Borbáth Péter meséi

Részletek

Részletek a Csimota Kiadónál 2018 novemberében megjelenő Együtt a Pörkeföldre című kötetből.

Második rész

Borostyánállapot

Niru korábban félénk volt és szótlan, azt hitte, örökké így is marad. Amikor azonban Sündört kellett megmentenie, elpárolgott belőle a félelem. Olyan ijesztő lényekkel kötött barátságot, mint a hatalmas, kőbőrű Bocskoján, az aggodalmaskodó Mirminyó, a bűzös, mogorva Tivonul vagy az őrült tekintetű Zazil.

Mostanra már semmi ijesztő nem maradt bennük! A mogorva Zazil például azon kapta magát, hogy szívélyesen meghívja magához Bocskojánt és Mirminyót vagy Tivonul Buffogót vagy Nirut vagy Sündört. Vagy egyszerre mindenkit! Hát mi történt a régi magányos bunkerrel?! Tele lett vendégekkel, akiknek Zazil lelkesen magyarázta a találmányok működését.

Azóta, hogy két darahullással ezelőtt Niru betette hozzá a lábát és a pillanatszorító segítségével megmentette Sündört, új értelmet nyertek a találmányok. Zazil néha arra ébredt, hogy ezt motyogja magában: életet mentett a pillanatszorító! Megmentettem Sündör életét!

Sötét, hideg estéken Zazil néha úgy érezte, mintha csillanó, merev borostyánkő fogná körbe a testét. Úgy ült ott, ha akart, se tudott volna megmoccanni. Ilyenkor két lehetősége volt:

Első: – benne, marad a borostyánállapotban, és évmilliókkal később megtalálják, mint megkövült Zazilt, alaposan megvizsgálják, múzeumba kerül, és a látogatók csodájára járnak a régmúlt idők egyik legeredetibb gondolkodójának. Azt remélte, hogy esetleg a gondolatai is beledermednek ebbe a borostyánságba, és majd kiolvashatják a lelkes kutatók, utódok, miken is törte a fejét ez a kiváló lángelme.

Második: – vagy inkább és főleg! Feltalál valami elképesztően fontos, hihetetlenül lényeges, hiánypótló eszközt, ami egyszer és mindenkorra megváltoztatja a világ addigi menetét, segít, egyszerűsít, és így tovább.

Eddig mindig a második lehetőség érvényesült. Átcikáztak agyán az ötletek, narancsos villanások a borostyánburokban.

Olyan ötlete támadt, hogy hirtelen lefoszlott róla a borostyánburok: ez még a pillanatszorítónál is fantasztikusabb! Ezzel az eszközzel minden megváltozik!

Egy álommángorló!

Napokig elő se bukkant a bunkeréből, olyannyira belefeledkezett a munkába, hogy nyitva felejtette a szupertitkos ajtót.

Bocskoján gyanakodva nézte a természeti jelenést: Zazil ajtaja tárva-nyitva áll! Tivonul Buffogó épp akkor ért oda. Most már ketten nézték a kitárt ajtót, Tivonul könnyedén slisszant át a nyíláson, Bocskoján megvárta, amíg a Buffogóhoz tartozó masszív szagfelhő is átpréseli magát a résen, majd ő is betuszkolta magát.

Zazil az asztal fölé hajolva matatott, meg se lepődve fordult oda Bocskojánékhoz, és mintha csak folytatna egy megkezdett beszélgetést, kedélyesen megszólalt:

– Titeket is bosszant, amikor ébredés után összekuszálódnak az álmaitok? Elkezded rakosgatni a fejedben, de csak bonyolódik, kavarodik, nem áll össze. Ezzel az álommángorlóval – emelt fel egy drótokkal teleaggatott hosszú, bordázott faütőt – egyenletesre püfölheted a legkuszább álmodat is, a drótszálazó szépen elkülöníti egymástól a különböző álomszinteket.

Tivonul figyelmesen forgatta kezében az álommángorlót:

– És hogy kerülöd el a sérüléseket?

– Mire gondolsz pontosan? – nézett rá Zazil.

– Hát, mire kiklopfolod a fejemből az álmokat, semmi sem marad a fogsoromból meg a koponyámból.

