Ezeket egyszerűen csak mind nézem

Részletek

Gothár Tamást György Alida kérdezte

György Alida: Számos zenei utalás tűnik fel a kötetben, te melyik három számot választanád hozzá betétdalnak?

Gothár Tamás: A kötetben felbukkanó utalások eredetijeiből nem tudok elképzelni jó kombinációt, de ha mégis azok közül kellene választanom, akkor a R’n’r 2000 a Hiperkarmától, a Sappy a Nirvanától és a Közöny a Hátsó Szándéktól. Egyébként így, utólag tűnt fel, hogy sokkal több Hátsó Szándék van a kötetben, mint azt eddig gondoltam. Ahogy a kérdés miatt ezen törtem az agyam, arra jöttem rá, hogy nem csak átvett sorok, de hasonló gondolatmenetek is vannak és közös motívumok is. Emiatt és mert számomra a hangulata is passzol, három Hátsó Szándék dalt választanék: Drágám, Mit tudhat még adni az élet és a Fénykép a polcon. De egy-két egyértelmű kivételtől (mint például az Együtt az utcán, vagy a Tökmindegy) eltekintve lehetne bármelyik számuk.

Gy.A.: Összehasonlítva a kéziratot és a kész kötetet, hogy látod, honnan hová jutottál el? Mennyire befolyásolt a szerkesztői perspektíva a kötet végső formájának létrejöttében?

G.T.: A kézirat sokat változott, főleg hogy szerencsére nem siettem vele, körülbelül három évig dolgoztam rajta, volt időm többször is félretenni majd újra elővenni. Emellett nagyon sok segítséget kaptam. Selyem Zsuzsával például még a folyamat viszonylag korai szakaszában többször átnéztük közösen, számos észrevétele volt, és segített szerkeszteni is. Úgy gondolom fel kellett volna tüntetni őt is, mint szerkesztőt, nagyon bánom, hogy csak utólag jutott eszembe. A sorrend és a szerkezet időközben öltött formát, elég korán kész is lett, és bár sok kisebb változtatáson esett át, nagyjából megmaradt az eredeti formájában. Valahogy adta magát az egész, az egymásra utaló versek aránya hasonló volt, tematikailag is könnyű volt csoportosítani, így elrendezni is aránylag könnyű volt őket, úgyhogy ebben nem volt elakadás. Amikor Horváth Benjivel először összeültünk megszerkeszteni a kéziratot, az már két éve meg volt írva, szerkezetileg már késznek gondoltam, de Benjinek volt pár szövegelrendezéssel kapcsolatos javaslata, kipróbáltuk, és valahogy letisztultabb lett az egész. Többféle különböző javaslatot fogadtam meg, a végső forma azt hiszem inkább több szerkesztői nézőpont egyvelegéből tisztult le.

Gy.A.: Azt mondod, már két éve kész volt a kézirat. Más szerzőknél gyakran előfordul, hogy rögtön elküldik a kéziratot valamelyik kiadóhoz, amint késznek érzik. Te miért vártál vele ennyi időt?

G.T.: A kézirat már korábban elkerült a FISZ-hez, és eredetileg a megjelenés dátuma is korábbra volt kitűzve, de ez kétszer is elhalasztódott. Nem is bántam különösebben, csak félretettem a verseket. Amikor egy idő után újra átnéztem, már örültem neki, hogy tudok még módosítani rajtuk. Eredetileg nem is úgy volt, hogy Horváth Benji szerkeszti. André Feri adta az ötletet, hogy kérjek fel valakit Kolozsváron szerkesztőnek, akivel élőben is össze tudok ülni. Benjivel korábban már átnéztünk pár verset együtt, akkor is jól ment a közös munka, úgyhogy megkérdeztem, hogy lenne-e kedve megszerkeszteni, és igent mondott. Ez már elég későn volt. Jót is tett a kötetnek, hogy nem googledrive-ban meg e-mailen keresztül dolgoztunk a megjelenés előtt. A közös szerkesztést alig pár hét alatt zavartuk le, több nap is reggeltől estig Benjinél voltam, de a kötet ez alatt a rövid idő alatt is sokat csiszolódott.

Gy.A.: Most, hogy kész a kötet, úgy érzed sikerült lezárni ezt a folyamatot?

