Hírlevél feliratkozás

Please enable the javascript to submit this form

Keresés

Műfordítás

Xaver Bayer prózái

Még a papírpénzt is növekvő sorba raktam a pénztárcámban.
Lesi Zoltán fordításában

Egy nap elért engem is. Vettem egy iratmegsemmisítőt, és ledaráltam az évek óta felhalmozott levelezésemet, személyes feljegyzéseimet. Aztán elkezdtem rendet rakni a lakásban, kipakoltam a fiókjaimat, kidobtam mindent, amire nem volt szükségem, és a többit ergonomikusan rendszereztem. A könyveket, hanglemezeket, DVD-ket és számítógépes játékokat alfabetikus sorrendbe raktam. Amelyik egy kicsit is ciki volt, azt megsemmisítettem. A szekrénysorok látható részein lévő kacatokat kidobtam. Még a papírpénzt is növekvő sorba raktam a pénztárcámban.

Műfordítás

Ivan Wernisch versei

A ravatalozóban aludtunk a templom mögött.
Vörös István fordításában

Kadó mester lehúzta a jobb lábáról a cipőjét, és kidobta az ajtón, aztán megkérdezte: Hol a cipőm? / Ott, az ajtó mögött, mutatta az egyik tanítvány. / Hol a cipőm?, ismételte Kadó mester. / Az udvaron, találgatta egy másik. / Hol a cipőm?, ismételte Kadó mester. / A bal lábán! / Hol a cipőm?

Műfordítás

Friederike Mayröcker verse

a gázlángnak egy fogacskája hiányzik

a gázlángnak egy fogacskája hiányzik. / a pianínó egyedül kezd el játszani. / a lefolyócsatorna sapienzával bemocskolva. / harminc éve vagyunk elválasztva egymástól (amikor te voltál 30, / én épp akkor láttam meg a napfényt). / axiális, te nagy felugró. / variábilis sírba veled.

Költészet

Závada Péter verse

Megáll az álom távolabbi végében.

Folyamatos jelen. A halottak csoszogása / tisztán kivehető a kórus márványpadlóján. / És a bejárat fölött X. Ince hullazöld jobbja — / holtában is valóságosan int felénk, / és a kezek tulajdonosa visszalép / a hallgatás közepére. // Semmi etimológia: a nevet csak a hangzás / kötötte össze az agóniával. A medencék / vizében a tér abszolutizmus-kori képe

Kinder

Ayhan Gökhan gyerekversei

Aztán egy napon / magával ment el. / Lefekvés előtt néha erre gondolok, / s hullámzik a szám, / mint az őszi Balaton.

Mindannyian káprázatbeliek vagyunk

Sirokai Mátyást Lanczkor Gábor kérdezte
A beat tanúinak könyve darabjait hajnalonta írtam, hosszú kihagyás után, az álmatlanság és az írói terméketlenségem feletti aggodalomtól hajtva. Azzal kezdtem bele, hogy lesz, ami lesz, de az első hajnal sikere (a kötetben is az első helyre került az a szöveg) akkora lendületet adott, hogy hetekig tudtam tartani a napi egy vers tempót. A káprázatbeliekhez is hasonló sűrűségben készült.

 

 

(Valuska Gábor felvétele)

 

 

Lanczkor Gábor: Legutóbbi két verseskönyvedben (A beat tanúinak könyve, A káprázatbeliekhez) prózaverseket találunk. Ez az amorf forma rendkívül népszerű a kortárs fiatal költészetben (a prózavers az új szonett vagy az új haiku, mondhatnánk). Volt-e számodra bármi mögöttes jelentése a formai választásnak?

 

Sirokai Mátyás Tiszta lapot akartam nyitni, ehhez pedig a prózavers tűnt a legalkalmasabb formának. Egyrészt az lebegett a szemem előtt, hogy minél kevesebb kötöttséggel közelítsek az íráshoz és bármi megtörténhessen ezekben a versekben, másrészt, hogy olyan dolgokról írjak, amik igazán érdekelnek. Egyfajta totális költészetre vágytam, és nem akartam, hogy ebbe formai szempontok beleszóljanak. Akkor nem foglalkoztam ezzel, de a prózaversek írása közben sokat tanultam a mondatok ritmusáról, a hosszabb ívek lejtéséről, ami egy szöveg elsődleges ritmusát adja.

 

L.G.: Elmondanád kicsit bővebben, hogy mit értesz totális költészeten?

