Hírlevél feliratkozás

Please enable the javascript to submit this form

Keresés

Műfordítás

Xaver Bayer prózái

Még a papírpénzt is növekvő sorba raktam a pénztárcámban.
Lesi Zoltán fordításában

Egy nap elért engem is. Vettem egy iratmegsemmisítőt, és ledaráltam az évek óta felhalmozott levelezésemet, személyes feljegyzéseimet. Aztán elkezdtem rendet rakni a lakásban, kipakoltam a fiókjaimat, kidobtam mindent, amire nem volt szükségem, és a többit ergonomikusan rendszereztem. A könyveket, hanglemezeket, DVD-ket és számítógépes játékokat alfabetikus sorrendbe raktam. Amelyik egy kicsit is ciki volt, azt megsemmisítettem. A szekrénysorok látható részein lévő kacatokat kidobtam. Még a papírpénzt is növekvő sorba raktam a pénztárcámban.

Műfordítás

Ivan Wernisch versei

A ravatalozóban aludtunk a templom mögött.
Vörös István fordításában

Kadó mester lehúzta a jobb lábáról a cipőjét, és kidobta az ajtón, aztán megkérdezte: Hol a cipőm? / Ott, az ajtó mögött, mutatta az egyik tanítvány. / Hol a cipőm?, ismételte Kadó mester. / Az udvaron, találgatta egy másik. / Hol a cipőm?, ismételte Kadó mester. / A bal lábán! / Hol a cipőm?

Műfordítás

Friederike Mayröcker verse

a gázlángnak egy fogacskája hiányzik

a gázlángnak egy fogacskája hiányzik. / a pianínó egyedül kezd el játszani. / a lefolyócsatorna sapienzával bemocskolva. / harminc éve vagyunk elválasztva egymástól (amikor te voltál 30, / én épp akkor láttam meg a napfényt). / axiális, te nagy felugró. / variábilis sírba veled.

Költészet

Závada Péter verse

Megáll az álom távolabbi végében.

Folyamatos jelen. A halottak csoszogása / tisztán kivehető a kórus márványpadlóján. / És a bejárat fölött X. Ince hullazöld jobbja — / holtában is valóságosan int felénk, / és a kezek tulajdonosa visszalép / a hallgatás közepére. // Semmi etimológia: a nevet csak a hangzás / kötötte össze az agóniával. A medencék / vizében a tér abszolutizmus-kori képe

Kinder

Ayhan Gökhan gyerekversei

Aztán egy napon / magával ment el. / Lefekvés előtt néha erre gondolok, / s hullámzik a szám, / mint az őszi Balaton.

Az irigy asszony neve

Magát még kicsinálom egyszer, mondta neki Zója selymesen, mint a hó a Vologya Montana tetején. Zója gyakran beszélt havakkal, így aztán természetesen havasan is. Még a szája szélén is pelyhek jelentek meg, apránként a levesekbe szivárogtak. Urganszki Dolinán nem lehetett húsokat enni. Az irigy asszony nem nyirvákolt. Érthetőnek tartotta, hogy a fukar férfi, a zsaroló ikrek és a szigorú lány után ő következik. Úgy sétált bele az üstbe, mintha a hálószobájába sétálna.

 

Demény Péter 1972-ben született Kolozsváron. Déry Tibor-díjas író, költő, egyetemi oktató. A Látó folyóirat szerkesztője. Műfordítói munkássága is jelentős. Legutóbbi kötete: Lélekkabát (Lector, Marosvásárhely, 2015.)

 

Az irigy asszony nehezen feküdt bele a levesbe. Ott volt, és mégsem áztak ki a zamatai. Amikor pedig kiáztak, Zója Pintyán visszahőkölt. Nem ilyen levesre tettem, mondta mosolyogva, még az egymásra csúszott fogai is kilátszottak.

 

Zója Pintyán arról volt híres, már amennyire itt, Urganszki Dolinán bárki is híres lehetett, hogy a szemfoga és a bölcsességfoga egymásra nőtt. Szememben a bölcsességem, foglalta össze a tényállást, miközben hiúzásítástól hiúzvilágításig az üstöket kavarta. Egyszerre többet, mert Andrea Tulea ezredes nem tűrte a semmittevést.

 

Magát még kicsinálom egyszer, mondta neki Zója selymesen, mint a hó a Vologya Montana tetején. Zója gyakran beszélt havakkal, így aztán természetesen havasan is. Még a szája szélén is pelyhek jelentek meg, apránként a levesekbe szivárogtak. Urganszki Dolinán nem lehetett húsokat enni.

Az irigy asszony nem nyirvákolt. Érthetőnek tartotta, hogy a fukar férfi, a zsaroló ikrek és a szigorú lány után ő következik. Úgy sétált bele az üstbe, mintha a hálószobájába sétálna. Ez persze csak szóvirág, itt senkinek nem volt olyanja.

 

Befeküdni már nehezen feküdt. Előbb a csuklóját mártogatta az akkor még langyos lébe, a tenyerébe is vett kicsit, mintha forrásból szeretne inni, aztán beletérdelt. Zója Pintyán már-már türelmetlenkedni kezdett, nemsokára jönnek az emberek a gyerekbányából. Az irigy asszony még mindig teketóriázott, a merítő kanalat nézte, a távolba révedt.

 

Aztán mégis belefeküdt. Óvatosan, mint aki jégre fekszik, ahogy jégre feküdt minden hónapban, hogy megmutassa, nem adja akárkinek a testét. A jégkirály olykor eljött, magáévá tette, már amennyire magáévá tehette. De mindenki látta, hogy nagy fehér szakáll leng a Vologya körül.

 

A levesnek sem adta oda magát, holott a szokások ellen semmi kifogása nem volt. Andrea Tulea különben sem szerette a kifogásokat. Egyszer megjegyeztél valamit, és másnap már arra ébredtél, hogy lavinára ítéltek.

 

Az irigy asszony ízei ehetetlenek voltak, még a sokkal rosszabbal megszokott gyerekbányászok sem bírták megenni. Ma nem eszünk, mondták Zója Pintyánnak, de nem haragudtak rá. Tudták, egyetlenegy irigy asszony volt a vidéken, azt is Zinajda Sconcsnak hívták.

 

Demény Péter