznek, néznek, hogyan nézek ki. Sohasem panaszkodtam. Meleg számon csöngött Sznék, nadrágja lecsúszott. Körülnézett, nem lesik-e meg. – Mássz rám – mondta.” (Darabolás, 172)

Az érzelmi elköteleződés egyáltalán nem jellemzi a szereplőket: „vannak nőim, barátnőim nincsenek” jelenti ki a Hasadás egyik szereplője is. Egyes elbeszélőknél pedig mintha igény se lenne a bensőséges kapcsolatokra: „Nem érdekel semmi, sem a plakátvalóság, sem én, sem a párkapcsolatok pszichója, nyomora. A közös evés, fekvés, párzás, kelés, a másik lelkének nyomora.” (Hasadás, 109). Szereplői egytől egyig emocionálisan kiszolgáltatottak, és a konvencionális emberi kapcsolatok kialakítására kénytelenek, de mindeközben, mintha esélyük se lenne rá: „Ülök a fehér, kerti székben, azt mondja, hogy nincs is igazi. Miről beszél? Arról beszél, hogy nem jön össze, nem jön össze ez a szerelem.” (Kilátás, 145)

A metaforákon, absztrakt, pornográf elemeken kívül Brenzovics Maraianna regényeiben központi helyet foglal el világegyetem, az összefüggések, az értelem keresése, amit olykor filozofikus fontosságú mondanivalóvá próbál emelni: „De nem tudtam meg soha, mire is szomjaztam, sohasem érthettem meg, hogyan történhetett, hogy így kell élnem, hogy élnem kell.” (Darabolás, 213) – zárja második regényének utolsó fejezetét.  Életművében pedig többször is hangsúlyozza, hogy „Minden történés azért történik meg, mert meg kell történnie.”
(Darabolás, 53)

Brenzovics Marianna kétség kívül különleges életművet hagyott hátra, ami absztraktabb, mint a saját kilátása, számtalan elemzési módot kínálva ezzel. Írásai olvashatóak önértelmezésekként, kárpátaljai közérzetrögzítésként, feminista nőregényként stb. Ha egy idő előtt lezárult életműről van szó, akkor mindig nehéz a közhelyes megállapításokat kikerülni, mégis elégikus belegondolni, milyen művekkel színesíthette volna még a magyar prózairodalmat.