Hírlevél feliratkozás

Keresés

Próza

Kovács Adél Jenifer: Ködöt lélegzek (regényrészlet)

Fotó: a szerző archívuma

felemelem a bal lábamat, hogy kilépjek a bugyiból, megtántorodok, de nem esek el. a vizes talpamra homokos föld tapadt. mint a fogfájás, ahogy az idegen át egyenesen az állkapocsba, az egész arcba, az egész fejbe hasít, úgy villódznak előttem a képek.

Bővebben ...
Folyó/irat/mentés

Kádár Fruzsina: Pályakezdés mesterfokon – 2025 szeptember-októberi lapszemle

Montázs: SZIFONline

A-tól Z-ig irodalmi folyóiratot nem sokszor böngész végig az ember, akkor sem, ha vérbeli bölcsész. Szomorú felismerés, letagadni aligha lehet, esetleg rendszeres Írók Boltjába járással kompenzálni. Egy vers, próza, esetleg tanulmány kedvéért képes vagyok egész lapszámok megvételére, hogy aztán időhiányt meg egyéb kifogásokat mormolva nagy eséllyel többet feléjük se nézzek. Pedig jó elmerülni egy-egy szerkesztői koncepció mikrokozmoszában, tüzetesen átrágni magam a különféle tematikus blokkokon, nyomdafriss megjelenéseken, sehol máshol fel nem lelhető szakmunkákon. Le kell lassulni kicsit, hogy élvezni lehessen a papíralapú folyóiratok világát – a lapszemléhez válogatva is valahol ezt az érzést igyekeztem nyakon csípni.

Bővebben ...
Költészet

Gyetvai Balázs: Lerakódás

Fotó: A szerző archívuma

a zuhany alatt / átfolyik lassan a jelenbe

Bővebben ...
Költészet

Ormay Lili Zsófia: Hegyek

Fotó: Pauline Villain

borostádon naplemente / szád sarkában fűvel benőtt út

Bővebben ...
HISZTI

HISZTI - Endrey-Nagy Ágoston: Magyarázat

hiszti eredetileg a női testhez kötődött – görög-latin eredetű, a 'méh' szóra vezethető vissza. A 19. századi orvosi diskurzusban a női idegrendszerhez kapcsolták, sokáig stigmatizáló diagnózisként használták. Aztán mindenkié lett: a köznyelvben mára levált a klinikai kontextusról, pejoratív árnyalatot hordoz, a túlzónak, irracionálisnak ítélt érzelmi reakciót nevezi meg. Hisztizik a gyerek, az anyós, a férfi, ha beteg – hisztiznek az írók is!

Sorozatunkban kortárs magyar szerzőket kértünk fel, hogy értelmezzék a kifejezést. 

Bővebben ...
Műfordítás

Raphael Dagold versei (f. Murányi Zita)

https://www.raphaeldagold.com/

Amikor a fekete kis kecske vére lefolyik / a vágóhíd padlóján a parasztház mögött

Bővebben ...
Próza

Varga László Edgár: Iepuraș Béla

Fotó: Szentes Zágon

Csak az általános idő múlásával vált lassan nyilvánvalóvá, hogy az ő, a Iepuraș Béla ideje nem múlik többé. Nem gyűltek például tovább a szeme sarkában a szarkalábak. Ha hetekig nem mosta meg, akkor sem zsírosodott a haja, sőt nem is nőtt. Nem nőtt a körme sem, de ami igazán meglepte: nem nőttek többé a metszőfogai.

Bővebben ...
HISZTI

HISZTI - Kiss Lóránt: Hasítás

hiszti eredetileg a női testhez kötődött – görög-latin eredetű, a 'méh' szóra vezethető vissza. A 19. századi orvosi diskurzusban a női idegrendszerhez kapcsolták, sokáig stigmatizáló diagnózisként használták. Aztán mindenkié lett: a köznyelvben mára levált a klinikai kontextusról, pejoratív árnyalatot hordoz, a túlzónak, irracionálisnak ítélt érzelmi reakciót nevezi meg. Hisztizik a gyerek, az anyós, a férfi, ha beteg – hisztiznek az írók is!

Sorozatunkban kortárs magyar szerzőket kértünk fel, hogy értelmezzék a kifejezést. 

Bővebben ...
Műfordítás

Silvia Avallone (f. Sokcsevits Judit Ráhel): A keményszívű II.