– Ja, azt még nem mutattam? – lelkesedett Zazil, és egy kis tubust vett elő, ami egy dobozhoz volt rögzítve, – ez itt az álomszipka, úgy kiszippantja az orrodon keresztül az álmaidat, mintha soha ott se lettek volna.

– És hogy kerül vissza a fejembe a szétszálazott álom? – akadékoskodott tovább Tivonul.

– Miért kéne, hogy visszakerüljön? Berakod a vitrinbe és bármikor megnézheted.

Zazil vitrinében meggyötört, kiklopfolt, filézett, nyúzott álmok lebegtek egyforma befőttesüvegekbe zárva.

Harmadik rész

Az álommángorlás előnyeiről

– Ha jól belegondolsz, ezzel a szippantóval és az álommángorlóval meg lehet találni a megoldást a világ minden bajára! Mert amikor álmodsz, pont azokon a bajokon gondolkozol, amik napközben gyötörtek! Majd amikor felébredsz, már csak a megoldás emléke marad, de azt is hamar elfelejted, amint megmosod az arcod és nekikezdesz a napnak – Zazil nem tudta már hová fokozni lelkesedését, lábujjhegyen állva, karját kitárva, szinte kiabálva folytatta. – Az álomszipkámmal azonban kiszippanthatod a legjobb ötleteket, és rátalálhatsz minden bajok megoldására!

– Nem addig! – morrant Tivonul Buffogó és leült egy vatelinnel tömött matracra –, nekem aztán bogozhatnád az álmaimat, semmire sem mennél vele. Hanem a gyaloglás! Hanem a táj! Menj végig a lápvidéken esti félhomályban, ázz bőrig a Villám-hágónál, pörkölődj a Tábla-fennsíkon, rágjon a fagy metsző szélben, miközben gyalogolsz és megpihensz, alszol és gyalogolsz, hidd el, ott lesz mind a megoldás. Amit addig bajnak hittél, elillan. Nem kell itt az álmokat szálazni, Zazil, elég, ha a bőrödön érzed a világot, és minden problémádra megoldást találsz!

Bocskoján a villámzóna-kaland óta egész jóba lett Tivonul Buffogóval, de ez a fennhéjázó magabiztosság megint kihozta a sodrából, a szónoklat közben felváltva dühöngött és nevetgélt magában. Mikor Tivonul befejezte, épp a nevetgélésnél tartott:

– Ja, csak juss haza élve, miután megoldódott minden problémád! – heherészett, miközben magába tömött néhány pirított vulkáncseppet az odakészített tálkából. – Aztán meg – folytatta félig teli szájjal –, aztán meg neked nincs is túl sok problémád, Tivonul, se házad, amit rendben kell tartanod, se családod, akikről gondoskodnod kell, se munkád, amit elvégeznél! – porolta le kezéről a morzsákat Bocskoján. – Nincs más problémád, csak azok a fenemód nagyívű gondolataid!

Tivonul Buffogó mozdulatlanul ült, mint aki nem is hallja Bocskojánt, egészen összehúzta magát, a levegő egyszerre mintha lehűlt volna körülötte, zöldes tekintete fagyott tengerszemként csillant sötét arcában.

– A gondolataim – mondta végül alig hallhatóan –, hát igen, Bocskoján, nekem vannak gondolataim! Ha a te fejedbe mászna be Zazil az álommángorlójával, néhány hiányos rozsdalé-recepten és a mészkőfőzelék maradékán kívül nem sok mindent találna.

Most Bocskojánon volt a sor: kőszerű, lemezes bőre izzani kezdett a dühtől, szeme elhomályosodott, félő volt, hogy lángra kap mögötte a bunker parafa-hangtompítója. Zazil aggodalmasan nézte a jéggé dermedt Tivonult és a pöfékelő, széjjelfeszülő Bocskojánt: a találmányoknak egyáltalán nem tesz jót ez a váratlan hőingadozás, de inkább csöndben maradt, nehogy rontson a helyzeten.

Bocskojánból eleinte csak hörtyenések, szisszenések bújtak elő, mire végre meg tudott szólalni:

– Én nem bánom, fogadhatunk, ha nagyon akarod, döntse el Zazil álommángorlója, kinek van több minden a fejében!

És nekifogtak az álomversenynek!

A könyv FB-oldala: https://www.facebook.com/sundoresniru