 

S.M.: Van egy képzeletbeli skálám, aminek egyik végpontján az egytengelyű szövegek állnak, tehát olyan versek, amik egyetlen gondolat/érzés/kép stb. körül forognak, a másik végén pedig a totális költészet darabjai, amik teljesen nyitottak, és semmi sem idegen tőlük. Az egytengelyű versekre példa minden allegória, de az a közkeletű fogás is ide vezet, amelyik egy hétköznapi szituációt vezet fel, és ezt próbálja általánosabb szintre emelni a vers vége felé. A totális költészetben, legalábbis ahogy elképzelem, nincs ilyen látható tengely, a vers nem forog egy kép körül, hanem járja a maga öntörvényű útját. Az egytengelyű szövegek könnyen kifulladnak és unalmassá válnak, éppen kiszámíthatóságuk miatt. A nyitottabb versek nehézsége viszont az, hogy a tengely helyett vagy mellett más eszközöket kell találni, amik szervezik a szöveget.

 

L.G.: A legutóbbi két kötetben szerinted mi, vagy mik ezek a más eszközök? És ha már itt tartunk: milyen viszonyt látsz a két könyv között? Egyek? Vagy ikrek? Vagy csak simán testvérek?

 

S.M.: Egy zenei megoldás segített, a moduláció. Ez a zenében azt jelenti, hogy a szerző az akkord- és dallamfűzés segítségével kilép az alaphangnemből és egy másikban folytatja a darabot. A beat tanúinak könyvében ez többek között úgy történt, hogy egy összetett képnek vagy mondatnak nem a fő szólamát, hanem egy mellékesnek tűnő részét fűztem tovább, aztán a következő mondatban megint egy másikat, amitől egy kacskaringósabb, asszociatívabb szövet jött létre. Persze ezt csak félig tudatosan alkalmaztam, inkább írás közben vettem észre, hogy mi történik. Ki akartam tágítani a horizontot, mert szűkösnek éreztem a korábbi játékteret. A két kötet egymás testvére, de már A beat tanúinak könyve születése közben terveztem A káprázatbeliekhez megírását.

 

L.G.: Mindezen túl mennyire befolyásolja a nálad a munkafolyamatot az, hogy a Zeneakadémián diplomázott ütős vagy?

 

S.M.: Nehéz erre válaszolni, mert a legfontosabb, amit a zenei tanulmányaim során elsajátítottam, nem zenei, még csak nem is művészi eszköz, mégis hatással van arra, ahogy írok. Belém ivódott egy alapállás, amely szerint kondicionálással, tehát gyakorlással bizonyos határokon belül bármilyen képesség kifejleszthető. A zenében, ahogy a sportban is, ez részben az izmok tréningezését jelenti, a költészetben inkább egyfajta gondolkodásmód elsajátítását. Ha már szóba kerültek a szabad versek: a közkeletű felfogással szemben, amely szerint a kötött versformák használatának elsajátítása a ritmusérzéken múlna, meggyőződésem, hogy ez is csak kondicionálás kérdése. De alapvetően egyébként azt hiszem, hogy A beat tanúinak könyve témáin nagyobb vagy ennél legalábbis láthatóbb nyomot hagytak az ütőhangszeres tanulmányok.

 

L.G.: Szóval az első könyvön. Beszélnél ennek miértjéről és mikéntjéről?

 

S.M.: Ezek a versek áradásszerűen készültek, előtte évekig nem írtam, mert rám telepedett az a verseszmény, amit akkor a verseskötetek túlnyomó részéből kiolvastam. Ez az eszmény az alanyisághoz, személyességhez kötődik, ami úgy tűnik, évszázadok óta a legsikeresebb lírai recept, talán épp amiatt, hogy legalapvetőbb közös tapasztalatunk, az én szemszögéből szól – így mindenki számára könnyen átélhető. Visszakanyarodva egy pillanatra az egytengelyű versekhez, valami hasonlót érzek az alanyisággal kapcsolatban is. Van ebben valami a geocentrikus gondolkodásból, egy mögöttes, lírai világkép, ami mintha nem vetne számot a személyes hatósugáron kívül eső területekkel. A beat tanúinak könyve írása azzal az elhatározással kezdődött, hogy félreteszek minden elvárást, és arról fogok írni, ami igazán érdekel. Emiatt a versek anyaga a dobolástól kezdve a részecskék és égitestek mozgásán keresztül, a növényi és állati átváltozásokon át a mások álmaiba való bejutásig meglehetősen heterogén anyagot mozgat. A közös nevező pedig a beat, a lüktetés, pulzálás, ami számomra alapegységnek tűnik.  