Fotó: Giovanni Previdi

A Corso Italián hömpölygött a tömeg. A bárok neonfényei és a lampionok, a folyamatos, nagyhangú lárma, a fagyi-, ostya- és pizzaillat ébren tartotta a várost. Az izzadt turisták egymásra torlódtak, mindenki a Bovio térre igyekezett, hogy le ne maradjon a tűzijátékról. A türelmetlen sokaság elbágyasztott, elringatott. Hagytam magam sodorni.

Bővebben ...
Műfordítás

Silvia Avallone (f. Sokcsevits Judit Ráhel): A keményszívű I.

Fotó: Giovanni Previdi

Folyamatosan beszéltünk, mégsem mondtunk semmit: csak a test számított, a magnetikus vonzású. Csiklandozásokból, ingerlésekből állt a nyelvünk, térdek és könyökök összekoccanásából. A kabócák ciripelése az ágak alkotta boltívből fülsértő volt, de csak növelte az érzést: itt akarunk maradni, ahol olyan erősen dübörög az élet, hogy az már súrolja a halhatatlanságot.

Bővebben ...
Próza

Tóth Vivien: Elefántsimogató (regényrészlet)

Fotó: Szokodi Bea

A többiekkel gyógyszerosztásnál koccintunk az újévre egy pohár vízzel. Még utoljára kinézek az utcára, ahonnan egyre több dudaszó szűrődik be.

Bővebben ...

Molnár Illés versei

Biztosak csak egyben lehetünk: / a neve ménes, mert sokan vannak. // Jönnek belülről fölfelé

Molnár Illés 1981-ben született, Költő, kritikus. 2004 óta publikál verset, irodalom- és színházkritikát. Első kötete 2013-ban jelent meg Hüllők és izzók címmel a FISZ gondozásában. Szerkesztőként az ÚjNautilus portál versrovatát és a Százéves átlag kortárs zeneblogot (Lesi Zoltánnal közösen) gondozza.

 

 

Erdőavatás

 

Kiettem a hangot a szélből.

A szádba adom most, hordoznád el nekem,

mert már jó ideje nem hallok tisztán.

 

Erdőavatáskor fogaid közé nyúlok,

óvatosan kiemelem onnan

és a fák közé engedem játszani.

 

Leások a legvastagabb gyökérig,

ráharapok egy lehullott ágra,

csontjaimban hallgatom szuszogásod.

 

 

 

A mozgólépcső alján

 

Évek óta várjuk a metrót.

Van út a folyó alatt, hinni

akarjuk az átkelést száraz lábbal,

a kibukkanást a fényre.

 

A mozgólépcső alján kapjuk oda

fejünket a levegő hangjaira.

Ők azok, gondoljuk egyszerre,

és most repülni  tanulnak.

 

Tudjuk: mindegy, hányat

ver a szárnyuk, az a fontos,

az árnyék milyen mélyre vetül alattuk.

 

A levegőben is csak egy út van,

és az rajtunk, árnyékok völgyén át vezet.

Mikor felszínre sodor a járat, repülő

testeket vedlik a beborult ég.

 

Nem maradt semmi fölöttünk,

csak amit eddig hitnek hittünk.

Sohasem voltunk egyedül,

és most magunkra maradtunk.

 

 

 

Záródó ajtókon át és tovább

 

Patás tömegek közelednek zúgva

az összetartó sínpárok üregeiből.

A hangosbemondó hetedjére

parancsol le a biztonsági sávról:

 

”Kérjük hagyják maguk mögött

a neonfények hazug terét” - ismétli.

Biztosak csak egyben lehetünk:

a neve ménes, mert sokan vannak.

 

Jönnek belülről fölfelé,

pont ahogy mi is élünk.

Özönlő patadobogás,

föl a gerincen,  a tarkón át és ki a szájon,

 

szerelvényekbe ér a fogsorok közül.

Záródó ajtókon át és tovább, ki a fénybe.

Az ügetés zajából némi huzat marad a bőrön,

redőket ás belé, ott ragad.

 

Kihordjuk most az ég zuhogó madarai alá

megszellőztetni az elázott árkokat magunkon

és a száradást nevezzük megkönnyebbülésnek?

 

Vagy induljunk a folyó spirálja alatt

a város belsejébe, ahol a torony mutatói

egyszer összeérnek, és kettémetszik

 

a rossz helyre nőtt szárnyakat,

folyton növő patákat?

Végül csak a hangosbemondó

marad, mint a vizek zúgása, velem.