Hírlevél feliratkozás

Keresés

Költészet

Ayhan Gökhan versei

Fotó: Vas Viktória

nem fizettek közös költséget, / kilakoltatták őket.

Bővebben ...
Próza

Szöllősi Tamás: Űrutazás

Fotó: a szerző archívuma

Nem válaszoltam, csak ösztönösen gyorsabban kezdtem tekerni. Ujjaim ráfeszültek a kormányra, és már nem volt idő gondolkodni. Éreztem, hogy a kerék alatt recsegnek a kövek, a pedál szinte perzselte a talpam. Ervin nem csak gyors, hanem vakmerő is volt.

Bővebben ...
Költészet

Katona Ágota versei

Fotó: Tinordi-Karvaly Bence

A halovány Európában / fogynak a színek

Bővebben ...
Próza

Bánfi Veronika: A telhetetlen

Fotó: a szerző archívuma

Körbenézek a rozsdamentes acéltermékeknél, de azt hiszem, nem illik csontozókést tenni a fa alá. Nem is kockázatmentes, ha számításba vesszük a karácsonyi ebédek feszült hangulatát.

Bővebben ...
Költészet

Zudor Boglárka versei

Fotó: Sárvári Géza

A pekándiós latte / És Karády a kedvence

Bővebben ...
Műfordítás

Tess Gallagher versei (f. Lauer Péter)

Fotó: Morella Muñoz-Tebar T.

A vizsgálat szerint 13 %-kal / gyengébben pumpál a szív

Bővebben ...
Próza

Haramza Kristóf: Fogadás

Fotó: a szerző archívuma

Nem akartam elhinni, hogy ennyire beszariak. Abban volt igazság persze, hogy ettől a Korpától, ha iszik, sok minden kitelik. Mégis kíváncsi voltam. Ha nem provokáljuk, nem itatjuk és figyelünk rá, miért ne lehetne vele józanul diskurálni?

Bővebben ...
Költészet

Taizs Gergő: A keretein túl

Fotó: Pápai Zoltán

mégis / fákat ölelnél kiszáradásig

Bővebben ...
Költészet

Nagy Balázs Péter versei

Fotó: Pinczési Botond

Így lehet hát megismerni magamat, / mint szavaimat visszhangzó mitológiát

Bővebben ...
Műfordítás

Vetle Lid Larssen (f. Patat Bence): A csillagtudósok

Fotó: a szerző archívuma

És az expedíció harmadik tagja, a magyar Sajnovics? Ő vajon már a kezdeti szakaszát élte annak, ami tragikus sorsát okozta? Úgy vélem, erről megoszlanak a vélemények. Nem tudom, Ön mennyi információ birtokában van. Az a különös, hogy kedvelem Hellt: szent volt, tudós, a nagy igazság harcosa. De miért döntött úgy, hogy becsapja az egész világot?

Bővebben ...
Próza

Takács-Csomai Zsófia: Mari egy napja

Fotó: a szerző archívuma

Langymeleg, tavaszias idő fogadta, mikor kilépett az utcára, ezért úgy döntött, hogy a hosszabb úton indul el haza. Már egészen közel járt a kedvenc pékségéhez, amikor hirtelen erősen nyilallni kezdett a homloka. Érezte, hogy a szarv jelentősen megnőtt, és így már bizonyára a kendő alatt is szembetűnő.

Bővebben ...

Préselt város

Szabó Krisztina és Szabó R. Ádám rotterdami levelesládája
A Wilheminaplein-nél hiányzott egy múzeum a felsorolásból, a hangminőség is kicsit másnak tűnt, és valahogy az egészből áradt az az érzés, amikor az ember egy új ismerősének először látja az érettségi fotóját, a forma ugyanolyan, de a részletek teljesen másak. A következő logikus következtetés, természetesen, nem az volt, hogy a metróvezető esetleg egy régi hangfájl-listát töltött be induláskor, és ezért szól olyan idegenül ismerősen a máskor megnyugtatóan rutinos felvétel, ezt ugyanis megelőzte az a gondolat, hogy itt most velünk épp a múltba robog a metró.

 

Szokták mondani, hogy az ember felül a nosztalgiavonatra, de az talán mégsem pont ilyen – ez a gondolat futott át bennem egy májusi szombat reggelen, amikor épp megbeszéltük néhány percnyi utazás után, hogy mind a kettőnknek olyan érzése van, mintha épp rossz időben, sőt korban szálltunk volna fel a metrószerelvényre.

