Hírlevél feliratkozás

Keresés

Próza

Benkovics Judit: Tíz perc

Fotó: a szerző archívuma

Mellénk lép egy szemüveges ember, nagyon magas, vicces kalapban és fekete pólóban, hatalmas bőrönddel, próbálom kitalálni vajon mi lehet benne. Talán egy torta. Az mégsem lehet, mert elolvadna. Vagy egy varázspálca, bár ahhoz túl nagy az a táska, pedig akkor idevarázsolhatná a vonatunkat.

Bővebben ...
Költészet

Demeter Arnold: Egy falunak tizennégy meséje

Fotó: Kelemen Kinga

A gyászfalu gyilkosai / magukra veszik a következő éjeket.

Bővebben ...
Próza

Takács-Csomai Zsófia: Extraszisztolé

Fotó: a szerző archívuma

Próbálom felidézni a hetekkel ezelőtti önfeledtséget, de olyan távolinak érzem, mintha sosem lett volna. Arcomat megtörölve a tükörbe nézek. Jóideje mindent más szemmel látok, beleértve magamat is.

Bővebben ...
Költészet

Filotás Karina: Ez a város

Fotó: Besenyei Lili

szél cibálja plakátbőrét, / bordái között lüktet a Duna

Bővebben ...
Próza

Meggyes Viola: Unakit

Fotó: a szerző archívuma

Kereszt autója furcsa volt. Egy régi BMW, amiben nem működött a sebességmérő, az volt a csoda, hogy egyáltalán elindult. Attól tartottam, ha felnyitom a motorháztetőt, a motor helyett egy seprűt találok benne.

Bővebben ...
Költészet

Hegedüs Anna versei

Fotó: Tóth Anna

borkán leszek a sufniban / levesznek évente egyszer

Bővebben ...
Költészet

Martzy Réka: lányok

Fotó: Szűcs Anna Emília

darazsakra lépünk néha, / hogy sírhassunk, mert így láttuk

Bővebben ...
Próza

György Alida: Pű, pű, pű

Fotó: a szerző archívuma

Még a tavalyelőtti esés után figyeltem fel rá, hogy mindenki sokkal kedvesebb, ha bottal járok, úgyhogy már inkább le sem teszem. Ha meglátok valakit az utcán, rögtön görbítem a hátam. Olyankor megállnak, érdeklődnek a hogylétem felől. Én meg mondom nekik, hogy egyedül vagyok, nincs segítségem, derekam, hátam, lábam, kezem fáj, de lényeg, hogy egészség legyen.

Bővebben ...
+SZIF

Szita György visszatér: Török Lajos interjúja Győri Péterrel

A 96. Ünnepi Könyvhéten jelenik meg a Szépirodalmi Figyelő Alapítvány kiadásában Szita György nyolc kötetből álló bűnügyiregény-sorozatának első három darabja. A szerző neve a mai magyar krimiolvasók számára aligha ismerős. Azok viszont, akiknek a Kádár korszak népszerű irodalma valaha a látóterükbe került, talán emlékeznek arra, hogy Szitának az 1980-as évek végén két bűnügyi regénye is megjelent.

Bővebben ...
Csízió

Csízió - Bánki Benjámin: izommemória

 

Szerzőink értik a csíziót!

Öt költőt kértünk arra, hogy értelmezzék a csízió kifejezést. Eredetileg olyan naptárat jelentett, amely nemcsak az év rendjét, hanem jövendöléseket, álomfejtéseket is tartalmazott. Egyfajta kézikönyv volt az időhöz – hiedelmekkel, figyelmeztetésekkel, tanácsokkal. De hogyan értelmezhető ma ez a szó, amely valaha a rendet jelentette? Miképpen szólal meg most, amikor már nem tudjuk biztosan, mihez is rendelhetnénk?

Bővebben ...
Csízió

Csízió - Kazsimér Soma: Légzőnyílásaimon keresztül először kapok levegőt

 

Szerzőink értik a csíziót!

