Volt olyan alkalom
- Részletek
Réti Annát Sifter Veronika kérdezte
Úgy érzem, annak ellenére, hogy a nézőket beengedem a saját lakásunkba és egy elég személyes élethelyzetről beszélek, meg tudjuk tartani a privát életünk határait. A táncban mint előadói és kommunikációs nyelvben szerintem az az izgalmas, hogy ami nekem konkrét és személyes, az neked lehet, hogy teljesen mást jelent. Viszont az értelmezés szabadsága okozta bizonytalanság úgy látom, sokaknak néha teher. Ilyenkor azt mondom, hogy nem feltétlenül érteni kell.
(Lukács Máté felvétele)
Magánlakásba vagyok hivatalos az egyik szombat délutánon, hat órára. Rendhagyó vendégség ez: színházba megyek. Réti Anna MAJDHALESZIDŐM című szólóját 15 ember láthatja egyszerre, ennyien körbe is üljük az asztalt, illetve az amerikai konyhás nappaliban elhelyezett székeket. Honnan jött a lakástáncszínház ötlete? Hogyan válik újra személyes, privát térré a lakás az előadások után? Többek között ezekről kérdeztem Réti Annát.
Sifter Veronika: 2017 novemberében egy kérdőívet küldtél körbe a Facebookon, ahol kisgyermekes szülőket szólítottál meg azzal kapcsolatban, hogy miként változtatja meg a gyerekvállalás az ember életét és a személyiségét. Ez a kutatás volt a darab kiindulópontja?
Réti Anna: A kérdőívet és a kutatást a beSpectACTive nevű program résztvevőjeként készítettem. A program egyik kiemelt célja volt a folytonos online interakció potenciális nézők és előadók között. Amúgy a programban való részvétel híre kissé váratlanul ért, mivel még az ezt megelőző darabom alatt (Point of you – SV) pályáztam meg. Háromnegyed évig semmi hír nem jött felőlük, majd szóltak, hogy el kellene kezdenem feltölteni a pályázat teljesítéséhez szükséges online anyagokat. Így derült ki, hogy megnyertem a pályázatban való részvételt – viszont a hír már egy másik élethelyzetben talált. Ekkor voltam várandós a második kisfiammal, és mivel úgy dolgozom, hogy abból inspirálódom, amiben élek és ami foglakoztat, adta magát a szülővé válás mint téma. Majd a program részeként olaszországi és csehországi rezidenciák alatt is készítettem interjúkat a témában személyesen és kérdőíveken keresztül is. A lakástáncszínház ötlete viszont a külföldi rezidenciaprogramok után jött. A személyes érintettségen kívül ugyanis volt rajtam külső nyomás is, mivel az az alkotói pályázat, amit Magyarországon kaptam, előírt egy bizonyos előadásszámot és egy új bemutatót. Rádöbbentem, hogy a már említett, Ricardo Machadoval közös Point of You című darabunkat nem tudtunk elégszer játszani ahhoz, hogy elérjük a pályázatban vállalt előadásszámot, alibi alkalmakat pedig nem szerettem volna szervezni. Így előre kellett hoznom az új bemutatót. Februárban volt a MAJDHALESZIDŐM bemutatója, úgy hogy a kisfiunk januárban szokott be a bölcsödébe. Szóval szoros határidők vettek körül, de ezzel együtt volt bennem egy megerősítő, jó érzés is, hogy valóban lakásszínházat szeretnék csinálni, hiszen a szülőség egyik alapvető helyszíne a lakás. Így tehát elég szűkös időbeli keretek között dolgoztam: öt hét alatt állt össze a darab, míg a korábbi darabjaimon több hónapot szoktam dolgozni.
S.V.: Hogyan élték meg a hozzátartozóid és te magad, hogy a lakásotokból időről időre színház lesz?