G.T.: Azt hiszem igen, az agyam már egészen más szövegeken jár, volt egy hosszabb szünetem is, nem is tudom mennyi idő, egy szűk év talán, ami alatt csak pár jegyzet, meg néhány félkész vers íródott. Két-három hete fejeztem be az utóbbi időszak első verseit, és még hátravan pár, ami javítgatásokra szorul, ezek számomra már egészen másak, mint amik a kötetben vannak, mondjuk valószínűleg már én is másképp gondolkodom.   

Gy.A.: Váltás. A címadó versben megjelenítődő műszakváltáson kívül a kötet címe nagyon sok értelmezési lehetőséget hordoz magában, de ami biztos, hogy egyszerre jelöli valaminek a végét és valaminek a kezdetét. Számodra mit jelent ez a váltás, mi között történik meg?

G.T.: Voltak olyan variánsok is a címre, mint az éjszakai műszak, a harmadik műszak meg az éjszakai váltás, de a műszakváltás cikluscím is ezekből a címverziókból van összerakva. Az első elképzeléseim még főleg az éjjel-nappali közértes munkám élményanyagához kötődtek, de végül csak pár vers készült el ebben a témában, ami a kötetbe is bekerült. Az biztos, hogy amikor kiválasztottam a címet még egészen mást jelentett nekem, mint most. Időközben többször újraértelmeződött, meg egyéb jelentésekkel telítődött, de a saját lehetséges olvasataimat, értelmezésverzióimat nem szívesen sorolnám fel, és szeretném meghagyni másoknak is a teret. Érdekes lehet viszont, hogy Benji fülszövegében is van egy mondat, ami szerintem épp ezzel kapcsolatban vet fel egy értelmezési lehetőséget: „Kelet-Európában nyerít az idő, de nincs papagáj, és nincs idő sem: mindenki folytatja (örökli?) egymást a világvége után.”

Gy.A.: Akár ha csak a verscímeket nézzük a kötetben, nagyon fontos szerepet kap nálad az idő, a visszatekintés gesztusa. Lehet ezt a gyerekkorból felnőttkorba való átlépésként értelmezni?

G.T.: Lehet persze, bár én erre nem gondoltam még ebben a formában. Mondjuk elég sok coming of age filmet néztem akkoriban, ki tudja talán befolyásoltak. Az viszont foglalkoztatott, hogy mennyire mondható folyamatosnak az én, meg hogy milyen különböző verzióit fogadom el a múltbéli eseményeknek, és ebből milyen nézőpontokat tudok elbeszélhetővé tenni és mit nem. Például, hogy miket mosok össze, hamisítok meg, vagy épp miket temethettem el.

Gy.A.: Másik fontos eleme a szövegeidnek az urbánus közeg nyers valósága. A város bomladozik, akár az emlékeink, a szorongás az egyetlen, ami állandó. Ez az élményanyag inkább a szülővárosodból, Csíkszeredából vagy jelenlegi lakhelyedből, Kolozsvárból táplálkozik?

G.T.: Amikor ezeket a verseket elkezdtem megírni, Kolozsvár még mindig újdonság volt, így a kötetben inkább a konkrét vagy képzelt kolozsvári terek, például utcák vagy épületek hagytak először nyomot. Az is biztos, hogy nagyon sok mindent hoztam magammal Csíkból, így legtöbbször Csíkszereda a szorongások, meg a kisebb-nagyobb traumák tere. Sok esetben ezeknek a külső és belső tereknek valamiféle fúziója jelenik meg. De azért Kolozsváron sem telt eseménytelenül az elmúlt időszak, és pár vers azért lecserélődött időközben.

Gy.A.: Gyakran mutatod meg a város reggeli, ébredező arcát. Személyes tapasztalatból építkezel, mivel te magad is dolgoztál/dolgozol éjszakai váltásban, így első kézből tudod, milyen a munkásosztály szemével látni a környezetedet vagy kiegészíti a fantázia is a teremtett világot?