 

L.G:: A beat benned mennyire kapcsolódik a szükségszerű könnyűzenei asszociációhoz, amely hívószóként rögtön adja magát, a versek világából azonban csak körmönfontan fejthető vissza? Mennyire vagy megengedő ezzel kapcsolatban?

 

S.M.: Ha a beat szót a kötettől független összefüggésben hallom, inkább a beat irodalomra asszociálok, de az én beat-kattanásom mégis zenei, mert a dobolásból ered. Amikor a cím eszembe jutott, persze számolnom kellett ezekkel a képzettársításokkal, de úgy éreztem, hogy A beat tanúinak könyve címként elég erős ahhoz, hogy megbirkózzon a helyzettel, a kötet pedig a maga módján úgyis definiálja a beatet. Szerencsére maga a szó is megengedő, mert hiába épül be egy idegen kifejezés a nyelvbe, marad egy kis holtjátéka, nem mindig rögzül pontosan a jelentése.

 

L.G.: Oké, de neked akkor ez a beat-és-zene mit jelentett? Kik a beat tanúi?

 

S.M.: Leginkább egy forradalmat, amihez nekem már nincsen közvetlen kapcsolódásom, de néhány kiemelkedő irodalmi emléke még sokat jelent. A „beat-zene” kifejezésnek már a hangzása is múlt századi, ez a szüleinknek fontos lehetett, de azóta lejátszódott egy újabb, digitális forradalom a zenében – engem ez sokkal jobban foglalkoztat. Érdemes megnézni, hogy a jazz-zenészek mit gondoltak a maga korában a Beatlesről. Miles Davisék például nevettek a számaik egyszerűségén és a játéktudásukon, persze joggal, mert ahhoz képest, amit ők tudtak, a Beatles tingli-tangli zenét játszott. Az én szememben a korabeli jazzisták a beat igazi tanúi, Ringo Star pedig komolyanvehetetlen.

 

L.G.: A káprázatbeliek (kik azok?) mennyiben vannak fedésben a beat tanúival? Beszélj egy kicsit arról is, kérlek, hogy a fiatalabb könyvikernek mik voltak a főbb belső mozgatórugói.

 

S.M.: Ha abból a tételből indulunk ki, hogy a világ káprázat (erre tanította Krisna Ardzsuna herceget, Pál apostol a Korinthusbelieket és Morpheusz Neót) akkor mindannyian káprázatbeliek vagyunk. Egy másik olvasat szerint a káprázatbeliek űrutazók, akik már végleg elszakadtak a Földtől. És itt jönnek a mozgatórugók, mert a vallásos művek mellett a jövőkutatásból és a sci-fiből számos hatás érte a kötetet, elméletek és ötletek, amiken azóta sem untam meg pörögni. Mivel a vallásoknak is van mondanivalója a jövőről, ezek a területek szinte automatikusan összekapcsolódtak a káprázatban. Visszatérve az átfedésre, a beat tanúi azok, akik érzik a beatet. Biztos vagyok benne, hogy a káprázatbeliek között is lesznek ilyenek.

 

L.G.: Emlegetted, hogy a két kötet áradásszerűen, egy szuszra született. Beszélnél egy kicsit a megírásuk körülményeiről?

 

S.M.: Eredetileg úgy terveztem, hogy egy lendülettel írom meg őket, és ugyanabban a könyvben fognak megjelenni, de erről szerencsére korán lebeszélt a kiadó. A beat tanúinak könyve darabjait hajnalonta írtam, hosszú kihagyás után, az álmatlanság és az írói terméketlenségem feletti aggodalomtól hajtva. Azzal kezdtem bele, hogy lesz, ami lesz, de az első hajnal sikere (a kötetben is az első helyre került az a szöveg) akkora lendületet adott, hogy hetekig tudtam tartani a napi egy vers tempót. A káprázatbeliekhez is hasonló sűrűségben készült, ezzel nagyjából ki is alakult a munkamódszerem: egy-két évenként felpörgetem magam kb. két hónap nagyon intenzív írásra, az év(ek) többi részében pedig anyagot és erőt gyűjtök a könyvekhez.  

 

L.G.: Hogy a záró kérdés egészen zsánerszerű legyen: még annyit árulj el, a közeljövőben (vagy középhosszú távon) mire készülsz.

 

S.M.: A beat és a káprázat után még adós vagyok egy harmadik, ugyanebbe a sorba illeszkedő kötettel. Egy rendhagyó halottaskönyvet, egyfajta túlvilági utazást tervezek, terveim szerint 2018-ban fog megjelenni.