Hírlevél feliratkozás

Keresés

Műfordítás

Luciana Ratto (f. Sokcsevits Judit Ráhel): Apu, melyikünket mentenéd meg?

Fotó: a szerző archívuma

Azt mondják, a második gyerekkel megduplázódik a szeretet, azt mondják, hogy ezt kell mondani az elsőszülötteknek, de most két kiskutyaszem könyörög, hogy őt válasszam, és hagyjam veszni a másikat.

Bővebben ...
Műfordítás

Andrei Dósa (f. Horváth Benji): Sok erő és egy csipetnyi gyöngédség

Fotó: Veronica Ștefăneț

Igyekszem a lehető legokésabban hozzáállni a nőkhöz, még ha nagyrészt nőgyűlölő és szexista klisék sorozatába csúszik is bele az agyam. Mindenféle disznó vicceken nőttem fel, amelyeknek a főszereplői Móricka és Bulă voltak. Gyakran éreztem kísértést, hogy mint a viccben Bulă, azt mondjam a barátnőimnek, tetszik, ahogy gondolkodsz.

Bővebben ...
Költészet

Holczer Dávid versei

Fotó: Szántó Bence Attila

Isten tudja mire képes / egy ember seprűvel a kezében

Bővebben ...
Próza

Baqais Dávid: nem lenne boldogabb

Fotó: James Herbert

és akkor se lenne boldogabb, ha aztán öt vesztes pályázat után elkezdene egy kocsmában pultozni, hogy leplezze az ismerősei előtt az örökölt transzgenerációs vagyonát, ami miatt folyamatos bűntudatot érez, de akkor se, ha megtudná, hogy a barátjának háromszor annyi van a takarékszámláján, mint neki, és ő még bűntudatot sem érez

Bővebben ...
Próza

Szeifert Natália: Kopognak

Fotó: a szerző archívuma

részlet a Hóember a Naprendszerben című regényből

Bővebben ...
Költészet

Zsigmond Soma versei

Fotó: Pénzes Johanna

Lépteid alatt felnyög a parketta, ablakot nyitsz, / a levegő idegen csípése nem ébreszt fel.

Bővebben ...
Költészet

Kollár Árpád versei

Fotó: Keller Ami

az almahéjon azt a pici, barna a foltot

Bővebben ...
Próza

Murányi Zita: Halálfélelem

Fotó: a szerző archívuma

A férfiaktól is ösztönösen tartok, képtelen vagyok nem hidegen viszonozni az érintést, ujjaimat egyedül a pusztulás mozgatja, amihez érek, tönkremegy, atomjaira hullik.

Bővebben ...
Próza

Lázár Bence András: Saldanha. Lisszabon. Kacsakagyló.

Fotó: a szerző archívuma

Azt mondják, Lisszabonban, a fehér városban, egészen máshogy megy le a nap. Legalábbis a portugálok ezt hiszik, és azon a csütörtöki délelőttön egy bizonyos Weisz Máté és egy bizonyos Perr Rebeka is ezt hitte.

Bővebben ...
Költészet

Benkő Imola Orsolya versei

Fotó: Szerdahelyi Mátyás

helyzet van a 10. C osztályban a kolléga / túl fiatal

Bővebben ...
Költészet

Saád Anna versei

Fotó: Sárközi Bence

de bennem ragadnak tanításaid / amik szerint élnem kéne

Bővebben ...
Költészet

Vincze Szabolcs versei

Fotó: Pavlovits Gitta

A Braille-írás panaszkodik / a hozzád érő kezekről

Bővebben ...

Fenyvesi Orsolya versei

Nem, Camelot nem átjáró, nem, / a történelem varázstárgyai, ezek a szerelmi ereklyék, / a csontok nem átjárók, és / nincs, ami nyargal. / Regényesen futna. / Ezt érzem most. // Csak amikor újszülöttemet / tartottam karomban, gondoltam, hogy / ő lehetne átjáró, / ha elhiszem, hogy fehér lap, / és nem írok rá szóval, / de már akkor késő volt, / amikor megszólítottam.

 

Fenyvesi Orsolya 1986-ban született Szekszárdon. Költő, műfordító, szerkesztő. Legutóbbi kötete 2018-ban jelent meg A látvány / kommentárok meg nem írt versekhez címmel a Scolar Kiadó gondozásában. 2015-ben Versum-díjban részesült.

 

 

Nem átjáró

 

Amikor először olvastam Camelotról,

hittem, hogy májusban a zöld

mindenkinek megidézi tornyait.

A fény kardjairól csöpögött a víz,

miután lemészárolta a felhőket,

de dicsőség volt.

 

Aztán hagytam, hogy olvassanak, és

szavam

minden résen áthaladt.

Komótosan.

 

Nem, Camelot nem átjáró, nem,

a történelem varázstárgyai, ezek a szerelmi ereklyék,

a csontok nem átjárók, és

nincs, ami nyargal.

Regényesen futna.

Ezt érzem most.

 

Csak amikor újszülöttemet

tartottam karomban, gondoltam, hogy

ő lehetne átjáró,

ha elhiszem, hogy fehér lap,

és nem írok rá szóval,

de már akkor késő volt,

amikor megszólítottam.

 

 

Nem a költőt

 

            „Ajaj, maga nem a költőt szereti bennem!”

            (József Attila Vágó Mártának)

 

Tapsikolnak

tapsikolnak hát

bár inkább tapsikolnának

csak folyna még lágy meleg

vére dalnokuknak

 

De én “jázminok” alatt mindig

jácintokat értettem

És magasságos halottjai a Földnek

az elkövetkezettek

mind belém voltak szerelmesek

 

Csak az a valóság ami megtörténik velünk

az összes többi mese

Költészet az ami van de nem történt meg

 

nem szeretted eléggé?

hát meghalt.

 

én pedig versében

jázminok helyett mindig jácintokat láttam

hagymás rózsaszín még illatosabb

 

de az én kezem lisztes.

 

El kell ásnom s térképen x-szel jelölnöm koronámat.

Milyen szaga lehetett József Attilának?