 

Egészen triviális apróság indította el bennünk a gondolatmenetet, a hangosbemondó „néni” előre felvett, egyes megállókhoz kapcsolódó mondatai, amelyek máskor észrevétlenül simulnak bele a napi, menetrendszerinti metrózás akvarellszerűen összemosódó, színes egyvelegébe, ezúttal szúrták a fülünket.

 

A Wilheminaplein-nél hiányzott egy múzeum a felsorolásból, a hangminőség is kicsit másnak tűnt, és valahogy az egészből áradt az az érzés, amikor az ember egy új ismerősének először látja az érettségi fotóját, a forma ugyanolyan, de a részletek teljesen másak.

 

A következő logikus következtetés, természetesen, nem az volt, hogy a metróvezető esetleg egy régi hangfájl-listát töltött be induláskor, és ezért szól olyan idegenül ismerősen a máskor megnyugtatóan rutinos felvétel, ezt ugyanis megelőzte az a gondolat, hogy itt most velünk épp a múltba robog a metró.

 

És hát egy ilyen időutazás után hova lenne nagyobb értelme menni, mint múzeumba. A MiniWorld Rotterdamba ideköltözésünk hete óta el akartunk jutni, aztán mindig volt valami fontosabb egészen addig, amíg nem tudatosult bennünk, hogy akármennyit városnézhetünk, még mindig alig ismerjük az egymásra épülő rutinútvonalakon kívül eső városrészeket, ezért érdemes lenne felülről is megnézni, hogy mibe folydogálunk bele mi is, nap mint nap.

 

A nézőből Góliátot varázsoló kiállítás témája Rotterdam és a környékbeli városok bemutatása egészen részletgazdag és élethű módon. Amikor a bejárathoz érünk, mégis szürreálisan ismerős hangulat kap el: apró szobákban pár centis tulipános láda, huszár ruha, piros-fehér-zöld takaró az apró ágyon. A tájékoztatóból kiderül, hogy ez egy különálló rész, budapesti századelős szobácskákba pillanthatunk be.

 

A fő kiállítóteremben (535 négyzetméter) a város emblematikus épületei mellett megismerhetjük a fontos csomópontokat, de ha figyelmes az ember, talál néhány autóbalesetet, úton átszaladó libát, helikopterről tehenet kifogó farmerlányt is. A várost olyan részletesen tárják elénk, hogy – jó holland szokás szerint – még a házak nappalijába is be lehet látni.

 

Időutazás az időzutazásban: Rotterdam egyik külvárosában néztük a kutyáját biciklikosarában szállító lányt, amikor sötétedni kezdett. Mivel ebben a kiállításnyi világban minden perc egy óra, így huszonnégy perc alatt felkel a nap, elindulnak a személyszállító vonatok, robog az úton az iskolabusz, lezajlik egy napnyi forgalom, majd elindulnak a tehervonatok, egyesével lekapcsolódnak az irodaházban a lámpák, és mindenki szépen hazamegy a párperces éjszakára.

 

Belevetjük magunkat mi is a gyorsított időbe, és többször is végignézzük a terem különböző szögeiből, ahogy felkel, majd lemegy a neon-nap, ahogy elsötétedik a festett égbolt, és kivilágosodnak a képzelt népek ablakai. Élvezzük a préselt időt, hogy lentről nézve időtlen monstrumokként magaslunk a rohangáló hollandus városlakók fölé, és eközben élvezzük utánunk érkezett nézőtársainkkal szembeni tudásfölényünket, hiszen ők még nem is sejtik, hogy pár perc múlva mini-napszakváltozásnak lehetnek majd tanúi. Még azt gondolják, az a fény és színvilág, amibe ők érkeztek, a megszokott, az állandó, és amikor elsötétedik vagy kivilágosodik minden, akkor veszik csak észre, hogy máris egy fél napja tátják a szájukat.

 

Kicsit ilyen az élet is itt. Az átmenetek észrevétlenek: mire észbe kapnánk, a pici Rotterdam tökéletes modellvárosát régen magunk mögött hagytuk az igaziért, a miniatűr járműveket a méretes metrókocsikért, a tulipános ládácskákat a magunk szedett-vedett bútoraiért. De közben magunkkal visszük most már a nagyvárosban megbúvó kicsi város látványát, a tudatot, hogy kicsit fentebbről nézve talán mi is pont ennyire jólesően részei vagyunk egy izgő-mozgó város rendszerének.

 

Szabó Krisztina - Szabó R. Ádám