Öt költőt kértünk arra, hogy értelmezzék a csízió kifejezést. Eredetileg olyan naptárat jelentett, amely nemcsak az év rendjét, hanem jövendöléseket, álomfejtéseket is tartalmazott. Egyfajta kézikönyv volt az időhöz – hiedelmekkel, figyelmeztetésekkel, tanácsokkal. De hogyan értelmezhető ma ez a szó, amely valaha a rendet jelentette? Miképpen szólal meg most, amikor már nem tudjuk biztosan, mihez is rendelhetnénk?

Bővebben ...
Csízió

Csízió - Kupihár Rebeka: ünnepnapok

 

Szerzőink értik a csíziót!

Öt költőt kértünk arra, hogy értelmezzék a csízió kifejezést. Eredetileg olyan naptárat jelentett, amely nemcsak az év rendjét, hanem jövendöléseket, álomfejtéseket is tartalmazott. Egyfajta kézikönyv volt az időhöz – hiedelmekkel, figyelmeztetésekkel, tanácsokkal. De hogyan értelmezhető ma ez a szó, amely valaha a rendet jelentette? Miképpen szólal meg most, amikor már nem tudjuk biztosan, mihez is rendelhetnénk?

Bővebben ...

Lanczkor Gábor naplói

Út Szegedre. Enying körül, a Mezőföldön megint a rémkép: a gabonakonkjuktúra és a tökéletességre törekvő erdőirtások; a napóleoni háborúk idején a somogyi gazdák a Balatont is lecsapolták volna, a tervrajz megvolt. A Duna vastag kontúrvonala, mely itt valahogy mindkét irányba tartva, minden alkalommal megnyugtat. Megbeszéljük a lányokkal, hogy a család fele az Alföldön, fele a Dunántúlon született. Kiskunmajsa környékén megejt a vízió, hogy milyen lehetett az Alföld, amikor még nem pusztán szántóföldek egybefüggő hálózata volt.


Téli naplók

„Egy jóléti államnak a körvonalai kezdenek kibontakozni hárommillió koldus országából. Hárommillió demokrata paraszt él termelőszövetkezeti demokráciában, először a világon, tehát itt olyan dolgok történtek az elmúlt években, amelyek felmérhetetlenek. Én egyet hiányolok csak, és itt lehetne nekünk nagyon nagy munkánk: a hitet erősíteni a szocializmusban” – mondta Latinovits Zoltán az utolsó tévéinterjújában.

Egy körrel beljebb: felköltözünk egy időre a hegyi házba. Hajnalban a dombok puhaszürkén lógnak le a láthatatlan Balatonig, mint egy pléd. A völgy mélyén a köveskáli út aszfaltcsíkja tompán fénylik az esőtől.

Kiléptem ma reggel a présházból (a hamut vittem ki), és egy őz állt velem szemközt az erdőszélen. Csak akkor vettem észre, amikor megmozdult. Utólag meglepett, hogy milyen termetes. A bundája csapzott volt és sáros.

Dylan Thomas verseskönyvének sajátkezű fülszövegéről a húsz évvel ezelőtti kamasz-fennsík jut eszembe a kvarneri szigeten (soha nem találkoztunk ott fönn senkivel, szikrázott a nyár), a magányos, keménylombú tölgyek és a szárazon rakott, tetőtlen birkakarám, a karámon belül földbe döngölt kövekből kirakott nap és csillag. „Kötözni való bolond lennék, ha nem volnának.”

Kolompolnak alkonyatkor a birkák, a bozótosban fácánok dürrögnek.

Kasszandra-álom: a németek ugyanúgy megpróbálják majd írmagostul kiirtani az országukba befogadott muzulmánokat és utódaikat, ahogyan a németek tették ezt az országukba befogadott zsidókkal.

Északról a kopár erdőn is átüt néhány csillag.

*

 

 

Kiskamaszként, tiszta estéken, a város peremén, a szombathelyi Joskar-Ola lakótelep vasút melletti, aszfaltos sportpályájának kezdőkörében feküdtem, és egy egyszerű csillagtérképhez hasonlítgatva bámultam az eget az akkori legjobb barátommal.