G.T.: A fantázia mindig kiegészíti a világot, ugyanakkor mondhatjuk, hogy személyes tapasztalatból építkeztem. Amikor az éjjelnappaliban dolgoztam, tényleg heti négyszer-ötször láttam, ahogy hajnalodik a Kolozsvári vonatállomás környékén, és általában főleg azelőtt volt időm lejegyezni ezt-azt, olvasni vagy figyelni a környezetre meg az emberekre, mielőtt befutottak az első vonatok. Volt, hogy reggel kezdtem dolgozni és volt, hogy reggel fejeztem be a munkát, ilyenkor gyakran írtam elalvás előtt. Meg hát mindig hajnalban volt a legnyugisabb, néha három-négy órát is ültünk potyába, általában kettő és hat között; az is előfordult, hogy ezekben az órákban javítgattam, vagy írtam verseket. Egyébként is jobban fog az agyam reggel az íráshoz, a reggelek stimulálnak még úgy is, ha úgy hajnalodik rám, hogy nem alszom egész éjjel.

Gy.A.: Miért fontos számodra a terek és a testek közötti átjárás, ahogy a személyes, illetve publikus terek egybefonódnak, hogy egyetlen organikus testté váljanak?

G.T.: Nem annyira fontos, inkább eszközértéke van, koncepció nem rejlik mögötte, igazából mostanra ki is kopott egy kicsit az eszköztáramból. Eddig nem is nagyon tudatosult bennem, hogy így áthatja az egész kötetet, csak most esik le milyen gyakori ez a kifejezésmód. Néha a hangulatkeltésben van szerepe, vagy épp segíti a nehezen megragadható dolgok leírhatóságát. Egyébként is számos összefüggés lehetséges a tárgyi meg élővilág és a személy között, amit többféleképpen is meg lehet ragadni, majd tovább építeni, vagy akár összeolvasztani, de próbálkoztam például személyeket és viszonyokat is jellemezni terek által, például a Becci városában. Sok olyan hatás ért mindenképp, amire ezt vissza lehetne vezetni, például Borbély Szilárd A testhez című verseskötete a hozzám elsőként eljutó kortárs kötetek között volt, és elég mély nyomokat hagyott bennem. Emlékszem akkor mennyire sokkolt például ez: „A rabbit pedig úgy vágták le, mint / a disznókat szokás. Andráskeresztre / feszítették a lábait. Feje a föld felé, // nemzőszerve viszont a menny / irányába mutatott. A hasat kereszt / alakban vágták fel, és kihúzták // a beleket.” (8. A Testekről. 8.1. A Hasonlítás).

Gy.A.: Befolyásolja a magánéleted az, hogy ilyen személyes dolgokat teszel publikussá? Számodra jelent-e egyfajta gyónási, megtisztulási gesztust? Van-e olyan téma, amiről nem írnál, vagy nem tudnál írni?

G.T.: Eddig nem volt nagy befolyással a magánéletemre. Nem igazán jelent. Van, amiről nem tudok.

Gy.A.: Petri György, Charles Bukowski, Hiperkarma, Téveszme zenekar és folytathatnám a sort a beidézett szövegrészekre vagy utalásokra vonatkozóan. Nagyon gazdag és egyben kissé szerteágazó anyagból dolgozol, nálad hogy kerülnek ezek az olvasási vagy zenei élményanyagok egy kalap alá?

G.T.: Ezeket egyszerűen csak mind nézem, olvasom, hallgatom, és nyilván van egy tendenciám arra, hogy ilyen asszociatívan írjak, néha talán túlzásba is viszem kissé. Egyébként meg szeretek is intertextusokkal dolgozni, mert van benne gyakorlatom, de mégsem érzem azt, hogy egysíkú lenne, akár mint olvasmány, akár mint gyakorlat, vagy hogy csak rutinból csinálnám, ugyanis a legkülönbözőbb forrásokból jönnek, és nagyon sokféleképpen lehet ezekhez nyúlni. Van, hogy kiindulópontnak használok egy idézetet, vagy olyan is, hogy a mottó a szöveg alternatív első sora, van hogy tovább próbálom gondolni az adott szöveget, vagy átértelmezni, esetleg átírni, kiforgatni vagy csak beleépíteni más szövegkörnyezetbe változtatás nélkül. Elég széles a paletta. A kötetben van például olyan egysoros, ami dalból átfordított tartalmi idézet, meg olyan egy az egyben átvett sor is, ami a kontextusból kiragadva teljesen elveszíti az eredeti jelentését, olyan is van, ahol egy általam „félbevágott” verset folytatok, de mémek szövegét és élőbeszédet is használtam fel.

Gy.A.: A Homokóra című záró szövegnél sok nevet megemlítesz. Pilinszky felteszi a kérdést: „Akárhonnan,/ érkezhet mondat / akárhonnan?”, te is nagyon sokfelé figyelsz. Mi miatt lesznek számodra fontosak bizonyos mondatok? Még kit ajánlanál, akitől úgy érzed, hogy érdemes tanulni?