R.A.: A párom belsőépítész és mikor felvetettem a lakásszínház ötletét, nem idegenkedett ettől. Nekem pedig nagyon jó volt a lakásban próbálni, megtalálni az egyes témák, jelenetek helyeit. Viszont azt nem tudtam, hogy az emberek hogyan viszonyulnak majd hozzám és ehhez a szituációhoz, és hogy nekem mennyire lesz ijesztő beengedni a nézőket a lakásba. A próbafolyamat közepén, nyilvános próbán foglalkoztunk a nézőkkel való viszony kérdésével pár barátunk segítségével. Nagyon izgalmas volt számomra, hogy miként lett minden előadás a nézőktől függően is más és más. Igyekszem úgy szervezni a nézőket, hogy ne forduljon elő olyan, hogy 15 idegen ember ül velem szemben. Sok ismerősünk jön, és akiket nem ismerek, azoktól a regisztrációt követően igyekszem megtudakolni, hogy honnan hallottak az előadásról, kin keresztül jutottak el hozzánk. Ennek a helyzetnek, a saját lakásnak, a kis térnek és közelségnek sok előnye van. Szabadságot ad nekem, mint előadónak, hogy tudom, belefér, ha valami nem pont úgy sikerül, mint azt elterveztem. A felmerülő helyzetre reagálni kell, pont úgy, mint az életben. Ugyanakkor a kis nézőszám folyamatos szervezést is igényel. Volt olyan alkalom, hogy egyszerre többen lemondták a részvételt betegség miatt, miközben már van egy olyan tapasztalatunk, hogy ha mondjuk tíznél is kevesebb néző van, akkor már nincsenek elegen ahhoz, hogy nézőként tekintsenek magukra és ez kellemetlen érzést is okozhat. Szerencsére mindig vannak emberek a várólistán, akiket ilyen esetben tudunk értesíteni. Mint általában sok alternatív színház esetében, itt is kevés emberre hárul sok feladat; itt én vagyok a program- és közönségszervező, a takarítónő, a díszletező, az alkotó, az előadó, a szülő és a gyerek is... Általában másnapra zökkenek vissza a privát „szerepembe” és otthonomba. A darab létrejöttében ugyanakkor még további alkotótársak is segítségemre vannak: Halasi Zoltán, Király Eszter, Körmendy Pál, Lukács Máté és Lukács Mihály. Úgy érzem, annak ellenére, hogy a nézőket beengedem a saját lakásunkba és egy elég személyes élethelyzetről beszélek, meg tudjuk tartani a privát életünk határait. A táncban mint előadói és kommunikációs nyelvben szerintem az az izgalmas, hogy ami nekem konkrét és személyes, az neked lehet, hogy teljesen mást jelent. Viszont az értelmezés szabadsága okozta bizonytalanság úgy látom, sokaknak néha teher. Ilyenkor azt mondom, hogy nem feltétlenül érteni kell – az a fontos, ha elindít egy gondolatmenetet, tudsz hozzá kapcsolódni vagy megérint valahogyan. A MAJDHALESZIDŐM előadások után van lehetőségünk kicsit beszélgetni a vendégeinkkel, és nagyon motiválóak azok a visszajelzések, amikor azt mondják, hogy magukra ismertek, megélték ezeket a helyzeteket és felszabadító látniuk, hogy más is ebben van, de lehet rajta nevetni is egy kicsit. Viszont mostanra fáradtam el ebben a pályázati rendszerben történő alkotástól: hogy a támogatáson keresztül a közönségszervezéstől a játszóhelyig mindenért kuncsorogni kell. Nagyon erősen dolgozik bennem az az érzés, hogy valami sokkal kézzelfoghatóbb dolgot kellene csinálni. Valami olyat, amire az embereknek szükségük van anélkül, hogy meg kellene győzni őket róla.
RÉTI ANNA – MAJDHALESZIDŐM lakástáncszínház
2018. május 26. 15:00–18:00, Magánlakás
Sifter Veronika