Az általam előfizetett hetilap utolsó oldalán, a nevetnivalónak szánt naiv és nem naiv sajtóidézetek között olvasom a következőt: „Gönczi Antal kora gyermekkorától fogva részese a paraszti életnek. Évekig jegyzetelte emlékeit, és magánkiadásban – szerkesztő, lektor segítsége nélkül – tette le valóságmesékből szőtt meséit az olvasók asztalára. (…)

            – Megyénk négy ismert szövetkezetében évtizedekig figyelhette a szövetkezeti élet változásait. Innen származnak meséinek történetei?

            – A szövetkezeti életben benne éltem, sorsszerűen terhelődött eredményeivel, ellentmondásaival az idegeimre. Akár büszkék is lehettünk magunkra. Bennem azonban folyamatosan kísértett az érzés, hogy mindezt elérhettük volna a magyar nemzetfenntartó talapzata, a parasztság megroppantása nélkül.”

Rettentően vicces, sőt: fergeteges a büdösparaszt horthysta sztereotípiájának reflektálatlan továbbélése.

Akár büszkék is lehettünk magunkra. Súlyos mondat.

Lejött a hó a Bakonyból, reggelre hét-nyolc centi leesett itt fönn a hegyen és lenn a völgyben, a faluban is; Köveskálon szinte semmi.

Fát vágok, fúj a szél, érzem a kályhában égő hordódongák füstjének szagát.

A vaklik (a négyszögletes bemélyedés a dongapincék belső függőleges falán) a spiritusz helye: itt tartják az öregek a pálinkát.

A regényt visszamosni a versbe, mint egy fordított-aranymosó; nem verses prózaként.

 

*

 

Út Szegedre. Enying körül, a Mezőföldön megint a rémkép: a gabonakonkjuktúra és a tökéletességre törekvő erdőirtások; a napóleoni háborúk idején a somogyi gazdák a Balatont is lecsapolták volna, a tervrajz megvolt. A Duna vastag kontúrvonala, mely itt valahogy mindkét irányba tartva, minden alkalommal megnyugtat. Megbeszéljük a lányokkal, hogy a család fele az Alföldön, fele a Dunántúlon született. Kiskunmajsa környékén megejt a vízió, hogy milyen lehetett az Alföld, amikor még nem pusztán szántóföldek egybefüggő hálózata volt.

A lakásban, ahol egy éve nem jártam (több mint egy évig a barátaink lakták) az íróasztalon vörösmárvány talapzatra fektetett tollszár vár, mellette tintásüveg. A tollat Velencében vettem tizenöt éve, a vésett márvány egy irodalmi díjként kapott bronzplakett talapzata. Tízéves ambulánslapra jegyzem le ezeket a sorokat a jéghideg lakásban; a tollal.

Szentül hiszem, hogy a végén más se marad, csak az ürességben süvítő verssorok, amiket a Szentlélek süvített a fülembe.

A henyei hegyen a hálószoba ablaka mögött az erdő süvített éjszakánként; itt, a negyedik emeleti lakás erkélye fölött a puszta felleges ege néma.

A Várkertben már nem látszik a nagy tölgyfán a fekete festékszóróval ráfújt, bekarikázott A betű.  A megduzzadt Tisza ráncosan hömpölyög a fakó napfényben. A szalámiüzem szárítótornyának gőze a folyó fölött, mint lófarkas zászlók.

Újra Henyében. Egyetlen hegyi éjszaka után visszatérünk a lenti házba. Fagyott hó. Északi szél, déli napfény, miniatűr erdőrészletek az osztott ablak négyszögeiben. És ami Horatiusnak nem adatott meg: boldog-derűs, kerek család.

Szajkó fürdi le a friss havat a diófa vastag alsó ágáról.

Mintha gőzölögne az aszfalt, kavarog a szélben a porhó.

Lanczkor Gábor (1981). Ez idáig tizenöt kötete jelent meg: versek, regények, gyerekkönyvek és egy-egy dráma- és tanulmánykötet. Legutóbb: Monolit. Válogatott és új versek, Jelenkor, 2018. Feleségével és két kislányával másfél éves szegedi tartózkodás után jelenleg megint régi otthonukban, egy balatonhenyei karanténban él.