G.T.: Nem igazán kivételezek ilyen tekintetben, sokszor olyan szövegekben, dalokban vagy filmekben is találok releváns gondolatot, amik egyáltalán nem tetszenek, vagy legalábbis nem számítok rá, hogy valami egyszer csak megragadja a figyelmem. Sokszor pedig nem is kell, hogy különösebb jelentőséggel bírjon önmagában véve egy adott mondat, mert azt egyébként is átalakítom valamilyen formában, vagy más kontextusba helyezem. Persze elsősorban nem random dolgokhoz nyúlok, sokkal gyakoribb az, hogy valamit már eleve fontosnak tartok és azért kerül bele egy versbe, mert kapcsolódik a témához, vagy valamit még hozzáad az adott vershez, de arra is van példa, hogy nem tudatosan kerül bele az intertextus, és csak később tűnik fel, amikor a szöveget javítom, vagy a vers kapcsolódik valamihez és ezt utalással próbálom jelezni. Az ajánlással viszont gondban vagyok, a kötet amúgy is tele van mindenféle utalással, ezek közül talán Henry Millert és Célinet emelném ki. Egyébként Petri az, aki általában először jut eszembe, ha ezt a kérdést teszik fel. Számomra ő az egyike a legfontosabb hatásoknak. Még suliba jártam, amikor ajándékba megkaptam a Magvetős Összegyűjtött verseket, az volt az első kortárs verseskötet, amit kézbevettem, akkoriban önszántamból nem igazán olvastam verseket, de ez a kötet szinte minden nap előkerült, és még mindig tudok belőle tanulni, ha fellapozom. De nem sok értelme van Petrit ajánlani, hiszen egyébként is sok mindenkire hatott, mindenki ismeri. Amúgy borzasztó lassan és viszonylag keveset olvasok. Az utóbbi egy évben (pár verset leszámítva) nagyrészt csak antik filozófiát, merthogy eddig ez teljesen kimaradt, de ha valaki esetleg szintén így van ezzel, akkor nagyon tudom ajánlani, nekem borzasztó sokat segít, akár az írásban is.

Gy.A.: Te ugye lírával és prózával is foglalkozol egyaránt. Most, hogy kész a kötet, vannak már új terveid a továbbiakra?

G.T.: Prózával azt mondanám, hogy inkább csak próbálkozom, nincs benne elég gyakorlatom sem elég igyekezetem hozzá, a szövegek nagy része a fióknak íródott. Még egy borzasztóan rossz kisregényem is van, de a legjobban sikerült novellákkal sem igazán vagyok megelégedve. Nem is publikáltam csak hármat-négyet, és egyetlen egy van, amit néha viszek felolvasásokra is. Új verseskötet készül egyébként, véletlenül ki is töröltem ezelőtt úgy két hónappal a fájlt a szövegekkel, de szerencsére különböző fecnikről, a noteszemből és emlékezetből sikerült újraírni a nagyját. Mostanában viszont sokkal lassabban és kevesebbet írok, úgyhogy még biztosan eltart egy darabig, amíg elkészül. Ami még eszembe jutott, hogy mivel nemrég felszabadult egy csomó időm, szeretnék újra nekilátni románról fordítani, sokat halogattam, de most már be akarom fejezni Marin Sorescu Ionajának a fordítását is.   

Gy.A.: Maga a fordítás hatással van a saját alkotási folyamatodra? Befolyásolta a költői nyelvedet, hogy olyan mondatokat kellett leírnod, melyek nem a tieid?

G.T.: A fordítás egyben nekem kicsit figyelmesebb olvasást is jelent, sokkal jobban belemászok a szövegekbe, mintha csak kikapcsolódásból olvasnék, úgyhogy több dolog is van, ami megmarad a végére, talán ezért is tűnnek fel néha például Marius Aldea sorai a verseimben, de – bár nem publikáltam – Bukowskit is fordítgattam, ő is sokat hatott rám egyébként. Fordítani leginkább időtöltésből szoktam, jó kihívás, ha épp nem jönnek a saját mondatok, vagy nincs kedvem írni. Volt már rá példa, hogy épp a fordítás adott ötletet, és így lendületet hogy kimozduljak a stagnálásból.